Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Gyóni Géza: Csak egy éjszakára...
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Márai Sándor: Ajándék
És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.
Radnóti Miklós: Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Szép Ernő: Én így szerettem volna élni...
Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni
A járdán osztani virágot
Tegezni az egész világot
Megsímogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat
Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni.
Aranyosi Ervin: Öreg barátnők…
– Emlékszel még? Milyen csuda jó volt!
Hiszen a fél világ csakis nekünk bókolt!
Nem fütyültek reánk, inkább csak utánunk,
amikor utunknak ketten nekivágtunk!
Emlékszel még arra, hogy mennyit nevettünk?
Fiatalok voltunk, nyílt szívvel szerettünk!
Hétköznapok gondja nem őrölt, nem bántott,
ki tudtuk élvezni az egész világot!
Voltunk a legszebbek, a legcsinosabbak,
a szép emlékeink, lám, mind megmaradtak!
Mikor találkozunk, újra felidézzük,
ifjúságunk filmjét együtt, újra nézzük!
Bár a test megvénül, nem oly tetszetős már,
de a szívünk ifjú, mint a napsütött nyár,
s ami csodaszép volt emlékekben éljük,
ami eszünkbe jut, azt mind kicseréljük.
Hiszen, ma már másról dalol minden nóta…
Volt saját családunk ifjúságunk óta.
Éltük az életet, boldogságra leltünk,
néhány kis porontyot felnőtté neveltünk.
Együtt éltük létünk egy-egy kedves férjjel,
ki nappal dolgozott, és szeretett éjjel.
Mi meg melegséggel töltöttük meg fészkünk,
később unokáztunk, mire körülnéztünk.
Ám mindegy volt nekünk, hogyan telt az élet,
a változó világ köröttünk mivé lett,
örökké őriztük a jó barátságot,
ami végig kísért, s lélekben felrázott.
Végig élvezhettük minden kornak fényét,
nem féltünk előre, s nem vártuk a végét!
Hiszen az életünk ettől lett szép, kedves,
nem ragaszkodtunk a hulló levelekhez.
Minden egyes kornak megvan az ő bája,
úgy teljes az út, ha lábunk végigjárja.
Ha akad egy barát, aki végigkísér,
ez a jó barátság minden kincset megér.
Együtt sokkal könnyebb visszaemlékezni,
képzeletben újra fiatalnak lenni.
Örömöt találni az alkonyi Napban,
meglátni a szépet minden pillanatban.
A puszi
Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,
de hogyha anya adja, akkor nem unom.
Ha apa adja, akkor menekülök előle,
mert szúrja arcomat a szakálla szőre.
Ha a szomszéd néni adja, letörlöm nyomban,
még a nyoma is tűnjön el azonnal onnan!
Ha nagymama adja, akkor kibírom, üsse kő,
nagymamától egy- két puszi elvégre tűrhető.
Nagypapa szerint a puszi lányos holmi,
a férfiak férfiasan kezet szoktak fogni.
Ha a tesóm puszil meg, akkor már gyanítom,
el szeretné kérni a legújabb játékom.
Egy jó puszitól, tapasztaltam, meggyógyul a bibim is,
de csak hogyha anya adja vagy adhatja a Lili is.
Mert mikor a szomszéd Lili puszilgat meg ritkán,
azt érzem, hogy olyankor még jó sokáig bírnám.
Nem tudom, hogy miből lehet, mindig ezen agyalok,
anya szerint, mikor alszom, puszilnak az angyalok.
Szóval ez a puszi dolog érthetetlen énnekem!
Ha megnővök, tudós leszek és részeire szétszedem!
Andrássy Réka
Reviczky Gyula: Tavasz-vágy
Messze még a tavaszig?…
Alig várom, oh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba’.
Nem kívánok én sokat.
Szellőt, mely megsimogat;
Egy darabkát fényes égbül,
S duzzogásom újra békül.
Csak azt kérem, ha a nap
Szobám fölött elhalad:
Pillantson be sugarával,
S leljen dallal, ibolyával.
Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék egyszerűen.....
Úgy szeretnék egyszerűen és boldogan élni,
élményekkel gazdagodni, álmokról mesélni.
Lépten-nyomon észre venni, meglátni a szépet.
hálás szívvel visszaadni kapott emberséget!
