Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Aranyosi Ervin: A tavasz üzenete
Tavaszi napfény simogatja arcod,
langyos ma még, de igaz, tiszta fény.
Kisimít rajta apró ráncot, karcot,
mosolyod csillan, mint egy tünemény.
A virágszirmok, zöldülő mezőkön,
apró fejecskék, nyíló életek.
A tavasz végre úrrá lesz a Földön,
hálás vagyok, hogy én is élhetek!
Bár ez a tavasz költözne belénk is,
és megmutatná, mi a lényeges!
Nem uralnunk kell, ám csodálni mégis,
mind azt a jót, mit a lélek keres!
Nem birtokolni, csak élvezni a szépet,
nem haszonért, a szépsége miatt!
Megérteni, hogy miről szól az élet,
s élvezni azt, mit a lét ingyen ad!
Ha ez a fény, a szívünket simítja,
s lefog majd bántó, önző kezeket,
kezünkben lesz a boldog élet nyitja,
ami nem más, mint értő szeretet.
Ha ezen át nézzük majd a világot,
a természet is visszamosolyog,
így lesz a lét az embertől megáldott,
s így lehetnek a lelkek boldogok!
Engedjük hát a tavaszt a szívünkbe,
s érezzük át az élet örömét,
hiszen Napunk, ragyog mindegyikünkre,
és ettől válik gazdaggá a lét!
Élvezd a fényt, az érző melegséget,
engedd, hogy lelked béke járja át,
nem véletlen hívtak világra téged,
hisz tőled is gazdagabb a világ!
ZELK ZOLTÁN: Csilingel a gyöngyvirág
Csilingel a kis gyöngyvirág.
Fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.
Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű és a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.
Reményik Sándor : Nagypénteki szertartás
Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, - ó, vad nyomorúság!)
Hű zöldje végül mégis elkopott
Lett ő is szikkadt, aszott kis halott.
Éreztem: nálam tovább nem marad
Nem bírja lelki szárazságomat,
S egy durvább illetésre szertehull.
De nem ily halált szántam én neki.
A kemencében énekelt a tűz,
Zsoltároztak a lángok lelkei.
A száraz ágat helyéről levettem,
Vigyázva, ahogy halottat viszünk, -
S a tüzes kemencébe bevetettem.
Nagyot lobbant, - és színes lett a láng.
Erdők nagyságos tömjén-illata
Elborította rögtön a szobát.
A száraz ágból kiröppent a lélek,
Jöttek adventek, - karácsonyok, - évek,
És hittem én is: hátha mégis élek...
Nagypéntek volt, a fűz már ideadta
Barkáját kedves kéz által nekem,
Hogy a szent főnek új dísze legyen.
Az ólomszínű éji ég alatt
Langyos, ébresztő áramlat haladt,
És gyermekkorom ölén, a hegyen
Rügyet bontott a borostyánbokor.
Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak
Hát te igazán megérted,
mit a madarak beszélnek?
nemcsak csipegnek, pityegnek,
fütyülnek és csiripelnek?
-Ó, dehogyis, szólnak mást is,
van őnekik szavuk száz is,
vagy talán még ezerszáz is!
.
Cinke
Hallgasd csak a cinegét,
azt mondja, hogy: "Nyitnikék!
Elolvadt a hó, a jég
ne aludjon kert, a rét,
az a dolguk: nyitni, nyitni,
virágot, rügyet kinyitni,
nyitni, nyitni, nyitnikék!"
Nem mindig ilyen vidámak,
mikor téli ágra szállnak,
eledelre nem találnak,
panaszkodnak: "Nincs... nincs...
nincs...
Itt sincs...itt sincs, sincs, sincs,
sincs..."
Ha valamit mégis lelnek,
még akkor sem örvendeznek,
mert keveset ád a tél-
mondják is, hogy: "Kicsit ér!"
Kicsit ér! Kicsit ér!
.
Rigó
Hát most milyen madár szól itt?
S hallod, éppen téged szólít
téged szólít, tőled kérdi,
tudsz számolni? Mondd meg néki,
ezer fán mennyi dió.
Ha nem felelsz, hát megmondja,
tavaly ősszel megszámolta,
ezer fán annyi dió,
hogy éppen egy millió!
Fiú! Fiú! Millió!
