Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Szerettem gyereknek ezt a versikét. :)

🎄Csanádi Imre: Karácsony fája🎄

A Karácsony akkor szép,

hogyha fehér hóba lép-

nem is sárba, latyakba...

Ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,

kis madárnak pihenő-

búcsúzik a madártól,

őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak

szép karácsony fájának-

derét-havát lerázza,

áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő: csendüljön,

ahány gyerek: örüljön,

ahány gyertya: mind égjen,

karácsonyi szépségben!

Móra Magda: Az út felén túl..

.

Ha elkerülted már az ötven évet a lelked gyakran tűnt időkbe téved.

A dolgaidban tartod még a rendet, de egyre inkább áhítod a csendet.

Már nem vársz rangot, címet, hatalmat és nem mész fejjel valamennyi falnak. Már tiszteled az évgyűrűt a fában és hinni tudsz

a mások igazában. Már reméled, hogy nem hiába éltél, mit szóval

szóltál, vagy tettel beszéltél. Nem maradt hang a semmibe kiáltó,

ha nem is lettél irányjelző zászló. A magad helyén álltál lendületlen,

szélben, viharban, ködben, szürkületben. A tieidnek maradtál a béke

a nyitott ajtó biztos menedéke. Ha elkerülted már az ötven évet, már

nem hiszed, hogy adósod az élet. Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság, mert kevés volt a salakmentes jóság. A mindent adó, semmit vissza váró a minden próbát derekasan álló. Mely sosem számol szüntelen csak árad, örökös fölény és örökös alázat.

Ha elkerülted már az ötven évet s mind ezt beláttad és mind ezt

megélted. És be tudsz állni a legszürkébb helyre, már Te lehetsz

a sorsod fejedelme !

Tandari Éva: EMBER maradj Fiam..

EMBER maradj Fiam ,

minden körülményben!

EMBER -még akkor is,

ha ez már nem érdem...

Ha többet ér, ki kincset

s nagy vagyont harácsol,

vagy ki Glóriát kovácsol

- a politikából!

Vedd észre, ki szenved,

és segítséget kér ...

Kinccsé válik minden falat

szívből adott kenyér...

Nem kell minden áron

letépni a babért :

Szíved tisztaságát, Fiam :

Ne add el semmiért!

Lesznai Anna : Késön érkezem

Hogy hazatértem egy-két éjjen át,

Hallottam még a csalogány dalát;

S hogy harmadnapon örömváró füllel

Lestem hangját az énekes bozótnak,

A csalogányok némák voltak!

A tavasz végdala jutott nekem, -

Ez életem!

Mikor engem ringatott a karján,

Nem volt fiatal asszony már anyám,

S hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz.

Anyácskám gyakran így szólított engem:

"Vigaszt keresek nevető szemedben,

Ifjúságom búcsúja vagy nekem

Én gyermekem."

Gyerek léptekkel sok oly házban jártam,

Melyben azóta csend s magány van.

- Sok olyanba, mely már aludni készül,

Udvaraikba víg virágok keltek,

Melyek nevei nótát énekeltek:

Százszorszép bokor, - égő szerelem

Nyilott nekem!

Hosszú uzsonnák a hársfa alatt

Megrövidültek. Az idő halad.

Nappal eloszló tarka pipafüstben,

Kiket kertünkben együtt ülni látok,

Megöregedtek mind a jó barátok -

Ujak nem jöttek. Im megértem, -

Egy kedves világ végét értem.

Emléket mos el minden tünő óra,

Minden alkonynyal elhangzik egy nóta,

Mit többé senki sohsem énekel

És minden évben egy-egy régi ház

Becsukja nehéz, tölgyfa ajtaját -

Dudvás kertben sápadt virág terem

Oly későn érkezem!

Hervadásba léptem

Hervadásba léptem, nem tagadhatom,

hisz ezer ránc, és könny fut át arcomon,

könnyek, azok a folyton hulló könnyek,

melyek oly gyakorta szabad utat törnek.

Réges-régi varázsom is illanóban van,

akárcsak a tűzragyogás rőt-szín hajamban.

