Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Wass Albert : Magányosság erdeje

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki

valaki, akit nem is ismerek.

És aki mégis, mégis elkísér

akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép

és különösen mégis fáj nekem:

Valaki egyszer majd elémbe lép

és megfogja két tévelygő kezem

lecsókolja két könnyező szemem...

Valaki majd az életembe lép

aki százszor több, mint az életem.

Van itt egy álmom: különösen szép

és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak, én és valaki.

Valaki, akit nem ismerek

és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat.

Kálnay Adél: Lehet-e jónak lenni.....

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Sétálni télen kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra, fácánra.

Koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki.

Kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba.

Békét, nyugalmat, szépséget akarni,

adni, adni, mindig csak adni.

Tökéletesre lelni egy madár dalában…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Móra Ferenc : A Szív

A szív a legfurcsább csavargó,

Vigyázzatok reá nagyon!

A megszokás halála néki,

De mindig kész van útra kelni,

Ha nyílik raja alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,

A tolvaj-utat kedveli,

Hiába tiltja tilalomfa,

Nem hajt veszélyre, tilalomra,

Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,

Minden lépése uj talány:

Onnan szalad, hol rája várnak

S hivatlanul oson be másnap

Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,

Ne bánjatok durván vele!

Mert ahonnan elűzték egyszer,

Hívhatják vissza bár ezerszer,

Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -

Dölyfös kacajjal elszalad,

Hogy megalázva, elgyötörve

Visszalopódzzék a küszöbre,

Hol csupa dacból megszakad.

Farkas Erzsébet: Májusi eső

Eső szitál a tájra, hinti enyhe permetét.

Szerény az ég, azúrt ma nem remél,

a fellegek felett lapít a fény.

Szabadnapot kapott a napsugár.

Aranyporát ne bánd, a víz is édes áldomás,

cserébe érte dús kalászt ajánl.

Üdén virít a sok virág, lehelve illatát.

Erőt merít a zöldülő határ,

s magába zárva őrzi harmatát.

Életem egy festmény, és az

Úr kezében az ecset.

Én adom hozzá a vásznat,

Ő pedig a színeket.

Mikor sötét színekkel fest,

Elviselni oly nehéz,

Hogy csak részletekben látom,

Ami számára egész.

De ha majd a képre minden

Ecsetvonás felkerül,

Az Úr kiteríti vásznát,

S szándékára fény derül.

Minden sötét színárnyalat

Éppúgy értelmet nyer itt,

Mint azok a vidám színek,

Miket a vászonra vitt.

/ Ismeretlen szerző/

Petőfi Sándor

Te a tavaszt szereted

Te a tavaszt szereted,

Én az őszt szeretem.

Tavasz a te életed,

Ősz az én életem.

Piros arcod a tavasz

Virító rózsája,

Bágyadt szemem az ősznek

Lankadt napsugára.

Egy lépést kell tennem még,

Egy lépést előre,

S akkor rájutok a tél

Fagyos küszöbére.

Lépnél egyet előre,

Lépnék egyet hátra,

S benne volnánk közösen

A szép meleg nyárba’.

Szabad Szilvia: EMLÉKEZEM....

Mit mondhatnék nincs szavam,

elbúcsúzni nem tudtam.

Szíved nem ért, ajkad néma,

emlékezem most a jóra.

Fagyos a föld ami betakar,

a mélybe zár, hangtalan.

Bánat járja át a szívem,

érted kiált szüntelen.

Messze jársz, nem hallod,

hideg föld az otthonod.

Betakarlak sok virággal,

rózsával és tulipánnal.

Hiányod fáj úgy sajog,

elmentél egy hajnalon.

Találkozunk majd tudom,

átölel még két karom.

Most búcsúzom siratlak,

Örökre szívembe zártalak.

Halk sóhaj az ajkamon,

szeretlek, hiányzol nagyon.

(Drága Fiam emlékére.)

Tandari Éva: EMBER maradj Fiam...

EMBER maradj Fiam ,

minden körülményben!

EMBER -még akkor is,

ha ez már nem érdem...

Ha többet ér, ki kincset

s nagy vagyont harácsol,

vagy ki Glóriát kovácsol

~ a politikából!

Vedd észre, ki szenved,

és segítséget kér ...

Kinccsé válik minden falat

szívből adott kenyér...

Nem kell minden áron

letépni a babért :

Szíved tisztaságát, Fiam :

Ne add el semmiért!

Ady Endre: AKAROK..

AKAROK! Egy kemény rövidke szó,

ebben benne van az egész életem!