Úgy szeretnék varázsolni, élő csodát látni,
úgy szeretnék jó tetteket méltón meghálálni.
De jó lenne, ha sok ember támogatna benne,
ha világunk élhető hely, kis mennyország lenne.
Úgy szeretnék ember lenni, érzéssel megáldott,
s úgy szeretném átformálni a züllött világot.
Úgy szeretnék fényt gyújtani a sötét fejekben,
úgy szeretnék éreztetni és láttatni egyben.
Úgy szeretném tanítani, miről szól az élet,
tovább adni, jó példával, tanult emberséget.
Úgy szeretnék…de úgy hiszem ez az egész álom,
tanulnom kell jobbá válnom, most is ezt csinálom.
Úgy szeretnék egy szép napon boldog ember lenni,
addig, persze tanítok, és tanulok szeretni…
Húsvét Hétfő
Húsvét Hétfő napján mit kívánhatnék,
árassza el lelkünket áldás, békesség,
s az a szívünkben fogant Isten-szeretet,
mely egész életünkben áldottá tehet.
Húsvét Hétfő napján érezzétek át,
milyen szép az élet, hisz ott van a család,
akikért érdemes túlélni minden fájdalmat,
mit könny teli sorsunk olykor ránk aggat.
Húsvét Hétfő napján gondoljunk majd arra,
mily erővel bír az, kit, Isten, hite hajtja,
hisz, Isten, az, ki akkor is mellettünk marad,
ha már túlélési erőnk végképpen elhagy.
Kun Magdolna
Körmendi Rita - Húsvéti jó kívánság
Húsvétkor mit kívánhatnék mást?
Házadra és családodra áldást!
Asztalodra sonkát és kalácsot,
sok szeretetet, boldogságot!
Remény mellé hitet és békét,
kitartó munkának gyümölcsét!
Zamatos bor mellé csak szép szót!
Varázslatos tavaszt, minden jót!
Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Aranyosi Ervin: Harmadnapon............
Nem akarok már többé hazugságot!
Ne szédítsétek tovább a világot!
Tegyetek jót, hisz mind azért vagyunk!
Mert ahogy vetünk, pont úgy aratunk!
Éljetek békében együtt, a jóban,
leljetek megnyugvást itt, a valóban!
Álljatok már saját lábatokra,
hogy nézhessetek büszkén magatokra!
Rég harmadnap van, feltámadni kéne,
és kiáradni, önmagunkba nézve,
megérteni, hogy valakik vagyunk!
Van lelkünk is, nemcsak sivár agyunk.
Vakon hiszel, s mint állatot vezetnek,
sosem leszel része a szervezetnek!
Kilök magából, és ott maradsz vakon,
mint síró barmok vágóhidakon.
S lám, mindig van egy álnok, gaz csalétek,
mindennap dobnak egy koncot elétek,
hogy legyen min elmarakodnotok,
s mint robotok tegyétek dolgotok!
Nem lenne jobb, átírni ezt a sorsot?
Inkább a lélek súlyos terhét hordod,
csak részt kérhess a megcsúfolt világból,
ami felett az üszkös tető lángol.
Nem látod át, hogy színjáték az élet?
Hogy hazugság minden rád szórt ígéret?
Mi közben dőzsöl ki e darabot írta,
s követi őt a sok húsvéti birka.
A Megváltó is bömbölne, ha látna,
hogy mivé lettünk sok évvel utána,
mindőnkre vár ma is az a kereszt,
mit cipelünk, hisz el sosem ereszt.
Ö feláldozta önmagát miértünk,
s mi sajnáljuk, de még semmit sem értünk!
Bután élünk, s egyszer bután halunk,
s már nem hisszük, hogy feltámadhatunk!
II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Mosolyod
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
Tánczos Katalin: HA MÁR NEM LESZEK
Ha én már nem leszek veled,
a versem melletted marad,
és miként a hang, fény, vagy tengermély,
veled maradnak álmaim, és gyötrelmeim.
És néha majd felszítják benned a reményt,
hogy Istentől láthatatlan visszatérek -
az új tavasszal, a viharral, záporokkal,
És a madárcsicsergéssel.
Aranyosi Ervin: A Nap a lelkemben ragyog
Mikor a Nap lelkemben felragyog,
a világommal végre egy vagyok.
Álmomtól nem térít senki el,
az utam járnom, s célba érni kell!
