Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Aranyosi Ervin: Pünkösd

Hát eljött, hát itt van

piros Pünkösd napja,

s eljön a szentlélek,

s hitünk visszaadja.

Hét hete múlt Húsvét,

Jézusunk mennybe ment,

nincs, aki felrázza

a hitetlen jelent!

Mind az apostolok

épp ma összegyűltek,

cél nélkül, ok nélkül,

magukba merültek.

Csak egy jelre vártak,

hogy mutasson utat,

lelkük a sötétben,

fénylő jelet kutat.

S lám, hatalmas zúgás,

és szélvihar támadt.

Lángnyelvek virultak,

ahogy a fény áradt.

A szentlélek leszállt

az apostolokra!

Megújul a lélek,

s nem lesz földi pokla!

Ez a megtisztulás

ébredés kezdete,

s lám Péter prédikált,

s a többi tart vele.

Beszédére sokan,

oly sokan figyeltek,

hisz az árva lelkek

útra, célra leltek.

Volt kire figyelni,

volt már kit követni,

a jövő alapját

már le tudták tenni.

Létre jött az egyház,

és Jézus keresztjén,

alapult a vallás,

a hithű keresztény.

Áldozat, szolgálat,

örök megbocsátás,

együtt gondolkodás,

új szemléletváltás.

Keresni az utat

egy boldog világhoz,

hűnek lenni Jézus

szent akaratához.

Pünkösd van, az egyház

szép születésnapja,

hitünk a szentlélek,

újra visszaadja.

Csak követni kéne,

s nem bűnről papolni,

a rászorulókhoz

le kéne hajolni!

A szeretet nyelvén

beszélni és tenni!

A megváltó útját

naponta követni.

Példát venni róla,

példát venni tőle,

hogy a világunknak

legyen szép jövője!

Benedek Elek: Pünkösdi harangok

Olyan szépen cseng a harang,

Mintha nem is harang volna,

hanem ezer harangvirág

Imádságos szava szólna.

Piros pünkösd vasárnapján

Piros rózsa nyíl a kertben,

Kis szívünkben tiszta öröm

Imádsága énekeljen.

Piros pünkösd vasárnapján

Szálljon reánk a szentlélek,

S térde hullva mondjunk hálát

A mindenség Istenének.

Kun Magdolna: Egyszer megérted fiam

Egyszer, ha már elérhetetlen

távolságban leszek tőled fiam

és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,

nem hagyva magad körül porszemnyi

emléket sem, mi rólam mesél,

jusson eszedbe gyermekkorod

mosolygó napjai.

Láss magad előtt egy képet,

ahol ketten állunk, te meg én...

Talán hároméves lehettél,

mikor határozott szavakkal mondtad

- szeretlek-

S abban a pillanatban

valami leírhatatlanul jó érzés melengette

lelkemet

Hittem, hogy az életnek,

ennél boldogabb percei nincsenek,

nem lehetnek,

mert, aki így szeret, az soha

nem fájdíthat szíveket.

Emlékszel arra, mikor sírós szemeiddel

esdőn néztél rám

s én féltő mozdulattal hajoltam hozzád,

hogy karomba vegyelek,

mert, ha ölelhettelek,

felszáradtak arcunkról a könnyek

s napfénnyé változtak

az ereszekre lecsorgó, hulló esőcseppek.

Emlékszel, elengedtelek,

mikor szabadságra vágytál.

Repülhettél, mint a szárnyait kitáró sas,

mely, akkor is átszeli a tengert,

ha tajtékzó hullám sodorja...

De az a sas, az a sas, fiam,

a végtelenbe szállva is tudja,

honnan indult el, és hol van

régi otthona...

Ernest Hemingway : Soha ne légy szomorú....

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,

s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,

előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,

idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,

minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:

A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Várnai Zseni: FÁRADT A SZÍVEM

Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,

Csak jó úgy hosszan ülni a napon,

Nézni a fákat, és nézni az eget,

A messziről kéklő nagy hegyeket,

És lesni a fájó csendet itt belül,

Amint a könny húrokon hegedül.

Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,

Meghalt talán, vagy alszik, pihen?

Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,

Hogy feltámadjon szárnnyal ékesen?

Tud-e még sírni, könnye van-e még?

Sikoltozni tud-e, ha kínok-kínja ég.

Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,

Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altató nótát, zengőt, édeset,

Dalol-e majd, ha elterül az est,

S a kisfiú álom mesére vár,

Mely arany kertben arany szárnyon száll,

Át a nagy, fénylő mese tengeren,

A fáradt, csöndes szívemet lesem.

Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül

Tavasz volt, de én a nyarat vártam,

a meleget, a patakok hűs vizét.

Nyár volt, de én az őszt vártam,

a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.

Ősz volt, de én a telet vártam,

a ropogós havat, és a karácsony örömét.

Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,

a rügyfakadást, a nap melegét.

Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni,

szabad és önálló.

Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,

érett és sokat ismerő.

Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni,

ifjú és szabad lelkű.

Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni,

tevékeny élettel.

Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.

Kovács Sándor - Illatos orgonák

Májust írt a naptár

Mikor arra jártam,

A vén Donát úton

Sok orgonát láttam.

A gyönyörű május

Csodát ígért nekem,

Valóság volt minden,

Nem káprázott szemem.

Orgonák illatát

Szellő hozta felém,

Lesz még olyan május,

Él bennem a remény.

Májusban a virág

Lehúzza az ágat,

Szép színesre festi

Az orgona fákat.

Minden szép és vidám,

A május a legszebb,

Orgonák illata

Bűvöli az embert.

Ha majd egyszer talán

Ismét arra járok,

Remélem, hogy lesznek

Orgona virágok.

Akkor is a virág

Húzza majd az ágat,

Nem vágták ki talán

Az orgona fákat.

Nem szabad bántani

Az illatos ágat,

Darabokra törni

A virágzó fákat.

Mi lesz veled ember

Ha meghal a virág?

Sivár lesz az élet,

Egyhangú a világ.

Ne törjétek össze

A virágzó ágat,

Szeressétek nagyon

Az orgona fákat.

Szuhanics Albert: Ne félj!

Ne félj, hisz nincsen rá okod,

a jövőt úgy sem tudhatod.

Ne sírj, töröld meg szép szemed,

hisz jár a boldogság neked!

Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,

mos állsz a szép napok előtt.

Ne félj, a jóban hinni kell,

ez már így magában siker!

Szeresd az életet nagyon,

nem baj, ha nem vár nagy vagyon.

Legyél te szerény, kis virág,

melynek viszi a szél az illatát!

Hited te el nem hagyhatod,

égből segítnek angyalok.

Minden öledbe hullik majd,

tudd meg, a vágy magja kihajt!

Kihajt, mint zsenge, kis növény,

övé a langy eső, s a fény...

Fa lesz, s a lombja égig ér,

ne félj, te mindig higgy, remélj!

132 éve született Várnai Zseni, József Attila- díjas költőnő.

VÁRNAI ZSENI: SZERETNI

Szeretni ezt az életet,

az egyetlent a végest,

Szeretni még ha bánt is,

ha mostohánk is néhanap,

de kék az ég, és süt a nap,

van benne boldogság is.

E szép és szőrnyű kor során

csodákat tesz a tudomány

a titkok titka tárul,

a tudás fája lombosul,

de atom felhő tornyosul:

mérges gyümölcs a fárul.

Nem ölni, vért nem ontani,

a tüzeket eloltani,

s nem gyújtani,hogy égjen

ország és város,hol a nép

gyönge megvédi életét

s hogy békességben éljen.

Még harcok dúlnak lángban ég

a megbolygatott messzeség,

madár se leli fészkét

futnak az erdő vadjai,

csak borzalomról..hallani:

Világ teremts már békét!

Fogyó hold már az életem,

de dolgom még töméntelen,

még tenni, adni vágyom…

Csak lenne még erőm elég,

zengni a béke énekét…

e felbolydult világon!

Csak élni, élni emberek!

Időnk oly gyorsan el pereg,

egy perc csupán az élet…

de ez a perc lehet csodás

teremtő munka, alkotás

amely megőriz téged!

Aranyosi Ervin: Villásfarkú fecskemadár

Villásfarkú fecskemadár,

veled tele volt a határ!

Villanydrótokon ültetek,

mint kottán a hangjegyek.

Csivitelve és csacsogva,

hittetek a szép napokban.

Villásfarkú fecskemadár,

régen tele volt a határ!