Millió! Millió!
.
Pacsirta
Ez meg milyen madár lehet?
Túlszállt már három felleget,
s mindjárt eléri az eget!
A pacsirta! ki más lehet?!
Mindig csak az eget járja,
földön fészkel, égen szárnyal,
sohase röpül a fára!
Figyeljed csak milyen tréfás,
jókedvű a mondókája:
"Felmegyek!
felmegyek!
megnézem
az eget!
Kérek ott
szekeret,
lovat és
szekeret!"
Aranyosi Ervin: Nagypénteki gondolat
Napok szállnak, s igen gyakran érzed,
hogy a világ megfeszíthet téged,
keresztedet hordod láthatatlan,
Krisztust játszol emberi alakban.
Itt a Húsvét, gondolkozz el, kérlek:
– A Teremtőd mért teremtett téged?
Hogy szenvedj? Más bűnét vedd magadra?
Golgotát járj magadra hagyatva?
És a többi, ki ugyanígy érez,
kit tövis szúr, s össze-vissza vérez,
áldozatnak jött csak a világra?
Csukott szemed nyisd hát nagyra, tágra!
E világra tapasztalni jöttél,
jó Uraddal szerződést kötöttél!
Lelj örömöt, gazdagítsd a létet,
meríts erőt, tanulj emberséget!
Szereteted szórjad a világra,
rügy kerüljön minden élő ágra!
Tegyél csak jót, tegyél igazságot,
emeld fel a meggyötört világot!
Régi éned meghalt, s ha feltámad,
boldog világ szülessen utánad!
Szabó Balázs: Itt vagyok
Tenéked adom világom,
Bánatom, és örömöm,
Fogadd el kedves barátom!
Hálásan köszönöm!
Nézd csak! Itt vagyok, elbújtam
Ezekben a sorokban,
Szeretnék benne maradni,
Szívedben egy sarokban.
Ha netán magadba nézeL
Eztán mindig megtalálj,
Szívesen eljövök hozzád,
Szólj csendben, vagy kiabálj!
Ott leszek veled életed
Minden egyes percében,
Megmutatom majd magamat
Álmaidnak tükrében.
Eljövök majd meglásd hozzád
Varázs órák éjjelén,
S együtt rohanunk barátom
A mesében Te... meg én!
Dsida Jenő: Ha valaki jönne most
Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?
Kicsi kezét, mint tearózsa szirmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.
Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?
Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre...
S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, -
vigyázva, halkan elfödné a lámpát...
H. Gábor Erzsébet:
HA MAJD ELJOSSZ
Ha egyszer erre jársz, kopogj be bátran,
elszálltak éveim - oly sokat vártam,
de remélem mégis, egyszer még eljössz.
Nincs meg már az a ház, tudod, ott szemközt,
sok minden változott, más lettem én is -
rám lelhetsz újra még, azt hiszem mégis,
mert néked az vagyok, mint aki voltam;
az a kis szőke lány, törékeny, szótlan.
Bár már az emlékem elsárgult fénykép,
remélem, őrzöd még, remélem, él még;
mert biz' én őrizek minden szép percet,
fiókom mélyén a szerelmes versed,
s szívembe zárva a gyönyörű tavaszt:
időnként szemembe könnyeket fakaszt,
s feltör az érzés, és máglyaként lobog,
megéget, részegít, mint a vén borok.
De szép volt! S mégiscsak vége lett egyszer -
istenem, mily' sokat kibír az ember,
azt hiszi, nincs tovább, azt hiszi, vége,
de begyógyul minden, s eljön a béke.
Hiába szorított fájdalmak hurka,
túléltem mindet én, újra, meg újra.
Aztán az isten, már több próbát nem tett,
s gyógyítva sebeim mit sorsom ejtett,
imákra tanított, s nélküled élni;
felállni, harcolni - hozsánna néki!
Béke van bennem. Ha erre jársz, bátran
kopogj be hozzám, mert mindig is vágytam
arra, hogy egyszer majd elmondjam néked:
köszönök mindent, és azt a sok szépet
amit te adtál, a szívembe rejtem.
Általuk erősebb, gazdagabb lettem.
Hogyha majd eljössz, s a vén szemem látod,
keresd meg benne a megfakult álmod -
ne szólj, csak merülj el ugyanúgy benne,
mintha még ragyogna, minthogyha lenne...
Kun Magdolna: Az út
Féltesz engem. Én, téged, ugyanúgy,
hisz már túlságosan gyorsan fogy előttünk az út,
és túlságosan gyorsan nő, az a messzi végtelen,
ahonnan még nem jött vissza soha senki sem.
Az úton mindkettőnknek végig kell majd menni,
de, hogy ki ér előbb célba, azt nem tudhatja senki,
hiszen örökös rejtély az ember élete,
így hát nem sejtheti, mikor jön el a végzet ideje.
Napjaink, ajándékok, az évek, drága kincsek,
melyeknek tükörragyogása kettőnktől lett teljes,
ezért, ha egyikünknek fénye, végleg megfakulna,
a másikunk fénye is homályba borulna.
Minket összekovácsolt már réges-rég az élet,
így hát egymás nélkül élnünk nem is lehetséges,
mert tudjuk, ha el kellene válnunk, túlságosan fájna,
az együtt töltött hosszú évek, örökös hiánya.
Márai Sándor: Olyan világ jön
Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…
A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…
Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.
És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
Lipták Mariann - Az Isten tenyerén
Azt kérdezed tőlem, miért vagyok hálás?
Mert az életem egy gyönyörű áldás!
Körülvesz mindig a családi szeretet.
Istenem, én mennyi mindent szeretek!
.
Szeretem a csodás, nyári virágokat.
A be nem teljesült homályos álmokat.
Szeretem az ölelő, meleg napsütést,
és a hűvös, didergős téli hóesést.
.
Szeretem a nappalt és az éjszakát.
Szeretem az emberek csendes szép szavát.
Gazdag vagyok, és nem pénzben mérem.
Nem a vagyonomban, a lelkemben érzem.
.
Este, mikor összeteszem kezemet,
a szívemet betölti a hála és a szeretet.
Szeretek szeretni, hálát adni, élni!
És az Isten tenyerén semmitől se félni.
Wass Albert: Magányosság erdelyében
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak;én és valaki,
valaki,akit nem ismerek.
És aki mégis,mégis elkísér akármeddig megyek.
Valaki,akit mégsem ismerek.
S van itt egy álmom:különösen szép,
és különösen mégis fáj nkem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogadja két tévelygő kezem,
lecsókolja,két könnyező szemem…
Valaki majd az életembe lép,
aki százszór több,mint az életem.
Van itt egy álmom:különösen szép,
és különösen,mégis fáj nekem…
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak,én és valaki,
Valaki,akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem,mint magamat.
Benedek Elek:Virágvasárnap
Virágok napja, szép virágvasárnap,
Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!
Hintsd be virággal az avar mezőket,
A kertek fáit, félve rügyezőket,
Óh, szánd meg őket!
A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,
A rét, az erdő még most is kietlen.
Virágok napja, jer, lehelj a földre,
Bús szürke foltjait varázsold zöldre,
Szép puha zöldre!
Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,
Üres fészkeknek hadd legyen lakója!
Szakadjon vége a nagy némaságnak,
Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,
Oly régen vágynak!
Ihol közelg. Feje virággal ékes,
Az arca nevetős, a hangja édes.
Bájos, milyennek a szívem kívánta,
Mint egy virágos, nevetős leányka,
Szép kis leányka!
Ihol, már itt, virággal megrakottan,
Hallom a dalt is: fecske száll amottan.
Eresz aljának újra van lakója,
Csörgő patakban kelepel a gólya,
A kedves gólya!
Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,
Vidám dal járja be a nagyvilágot,
Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak:
Leszállt a földre szép virágvasárnap,
Legszebb vasárnap!
Aranyosi Ervin: Bárányok hallgatnak
Bárányok hallgatnak,
némán bólogatnak,
a vezérkos nyomán
szép sorban haladnak.
Nem is gondolkodnak,
csak mennek utána:
– Mert, ha gondolkodnék,
a főnök utálna!
Mert, ha gondolkodnék
egyedül maradnék,
járatlan utakon,
másfelé haladnék,
biztos, farkasoknak
martaléka lennék,
ismeretlen réten,
rossz füvet legelnék.
Megyek a nyáj után,
leszart füvet eszek,
de ha bevállalom,
hát jó birka leszek!