A lelkemben magam vagyok a fény,
egy isteni, egy életképes lény,
mely megéli mindazt, amit teremt,
a tű hegyén billegő végtelent.
A lelkem még homály borítja el,
tükörfalát megtisztítani kell,
hogy láthassam, ami majd vár reám,
a saját énem jobbik oldalán.
Tanulni jót, s szeretni jöttem én,
az életem ne legyen rossz regény,
hisz nem béníthat gyötrő félelem,
a csodám meg fog történni velem!
Mert a Napom magam ragyogtatom,
és rendeződik majd minden atom,
a rendezettség lassan összeáll,
s majd bennem Isten szép rendet talál!
Majd felépítem saját váramat,
jó érzés adja majd tégláimat,
és felnyitok majd csukott szemeket,
mert jövőnk nyitja csak a szeretet!
Ha Napom fénye bentről kiragyog,
ha megértem, mért jöttem, ki vagyok,
ha belőlem majd ki árad a fény,
másban is feléled a remény!
Mert mindannyian fénylények vagyunk,
és akkor élünk, ha világítunk,
ha általunk az árnyék megszűnik,
s a félelem is véle eltűnik.
Hát jöjjetek, ragyogjatok velem,
az örömöm tibennetek terem,
ha arcotokon mosoly-fény ragyog,
mit nem lopnak el önző tolvajok!
Ha láthatom, hogy végre értitek,
ha képesek szeretni a szívek,
ha élő álmokat kergethetünk,
s a világ végre gazdag lesz velünk!
Tánczos Katalin - Az én Miatyánkom
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz: – Merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram, SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor a Pokol szabadul a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mondd: URAM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD!
Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdag milliót költ: hogy éljen,
S millió szegény a nincstől hal éhen,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: URAM, ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, – sőt, ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg ŐT,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram, segíts, S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
ikor hittél abban, hogy téged meg becsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak…
Ó lélek, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram, MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a béke sehol, csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt? ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a rossz, támad, s tombol…
URAM, MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
ÁMEN.
UTÓHANG
S akkor megszólal a MESTER, keményen – szelíden,
Távozz Sátán – szűnj vihar!
BÉKE, s CSEND legyen!
Miért féltek kicsinyhitűek?
BÍZZATOK! Hisz’ én megígértem Nektek:
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!
Hűséges kis nyájam, ÉN PÁSZTOROTOK vagyok,
S a végső időkig – VELETEK MARADOK!
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
AZ ÉN MIATYÁNKOM” – EGY HAJLÉKTALAN GYÖNYÖRŰ FOHÁSZA
( Az én Miatyánkom című versTánczos Katalin hajléktalan gyönyörű fohásza, 1999-ben Dr. Eőry Ajándok jegyezte le.
Meggyesi Éva: A boldogság
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány,
csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Aranyosi Ervin: Örök barátság
Ilyenek voltunk, ilyenek lettünk,
mi egymás mellett megöregedtünk.
Ami a legszebb mégis csak benne,
hogy a megszokás oly kevés lenne!
Mi elviseljük egymás hibáit,
és együttérzünk, ha búsul a másik!
Nem látjuk egymást ma kevesebbnek,
csak egy barátnak, érdekes ebnek!
Ilyenek lettünk és gazdagodtunk,
sokat szerettünk, olykor morogtunk,
közös kalandot sokat megéltünk,
többet is kaptunk, mint mit reméltünk!
Jól megosztoztunk a közös gazdán,
elfértünk együtt a másik vackán,
Mindent megosztva, szeretve éltünk,
ezért a holnaptól sohase féltünk!
Ilyenek voltunk, ilyenné váltunk,
legnagyobb kincsünk az igaz barátunk!
Szabó Lőrinc: Csodálkozás
Tavaszi szaga van a sárnak,
a szem már keresi a fecskét,
átvilágít rajtam a nap
s úgy járom ismert utcáimat,
mint idegen tájat a vendég.
.
Mi történt itt? Úgy zeng, lobog
a kék, arany, a sárga, a piros:
az egész világ édes zavar,
az élet valami ujat akar
s mosolyog a tilos.
.
A remény, igen, az mosolyog
és mindjárt mennyi szép akad:
a pénztelen mát drága, ritka
tündérálommá ittasítja
a tovakéklő alkonyat.