Égen-földön ott cikáztál,

talán bizony ránk vigyáztál?

Káros rovarokat ettél,

most keresünk, hová lettél?

Villásfarkú fecskemadár,

régen tele volt a határ!

Nem repkedsz most Földön-égen,

veled szebb világ volt régen!

Alig vagytok néhányan már,

hová tűntél fecskemadár?

Szabó Lőrinc: Nefelejcs

A virágokból először a kék

nefelejcs tetszett: azt a szép nevét

külön is megszerettem, hogy olyan

beszélgetős, és hogy értelme van:

szinte rászól az emberre vele,

úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,

ha kér?), hogy : ne felejts! Többnyire

jól hallottam, egész világosan,

égszín hangját, néha meg én magam

súgtam, vagy nem is súgtam, csak olyan

nagyon vártam már, hogy tán a szívem

szólt helyette vagy éppen a fülem:

ilyenkor nem tudtam, képzelem-e

vagy tényleg csalok, neki, a neve

mondásával?... De még ha csalok is,

nyugtattam meg magamat, az a kis

segítség semmi, hisz úgy szeretem;

s dehogy felejtem, nem én, sohasem!

Koltay Gergely: Kell még egy szó..

Kell még egy szó,

mielőtt mennél.

Kell még egy ölelés,

ami végig elkísér.

Az úton majd néha,

gondolj reám -

ez a föld a tiéd,

ha elmész visszavár!

Nézz rám és lásd

csillagokra lépsz,

nézz rám tovatűnt

a régi szenvedés...

Hol a fák az égig érnek

ott megérint a fény.

Tudod jól, hova mész -

de végül hazatérsz!

Szállj, szállj sólyom szárnyán

három hegyen túl;

Szállj, szállj ott/én várok rád,

ahol véget ér az út...

Úgy kell, hogy te is értsd -

nem éltél hiába.

Az a hely, ahol élsz -

világnak világa.

Az égig érő fának

ha nem nő újra ága,

úgy élj, te legyél -

virágnak virága!

Nézz rám, s ne ígérj;

Nézz rám sose félj -

ha nincs hely, ahol élj -

indulj hazafelé!

Kun Magdolna: Nézz, anyádra, fiam

Nézz, anyádra, fiam, mert így bizton láthatod,

hogy az időnek múlása rajtam is kifogott.

Hiszen ráncot rótt arcomra, időskori ráncot,

mely olykor-olykor, könnycseppektől ázott.

Ezek a mélyült élet ráncok tanúskodnak róla,

hogy az élet bizony néha, kegyetlen, csalóka,

hisz az élet csal szemünkbe tengernyi könnyet,

amelybe érzést, álmot egyaránt temetnek.

Nézz, anyádra, fiam, mert így bizton láthatod,

hogy az ifjúság szépsége csak egy múló állapot,

mely gyorsan tovaszáll, mely nem is hagy mást hátra,

csak azon tanítást, hogy sose élj hiába.

Kökény Éva - Május

Ma még május van, orgonák illatát érzem

ablakom alatt. Szép Tavasz!

Szeretnélek itt tartani, de nem maradsz.

Jön június, a nyár, a pünkösd hava.

.

Milyen volt májusom? Nyílt a sok virág,

illatok, fényözön-orgia.

Borús és derűs, keserű és édes,

Sírós és nevetős, mint az egész élet.

Horváth M. Zsuzsanna: Haza vágyom

Kanyargós, poros út a mezőn át vezet,

hajdanán legelő, akácerdő mellett.

Nézem a bókoló pipacs virágot,

társát a vetés szélén már nem találom.

Búzavirág, tengerkék színe, elbűvölt engem,

mezei csokorba mindig örömmel szedtem.

Szülőföld hívogat, az emlékek élnek,

gondolatban gyakran kis falumba érek.

Gyermekkor varázsa, múltam egy darabja,

vadvirág koszorú illatozott hajamba'.

Lehunyom szemem, szüleim arcát látom,

dolgos két kezük ölelésére vágyom.

Langyos szellő kócolja, borzolja hajamat,

pipacsmező, madárdal, hív, magam maradtam.

Labdarózsa ágán madárka trillázik,

harmat csillan szirmán, gyöngyszemként világít.

Ó drága szülőföld, nem felejtlek téged,

ha tehetem örömmel, mindig hazatérek.

