Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Kovács Sándor - Mezei virág
Köszöntelek te kis virág,
Veled szebb ez a nagy világ,
Díszíted a mezőt, rétet,
Festőpalettán a képet.
Lányok kezében a csokor,
Hajukban is illatozol,
Méhek dongnak, gyűjtik mézed,
Édenkertet felidézed.
De most változik a világ,
Mi lesz veled te kis virág?
Múlik a nyár, ősz közeleg,
Zord időben mi lesz veled?
Ha jönnek az őszi szelek,
Hullanak a falevelek-
Földig lehajtod a fejed,
Nem kedvez a hideg neked.
Mielőtt december eljő,
Magvakat sodor a szellő-
Megforgatja őket szépen,
Aztán szétszórja a réten.
Átalusszák ők a telet,
Fújhatnak a hideg szelek,
Tavasszal majd felébrednek,
Mezei virágok lesznek.
Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
1944. április 30.
Márai Sándor - Mosoly játsszon az arcodon...
Álldogáltam a tenger partján,
A víz színén a hold pihent.
Mélységes nyugalom áradt
Odafent és idelent.
A pillanat elvarázsolt.
Szívemet béke járta át.
Ott kint a végtelen, nagy tenger,
Lelkemben bent a nagyvilág.
Hogyan lehetnénk boldogabbak?
Álmodjunk együtt szebb jövőt!
Tenger nyugalma ránk ragadjon,
S hagyjuk elmenni a múlt időt!
Éljünk a mának! Ma is, és holnap.
Élvezzünk órát, s perceket!
Mosoly játsszon arcunkon mindig,
És szeressünk, hogy szeressenek!
Simon István:
A NAPOK JÖNNEK
A napok jönnek megszokottan,
én is csak maradok a régi;
felettem suhannak az évek,
s nem tudok többé visszanézni.
Lelkemből elszálltak a vágyak,
éltem egyhangú, szürke lett;
a tavaszba nézek merengőn,
remélve, hogy jön kikelet.
Egy porszem vagyok a végtelenben,
titkon várom, hogy mi lesz még;
az élet száll, múlnak az álmok
és mindjobban fáj az emlék...
Móra Ferenc: A szív
A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.
Szádeczky-Kardoss György: Nincs időd
Szoktál e néha meg-megállni
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű szép világot,
A dús erdőt, a zúgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd.
Szoktál e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni kinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt.
S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad, csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni.
Prohászka Ottokár:
Kő az úton
Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.
Lovas Éva: Néhány szál virág a lelkednek....
Néhány szál virág a lelkednek,
Hogy szépség járja át,
Mert a virágok mosolya,
Beragyogja lelked falát.
Olyan tiszták a virágok,
S mind oly fájdalmasan szép,
Mint nyári égbolt zenitjén
Az azúrszínű ég.
A fáradt test csak földi árnyék,
S néha, ha a fény teheti,
Az égről ereszkedik hozzád,
Hogy körbefonják szívedet
A szeretet fénysugár-erei.
Árvai Attila
Sírj, ha kell
Sírd most ki lelkedből az éveknek bánatát
Hogy szívednek meghallhasd felcsendülő dalát
Mert csak úgy hallod meg e gyönyörű éneket
Ha hátad mögé dobtad a bánatos éveket
Sírj néha, hogy érezd, létezel legbelül
Hogyha kizokogtad, minden bánat elül
Lelkednek szép fénye soha nem halványul
A szeretet megment majd, édes kárpótlásul
Sírni akkor is kell, ha nagyon boldog leszel
Mert ha nem teszed meg, csendesen elveszel
Örömkönnyeidnek érezd meg az ízét
Hogy sírni máskor is tudj, ne feledd az érzést
Sírjon néha szíved és zokogjon a lelked
Én majd átölellek, s megfogom a kezed
Együtt sírjuk majd el éveink bánatát
Hogy később mosolyogva halljuk egymás szavát
A sírás felszabadít, nem köti a lelked
Érezd, hogy jó hozzád, megmenti a léted
Mert ki sírni nem tud, annak szíve nincsen
Velünk sír vagy vigad, és zokog a Jóisten...
Zanner Anikó :
Ameddig lehet
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cserben hagy a jó. Mért oly szívtelen?
De...
Ameddig csak lehet, remélek,
bár számos esetben kétkedek.
Nem tudom, mi lesz a sorsom;
jó vagy rossz lesz a holnapom.
Aztán megszólal a biztató énem:
soha ne veszítsem el reményem!
Csak akarjam, és mellettem marad,
mint hegyet ölelő sziklafalak.
