Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Rónay György: Feketerigó
Odafenn a fenyőfa hegyén,
mindig a legtetején
fütyül a feketerigó,
fütyüli, hogy élni jó.
.
Már szinte az alkonyi égen,
fekete pont a bársony kékben:
mintha egy kotta fekete feje
hirtelen énekelni kezdene.
.
Vagy mintha a Tavasz keze írna
víg verset az égi papírra;
tintája az öröm, a remény:
mint gyöngy remeg a tolla hegyén.
.
Azután nem bírja tovább
a tulajdon gondolatát:
kis szíve boldog bódulatát,
s azt, hogy oly gyönyörű a világ:
.
Lecsöppen a csepp örömében,
s most ott ül a fenyőfa hegyén fenn,
mindig, mindig a legtetejében:
csepp öröm a világ tengerében,
.
amitől az egész Föld fényes,
amitől a világ színe szép lesz,
s az áttetsző alkonyi oldott
kékben a világ szíve boldog.
.
És habkönnyű lesz, aki hallja.
Visszhangzanak a szívek a dalra.
Hallod-e: tíz, húsz, száz, millió, millió!
Taníts meg örülni, feketerigó!
Zelenka Brigitta: Valamit írni kéne
"Valamit írni kéne mégis
míg eloszlik ez a szürkeség,
széthullt gyöngyöket megkeresni,
köd mögött a csillagot lesni
mint hitőrző, büszke jegenyék,
hamufelhők rongyos fodrában
felfedezni örömvillanást,
bujkáló emlékek vigaszán
szállani, mint az a régi szán,
s belélegezni mesék illatát.
Valamit írni kéne tán, vagy
fénynek tartani a poharat,
s az átszűrődő tisztulásban
megérintsen a titok lágyan,
hogy sötéten győz a virradat.
Valamit írni kéne addig,
míg megszólalnak a madarak..."
Sajnos nem ismerem a verset és a Google is csak rész-találatokat ad ki.
Viszont neked mielőbbi megnyugvást kívánok! 💖
Keresek egy verset,aminek az első sotaiígy kezdődik:::
Ott vagyok a mosolygó nap sugarától harmatos réten, ott vagyok az őszben,
Mikor a bőgő szarvasbikák násza megdobogtatja a vadász szívét,minden érzés ott van velem és felettem,mindennek teremtője AZ,ISTEN..
Lehet van még tovább is, a de a fiam aki öngyilkos lett, ezt a verset tette be utoljára a fb oldalára.
Szeretném tudni a vers teljes egészét, hogy talán valamit megtudunk belőle miért tette. Hivatásos vadász volt és a saját fegyverével végtett magával.45 éves volt. Semmit nem tudunk miért, hogyan tette.Aki tudhatta volna a családja nem nyilatkozik, csak hazudozik. (felesége.) neki tudni kellett az előzményeket, a rezzenéseket, a viselkedés megváltozását. st. 3 kiskorú gyermek maradt utána.
Puskásné, egy soha meg nem nyugvó édesanya.aki a bánatát nem tudja feldolgozni. Már lassan fél éve.
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.
Katona Bálint:
HA ELMÉSZ...
Ha elmész, kialszik a fény,
összeomlik a vár, széthull a remény.
Ha elmész, meghalnak az álmok,
minden szerelmes szó hazug lesz és álnok.
Nézz hát a fénybe, énekelj békét,
vétkezz velem, s ne féld a végét.
Álmodj bátran jövőt, álmodj szerelmet,
higgy a szívednek, higgy a szemednek.
Ha elmész, rúttá lesz a világ,
hervadjon el akkor minden színes virág.
Ha elmész, meghalnak az álmok,
minden szerelmes szó hazug lesz és álnok.
Ha elmész, én is veled megyek,
hogy a végtelenben ott lehessek veled...
Ady Endre: Akarok
Akarok ! Egy kemény rövidke szó
ebben benne van az egész életem !
E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,
e szó miatt még sokat könnyezem.
De történjék bármi,
ha az egész világ fog ellenállni,
vagy ha egyedül is maradok
mindent legyőzve mégis AKAROK !
Zelk Zoltán: Hóvirág
Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág –
zúzmarás a fán az ág.
Ám télúton egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.
Öröm rezzen ágról ágra:
itt a tavasz nemsokára,
kizöldülnek mind a fák –
Isten hozott, hóvirág!
"Keresd az örömöt! Ott van körülötted!
Szépséget találni, hidd el, nem nehéz!