.
A remény – óh, mily idegen már!
Fényglória cseng át a városon.
Ilyen hivő még sohse voltam,
ilyen könnyű még sohse voltam,
ez az én első tavaszom!
.
Ma valami bolond öröm ér,
ma csókolni fog valaki,
ma minden léggömb megszökik,
vakok szeme tüzesedik
s kinőnek a csonkák tagjai!
.
Ma a feltámadás napja van!
Az Úr visz, megnyílik a börtön:
föl, föl, az egekbe indulok
s ámulva nézem, hogy mozog
lélektelen testem a földön.
Struwe Annamária:
Ne felejts el élni.
Húsz évesen , a bőröd szép és feszül.
És a szíved a boldogságtól repül.
Még egy farmer , még egy cipő mit veszel.
Mert azt hiszed ezzel szebb leszel.
Harminc évesen , semmire sincs időd.
Szinte le se veszed a cipőd.
Kell a ház , kell az autó.
S ez nem az utolsó.
Negyven évesen , már boldog lehetnél.
Mert mindened megvan mit szeretnél.
Most pedig gyermekednek kell egy táska.
És itt is fontos a márka.
Ötven évesen , már bölcs lettél.
Talán valójában tanárnak születtél.
Te vásárolsz , mert hozzák a sok unokát.
S te úgy látod őket mint valami csodát.
Hatván évesen , várod a nyugdíjat végre.
Áhítattal gondolsz e pénzre.
Tervezed majd mennyi mindent csinálsz.
Ha már nem a munkába jársz.
Hetven évesen , már nincs kedved menni.
Éttermekben már nem akarsz enni.
A kert is túl nagy már neked.
Hiszen néha már remeg a kezed.
Nyolcvan évesen , megőszültél.
S rájöttél, hogy még alig éltél.
Örülsz ha a gyerekek karácsonykor jönnek.
S születésnapodon telefonon köszöntenek.
Kilencven év , de szép kór mondják.
De füleid ezt már alig hallják.
Az élet ráncaival vagy már tele.
S amire vágysz már csak Isten keze.
A szépség mulandó.
Mint ahogy a test halandó.
Ne felejts el élni.
Hidd el , megéri!
Légy jó mindhalálig...
Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik.
Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek gyorsan tova szállnak,
Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak.
Rövid ez az élet, mégis sok a könnye,
Mikor Te sírsz, mások könnyét törlöd le!
Mert ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások.
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.
És ha minden álmod valóssággá válik,
Akkor se feledd : Légy jó mindhalálig!
(Móricz Zsigmond)
Tandari Éva: EMBER maradj Fiam
EMBER maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...
Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
- a politikából!
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!
Aranyosi Ervin: Barátok között
Most nem törődöm szinte semmivel,
csak élvezem, hogy napom rám ragyog.
Nem érdekel, hogy milyen kor jön el.
A mában élek, s gondtalan vagyok.
És tudom azt, sok barát vesz körül,
és bűvkörébe zár a szeretet.
Lelkem szabad, kicsi szívem örül,
hadd adjam át az érzést teneked!
Mert barátok közt sokkal könnyebb élni,
mert egymagadra sohasem maradsz,
a fagyos télben sohasem kell félni,
ha szívek hozzák el a szép tavaszt!
Ha felemelnek szívbéli barátok,
ha nem hagyják, hogy semmivé legyél,
ha arcukon a fénylő mosolyt látod,
a szíved dobban, s ettől újra él!
Ha látod őket, melegséget érzel,
és rögtön, ettől biztonságban vagy,
őrzik szavad, egyetlen sem vész el,
és marasztalnak, kérik, hogy maradj!
Nincs elvárás és nem kell megfelelned,
azt teheted tőlük, amit akarsz!
Béke száll rád, és felolvad benned,
s nem szippant magába be holmi harc!
Nincs más dolgod, adni és elfogadni,
a mában élve, itt oldódni fel,
néha tettekkel jó példát mutatni,
és megértően mosolyodni el!
Megérteni, és kellően figyelni,
a lélek miképp rezdül, ha megél,
a tanácsokat értőn megszívlelni,
hogy ettől te is boldogabb legyél!