Mert jónak lenni jó!
Veregesd meg vállam,
legyél te is birka
és gyere utánam.
Igaz, így birkaként
unalmas az élet,
viszont nem halok meg,
ameddig csak élek!
Bárányok hallgatnak,
némán bólogatnak,
a vezérkos nyomán
szép sorban haladnak.
Különösen ajánlom az alábbi verset
bizonyos Sándor, József és Benedek
nevű urak figyelmébe; abban bízva,
hátha sikerül rávenni őket, hogy meg-
keressék az útközben elveszített, me-
leggel telerakott zsákokat...
-------------------
Mentovics Éva:
KÉSIK A TAVASZ
-------------------
Tavasszal a három barát:
Sándor, József, Benedek
telipakolt három zsákot,
cipelte a meleget.
Minden évben így volt eddig,
de most – lássatok csodát! –
szőrén-szálán felszívódott
ez a három jóbarát.
Sem a Sándor, sem a József,
s ugyanígy a Benedek,
nem hozott az idén semmit,
de főként nem meleget.
Didereg az erdő népe,
szélben vacog a határ,
zsendülne már fű, fa, bokor,
három teli zsákra vár.
Nézegetem a naptárat;
Sándor, József, Benedek…
Elmúlt már a névnapotok,
itt lenne a helyetek!...
Meggyesi Éva : A boldogság
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Lipták Mariann
Az Isten tenyerén
Azt kérdezed tőlem, miért vagyok hálás?
Mert az életem egy gyönyörű áldás!
Körülvesz mindig a családi szeretet.
Istenem, én mennyi mindent szeretek!
Szeretem a csodás, nyári virágokat.
A be nem teljesült homályos álmokat.
Szeretem az ölelő, meleg napsütést,
és a hűvös, didergős téli hóesést.
Szeretem a nappalt és az éjszakát.
Szeretem az emberek csendes szép szavát.
Gazdag vagyok, és nem pénzben mérem.
Nem a vagyonomban, a lelkemben érzem.
Este, mikor összeteszem kezemet,
a szívemet betölti a hála és a szeretet.
Szeretek szeretni, hálát adni, élni!
És az Isten tenyerén semmitől se félni.
Benedek Elek : Tavaszi ének
Isten áldott napja csak elmosolyodik:
Megmozdul a vén Föld s mindjárt tavaszodik.
Kibújik a fűszál s csudálva csudálja:
Hová lett Tél apó hófehér bundája.
Mi ez? Valóság-e? Vagy tán csalfa álom?
Imé, már bogárka mászik a fűszálon.
Tegnap még szendergett a Föld kebelében,
Ma már sütkérezik a Nap melegében,
Virágrügyek a fán már nem álmodoznak,
Áldott nap csókjára mind kibomladoznak.
Látom már, tudom már: két-három nap múlva
Valamennyi fa lesz virágba borulva.
Híre sincs, nyoma sincs a nagy csendességnek.
Pacsirta nótája száll a magas égnek.
Versenyt énekelnek a dalos madarak.
Ez a legszebb verseny. Nincs miatta harag.
Zümmög a méhecske. Futkároz a hangya.
Lót-fút, serénykedik. Nem hallik a hangja.
Szeretném hallani. Nem hallok semmit sem.
Ne búsulj, kis hangya! Hallja a jó Isten.
Megtelt a határ is szántóvető néppel,
Vidám arcú gazda eke után lépdel.
Szíve meg-megdobban édes boldogságtól,
S imát küld az égbe dalos pacsirtától.
Én is a kertemben elbűvölten járok,
Reám mosolyognak csudaszép virágok.
Hosszan nézem a fák szép virágos ágát,
S áldva magasztalom Isten nagy jóságát.
Áldom, Isten, áldom a te szent nevedet,
Kinek egy szavára a Föld felébredett.
Ki ha nem akarnád: madár nem dalolna.
Ez az egész világ olyan néma volna!
Áldom, Isten, áldom a te szent nevedet!
Te ébresztéd fel a szendergő rügyeket.
A Nap mosolygása a Te mosolygásod,
A mi szépet látok, a Te alkotásod.
Minden a Te műved: az Ég, a Föld, a Nap;
Hogy a merre nézek, virágok nyíltanak.