Amikor lent vagyok a mélyponton,
az éltet sokszor a fájó napokon,
ha velem van a remény, az irgalom,
akkor talán jobb lesz a holnapom.
Kristina Calu - Remény
Remény ül a vállamon
Nem tudom, ki tette oda
Bárki volt is, úgy sejthette
Másképp nem találnám meg soha
Pedig szükségem van rá
Ez most már egészen biztos
Kapaszkodnom kell valamibe
Akkor is, ha piszkos
Mert porlepte ez a remény
Eddig a sarokban hevert
Láttam őt néha napján
Mikor a bánat levert
Ott ücsörgött elárvultan
Nem szólt hozzá senki
De egy nap valaki úgy döntött
Jobb lesz őt vállamra tenni
Most itt ül lábát lóbálva
Jó a kedve, látom
Egymás szemébe nézünk
S tudom, lett egy jó barátom
A remény és én immáron
Össze vagyunk nőve
Szebbek lettek napjaim
Ezt kaptam ajándékba tőle
Gyönyörű az élet!
Gyönyörű az élet, bár néha nem értem.
Vannak percei, mit nem kéne megélnem.
Én tehetek róla?
Lehet, hogy igen, de sok mindenről nem,
ezt szívemből hiszem!
Az enyémben volt minden, szép és varázslatos,
pokoli, gyötrelmes, s néha iszonyatos.
Kaptam benne vágyat, szeretetet, álmot,
néha elfeledném az összes valóságot!
Sokszor volt fájó, csúfos az egész,
de talán most a rossz a múlt ködébe vész.
Most talán már jó lesz, minden pillanat,
valóra válhat egy meseszép gondolat.
Így kell már lennie!
Elég volt a rosszból, a félelmekkel teli, pokoli napokból!
Nem vagyok öreg még, annyi minden várhat,
meg kellene érnem a rám váró csodákat!
Nem tudom, mi jön még, de szeretnék élni
boldogan, vidáman szépeket megérni!"
(Ismeretlen szerző)
Pocsai Piroska - NE SIESS!
Ne siess,
Az idő úgyis rohan,
Ami neked jutott,
Azt éld meg boldogan!
.
Ne siess,
Sétálj az ég alatt,
Csodáld színe kékjét,
Míg az idő halad!
Ne siess,
Lásd meg a csodát:
Zöldellő fákon a mohát,
Évgyűrűibe rejtett korát,
Virágszirmon a szorgos méhet,
Amint gyűjtögeti neked a mézet,
Halld meg a madarak énekét,
Amint fiókáinak zengi életét.
Nyisd ki füled a tücsökzenére,
Szíved a napsugár melegére,
Sétálj a park bársonyos gyepére,
Halld meg, mit mesél a szél,
Lágyan susogva hozzád beszél!
.
Ne siess,
Hamar leég a gyertya lángja,
Jusson időd barátra, családra!
Ha kínálsz feléjük egy teát,
Legyen a tányéron keksz és marmelád.
Feléd nyújtja kezét gyermeked?
Öleld meg, mondd, hogy szereted,
Ha tett is olyat, mivel megbántott,
Éleszd magadban újra a lángot,
Zárd palackba a vélt haragot, s
Adj szívedből egy újabb darabot!
.
Lassíts,
Az idő úgyis rohan,
Ezt elfelejtik sokan!
Szelektálj, mi fontos, mi az, mi nem:
Nem kell megfelelned úton-útfélen,
Mert ha átrepül feletted az őrangyalod,
Másként festeni a múltat hiába akarod,
Az ecsetet a kezed leejti, s itt hagyod.
Lipták Mariann
Az Isten tenyerén
Azt kérdezed tőlem, miért vagyok hálás?
Mert az életem egy gyönyörű áldás!
Körülvesz mindig a családi szeretet.
Istenem, én mennyi mindent szeretek!
Szeretem a csodás, nyári virágokat.
A be nem teljesült homályos álmokat.
Szeretem az ölelő, meleg napsütést,
és a hűvös, didergős téli hóesést.
Szeretem a nappalt és az éjszakát.
Szeretem az emberek csendes szép szavát.
Gazdag vagyok, és nem pénzben mérem.
Nem a vagyonomban, a lelkemben érzem.
Este, mikor összeteszem kezemet,
a szívemet betölti a hála és a szeretet.
Szeretek szeretni, hálát adni, élni!
És az Isten tenyerén semmitől se félni.
Jó volna…
Jó volna újra gyermeknek lenni,
A világot tisztán, újból felfedezni.
Hinni a szavaknak,
Hogy sosem hazudnak.
És hinni másoknak,
Hogy el nem árulnak.
Jó volna újra gyermeknek lenni,
Egy szappanbuborékban boldogságra lelni.