E drága földön útravalót kaptam,

szívem zugába egy burokba bújtattam.

Az intő szavakat el nem felejtem,köszönöm,

hogy általa, tipegő gyermekből felnőtt lehettem.

Kanyargós utam, mára már révbe ért,

az évek szállnak nem felejtem,

honnan indultam, s hova értem én.

Szellővel száll üzenetem hozzád,

apró csodák, álmok, otthon kincsekre találok.

Ismerős utakon szeretett falumba vágyok.

Veres Péter - ÉN NEM MEHETEK EL INNEN

Én nem mehetek el innen soha-sehova,

Nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,

millió sárbaragadt paraszt a szomszédom.

ezeknek sorsa az enyém, s az is marad örökre.

.

Nekem csak térkép a nagyvilág,

talán sohase látom Párizst, Rómát,

sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket;

barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld,

és zöld folt marad a szibériai sztyeppe.

.

Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs:

„adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot."

Én megtaláltam azt a pontot, legalább is önmagam számára.

Ez a föld, amelyen élünk:

a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok

és a tízmillió magyar, aki benne él.

.

Hogy szép e a mi hazánk, szebb-e, mint másoké,

nem tudom, nem is keresem:

hogy fegyverrel hódítottuk, vagy munkával szereztük,

beköltöztünk-e, vagy a földből nőttünk:

mindegy ma már - egyek vagyunk vele.

Napunk közös a többiekkel, de a mi csiráinkat is felébreszti,

a felhõk elszállnak, de esőjüktől a mi füveink is nőnek:

a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigylem.

.

Lábammal bokáig járok a magyar sárba,

arcomat kicserzi az éles pusztai szél,

szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény;

gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé,

nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat:

ide kell hoznunk a nagyvilágot,

ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.

Pődör György : Kell lenni egy hídnak...

Valahol lenni kell egy hídnak,

amerre csak szép szavak hívnak,

amelyik sok embert összeköt,

nem rombolják le vad ösztönök,

nem húzzák kétfelé oldalak,

nincs szegecs és ne a sok varrat,

nem korhadó fa, mely tönkremegy,

vagy tankoknak acélszörnyeteg.

Valahol lenni kell egy hídnak,

honnét virágként utak nyílnak,

áthidalhat gyönyörű völgyet,

felnéznének hatalmas tölgyek,

megcsodálnák ormok várromok,

és intenek: - nem kell várnotok!

Vele minden seb majd beheged,

kiásott árok csak eltemet.

Valahol lenni kell egy hídnak

egy jövőbe ívelőnek, vígnak,

hol masszív bizalom a hídfő,

mindkét oldalhoz odaillő,

stabil alapon minden pillér,

és megbecsült a szorgos fillér.

Erős tartók adják a vázat,

munka, becsület és alázat.

Valahol lenni kell egy hídnak.

amire azok lépnek, kik bíznak,

és nem álmokból szőtt szivárvány,

vagy hivalkodóknak ív - márvány.

Tenyerek tartják azt, meg karok

lélektől lélekig font dalok,

a hídpénz az arcon egy mosoly,

nem takarja álarcként gomoly.

Valahol lenni kell egy hídnak,

egy, az egész világra nyíltnak.

Pillére váza ott van benned,

hogy átjuss rajta, meg kell lelned.

Helyetted ezt nem teszik mások,

az ívét figyeld, ne a rácsot,

mert ez a híd csak te vagy magad,

csak egy oldallal nem vagy szabad!

SZABÓ PACSIRTA ÉVA...verse...címe

Vágyom arra hogy szeressenek

Vágyom arra ,hogy szeressenek

Hogy én is érezzek ölelő kezeket

Oly jó lenne boldogságban élni

Hosszú évekig egymást megbecsülni.

Vágyom arra ,hogy nekem éljenek

Ne keljen élni szomorú éveket

Megismerni egymás pillantását

Érezni a másik gyengéd szorítását.

Vágyom arra ,hogy én is adni tudjak

Elfelejteni az oly szomorú múltat

Keserű éveim újra szépüljenek

És hogy önfeledten szerelmes legyek.

Vágyom arra ,hogy megkeress engem

Mert úgy érzem most már szerethető lettem

Ha nem jössz hozzám később megbánhatod

Magad előtt a hidat lerombolod.