E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik,

e szó miatt még sokat könnyezem.

De történjék bármi,

ha az egész világ fog ellenállni,

vagy ha egyedül is maradok

mindent legyőzve, mégis AKAROK!

Baranyai Attila: Gondolj néha rám

Gondolj néha rám.

Mikor rád ragyog a Nap

hintve aranyát,

s áraszt a kék ég alatt.

Mint szellő szállván,

hűst fuvallok arcodra,

s szíved gyöngyházán

versem ölel suttogva.

Gondolj néha rám.

Mikor felfénylik a hold

csendes éjszakán,

s mesélnek a csillagok.

Mint szelíd hullám,

álmaidat ringatom,

s dúdolom hozzád

azt a kedves dallamot.

Gondolj néha rám.

Mikor ajkad sóhaján

kidereng a vágy,

s két szemednek sugarán.

Mint sebzett madár,

hogyha lelked sírva száll,

s ha fáj a hiány.

Gondolj. Gondolj néha rám.

Garai Gábor - JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse, balsors, kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más, csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő és folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan –

ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

Benedek Elek

Dal a búzavirágról

Arany kalászok tengerében járok,

Reám nevetnek kék búzavirágok.

Nevetős kedvük nem tudom, miért van,

Egy-két nap tán még s fekszenek aléltan.

Óh, szép búzavirág, érzed-e véged?

Készül a kasza már elbánni véled.

Készülj te is, készülj a bús halálra,

Szürcsöld a harmatot, tán utoljára!

Arany kalászok, kék búzavirágok,

Itt kell hagynotok ezt a szép világot.

Alighogy éltetek, s már vége, vége...

Felnyög a vén föld: oda ékessége!

Fent a hegyek között mélységes csend ül,

Ám lent a völgyben a kasza már csendül,

Dűl az arany kalász, ledűl a rögre,

Helyét a bús tarló veszi örökbe.

Bús tarló fölött, haj, színe hagyottan,

Szegény búzavirág összetapodtan,

S felsír fölötte sirató madárdal:

Egy lett a sorsa a konkolyvirággal!

Óh, szép virág, siratlak én is téged,

Ki szerzél nékem sok gyönyörűséget.

Színedben az égnek kékségét láttam,

Isten kezének remekét csodáltam.

Te, kinek magja a kék égből szállt le,

Színehagyottan is legszebb virág te,

Hű barátodtól mért kell megválnod!?

- Nyugodj csendesen. Legyen szép az álmod.

Rajki Miklós:

Biztatlak: Örülj!

Örülj a világnak, örülj a kinyíló virágnak, örülj a rikkantó madárnak!

A zöld lombos erdőnek, a viruló mezőnek.

Örülj a hasadó hajnalnak, éjben az égen ragyogó csillagnak!

A szép napra ébredő reggelnek,

A neked köszönő embernek, s minden ártatlan gyermeknek.

Örülj a feléd küldött mosolynak, a hozzád szóló szavaknak!

Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak, ha valahol éppen terád várnak!

Örülj, ha megfogják a kezedet, tanítsd meg örülni gyermeked!

Örülj és te is tárd ki a szívedet!

Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.

Örülj az ősznek, a tavasznak, a fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!

Nyáron a rekkenő melegnek, télen a hóval borított hegyeknek.

Örülj, ha jön egy zivatar. Ha örülsz, akkor nem zavar.

Örülj a megkonduló harangnak, a felröppenő sok-sok galambnak!

A felhangzó zenének! Örülj minden csendes estének!

Örülj a farkát csóváló kutyának, örülj, örülj az egész világnak!

Örülj minden örömnek, hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,

Örülj, ha valakivel törődhetsz!

Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ért!

Örömöt adj minden kicsi örömért!

Az öröm az egy jó dolog, akik örülni tudnak, azok boldogok.

Te is az lehetsz, ha akarod.

Feinek György: Csak addig menj haza...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,

Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,

Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,

Amíg neked suttognak a hazai szelek.

Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,

Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -

Vállára borulhatsz az édesanyádnak!

Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!

Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,

Mikor üresen kopognak a léptek,

Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,

Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,

Amíg nem kopognak üresen a léptek,

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,

Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

"Hogyha virág lennék,

ölelnék jó illattal;

Hogyha madár lennék,

dicsérnélek zengõ dallal;

hogyha mennybolt lennék,

aranynappal, ezüstholddal,

beragyognám életedet csillagokkal."