Csak lelkem érez még némi napsütést,

mikor szép szó pendít belül tavaszi zenét.

Mert azon az úton, hol ma már lépkedek,

fázósan sírnak fel a nyári levelek.

S fázósan sír minden mi körülöttem éled,

mert ez a hervadás az, mibe belehal az élet.

Kun Magdolna

Zanner Anikó : Lehullott a virág...

Lehullott a virág, tarka falevél,

élénken muzsikál az őszi szél.

Zenéjével üzeni, nemsoká itt a tél,

véget ér a kellemes enyheség.

Fáradt a Nap, hamar becsukja szemét;

hűvös sötétség lopja el a helyét,

teríti a tájra fekete fátylát,

elhozza állatok éjszakai álmát.

Ó, hová lettél, cirógató szellő;

testet, lelket szeretve melengető?

Hová lettek a trillázó kismadarak,

kik derűs énekükkel felvidítottak?

Nem várunk szívesen, zimankós tél,

maradnál ott, hol szívesen vagy vendég!

Amikor itt leszel, ne örülj nagyon!

Visszatér a tavasz minden varázsával;

szivárványvirágok bódító illatával,

s elkerget majd langymeleg mosolyával.

( 2023. október 27. )

Kun Magdolna: Így ősz tájt

Úgy hervadok én is,

mint azok levelek,

melyek ősz-tájt a fákról,

sárgulón peregnek.

Így már nem mondhatom többé

varázsos tükrömnek,

látod tükör, látod,

napról-napra szebb leszek,

Csak annyit mondhatok,

mikor belenézek,

köszönöm Istenem,

hogy megélhettem általad

ezer, s néhány évet

Mert aki felismerte az élet

valódi csodáját,

és kellőképpen értékelte

mindazt, ami abban van,

már elmondhatja magáról

bárhány év is telt el,

megtanult élni

emberhez méltóan,

néha könnyet ejtve,

néha magányt sírva

de mégis-mégis

boldogan.

Búcsúzik az ősz

Vége van a színes,

Szép őszi világnak.

Dél darával az ősz,

Befedi a tájat.

Szél sípolva, dalol,

Lomb nélküli fákon.

Száraz leveleket,

Sodor hét határon.

Varjak kiáltoznak,

Hintázva az ágon.

Gyakran vitorláznak,

Hervadt őszi tájon.

Csendes lett a kisút,

Üres, néma, árva.

Sepregeti a szél,

Síró dalát fújja.

A sok színes levél,

Lehullott a földre.

Búcsúzik, messze száll,

A színek tündére.

A fáradt öregek,

Hosszú útra mennek.

Sápadt levelekkel,

Csendben elköszönnek.

Elbúcsúzik az ősz,

Indul az útjára.

Sírva búcsúztatja,

Varjak kiáltása.

/Kovács István/

Aranyosi Ervin: A szél, a fák, a levelek

Rángatja a szél a fákat,

reszketnek a levelek.

Egy kis megnyugvásra várnak.

Félve élni nem lehet!

Mondd, a szelet ki uralja,

ki ad erőt és jogot,

amikor még szellőcske volt,

vajon, kihez nyafogott?

Ki küldte, hogy rendet rakjon?

Szabad létű fák között,

hogy parancsot osztogasson?

Por gúnyába öltözött,

s megmarkolta békés fáknak,

imádkozó ágait,

s eltitkolta rossz urának,

a gonosz szándékait!

Vajon, emberi lény küldte,

meghasonlott és hamis?

Lehet, hogy az ördög szülte

és gonosz lett maga is?

Száraz ágak porrá törnek,

de az ifjú, fiatal,

zöld levelek tündökölnek,

mert még mind élni akar!

Lám, dacolnak ők a széllel,

még remélnek holnapot,

s nem bír a sok friss levéllel,

mikben az élet ragyog!

Száraz törzsek mind feladják,

de együtt a sok levél,

ágaikat megragadják,

mert a hit még mindben él!

Ha a zsoldos szél tovább fut,

róluk a por lepereg,

kinyújtózva sóhajtoznak

túlélő levelek.

külön-külön gyenge jószág,

együtt közös az erő,

a szél randalírozása,

csak együtt túlélhető!