E szép sorok után csak annyit kérek

Hogy legyenek még hosszú ,boldog évek

Úgy érezzem tudok még szeretni

Lássam álmaimat beteljesülni.

2017.május.19.

Horváth M. Zsuzsanna: Hazavágyom

Kanyargós, poros út a mezőn át vezet,

hajdanán legelő, akácerdő mellett.

Nézem a bókoló pipacs virágot,

társát a vetés szélén már nem találom.

Búzavirág tengerkék színe elbűvölt engem,

mezei csokorba mindig örömmel szedtem.

Szülőföld hívogat, az emlékek élnek,

gondolatban gyakran kis falumba érek.

Gyermekkor varázsa, múltam egy darabja,

vadvirág koszorú illatozott hajamba'.

Lehunyom szemem, szüleim arcát látom,

dolgos két kezük ölelésére vágyom.

Langyos szellő kócolja, borzolja hajamat,

pipacsmező, madárdal, hív, magam maradtam.

Labdarózsa ágán madárka trillázik,

harmat csillan szirmán, gyöngyszemként világít.

Ó drága szülőföld, nem felejtlek téged,

ha tehetem örömmel,mindig hazatérek.

E drága földön útravalót kaptam,

szívem zugába egy burokba bújtattam.

Az intő szavakat el nem felejtem,

köszönöm, hogy általa, tipegő

gyermekből felnőtt lehettem.

Kanyargós utam, mára már révbe ért,

az évek szállnak nem felejtem honnan indultam,

s hova értem én. Szellővel száll üzenetem hozzád,

apró csodák, álmok, otthon kincsekre találok.

Ismerős utakon szeretett falumba vágyok.

Nézz, anyádra, fiam,

Nézz, anyádra, fiam, mert így bizton láthatod,

hogy az időnek múlása rajtam is fogott.

Hiszen ráncot rótt arcomra, időskori ráncot,

mely olykor-olykor, könnycseppektől ázott.

Ezek a mélyült életráncok tanúskodnak róla,

hogy az élet bizony néha, kegyetlen, csalóka,

hisz az élet csal szemünkbe tengerárnyi könnyet,

amelybe érzést, álmot egyaránt temetnek.

Nézz, anyádra, fiam, mert így bizton láthatod,

hogy az ifjúság szépsége csak egy múló állapot,

mely gyorsan tovaszáll, mely nem is hagy mást hátra,

csak azon tanítást, hogy sose élj hiába.

Kun Magdolna

Jura Csilla : Tévedni emberi dolog

Tévedni emberi dolog.

Szeretni, még inkább.

De miért van az, hogy

mégis ez a legritkább.

Feltesszük a kérdést:

mi az hogy szeretet...

mi legyen a válasz...

törődni valakivel? - meglehet.

Mondhatjuk még róla,

érezni másnak örömét, bánatát,

esetleg igyekszünk

átélni ki nem mondott fájdalmát.

Akadály e a távolság?

Nem, semmiképp nem az.

Barátok közt mindegy,

mekkora az útszakasz.

A szeretet úgy járja meg útját,

hogy nem lassítja közeg.

Két ember közt oly gyors,

hogy észre sem veszed.

Ha közel vagy, ha távol,

a szeretet utolér,

ha mindkét barát

ezt érzi szívének legmélyén.

Elég e éreznem,

hogy nem feledlek?

Nem. Ki is kell mondani,

hogy nagyon szeretlek

Legszebb versével emlékezem Dsida Jenő, erdélyi magyar költőre, születésének 114..évfordulóján.

Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet

szemed kékjében égjen a fényed..

Lásd meg végre, hogy szeretnek

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,

hisz erőre így találsz.

S mi most bánatot okoz

később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,

de hinnünk mindig muszáj.

Fogd a kezem, ha úgy érzed,

hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni

vérző szívvel is remélni…

Várnai Zseni:Mintha örökig élnél...

Úgy tégy, mintha örökig élnél,

úgy folytasd minden dolgodat,

mintha már semmitől se félnél,

az elmúlás se riogat...

Mert nem lehet fölérni ésszel,

hogy jön a Perc!

s mindent bevégzel...

megszünsz létezni,

nem leszel!

Mintha sose lettél volna...

s ez lenne minden élők sorsa?!