Pákolitz István

Átyim Lászlóné: Anyák napján a sírodnál

Május első vasárnapján,

Anyák napja szép hajnalán

Kimegyek a temetőbe

Rózsacsokorral kezembe.

Megállok a sírhantodnál

Szólítalak édesanyám

Könnyem hullik a sírodra

Kezemmel a fejfád fogva.

Eljöttem hát édesanyám

Köszöntselek anyák napján

Illatozó szép rózsákkal

Szívem telve fájdalommal.

Mert ez a szép anyák napja

Csak nekem oly szomorú

Más mindenkinek oly boldog,

Kinek él az édesanyja.

Mert, hogy én már nem láthatlak

Eltakar a néma sírhant

Két kezemmel fogom fejfád

Sírva köszöntelek drága édesanyám.

Aranyosi Ervin: Ha sírni volna kedved...

Ha sírni volna kedved,

csak engedd el magad,

ne leljen gátra benned,

elomló könnypatak.

A könny csak lélek forrás,

múltad tisztítja meg.

Napfényt vetít, ahol más,

fájó árnyék lebeg.

Ha sírni volna kedved,

oldódj nyugodtan fel.

Engedd szabadon szíved,

hisz többet érdemel.

Ne tartson vissza semmi,

belül legyél szabad!

Akarj boldogabb lenni,

szabadítsd fel magad.

Ne zabolázd a lelked,

dúljon, mint tenger ár!

Ami fáj, elfelejted,

legyen hát vége már!

Zokogj, ordítsd világgá,

szíved fájdalmait.

Szelídítsd gyertyalánggá,

a máglya lángjait!

Nevetve és sikoltva,

vulkánként törjön fel!

Lelkedben lázat oltva,

lazán ömöljön el!

Menekül mind, mi bántott,

észt vesztve elszalad.

Vesd le mint rossz kabátot,

csak engedd el magad!

S ha magadból kiadtad,

lelked elcsendesül.

Szívedre írként hathat,

s üres vagy legbelül...

Zord felhők tovakúsztak,

már látod a Napot,

a kínok messze úsztak,

szemed ismét ragyog.

Borúra napsütés jön,

szeretet, béke vár.

Engedd, hogy tündököljön,

szép szemed fénye már.

Szádon mosoly ragyogjon,

tükrözze a napot,

vigyázz, hogy ki ne fogyjon,

- amit adsz, azt kapod!

Ha tiszta már a lelked,

ha két szemed ragyog,

a jók így ünnepelnek,

- a lélekben nagyok.

Lásd szebbnek a világod,

láss meg minden csodát.

Szép napod legyen áldott,

nyíltan lépj csak tovább...

Radnóti Miklós:

Az Égivándor dala...

Ha arcodat csillagfény melegíti,

űr hidege szívedet nem dermeszti meg,

s nem fáradsz el sohasem,

mert az Út kiszabja életed

a csillagok között,

az emberek között,

a sötétben,

a Fényben,

a szívekben,

a Létben,

s az Út vezet is,

mert az lett a dolga,

mit régen kiszabtak neki:

lábad alá bársonyt tenni,

lépéseid könnyen venni,

nap-melegben árnyat lelni,

s ha eljön az est

a csillagok között,

az emberek között,

és meg akarsz pihenni,

akkor bölcsőd lesz az Út,

hol gyermekként ringva

feleded a bút,

s bűvös álomban

homlokodra gyöngykoszorút

teszek,

gyengéden, szépen,

mint régen,

hogy bűvös álomban lásd,

kit nem láthatsz napvilágnál,

s előtte térdre omolj

és erőt kérj tőle, Életet,

hogy ha eljön a reggel,

tovább vándorolj,

mert utad szép és örök

a Tündér-fényű csillagok között.

Radnóti Miklós: Május

Szirom borzong a fán, lehull;

fehérlő illatokkal alkonyul.

A hegyről hűvös éj csorog,

lépkednek benne lombos fasorok.

Megbú a fázós kis meleg,

vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

1941

Jókai Mór: Csak egy délután....

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,

hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.

Nem kérdezek, és most te se beszélj,

hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.

A hétköznapok kínjai után,

legyen szép ünnep ez a délután.

Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,

csak ez a csendes, néma kézfogás.

Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,

milyen gyorsan múlt az én ünnepem.

Valóság volt? Lehet, álom csupán,

hogy a miénk volt egy egész délután.

Novák László: Ne ítélj...

Ne ítélj a látszat után, Mert tévedés érhet.

A korai ítéletre Rácáfol az élet.

Sokszor ahol rosszat látsz, ott Jó dolog történik;

Viszont igaz, hogy nem minden Arany, ami fénylik.