Kristina Calu - Magamban
Beleragadt lábam a múltba
Vállamat súlyos teher húzza
Elcsendesült bennem az élet
Kihalt lelkemből minden ének
Mondom magamnak: Nézz előre!
Ne a múltba, inkább tekints a jövőbe!
De nem hallgatok se magamra, se másra
Helyette figyelem, hogy süppedek a sárba
Telnek az órák, a napok, a hetek
Szívem gyengül, lelkem beteg
Elment tán végleg az eszem
Hogy magamat élő holttá teszem?
Állok az ablakban, nézem a világot
Ilyen bolondot, mondjátok, ki látott!?
Tedd már meg azt az első lépést
Engedd el a múltat, a temérdek sértést
Hallgassak magamra, vagy ne higgyek nekem?
Kell a rosszkedv, a bánat, a sérelem
Ők az én botjaim, rájuk támaszkodom
Nélkülük boldog lennék. Biztos, ezt akarom?
Nekem mindegy, maradj ahol vagy
Megrántom vállam, ott hagyom magamat
Majd egy pillanatra visszafordulok
S látom, amint csendben magam után indulok .
ZELK ZOLTÁN: Csilingel a gyöngyvirág
Csilingel a kis gyöngyvirág.
Fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.
Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű és a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.
Aranyosi Ervin: Április bolondja
Bolond vagy te, hallod!
Vagy bolondnak nézel?
Viccelsz, megalázol,
becsapsz, megigézel?
Ugratsz, vagy felültetsz,
őrületbe kergetsz,
vagy csak összezavarsz,
ámulatba ejtesz?
Április elseje,
a bolondok napja.
Vajon bosszankodik,
ki poénod kapja?
Tud-e jót nevetni,
az akit megtréfálsz,
vagy a mókáidtól
rút ellenséggé válsz?
Nem mindenki érti
könnyen meg a viccet,
akadnak mogorvák,
velük a hecc mit tesz?
Szivatásnak érzed,
vagy tudsz tán derülni,
mikor csőbe húznak,
tudsz te nyugton ülni?
Amikor rászednek,
háborog a lelked?
Vagy levered rajta,
ki humorral vert meg?
Bosszút állsz az élcért,
erősen fogadod,
a csúnya átvágást
még ma visszaadod?
Mikor lóvá tesznek,
képes vagy nevetni?
Mikor bepaliznak,
kedved kell temetni?
Ha már felültettek,
keresel ötletet,
azt aki átrázott,
elő hogyan veszed?
Légy kedves és vicces,
elég találékony,
hadd nevessen más is
ezen a játékon!
Arra azért vigyázz,
bárki hittel mondja,
el ne hidd, hogy te vagy
április bolondja!
Jut eszembe:
Elrejtettem két szót,
lám, ebben a versben.
A nevem betűit
jól összekevertem!
Ha majd megtalálod,
jelentkezzél nálam,
a nyereményedet
én már kitaláltam!
KÁNYÁDI SÁNDOR: Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Áprily Lajos: Mennék eléd
Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
A magány fájdalma
Elkerülhetetlen, hogy egyszer mind magunk legyünk,
s hogy azok nélkül éljünk, kiket nagyon szeretünk,
mert senkinek nincs megadatva, hogy együtt menjenek
azon hosszú útra, mely vissza nem vezet.
.
Nem tudjuk elkerülni, hogy a magányosság csendje,
szívünket és, lelkünket meg ne sebezhesse,
s hogy ne könnyeinkkel sirassuk el majdan azokat,
kik életünkhöz, sorsunkhoz hozzá tartoztak.
.
Mi mind-mind tudjuk, mily keserves az egyedüliség,
az a fojtó szívfájdalom miről beszélni nehéz,
s az a mindennapos túlélő harc azon emberek felett,
kik régen feladták már az életküzdelmet.
.
Ha magányos embert látsz, kit könnyes csendje kínoz,
szólj hozzá egy pár szót, adj szívednek hangot,
mert talán ez a bátorító, biztató hang sarkallja majd arra,
hogy ne bukjon el idő előtt az egyedüli harcba.
Kun Magdolna
Váci Mihály: Még nem elég!
Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
Nem elég álmodozni.
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket - tudni kell!
Nem elég a célt látni;
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég - a Világért!
Több kell: - a nemzetért!
Nem elég - a Hazáért!
Több kell most: - népedért!
Nem elég - Igazságért!
- Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!