Játszani homokon,
Süllyedő talajon.
Szaladni Szabadon,
Önfeledt utakon.
Jó volna újra gyermeknek lenni,
Nincstelen javakkal őszintén szeretni.
Nem nézni a testet,
Csak látni a szépet.
Élni az egészet,
S hinni, nem ér véget.
Jó volna újra gyermeknek lenni,
Semmitérő dolgokon nagyokat nevetni.
Vágyni apróságra,
Élettelen tárgyra.
S fantáziálva,
Hozni azt világra.
Jó volna újra gyermeknek lenni,
Anya karjában lágyan megpihenni.
Lassan megnyugodni,
Álomba szuszogni.
Végül fölébredni,
S megint ráébredni.
Jó volna újra gyermeknek lenni!
(Galambos Á.István)
Kun Magdolna: A régi ház
Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,
hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,
mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,
a nyári szélben hajladozó búzaáradat.
S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,
mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,
mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,
ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.
Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,
a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,
hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,
mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.
Kun Magdolna :Mindig van egy hely
Mindig van egy hely,
ahová vissza-visszavágyunk,
ahonnan száműzzük a rosszat,
hogy boldogokká váljunk,
és elfeledjünk minden bántalmat,
amit az élet lelkünkre aggat.
Mindig van egy hely,
ahová örömmel megyünk,
ahol minden fájdalmat
mélyre temetünk,
és csak kacagunk-kacagunk,
bele a nagyvilágba,
hogy senki meg ne lássa,
e nagy-nagy boldogságnak
mennyi könny az ára.
“Tavasz volt, de én a nyarat vártam,
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam,
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam,
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni,
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni,
ifjú és szabad lelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni,
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”
(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül),
Stephanie Ericsson : A fájdalom senkit nem kímél....
A fájdalom senki nem kímél.
Alázatossá tesz.
Beárnyékol.
Befeketít.
Kivilágosít.
A bánat új embert farag belőled,
ha közben nem pusztulsz bele.
Aranyosi Ervin: Éld a napot
Minden egyes kornak van valami bája,
– és az embernek is számtalan hibája, –
ám ha minden korod tiszta szívvel éled,
minden pillanatban újabb vágyad éled.
Mire nem volt időd, azt most váltsd valóra!
Mától érted ketyeg, múlik minden óra.
Vedd a szépet észre, mi mellett elmentél,
lassíts, – éld a napot – végre szabad lettél!
Kicsit lassúbb lettél? Fájhat egy-két szerved?
A betegség jelzés, könnyebb elviselned,
ha megérted azt, mit lelked üzen véle:
– csökken a fájdalom, legyen bármiféle!
Életedben biztos, sok volt, aki bántott.
Bántásért a lelked, vajon megbocsájtott?
Elengedted-e már a haragos múltat?
Jó diákhoz méltón, leckéd megtanultad?
S volt-e olyan ember, akit te bántottál?
Önmagadnak ezért meg is bocsátottál?
Patyolat tiszta már lelkiismereted?
Ha ez így van, tested nem is lehet beteg.
Ha van egy kis időd, szíved nyisd meg bátran,
szereteted szórd szét, szerte a határban,
szíved tiszta fénye, szálljon fűre, fára,
napfényre mosolygó, gyenge kis virágra.
Vizek csobogása vidámítsa lelked,
szeretet szikrája gyúljon lángra benned!
Szájad szélén mindig lágy mosoly ragyogjon,
szépségből a lelked, soha ki ne fogyjon!
És az emberekkel légy megértő, kérlek!
Mindegyik másképpen keresi a szépet.
Az sem tehet róla, aki még nem érti,
hogy a gondolata, a másikat sérti.
Mindig azt keresik, ami jónak látszik,
ám az élet néha “délibábot” játszik.
Engedd el, mi bántott, csituljon a lelked,
a nyugalom leljen otthonára benned!
Élvezd ki a világ millió csodáját,
és ne keresd többé a mások hibáját.
Legyél újra tiszta, könnyű lelkű gyermek,
akit az emberek, s angyalok szeretnek!
Aranyosi Ervin: Szeretet-magokat vetettem!
Szeretet-magokat vetettem,
és képzeld el, az mind kikelt!
Fénylő korong repült felettem,
a jóság álma szárnyra kelt!
Lám csak, a szívek ébredeztek,
érezték, ébred a csoda,
zarándokokként útra keltek,
s együtt indultak el oda…
Szólni akartam: – Álljatok meg,
el ne induljon senki sem,
hiszen a csodák földjén élünk,
én érzem, tudom, és hiszem!
Mi kaptuk ezt a gazdagságot,
csak másoknak fáj rá foga!