Ne hidd hogy a mosolyt, mint ruhát kinőtted!
Vidáman, jó kedvvel mindig többre mész!
Keresd a világnak az élhetőbb részét,
nem szenvedni jöttél, érezd jól magad!
Keresd a jó utat, emelt fővel nézz szét,
ha kéred, az Isten minden jót megad!
Bármire is vágynál, teljesülhet álmod,
képzeld el, hogy megvan áhított csodád!
Egyszer csak magaddal épp szemben találod,
ne állj meg az úton, menj felé tovább!
Keresd az örömöt! Ott van körülötted!
Éltető Nap ragyog benned és fölötted!"
(Aranyosi Ervin: Keresd az örömöt!)
Fekete István: Búcsú
Elmegy lassan a berek, az erdő
El a nádas, a tél, a nyár.
A hegy, a völgy, a nappal és az éjjel
A szemem látta egész határ.
Elmegy? Talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vízen,
Hiszen a Szépség maga az Isten.
S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem.
(1900 január 25-én született Fekete István magyar író)
Áprily Lajos: Imádkozom, legyek vidám
Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senkisem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyujtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
Kristina Calu - Elfáradtam
Elfáradtam, kimerültem
Elfogyott az erő belőlem
Bántó szavak kötnek gúzsba
Sötét pillantások vájnak húsba
Elbújok oda, hol nem találnak
Egy helyre, hol nem lel rám a bánat
Apró kis zug, mi elég nekem
Becsukott szemem mögött a végtelen
Feltérképezem az ismeretlent
Felidézem magamban a szertelent
A mindig vidám, elnyűhetetlent
Ki olykor talán mások agyára ment
Ez voltam én egyszer régen
S leszek-e még, most ezt kérdem
De válasz nélkül maradok
A legtöbb a remény, mit kaphatok
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Mondd azt, ......
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem.
Mondd azt, hogy ezerszer élek,
Akkor is értesz, ha nem beszélek.
Mondd azt, hogy senki se bánthat,
A sötétben senki se láthat.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden,
Minden szó, amit elhittem,
Meleget hozz, hogyha fázom,
Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb,
Engedd, hogy én is ott legyek,
Látni akarom, és érezni azt, amit lehet
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Hogy ha fáj, ne mondj igazat.
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Mondd azt, hogy igaz volt minden,
Minden szó, amit elhittem,
Meleget hozz, hogyha fázom,
Szeress úgy, ahogy kívánom.
Hazudj még nekem!
Engedj közelebb,
Engedd, hogy én is ott legyek,
Látni akarom, és érezni azt, amit lehet
Égjen a tűz, engedd, hogy meglássalak,
Legyen úgy, ahogy nem szabad.
(Bódi László)
Sík Sándor: Hetven körül
Hetven körül
Az ember a világi jónak
Kétszeresen örül.
Halk lesz a Szó,
Kettős akkord búg benne mégis,
A szomorú is meg a szép is:
Köszöntő is meg búcsúzó.
,,Köszöntelek;
-Szólnék;- Te Szép világ szeretlek",
De a nehéz szók könnyekként peregnek:
,,Isten veled, Isten veled!"
Hetven felé
Minduntalan búcsúzna már az ember,
És könnyeit szégyenlős szerelemmel
Szemérmes szókba rejtené.
De megered
A Szó patakja s szétveti a mellet:
,,Hívlak, szeretlek; kívánlak, ölellek;
Erdők; hegyek; virágok emberek!"
Hetven körül
Az ember mindennek örül
Hetven felé,
Mint felhőn át az esti napkorong;
Mindenfelé
Egy fényességes árny borong:
Az Istené.
Kristina Calu - Pillanat
Úgy kezdődik, hogy felsírunk
Reszketve kérdezzük, hol vagyunk
Gondos kezek közt megnyugszunk
Már tudjuk, nincs miért aggódnunk
Kacagunk, s még más is velünk örül
Csupa szerető szív vesz minket körül
Ragyogó arccal esünk és kelünk
Vidáman játszunk és felfedezünk
Megéljük sorban mind a sok elsőt
Barátot, árulást, fekete felhőt
Csókot, csalódást, szerelmes éjszakát
Fojtó hazugságot, könnyeket és a gyászt
Karunkban ringatjuk őt, ki úgy sírt
Vigasztaljuk, ha kapna rossz hírt
Óvnánk a széltől is, bár tudjuk, nem lehet
Adunk nekik szárnyat, hogy elrepülhessenek
Egyre lassul minden, csendesedik a lét
Tán csak mi gondolunk magunkra teherként
Kitárul a világ, ragyogóbb lesz a nap
Sírástól az elnémulásig mindez egyetlen pillanat
Simon András: Aki bocsánatot kér
Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad.