Ne adj hitelt minden szónak, Mit mondanak néked,

Különösön, ha vádolják Barátod, testvéred.

Kérdezd meg őt, mi a való? S várj a véleménnyel,

Ne válassza lelketeket A rágalom széjjel.

Nem kell mindent elmondanod Amit tudsz másoknak.

Gondold meg azt, hogy szavaid Hatni hogyan fognak?

Építenek-e, vagy rontanak, Gyógyítnak, vagy vágnak?

Ne légy másnak terjesztője, Csak az igazságnak.

De ne nézd el tétlenül se, Ha valaki téved.

Mert egy érték elvesztése Neked is a vétked.

Felelős vagy másokért is, A jó Isten előtt,

Igyekezz hát helyes útra Hozni a vétkezőt.

Szeretettel üdvözlök mindenkit! / Mészáros Krisztina

vagyok, itt Krisztina Krisz. / Legszebb vers számomra: Petőfi Sándor Szülőföldemen. Annak idején Apukámnak elszavaltam szülinapjára. Most én írom " versikéimet" 2 éve, és hangomra elszavalom , elmondom a Facebook oldalamon. Nekem, és drága embertársaimnak is boldogság, akik hallgatják. Mindenkinek aki itt van Krisz/ én/ kívánok sok- sok szépet, s gyönyörű kis versikéket! Isten tartson békében, egészségben minket! 🙏🙏🥰🥰❤️❤️

Benedek Elek: Megjöttek a fecskék

Mikor szép csendesen leszállott az este,

Érkezett meg hozzánk a legelső fecske.

Fáradt volt szegényke. Leszállt. Aztán nézte:

Vajon megvan-e még az ő puha fészke.

És jött a második. És jött a harmadik.

Aztán jöttek többen. Mondottak valamit.

Mit? Azt én nem tudom. Talán imádkoztak.

Imé, beteljesült, mire vágyakoztak.

Künn az eresz alatt könnyes szemmel álltam.

Szóltam a fecskéknek: bejöhettek bátran.

Szavamat, úgy látszik, fecskék megértették.

Az eresznek alját nagy hamar ellepték.

Kiki reá talált a maga fészkére.

Mindenikben egy pár pompásan elfére.

Ottan meghúzódtak. Halkan csicseregtek.

Aztán szépen, lassan, mind elszenderedtek.

Szendergő fecskéknek jóccakát mondottam.

Aztán lepihentem. Ő róluk álmodtam.

Velük is ébredtem, mikor a nap felkelt.

Mind azt csicseregték: jó reggelt, jó reggelt!

Várnai Zseni: Orgona...

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,

talán ezért hívnak engem orgonának,

április vad kedve suhogtatja ágam,

azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,

illatos muzsika,

zengő és libegő lila virág...

fürtjeim lengetem,

illatom pergetem,

szakíts le hát engem,

s légy boldog te világ,

légy boldog te világ!

Bimbóim bomlanak, virágdíszben állok,

már csak éppen május elsejére várok,

s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,

s orgonaillatom a világra ontom...

Reményik Sándor: Én a szívemet

Én a szívemet szétszakítottam:

ahány darabja, annyifele van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,

és csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,

s akit szeret, azért mindenre kész.

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen

e balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,

én Istenem, nem így akartam ezt.

Nem így: kapni más lelke aranyát,

s cserébe tarka rongyot adni át.

Arany lélekkapun menni által,

s fizetni pár színes szóvirággal.

Egyformának lenni mindenkihez:

emberfeletti nagy szív kell ehhez.

Én a szívemet szétszakítottam,

ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -

és nem jutott az egész senkinek.

Aranyosi Ervin - Öreg barátnők…

– Emlékszel még? Milyen csuda jó volt!

Hiszen a fél világ csakis nekünk bókolt!

Nem fütyültek reánk, inkább csak utánunk,

amikor utunknak ketten nekivágtunk!

Emlékszel még arra, hogy mennyit nevettünk?

Fiatalok voltunk, nyílt szívvel szerettünk!

Hétköznapok gondja nem őrölt, nem bántott,

ki tudtuk élvezni az egész világot!

Voltunk a legszebbek, a legcsinosabbak,

a szép emlékeink, lám, mind megmaradtak!

Mikor találkozunk, újra felidézzük,

ifjúságunk filmjét együtt, újra nézzük!

Bár a test megvénül, nem oly tetszetős már,

de a szívünk ifjú, mint a napsütött nyár,

s ami csodaszép volt emlékekben éljük,

ami eszünkbe jut, azt mind kicseréljük.