De ezt a földet birtokolni,
csak nemzetünknek van joga.
Szeretet-magokat vetettem,
hát ébredjetek magyarok,
a jövő itt él lelketekben,
s hozzá hűséges maradok!
Foggal, körömmel védem népem,
s ígérem nekik, van jövőnk,
csak tegyük a dolgunkat szépen,
s legyen hozzá elég erőnk!
Évszázadok mocskát lemosni,
csak tiszta szívvel van esély,
ne engedd magad eltaposni,
s tegyél azért, hogy szebben élj!
Teremtsd meg az utókornak
módját, boldog hogy legyen,
hogy fénylő Kánaán viruljon,
itt, ezen a szent helyen!
Dsida Jenő:
Az én kérésem
Az ábrándok, mik itt élnek szívemben
Immár tudom, hogy nem maradnak itt
Minden, ami szép, gyorsan tovalebben
Az élet erre lassan megtanít
Mert mi az élet? Percek rohanása
Fagyos viharként száguld mindenik
Mögöttük sír a kertek pusztulása
S a rózsabokrot földig letörik
Illatos szirmok, zöldellő levélkék
A vihar szárnyán mindez elrepül
Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég
Ott áll a kert siváran, egyedül
Én sem számítok semmi kegyelemre
Én felettem is végigzúg a szél
Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje
Jobban megvédve nincs a többinél
Én készen állok minden fájdalomra
Nem hall ajkamról senki sem panaszt
De most szívemnek még egy vágya volna
S ha jó az Isten, meghallgatja azt
Ne vágtassanak szegény rózsakerten
Az összes szelek, mind, egyszerre át
Ne várjon rájok elfásulva lelkem
Ne törjenek le minden rózsafát
Tépjék szirmait egyenként le, lassan
Mind külön fájjon, sajogjon nekem
És mindegyiket nagyon megsirassam
És minden könnyem egy-egy dal legyen.
Aranyosi Ervin - A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellett, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!
Horváth M. Zsuzsanna: Csendpercek
Virág szirmait nem kötheted ághoz,
sorsuk a repülés, széllel most szálljon.
Gallyak közt ezüstös ökörnyál libben,
harmatcseppekkel hintázik frissen.
Korhadt ágak egymást némán karolják,
múlt emlékképeit csendesen dalolják.
Mohás avar alatt életre kel milliónyi élet,
éltető gyökér közt örök körforgás léte.
Bíborszínű hajnal palástja bársony,
álmot sző köré a csendfonál vágyón.
Lomb közé rejtve van, éveknek súlya,
kitaposott ösvény őseink útja.
Reviczky Gyula: Szép volt és ifjú, mint a hajnal
Szép volt és ifjú, mint a hajnal
S ábrándos, mint az alkonyat.
Egy angyaltól a magas égben
Nem különbözhetett sokat.
Mikor először jött utamba,
Világos kék ruhát viselt,
S oly szépen nézett, hogy, ha láttam,
Szerelmes szívem dalra kelt.
Azóta nagysád lett belőle;
Hideg és büszke, mint szokás.
S a rege szól: Volt egyszer egy lány,
Ábrándos, szőke, kékruhás...
Ady Endre : AZ ÉLET
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szivem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!
Papp Ádám: Rozé-Blues
Egy kis mélabús gondolat után,
mialatt a rozémat kortyolom
rám pihen egy könnyed érzés,
ami csitítgat nyugtató hangon.
Még egy korty és a bánat,
– mi tegnap még fájón karolt –
feloldódik a lelkemen át,
s úgy él, mint, aki nem is volt.
Egy kis mélabús gondolat után,
mialatt a rozém is eltűnt, elhagyott,
csak nevetek az egészen, hiszen
úgy is egyszer megoldódik minden.
Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig...
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál...
Reményik Sándor: Úgy fáj már minden..
Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.
De néha egy-egy halk szó símogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.
Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.
Benedek Elek - Szeresd a fát 🌳
Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez;
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami: épnek, szépnek,
Ne bántsd a fát!
.
Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints föl rája,
Szeresd a fát!
.
Édes gyümölcsét várva-várod,
S mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódol majd, késő bánat!
Ne bántsd a fát!
.
Megtépett fának nincs virága,
Mint a vak, úgy néz a világba.
Oly bús a fa, a tördelt, tépett,
Mint anyád, ha elvesztne téged,
Szeresd a fát!
.
Falombok közt viharba, vészbe,
Lám, meg se ring madárka fészke:
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája,
Ne bántsd a fát!
.
Mind, akik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének:
Ásóval is költők valának,
Szép, lombos fáról álmodának,
Szeresd a fát 🌳