Aki megbocsát, az új életre szül.
A megbocsátás a viszonzást nem váró,
(ön)gyógyító szeretet magasiskolája,
a lelki méregtelenítés legbiztosabb útja.
Nehezen járható, keskeny ösvény
a boldogság felé. Ne sokat várakozz!
Valakitől szeretet elfogadni annyit jelent,
mint megerősíteni őt élete értelmében.
Bármilyen picinyke és törékeny vagy is,
senki sem akadályozhat meg abban,
hogy szívből mosolyogj, s így
- mint Isten kedves virágszála -
a Szeretet jó illatát áraszd
ebben a kedvetlen világban.
Te magad légy az Isten mosolya!
Aranyosi Ervin: Keresd az utat!
Keresd meg az utat az emberek szívéhez!
Ismerd meg a lelkét: - mit gondol, mit érez?
Képes-e megnyílni, őszintén szeretni,
önfeledten élni, vidáman nevetni?
A szív kapujához kérdések vezetnek.
Van, ki bezárkózik, s van, kit nem szeretnek.
Van, aki úgy érzi, magányt mért rá sorsa,
ezért nem jut neki szép szeretet morzsa.
Csak a kulcsot kéne hozzá megtalálni,
meghallgatni szavát, s a pártjára állni.
Néhány kedves szóval vidítani lelkét,
s odaadni időnk, s a lelkünk figyelmét.
Keresd hát az utat szívvel, szeretettel,
keresd meg, mitől lesz boldogabb az ember!
Amit kisugárzol, az tér vissza hozzád,
keresd meg a kulcsot, indulj, s ne habozz hát!
VÁCI MIHÁLY : HA ÉRDEMES - HA NEM
Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
Érdemes lesz, - hiszem.
Nehéz - s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.
Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
lefödne - úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni
kínban azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.
Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
- vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül:
- mindez ma sem volt könnyű,
- s nem lesz könnyű sosem, -
de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes - ha nem!
Aranyosi Ervin: Megfelelés
Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?
Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?
Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?
Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?
El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,
csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!
Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,
becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!
A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,
rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!
És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.
jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!
Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,
éld a saját életedet, s ne legyél banális,
legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,
s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.
Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,
hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!
Szép álmokat......
Hajtsd le párnádra kócos kis fejed,
Engedd, hogy az álom játszhasson veled.
Rajzoljon a képzelet szemnek tetsző képet,
Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.
Holdsugár fonja majd álmaidat körbe,
S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.
Elsuhan az éj, szinte észre sem veszed
Álmodat vigyázva fogják a kezed..
Megnyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,
Létünknek ez, ez a legszebb szenvedése.
Mert az álom sokszor oly szép is lehet,
De tudjuk csak játszik velünk a képzelet.
És így nehéz szívvel ébredünk,
Hogy tovább éljük rohanó életünk.
S ha nyújtanak feléd egy segítő kezet,
Estére nyugodtan hajtod álomra fejed.
(Ismeretlen)
Wass Albert:
Erdély
Valahol van egy furcsa ország.
Bérce templom, völgye szentély,
Bánatország az az ország,
Neve: Erdély.
Kékebbek ott az esték,
sárgábbak ott a rózsák
S a falevelek mindig hullanak.
Este tájt.
Csöndes faluk fehér harangszavára
Imádkozó bükkerdők orgonája:
Zsolozsmásan felzúg a patak.
Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke:
az őszi szél kószálgat szüntelen.
És megsúgom: hiába jön tavasz,
A hóvirág.
A régi hóvirág már nem terem.
Mert ott az erdők keresztfát teremnek
És Golgota a hegynek a neve.
S ki ott él: valami régi nyárnak
Halálosan beteg szerelmese.
Elátkozott álmok kísérik,
Ha belekábult ott a tájba:
Mert átokország az az ország.
Nagyon ködös és nagyon árva...
Fészkefosztott fiainak,
Széttépett, bús fiainak,
Mégis, mégis, jaj de drága!
(1928. december 1.)
Ágai Ágnes: Lelkiismeret
Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.
Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!
A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,
és üvölts, ahogy a torkodon kifér!
Vajda János:Húsz év múlva
Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelõ nap megjelen...
1897.január 17-én hunyt el Vajda János költő.