Ne gondolj erre,

nem szabad!

Csak folytasd minden dolgodat.

Úgy tégy, mintha örökig élnél!

Hinned is kell, hogy így igaz!

Megérik majd munkád gyümölcse,

kertedből kipusztul a gaz...

Teremtő zápor hull a földre,

jogod van fényre

és örömre...

minden megérik, teljesül

a földön és a föld körül...

Ember és világegyetem

egy véghetetlen értelem...

Mondom magamnak vigaszul,

mert égek olthatatlanul...

s ha kérded tőlem:

mi a végcél?!

Folytasd, mintha örökig élnél!

Dévényi Erika: A csend hangjai

A csend titokban elmond mindent

Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted.

A csend mélyén hangok rejlenek

Csak hinned kell, hogy te is elérheted.

A csend beszél, ha értő szív hallgatja,

A mélységek legmélyét is meghallja.

A csend hangjai az érintést nem tűrik

Ha látni akarod, azonnal eltűnik.

Gyökössy Endre: Csöndben, némán

Sírtál-e már úgy,

hogy nem folyt a könnyed?

Nevettél-e úgy,

ahogy nem fogsz többet?

Daloltál-e úgy,

hogy nem hallotta senki?

Sétáltál-e úgy,

hogy nem kellett elmenni?

Álmodtál-e úgy,

hogy az nem volt álom?

Játszottál-e már

húrtalan gitáron?

Repültél-e már,

fűben hanyatt fekve?

Kószáltál-e már,

csillagtalan este?

Temettél-e már,

sok szép halott álmot?

Tettél-e jót úgy,

hogy csak Isten látott:

csöndben némán?

Wass Albert : Magányosság erdeje

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak; én és valaki

valaki, akit nem is ismerek.

És aki mégis, mégis elkísér

akármeddig megyek.

Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép

és különösen mégis fáj nekem:

Valaki egyszer majd elémbe lép

és megfogja két tévelygő kezem

lecsókolja két könnyező szemem...

Valaki majd az életembe lép

aki százszor több, mint az életem.

Van itt egy álmom: különösen szép

és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.

Itt én vagyok csak, én és valaki.

Valaki, akit nem ismerek

és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat.

Kálnay Adél: Lehet-e jónak lenni.....

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Sétálni télen kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra, fácánra.

Koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki.

Kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba.

Békét, nyugalmat, szépséget akarni,

adni, adni, mindig csak adni.

Tökéletesre lelni egy madár dalában…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Móra Ferenc : A Szív

A szív a legfurcsább csavargó,

Vigyázzatok reá nagyon!

A megszokás halála néki,

De mindig kész van útra kelni,

Ha nyílik raja alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,

A tolvaj-utat kedveli,

Hiába tiltja tilalomfa,

Nem hajt veszélyre, tilalomra,

Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,

Minden lépése uj talány:

Onnan szalad, hol rája várnak

S hivatlanul oson be másnap

Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,

Ne bánjatok durván vele!

Mert ahonnan elűzték egyszer,

Hívhatják vissza bár ezerszer,

Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -

Dölyfös kacajjal elszalad,

Hogy megalázva, elgyötörve

Visszalopódzzék a küszöbre,

Hol csupa dacból megszakad.

Farkas Erzsébet: Májusi eső

Eső szitál a tájra, hinti enyhe permetét.

Szerény az ég, azúrt ma nem remél,

a fellegek felett lapít a fény.

Szabadnapot kapott a napsugár.

Aranyporát ne bánd, a víz is édes áldomás,

cserébe érte dús kalászt ajánl.

Üdén virít a sok virág, lehelve illatát.

Erőt merít a zöldülő határ,

s magába zárva őrzi harmatát.

Életem egy festmény, és az

Úr kezében az ecset.

Én adom hozzá a vásznat,

Ő pedig a színeket.

Mikor sötét színekkel fest,

Elviselni oly nehéz,

Hogy csak részletekben látom,

Ami számára egész.

De ha majd a képre minden

Ecsetvonás felkerül,

Az Úr kiteríti vásznát,

S szándékára fény derül.

Minden sötét színárnyalat

Éppúgy értelmet nyer itt,

Mint azok a vidám színek,

Miket a vászonra vitt.

/ Ismeretlen szerző/