Te ékesítéd fel az egész világot.
Legyen a Te neved mindörökké áldott!
Weöres Sándor: Tavaszköszöntő
Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltünik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.
Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb,
Aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.
Aranyosi Ervin: Vágyálom
Egy erdő legmélyén, messze a világtól,
egy kis patak partján, minden rossztól távol,
ott szeretnék élni, meglelve nyugalmam,
s érezni, lelkemben mindennap egy dal van!
Összehangolódni fával, vadvirággal,
feltölteni lelkem az élet illatával.
Nevető Nap fényét, lelkembe engedni,
szeretnék a csodás természetben lenni!
Csendben éldegélni, szeretetben, szépen,
örömökre lelni az élet vízében.
Madarak dalára ébredve, felkelni,
a rügypattanásra értően figyelni.
Harmatcsepp vizében látni a világot,
közelről csodálni a nyíló virágot.
A rét zöld asztalán lelni eleséget,
fák ölelésében, erőt, melegséget!
Egy kis házra vágyom, erdő közepében,
élhető világra, Isten tenyerében!
Békére, csodákra, egyszerű napokra,
csörgedező patak által oltott szomjra.
A békére vágyom, csodás földi mennyre,
ahol nyugalom van, elfogadás, egyre.
Ahol napi séta színezi világom,
ahol azt naponta, szívvel, élni látom.
Ahol megcsodálom, mit Isten teremtett,
s élvezem a csodát, az isteni rendet,
ahol világommal végre eggyé válok,
ahol vágyaimra választ is találok!
( Aranyosi Ervin © 2024-03-20. )
Csukás István: Isten megnyomja a tavasz-gombot
Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér,
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, Isten, kapsz egy libacombot!
Petőfi Sándor: Távolból
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.
Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.
Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll,
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.
Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.
Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.
Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse -
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szíve szegénynek!
Zelk Zoltán: Mit mondanak a madarak
Hát te igazán megérted,
mit a madarak beszélnek?
nemcsak csipegnek, pityegnek,
fütyülnek és csiripelnek?
-Ó, dehogyis, szólnak mást is,
van őnekik szavuk száz is,
vagy talán még ezerszáz is!
.
Cinke
Hallgasd csak a cinegét,
azt mondja, hogy: "Nyitnikék!
Elolvadt a hó, a jég
ne aludjon kert, a rét,
az a dolguk: nyitni, nyitni,
virágot, rügyet kinyitni,
nyitni, nyitni, nyitnikék!"
Nem mindig ilyen vidámak,
mikor téli ágra szállnak,
eledelre nem találnak,
panaszkodnak: "Nincs... nincs...
nincs...
Itt sincs...itt sincs, sincs, sincs,
sincs..."
Ha valamit mégis lelnek,
még akkor sem örvendeznek,
mert keveset ád a tél-
mondják is, hogy: "Kicsit ér!"
Kicsit ér! Kicsit ér!
.
Rigó
Hát most milyen madár szól itt?
S hallod, éppen téged szólít
téged szólít, tőled kérdi,
tudsz számolni? Mondd meg néki,
ezer fán mennyi dió.
Ha nem felelsz, hát megmondja,
tavaly ősszel megszámolta,
ezer fán annyi dió,
hogy éppen egy millió!
Fiú! Fiú! Millió!
Millió! Millió!
.
Pacsirta
Ez meg milyen madár lehet?
Túlszállt már három felleget,
s mindjárt eléri az eget!
A pacsirta! ki más lehet?!
Mindig csak az eget járja,
földön fészkel, égen szárnyal,
sohase röpül a fára!
Figyeljed csak milyen tréfás,
jókedvű a mondókája:
"Felmegyek!
felmegyek!
megnézem
az eget!
Kérek ott
szekeret,
lovat és
szekeret!"
Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul!
Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.
Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
– legyen céljuk
a fáradt karoknak!
Ölelés, és mosoly?
– Várja a lélek!
Érzi, – még itt vagyok,
– érzi, hogy – élek!
Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.
Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
– Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!
Kálnay Adél: Lehet-e jónak lenni ......
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Osvát Erzsébet: Mondóka
Sándor, József, Benedek,
Fagyoskodtunk eleget.
De fukarul őrzitek a meleget!
Három ravasz zsugori,
Bontsátok a zsákot ki!
Fusson a hideg,
jusson a meleg:
erdőre,
mezőre,
libalegelőre
a kiskertbe,
házba,
házunk udvarára.
Gyertek szaporán,
Hozzátok a zsákot
Bontsátok a zsákot!
Irgum-burgum-murgum,
Meddig várjunk rátok?
Horváth M. Zsuzsanna: Múlt-szilánkok
Kitaposott, kanyargós ösvény a nyári réten,
vadvirágok, vérvörös pipacsmező tengerében.
Utam haza, a kis falumba, patak mellett haladt,
zafírkék égbolt, akácfák hűst adó lombja alatt.
Hívogat az otthon, rég látott, tornácos kicsi ház,
enyhet adó szőlőlugas alatt szúette pad rám vár.
Minden téglában ott van, mi fontos, fájó emlék,
gyermekkor múlt varázs, számomra oly' kedves hajlék.
Űr tátong, valaki hiányzik, bár álmom valóra vált
-Ö volt ki ölelésre tárt karral, féltőn aki a kapuban várt.
Nyugalom illat árad, körbefon a múlt, az idő lánca,
pillanatok gyöngyszemei emlékek,szívburokba zárva.
Észrevétlenül suhanó idő, a sors gondolat fonalán, mézillatú csendben, emlékgömbként lép tovább.
Múlt selymét, idő fűzte hajamba ezüst fénnyel,
mosolyráncba rejtem, gyermekkorom, létem.
Kopott karosszék, pókfonál hálóba rejtett idő,
képzelet hintán hullámzó széttördelt álmot szövő.
Áttetsző fátylon az élet néha csak egy pillanat,
otthon melege, emlékszilánkok könnyen elillannak.
Fazekas Anna
Sándor, József, Benedek
Azt mondják a bölcs öregek:
Sándor, József és Benedek
zsákkal hoznak jó meleget.
Én meg tudom: ilyen zsákot
emberfia még nem látott.
Eme sosem látott zsákban
tavaszi langy napsugár van.
Ettől bomlik a rügyecske,
hazaindul gólya, fecske,
éled a rét, erdő, mező,
aranylik a déli verő.
Ámbár megeshetik néha:
nem ajándék, de csak tréfa,
mintha hozna meleget
Sándor, József, Benedek.
Nevük napján előfordul,
hogy a hó is megcsikordul
csizmás lábuk talpa alatt,
és az idő rideg marad.
Napsugár és meleg helyett
havat hoznak s jeges szelet.
Várhatjuk a kikeletet!
Horváth M. Zsuzsanna : Fájni tud...
Fájni tud a szó, ha igazságtalanul bántanak.
Fájni tud, ha vádolsz hasztalan.
Fájni tud a bánat, ha magadra maradsz.
Nem hallgat meg senki, hisz elhagytak.
Fájni tud a szerelem, ha viszonzásra nem lel.
Fájni tud a lélek, ha nem szárnyalhat szüntelen.
Fájni tud a hazug szó, szívet öl és marcangol.
Bántó minden cseppje, fájó és sajgó.
Fájni tud a szív, ha szeretnek.
Fájni tud akkor is, ha nem szeretnek.
Fájni tud az élet, ha nehéz.
Cipeled hasztalan, minden bűnét, bilincsét.
Fájni tud ha nem jön álom a szemedre.
Fájni tud hiába várni szerelmedre.
Fájni tud könnyed folyik párnádra.
Gyöngyszemként a magányos éjszakába.
Zanner Anikó: Ameddig lehet
Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,
úgy érzem, hogy lassan elmerülök.
Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;
Istenem! Miért történik ez velem?
Cserben hagy a jó. Mért oly szívtelen?
De...
Ameddig csak lehet, remélek,
bár számos esetben kétkedek.
Nem tudom, mi lesz a sorsom;
jó vagy rossz lesz a holnapom.
Aztán megszólal a biztató énem:
soha ne veszítsem el reményem!
Csak akarjam, és mellettem marad,
mint hegyet ölelő sziklafalak.
Amikor lent vagyok a mélyponton,
az éltet sokszor a fájó napokon,
ha velem van a remény, az irgalom,
akkor talán jobb lesz a holnapom.
(2023. január 17.)