Horváth M. Zsuzsanna: EMLÉKEZEM
Mit mondhatnék nincs szavam,
elbúcsúzni nem tudtam.
Szíved nem ért, ajkad néma,
emlékezem most a jóra.
Fagyos a föld ami betakar,
a mélybe zár, hangtalan.
Bánat járja át a szívem,
érted kiált szüntelen.
Messze jársz, nem hallod,
hideg föld az otthonod.
Betakarlak sok virággal,
rózsával és tulipánnal.
Hiányod fáj úgy sajog,
elmentél egy hajnalon.
Találkozunk majd tudom,
átölel még két karom.
Most búcsúzom siratlak,
örökre szívembe zártalak.
Halk sóhaj az ajkamon,
szeretlek, hiányzol nagyon.
(Drága Fiam emlékére.)
Szöllősi Bernadett: De jó lenne
De jó lenne néha szív nélkül,
nem lenne, mi megszakadni készül.
Nem szeretni senkit… Ki vetne meg érte?
S, ha mégis megesne, érezni, hogy megérte.
De jó lenne néha gyereknek lenni,
fagylaltot nyalni és cukorkát enni.
Ha szakad a hó, a hidegnek örülni,
fodros szoknyában reggelig pörögni.
De jó lenne néha nagynak lenni,
mindig a legjobb döntést hozni.
Elfogadni, hogy ez néha fáj, de szükségszerű
és tudni, hogy a borúra mindig jön a derű.
De jó lenne egyszer majd úgy meghalni,
- az életet a halállal egy kicsit megcsalni.
Jó emlékkel menni, haragban nem hagyni itt senkit -
és úgy nézni vissza, hogy nem bántam meg semmit.
Wass Albert:
Az igazit keresed?
Az “Igazit” keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…
Most már az “Igazat” keresem…
Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad,
az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz…
Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja…
Az “Igazi” álmodik veled,
az “Igaz” virraszt melletted…
Az “Igaziba” belehalsz,
az “Igaz” meghal érted, ha kell
Kálnay Aliz: Lehet-e jónak lenni?
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Kun Magdolna: Adj még Uram időt.....
Adj még Uram erőt, hogy ne fáradjak el
azon a hosszú-hosszú úton, amin menni kell,
mert úgy szeretném érezni még egy kicsikét
az őszbe szökött napláng langyos melegét.
Adj még Uram időt, hogy vágyott álmaim
túllépjenek fájdalmamnak könnyes kínjain,
s én bátran hihessem, van még annyi évem,
amennyi feledteti velem minden szenvedésem.
Adj még Uram időt, pár reményteli évet,
hogy boldogságban teljen ez az elröppenő élet,
mert oly közelről fúj már az a sarki hideg szél,
mely virágzó tavaszról többé nem mesél.
Móra Ferenc: Egy régi, régi irkalap...
Egy régi, régi irkalap
Került kezembe a minap.
Én irtam éltem reggelén
A második pad szegletén.
.
Dülöngő, potrohos betűk,
Póklábúk és verébfejűk,
A t-nek gyomrán a kalap,
Az r a k hajába kap.
.
Én irtam, én. Emlékezem.
Lassú volt kis fehér kezem
S mint a kopókölyök szokott,
Elmém el-elfutkározott.
.
Kikandikált az ablakon,
Ringott a ringó gallyakon,
Hol a torony hegyére ült,
Hol szálló fellegen repült.
.
A kő-Krisztus komor fején
Soká pihent a cinegén,
Csőrén gubancos cérnaszál
Csüngött le, mint borzas szakáll.
.
S a paplak füves udvarán
Vadrózsa arcu szolgalány
Nyikorgatá az ó-kutat,
Míg írtam az ir ri ur-at.
.
Én írtam, én... Én írtam-e?
Szívem könyűvel fut tele:
Ki e sorok fölé hajolt,
Sötéthajú fiúcska volt.
.
Sötéthajú, fényes szemű,
Pirosképű hajnalderű -
S ma alkonyul már, alkonyul,
Szemembe hamvas haj konyul.
.
S talán az éj is útba már,
Amelyet ajtóm nyitva vár
S ha néma csónakába vész,
A perc nekem nem lesz nehéz.
.
Mért lenne az? Kis irkalap,
Mélán végig simítalak:
Énnékem életprogramot
Rajtad az ir ri ur adott.
.
S ma már tudom: az úr nem ír -
Ebben hazudtál, kis papír,
De az életnek erre: ir,
Nincsen más ríme, mint a: sír.
1918.