Aranyosi Ervin : Utolsó levél

Őszi levél bágyadtan lóg a fán.

Kapaszkodik, maradna még talán.

Az elmúlás sápadt képére ül,

ereje fogy, s hitében elmerül.

Mert nem hiszi, hogy véget ért a nyár,

és nem hiszi: - neki csak ennyi jár.

Maradna még, - az elmúlástól fél.

Kapaszkodik az utolsó levél.

Hiszi: Ő nem, csak egy a sok közül,

kinek a sors ezt hagyta örökül.

Neki a földön annyi dolga van!

- Aki elmegy, az mind boldogtalan!

Mert Ő bizony még őrzi ezt a fát,

mert nélküle szegényebb a világ.

Őrzi a fényt, lelkében a napot,

az életet, mit egykor megkapott.

Az élete, mint szép film úgy pereg,

és újraél gyönyörű perceket.

Rügybontó tavaszt úgy idézi fel,

mint születést, ha jött az égi jel.

Majd jött a nyár, lángoló szerelem.

virág is nyílt az apró levelen.

Gyümölcse érett, leszedték róla már,

elárvult lelke a megváltóra vár.

Eljött az ősz, a színe megfakult,

sok társa már réges-régen lehullt.

Kapaszkodik, - soha nem adja fel,

ígéret kell, hogy új tavasz jön el,

s ő visszatér, s megújul teste tán,

rügyként születő levél lehet e fán.

Fülébe súgja ígéretét a szél,

és földre hull az utolsó levél.

Zanner Anikó : Ameddig lehet...

Mikor az élet hullámvölgyébe kerülök,

úgy érzem, hogy lassan elmerülök.

Rabul ejt a gyötrelem, a félelem;

Istenem! Miért történik ez velem?

Cserben hagy a jó. Miért oly szívtelen?

De...

Ameddig csak lehet, remélek,

bár számos esetben kétkedek.

Nem tudom, mi lesz a sorsom;

jó vagy rossz lesz a holnapom.

Aztán megszólal a biztató énem:

soha ne veszítsem el reményem!

Csak akarjam, és mellettem marad,

mint hegyet ölelő sziklafalak.

Amikor lent vagyok a mélyponton,

az éltet sokszor a fájó napokon,

ha velem van a remény, az irgalom,

akkor talán jobb lesz a holnapom.

Zanner Anikó : Intelem

Megtaláltad lelki békédet?

A célodat végre elérted?

Ne hallgass a sok "jó" tanácsra,

csak szíved tiszta parancsára!

Foglalkozz ifjú életeddel,

meríts szépet szerény éneddel!

Vigyázz jól a megnyert csatádra,

óvd meg kincsed, ne vesszen kárba!

Sok ember sajnos, bánt és gonosz,

ki másokat kéjjel ostoroz.

Védd magadat mindig és bárhol,

ne félj a kínzó megbánásról!

Légy hát bölcs, bátor, leleményes,

de maradj mindig emberséges!

Kormányos Sándor - November volt...

November volt már, reszketős,

vacogtak mind a kertek

s a lúdbőrző zsombékos vizek

fehér ködöt leheltek.

.

A csupasz fákon búskomor

némaság ült s a gallyak

törékeny gyászát károgták a

határban űzött varjak.

.

A bánat szállt majd elrepült

s a szétkárogott csendbe

már úgy hulltak a percek mintha

a holnap lenne benne.

.

November volt, a szél sodort

didergő, furcsa álmot

mely télről dalolt és ringatott

egy hófehér világot.

SOMOGYI ZSOLT : FOHÁSZ

Felnézek az égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön a hontalan, árva,

Uram, ez a világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember a lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram, Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!

Könyörögve száll fel fohászom az égbe:

Uram! A világnak Tenélküled vége!

Imádkozzunk 🙏

Felnézek az égre minden áldott este,

Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.

Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,

Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;

Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,

Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :

Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,

Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.

Ember az embernek farkasa lett régen,

Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön

a hontalan, árva,

Uram, ez a világ saját sírját ássa!

Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.

Uram ! A világgal nincs valami rendben!

Anya a gyermekét sorsára hagyja,

Pénzért az ember

a lelkét is eladja.

Háborúk zajában ártatlanok halnak.

Jól tudom Uram,

Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,

Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!

Könyörögve száll fel fohászom az égbe:

Uram! A világnak Tenélküled vége!

Ámen 🙏

Kovács Sándor: Őszi napsugár..

Csak egy percre ha kisütnél

Gyönyörű Napocska,

Nem azt kérem,hogy sugarad

A meleget ontsa.

Jól tudom,hogy nincs ideje

Most a napsütésnek,

De a meleg nyári napok

Nagyon szép emlékek.

Még egyszer most megcsodálnám

Gyönyörű,szép arcod,

Megvívnád a fellegekkel

Az örökös harcod.

Tudom,ott vagy most is köztük,

Eltakarnak téged,

Rabságban tartják sugarad,

Eltompítják fényed.

Erősebb vagy mint a felhők,

Ők csak mennek,jönnek,

Elrabolják sugaradat,

Vissza sem köszönnek.

Tova szállnak szelek hátán,

Aztán jönnek mások

Felhőtlen,szép,tiszta eget

Nagyon ritkán látok.

Egy percig ha érezhetném

Sugarad melegét,

Elvakítaná a fényed

Az emberek szemét.

Azt kívánnám,hogy az a perc

Gyakran visszatérjen,

Amikor te,szép Napocska

Felragyogsz az égen.

A felejtés hídja

Létezik egy híd, a felejtések hídja.

Aki azon áthalad, nem jön többé vissza,

De, hogyan is jöhetne, ha mindent elfelejt,

még azt is, hogy létezett egykor idelent.

Végtelenül hosszú a felejtések hídja,

ezért kivétel nélkül, elférnek majd rajta,

mindazok kiknek e világban lejárt ideje,

s akiknek akarva vagy akaratlan el kell mennie.

Amikor a felejtés hídjához nagyon közel érünk,

még egyszer utoljára fájva visszanézünk,

és búcsút intvén kezünkkel, megköszönjük azt,

hogy az itt maradtak szívében múltunk helyet kap.

Amíg lesz, olyan ki szeretettel gondol vissza ránk,

nekünk sem kell átlépni a felejtés hídját,

mert mindig akad valaki, aki majd néha-néha nap,

imádságba foglalja valóságunkat.

Kun Magdolna

Horváth M. Zsuzsanna: Múlt-szilánkok

Kitaposott, kanyargós ösvény a nyári réten,

vadvirágok, vérvörös pipacsmező tengerében.

Utam haza, a kis falumba, patak mellett haladt,

zafírkék égbolt, akácfák hűst adó lombja alatt.

Hívogat az otthon, rég látott, tornácos kicsi ház,

enyhet adó szőlőlugas alatt szúette pad rám vár.

Minden téglában ott van, mi fontos, fájó emlék,

gyermekkor múltvarázs, számomra oly' kedves hajlék.

Űr tátong, valaki hiányzik, bár álmom valóra vált -

Ö volt ki ölelésre tárt karral, féltőn a kapuban várt.

Nyugalomillat árad, körbefon a múlt, az idő lánca,

pillanatok gyöngyszemei emlékek, szívburokba zárva.

Észrevétlenül suhanó idő, a sors gondolatfonalán,

mézillatú csendben, emlékgömbként lép tovább.

Múlt selymét, idő fűzte hajamba ezüst fénnyel,

mosolyráncba rejtem, gyermekkorom, létem.

Kopott karosszék, pókfonál hálóba rejtett idő,

képzelethintán hullámzó széttördelt álmot szövő.

Áttetsző fátylon az élet néha csak egy pillanat,

otthon melege, emlékszilánkok könnyen elillannak.

REMÉNYIK SÁNDOR : Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:

Valaki jönne és karon fogna szépen, szelíden –

Nem is karon, csak kézen fogna, mint árva gyermeket a másik

És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,

Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra

Aki jönne mellettem fő lehajtva egy órácskát hallgatagon

S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,

De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt –

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:

Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

Aranyosi Ervin - Nyugtasd meg lelkedet!