Hiszen, ma már másról dalol minden nóta…

Volt saját családunk ifjúságunk óta.

Éltük az életet, boldogságra leltünk,

néhány kis porontyot felnőtté neveltünk.

Együtt éltük létünk egy-egy kedves férjjel,

ki nappal dolgozott, és szeretett éjjel.

Mi meg melegséggel töltöttük meg fészkünk,

később unokáztunk, mire körülnéztünk.

Ám mindegy volt nekünk, hogyan telt az élet,

a változó világ köröttünk mivé lett,

örökké őriztük a jó barátságot,

ami végig kísért, s lélekben felrázott.

Végig élvezhettük minden kornak fényét,

nem féltünk előre, s nem vártuk a végét!

Hiszen az életünk ettől lett szép, kedves,

nem ragaszkodtunk a hulló levelekhez.

Minden egyes kornak megvan az ő bája,

úgy teljes az út, ha lábunk végigjárja.

Ha akad egy barát, aki végigkísér,

ez a jó barátság minden kincset megér.

Együtt sokkal könnyebb visszaemlékezni,

képzeletben újra fiatalnak lenni.

Örömöt találni az alkonyi Napban,

meglátni a szépet minden pillanatban.

Antal Sára: Májusi szerenád

Tavasz volt, május,

s én tizenhat...

Várt rám a nagyvilág...

S akkor, egy édes éjjelen

megszólalt a szerenád.

Szerelmes dallamok kúsztak

egészen a szívemig,

orgonaillat bódított el,

behatolt a lelkemig.

Zöldfülű ifjú lányként

elvarázsolt a szerelem,

szerelmes voltam az Életbe,

s a dal repült velem...

Micsoda éj volt! Milyen május!

A szél is nekem dalolt!

Májusfámon szellő fújta

a sok szép, színes szalagot.

Ma már csak emlék ez a május,

a májusfa, a szerelem,

de lelkemben szól még a szerenád...

milyen szép volt az életem!

"És jött a május. Ezer orgonának

Lila bugája búgott, a napon

Minden bokor virágba öltözött föl

És a paréj is megnőtt szabadon.

Mint győzedelmi zászló, égbe lendült

A jegenye s ezer pacsirtadal

Hirdette boldogan és büszkeséggel,

Hogy itt a május...."

Juhász Gyula

Pisch Ferenc: Az idő múlása

Repülnek a napok,

Repülnek az évek,

Egyszer elmúlik minden,

S elrepül az élet.

Az idő relatív dolog,

Az időkerék forog,

Elsuhan az életünk,

És vele a gondolatok.

Elszállnak az évek,

Jönnek az éjszakák,

Csendben elmélkedjük át

Az időnek múlását.

Megszépült emlékek

Mesélnek a múltról,

Hogy milyen volt egyszer,

S mit várunk a sorstól.

Elrepülnek az évek,

És vele is az élet,

Megmaradnak az ábrándok,

S a hiú, vak remények.

Aranyosi Ervin: A szeretet a legnagyobb kincs!

A szeretet – akármilyen furcsa –

csak az lehet a mennyország kulcsa!

És akinek ott van a szívében,

csak az lehet boldog életében!

Ki tanítja, hogyan kell szeretni?

Szívvel élni, s megértőnek lenni,

elnézni a más ember hibáját,

s megkeresni benne, bújó báját!

Ami jót tesz, azt észre kell venni,

múlt hibáit, mind a tűzre vetni,

mintha azok nem is lettek volna,

ami csúf volt, szálljon csak pokolra!

De meglátni másokban a szépet,

s rögtön sokkal élhetőbb az élet!

A szeretet, csak ez segít rajtunk,

ha már boldoggá lenni akartunk!

A szeretet nem vehető pénzen,

s nem kell hozzá küzdelem, vagy érdem,

csupán csak a szívünkön át látni,

emberséges, érző lénnyé válni!

Minden ember szeretetre vágyna,

de azt nem rejt bank, vagy aranybánya,

olyan kincs az, amit adva több lesz,

virágot hoz, ha rá vizet öntesz!

A szeretet a legnagyobb kincsünk,

a tegnapra takarót terítsünk!

Felejtsük el mindazt, ami bántó,

ez a módszer lehet csak megváltó!

Engedd inkább szívedbe a hálát,

hadd segítse lelked minden álmát!

Ha mindenki tudna már szeretni,

világunkat rendbe tudnánk tenni!