Megbántottak? Lépj túl rajta,

ne mérgezze lelkedet!

Engedd el és ne vidd tovább

bánatodat, terhedet!

Gondold végig, kit is mérgez,

a harag, az indulat?

Emelkedj a bántás fölé,

védjen meg az öntudat!

Belemenni a játszmába,

az csak neked ártana,

energiád megcsappanna,

és az egód játszana.

Csatázni és háborúzni,

erről szól ma a világ!

Ne engedd a gyűlölködést

ilyen könnyen hatni rád!

Bocsáss meg a másik félnek,

és nem is kell tudnia!

Teremts békét a lelkedben,

a fénybe kell jutnia!

Saját dühöd téged bánt csak,

s ha nyugalmad nem leled,

haragoddal a szívedből

kiürül a szeretet.

Gondolj arra, aki bántott,

ennél többet nem tudott,

ennél jobbra nem képes még,

ha ily döntésre jutott.

Nem számít, hogy más mit gondol,

te csak érezd jól magad,

ne zárd harag ketrecébe

lelkedben a madarat!

Kalitkában nem tud szállni,

megbénul a képzelet,

bocsáss meg és éld nyugodtan,

boldogan az életed!

Szabadítsd fel önmagadat,

engedd el azt, ami fáj,

ne lehessen teremtésnek

harag és düh, akadály!

Szabadítsd fel a lelkedet,

tisztítsa meg szeretet.

Hidd el, ez a legtöbb,

amit Isten érted tehetett!

Engedd el, tanulj belőle,

s az utadon lépj tovább,

fordítsd fejed a fény felé,

s inkább éld meg a csodát!

Aranyosi Ervin: Szívedhez szóltam

Szívedhez szóltam,

a lelkedhez értem,

élhető, boldogabb

jövőt reméltem.

Varázsló lettem,

jövőbe látó,

emberi hibákat,

mind megbocsájtó.

Szívedhez szóltam,

a lelkedhez értem,

világot váltottam,

szebbre cseréltem.

Teremtésemhez

használtam vágyam,

rendet teremtve

egy őrült világban!

Szívedhez szóltam,

szívemhez szóltál,

egy szebb világban

jó társam voltál,

együtt teremtünk

mesés világot,

amilyet lelkünk

csak álmunkban látott!

Szívedhez szóltam,

s nem maradt szótlan,

érzéseidre

én válaszoltam!

Varázslók lettünk és

tisztán szerettünk,

ahogy a Nap,

tisztán ragyog felettünk!

Szívedhez szólók,

szívemhez szólsz ma,

bárcsak a világunk

is válaszolna,

s mindenki tudná,

a szeretet éltet,

elűznénk messze

a kínzó sötétet!

Szívedhez szólók,

légy örök társam,

tegyük a dolgunk

egy zúgó világban,

tegyük a dolgunk

boldogan, szépen,

lehessen részünk

a Föld örömében!

Szívedhez szóltam

s nem maradt szótlan!

A szíved szavára

én válaszoltam!

Lelkedhez értem,

s te lelkemhez értél,

jó, hogy az utamon

végig elkísértél!

(Aranyosi Ervin © 2023-11-05.)

Sárhelyi Erika: Az én csendem

Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,

vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,

hideg és kőkemény, mint késben a szándék,

legforróbb szavad is megdermedt ajándék .

Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,

s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,

szívós és kitartó, akár földben a mag,

gyökeret ereszt, mint a felszított harag.

De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,

mint éjben a neszek, mint ringató mesék,

végtelen és áldott, mint templomok csendje,

mintha némák lelke együtt énekelne.

Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,

mikor az égre az első fény fellobog,

s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,

hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

Aranyosi Ervin: Esőben fázva

Esőben fáznak a lombok, a fák,

esőben fürdik az egész világ,

esőtől nedves a föld és az ég,

őszi ború száll csöndben fölénk!

Őszi borúban a szív szomorú,

esőben ázik a völgykoszorú,

nedves a hegyhát, a földi avar,

sárguló ősz, lám a lombokba mar.

Borúsnak látom a szürke eget.

Napom is elbújt, már rám se nevet!

Magára húzott felhőtakarót,

köd fedi éppen a szépet, s a jót!

Esőben fázik az ember szíve,

két szemem bámul kihűlt semmibe,

mind, ami szép volt az emlék maradt,

most visszasírom az elmúlt nyarat!

Fázósan dobban meg bennem a szív,

melegre vágyva, most szeretni hív!

Vigaszra lelni, ez lenne a cél,

érezni lelkünket, még ma is él!

Esőben fáznak a lombok, a fák,

borúsan néz rám az egész világ!

Reményt kell gyújtanom, szép zene kell,

melyben a holnapom életre kel!

Kormányos Sándor: Hiány

Az érzésre feszült gondolatok

most pattanó húrrá pengenek

s egy szívdobbanásra ráölelve

mint vágy-verte dallam, zengenek.

Majd hosszú sóhajra hangolódva

elszállnak utánad messzire.

Én mindig tudtam: Hiányzol majd,

de sosem hittem, hogy ennyire…

# Pósa Lajos - Halottak napja után

Csöndes megint a temető,

Lobogó mécs kialudt,

Őszi szellő szaggatja a

Sirokon a koszorut.

Kik tegnap itt bánatosan

Borultak a keresztre:

Élnek tovább, mint azelőtt,

A holtakat feledve.

Könnyes szemek, fájó szivek

Ma már megint mosolygnak -

S a föld alatt szép csöndesen

Alusznak a halottak. 🏵️

Reményik Sándor : Mi mindíg búcsuzunk....

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsúzunk.

Babits Mihály: A vihar.... (részlet)

Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek.

.

Reményik Sándor:

ÖRÖK SZERELEM

.

Egy bükk és egy fenyő.

Úgy összeforrtak ők,

Ahogy csak lelkek forrnak össze néha,

Egymást halálig híven szeretők.

.

A bükk a nő,

A fenyő tán a férfi.

Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,

Ölelő karjaival átaléri.

.

Úgy látszik, mintha reáomlana,

Pedig támasztja, mint a fenyő őtet.

S övezi csendes napfény-glória

A vihar ellenébe szegülőket.

.

Így öregdtek meg:

Egy örök ölelésben.

Ölelkeznek a törzsek, koronák,

Ölelkeznek a gyökerek a mélyben.

.

Mikor kezdődött ez az ölelés?

Ez volt a növekedésük célja, iránya?

Egymáshoz simult itt már hajdanán

Két Isten ültette pici palánta?

.

S ahogy a törzsük hatalmasodott:

Úgy lett szerelmük is hatalmasabb,

Törzsüket bronzzal ötvözte körül

A felkelő és lemenő nap.

.

E mozdulatlan, néma szerelem

A jót s a rosszat most is együtt állja.

S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:

Az emberbőrbe bújt Halál kaszája.

Halottaknak napján, gondolkozz el, kérlek!

Mennyire fontosak azok, akik élnek?

Milyen gyakran gondolsz rájuk szeretettel?

Jelenthet-e annyit, mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember temetőbe jár ki,

Elmúlt szeretteit véli megtalálni.

Közben annyin élnek magányosan, távol,

kire nem jut idő, kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak a szívünkben élnek.

A hétköznapokba bőven beleférnek.

Miért nincs az élőkért ugyanilyen ünnep,

ami lángra gyújtja apró mécsesünket?

Aki elment, jól van, csak egy más világon,

s nem tud örvendezni levágott virágon.

Földdé porladt testet látogatsz a sírnál.

Élőkért tehetnél, ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos, kinek nem jut semmi.

Ki örülni tudna, ha tudnák szeretni.

Ám ezt meg se látod - tudod – attól félek.

Megbékélni kéne, s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz, mikor már nem bánthat,

akkor száll szívedre, majd a gyász, a bánat.

S jön halottak napja, mész a temetőbe,

bocsánatot kérni, s elbúcsúzni tőle…

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján