Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Várnai Zseni: Mintha örökig élnél
Úgy tégy,mintha örökig élnél,
úgy folytasd minden dolgodat,
mintha már semmitől se félnél,
az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel,
hogy jön a Perc! s mindent bevégzel...
megszűnsz létezni, nem leszel!
Mintha sohase lettél volna...
s ez lenne minden élők sorsa?!
Ne gondolj erre, nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy, mintha örökig élnél!
Hinned is kell, hogy így igaz
Megérik majd munkád gyümölcse,
kertedből kipusztul a gaz...
Teremtő zápor hull a földre,
jogod van fényre és örömre...
József Attila: IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK
Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyermekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyermekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándékában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogy ha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradva,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S önmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól. Akarom.
Nagyapám szavai..
Figyelj csak, lányom, mondok néked valamit,
Halkulj most el, kérlek, s figyeld apád szavait!
Magadban bízz mindig, ne az emberekben,
Légy nyitott mindig, de bízni, csak egyben!
Ha mégis bízni kezdesz, ne tudjanak róla,
Az ilyesféle dolgok, sajnos nem vezetnek jóra.
Csendben kell élni, ne vegyenek észre,
Ám mégis, ha elmész, kapjanak majd észbe!
Ha eljő egy ifjú, ki szívednek lesz kedves,
Légy óvatos, gyermek, nem mindenki rendes.
Annak add szíved, ki büszkén fogja kezed,
S kerüld az olyat, kitől elveszted a fejed.
Szeretni jól kell. Halkan, nem nagy hanggal.
Tettekkel, lányom, sosem nagy szavakkal!
Mutatni mindent, mondani semmit,
S bántani soha. Soha! Senkit.
/L. V. /
Moretti Gemma: MÁSKÉNT...
Sok mindent másként kellett volna.
Bárcsak az idő megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni,
nem csak rohanni, meg-megállni
azt, ami szép, körülcsodálni.
Nem szégyellni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek,
jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napjaiban is hinni a szerelmet
többet gondolni rá, mit érez a másik,
szeretet tüzével fűteni, ha fázik...
Várnai Zseni: Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul!
Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.
Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
– legyen céljuk
a fáradt karoknak!
Ölelés, és mosoly?
– Várja a lélek!
Érzi, – még itt vagyok,
– érzi, hogy – élek!
Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.
Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
– Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!
Kányádi Sándor: Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Majzik Ilona: Gyermeki mosoly
A boldogság okát nem kell keresgélni,
akár egy apró tűt a szalmakazalban,
benne van az minden örömteli percben,
benne van az minden gyermeki mosolyban.
Ítélet, bűn, harag, ha nincs a szívedben,
a jó szándék útját járhatod a Földön,
lelked megmarad a szeretet forrása,
e csodás világban te leszel az öröm!
Pécs, 2019. 02. 09.
Reményik Sándor: Én a szívemet
Én a szívemet szétszakítottam:ahány darabja, annyi fele van.
Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,és csorbát nem szenved a szeretet.
Hittem, hogy minden darab új egész,s akit szeret, azért mindenre kész.
Mindenre kész, - de ah, - erőtlene balga, szétforgácsolt szerelem.
Ez a tudat éget, mint a kereszt,én Istenem, nem így akartam ezt.
Nem így: kapni más lelke aranyát,s cserébe tarka rongyot adni át.
Arany lélekkapun menni által,s fizetni pár színes szó virággal.
Egyformának lenni mindenkihez:emberfeletti nagy szív kell ehhez.
Én a szívemet szétszakítottam,ahány darabja, annyi fele van.
Pár rongydarab jutott mindenkinek, -és nem jutott az egész senkinek.
Novák László: Ne ítélj...
Ne ítélj a látszat után, Mert tévedés érhet.
A korai ítéletre Rácáfol az élet.
Sokszor ahol rosszat látsz, ott Jó dolog történik;
Viszont igaz, hogy nem minden Arany, ami fénylik.
Ne adj hitelt minden szónak, Mit mondanak néked,
Különösen, ha vádolják Barátod, testvéred.
Kérdezd meg őt, mi a való? S várj a véleménnyel,
Ne válassza lelketeket A rágalom széjjel.
Nem kell mindent elmondani Amit tudsz másoknak.
Gondold meg azt, hogy szavaid Hatni hogyan fognak?
Építenek-e, vagy rontanak, Gyógyítanak, vagy vágnak?
Ne légy másnak terjesztője, Csak az igazságnak.
De ne nézd el tétlenül se, Ha valaki téved.
Mert egy érték elvesztése Neked is a vétked.
Felelős vagy másokért is, A jó Isten előtt,
Igyekezz hát helyes útra Hozni a vétkezőt.
Várnai Zseni: Szeretni
Szeretni ezt az életet,
az egyetlent a végest,
Szeretni még ha bánt is,
ha mostohánk is néhanap,
de kék az ég, és süt a nap,
van benne boldogság is.
E szép és szörnyű kor során
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.
Még harcok dúlnak lángban ég
a megbolygatott messzeség,
madár se leli fészkét
futnak az erdő vadjai,
csak borzalomról..hallani:
Világ teremts már békét!
Fogyó hold már az életem,
de dolgom még töméntelen,
még tenni, adni vágyom...
Csak lenne még erőm elég,
zengni a béke énekét...
e felbolydult világon!
Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan el pereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás
amely megőriz téged!
Aranyosi Ervin: Öreg barátnők…
Emlékszel még? Milyen csuda jó volt!
Hiszen a fél világ csakis nekünk bókolt!
Nem fütyültek reánk, inkább csak utánunk,
amikor utunknak ketten nekivágtunk!
Emlékszel még arra, hogy mennyit nevettünk?
Fiatalok voltunk, nyílt szívvel szerettünk!
Hétköznapok gondja nem őrölt, nem bántott,
ki tudtuk élvezni az egész világot!
Voltunk a legszebbek, a legcsinosabbak,
a szép emlékeink, lám, mind megmaradtak!
Mikor találkozunk, újra felidézzük,
ifjúságunk filmjét együtt, újra nézzük!
Bár a test megvénül, nem oly tetszetős már,
de a szívünk ifjú, mint a napsütött nyár,
s ami csodaszép volt emlékekben éljük,
ami eszünkbe jut, azt mind kicseréljük.
Hiszen, ma már másról dalol minden nóta…
Volt saját családunk ifjúságunk óta.
Éltük az életet, boldogságra leltünk,
néhány kis porontyot felnőtté neveltünk.
Együtt éltük létünk egy-egy kedves férjjel,
ki nappal dolgozott, és szeretett éjjel.
Mi meg melegséggel töltöttük meg fészkünk,
később unokáztunk, mire körülnéztünk.
Ám mindegy volt nekünk, hogyan telt az élet,
a változó világ köröttünk mivé lett,
örökké őriztük a jó barátságot,
ami végig kísért, s lélekben felrázott.
Végig élvezhettük minden kornak fényét,
nem féltünk előre, s nem vártuk a végét!
Hiszen az életünk ettől lett szép, kedves,
nem ragaszkodtunk a hulló levelekhez.
Minden egyes kornak megvan az ő bája,
úgy teljes az út, ha lábunk végigjárja.
Ha akad egy barát, aki végigkísér,
ez a jó barátság minden kincset megér.
Együtt sokkal könnyebb visszaemlékezni,
képzeletben újra fiatalnak lenni.
Örömöt találni az alkonyi Napban,
meglátni a szépet minden pillanatban.
( Aranyosi Ervin © 2018-07-30.)
Kerecsényi Éva: Pillanatvirágok
Adj időt, a legszebb ajándék,
ha szeretsz, adj belőle, kérlek,
figyeld a felhőt, hogy elsuhan,
ne várj, egy villanás az élet.
Idő, oly értékes, drága kincs,
pótolhatatlan minden óra,
mely aranyból emel glóriát
a lapuló mindennapokra.
Ó, idő, fognám, szorítanám,
de nem vár, már tűnik is tova,
szemmel nem láthatom, kézzel nem
foghatom, égig érő csoda.
Színes, tarka csokor az idő
pillanatvirágokból kötve,
kölcsönbe kérni, megvenni nem
lehet, becsülni kell örökre.
Adj időt, a legszebb ajándék,
pazar pillanatok emléke,
mely aranytollal ír balladát
a lélek nagy emlékkönyvébe.
Horváth Mária: Soha semmi nem késő
Soha semmi nem késő, míg élünk a földön.
Élvezzük a szabadságot, az Isten adta élet.
Munka legyen szórakozás, stressztől mentes,
akkor mindennap egy csodát remélhetsz.
Azt kívánom neked, láss, és ne csak nézz!
Vedd észre a kék eget, napot, a csillagokat,
a zöld mezőket, a lombos fákat, virágokat!
Mindig mosolyogj és boldogságban élj!
Láss, ne csak nézz, hisz az élet nagy csoda,
a szép oldalát vedd észre, nézz végre oda!
Örülj a tavasznak, s az új élet kezdetének,
forró, meleg nyárnak, a hűsítő strandoknak.
Érezd az ősznek simogató, lágy melegét,
lásd a hulló levelek ezernyi sok színét!
Elbűvölő kavalkádját, szépségének varázsát,
télnek csodáját, ha felveszi a fehér ruháját.
Az élet gyönyörű, s egy rejtelmes sziget!
Mondom neked, láss, és nyisd ki a szemed!
vannak még csodák, csak meg kell látnod,
és ez mind a tied, csak észre kell venned!
Kozma József: Hulló levelek ....
Arcába mondtam, hogy nem szeretem,
Lestem, hogy erre majd mit mond nekem.
Gyötörtem, kínoztam szüntelenül,
Féltékeny voltam oly kegyetlenül.
Hazudtam néki, hogy más férfi vár,
Ha estére randevúnk volt.
Szerettem volna, ha könnyet ejt már,
De ő csak kacagva fölém hajolt,
Azt mondta: "szeretsz te engem,
Szíved enyém, érzem én."
S én ellöktem magamtól durván,
S ő döbbenten nézett reám.
A két szemét még most is látom,
Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón.
Egy percig állt, sebzetten, bénán,
Nem szólt egy szót, csak elment némán.
Hervadt falevél hullt a fáról,
S elvitte őt az őszi szél,
Mégis minden este visszavárom,
Mert szívem csak őérte él.
Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár,
Szomorú szívem csak őreá vár.
Belátom, hibáztam! Megbántam én!
Él mégis bennem egy halvány remény,
Visszatér hozzám, ha eljön az ősz,
És rájön, hogy szeretem őt.
Szerelmünk emléke mindent legyőz,
S éppen úgy szeret majd, mint azelőtt.
Már érzem a csókját a számon
És látom a lágy mosolyát.
A vétkemet százszor is bánom,
És várom hívó szavát.
A két szemét még most is látom,...
...Mert szívem csak őérte él.
Móra Ferenc: Fecskehívogat
Villásfarkú fecskemadár,
jaj de régen várunk!
Kis ibolya, szép hóvirág,
kinyílott már nálunk!
Fátyolszárnyú kis méhecskék
zúgva-döngve szállnak.
Cifra lepkék, kék legyecskék
ide-oda járnak.
Rózsa, rózsa, piros rózsa
nyitogatja kelyhét;
itt a tavasz, lessük, várjuk
a csicsergő fecskét.
Sárhelyi Erika : Hétköznapi józanság
Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.
Mert mi végre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.
Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.
Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.
Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy eső cseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet.
Meggyesi Éva : A csillagot is lehoznám
A csillagot is lehoznám az égről,
ha tudnám azt, hogy boldogabb leszel,
neked adnék mindent, hogyha kérnéd,
csak azért, hogy maradj meg nekem.
Ha fáradt vagy, hagynálak pihenni,
csendesen, hogy szép álmod legyen,
nem szólnék. Csak ott lennék melletted,
hogyha kell, és fognám a kezed.
Megbújnék az éjszakai csöndben,
míg nem érzem ébredésedet,
úgy várnék rád, olyan türelemmel,
hogy felém nyújtsd, s fogd meg a kezem.
Megvárnám, míg ránk virrad a hajnal,
ránk terítve szürke fátyolát,
hozzád bújnék, míg bőrömön érzem:
ránk ragyog az első napsugár.
Simítnálak. Lágyan, és szelíden,
védenélek mindentől, ha kell,
hiszen nincsen rajtad kívül senkim!
Te voltál, és te vagy mindenem!
Várnai Zseni: Orgona...
Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.
Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!
Bimbóim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...
A puszi ❤
Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,
de hogyha anya adja, akkor nem unom.
Ha apa adja, akkor menekülök előle,
mert szúrja arcomat a szakálla szőre.
Ha a szomszéd néni adja, letörlöm nyomban,
még a nyoma is tűnjön el azonnal onnan!
Ha nagymama adja, akkor kibírom, üsse kő,
nagymamától egy- két puszi elvégre tűrhető.
Nagypapa szerint a puszi lányos holmi,
a férfiak férfiasan kezet szoktak fogni.
Ha a tesóm puszil meg, akkor már gyanítom,
el szeretné kérni a legújabb játékom.
Egy jó puszitól, tapasztaltam, meggyógyul a bibim is,
de csak hogyha anya adja vagy adhatja a Lili is.
Mert mikor a szomszéd Lili puszilgat meg ritkán,
azt érzem, hogy olyankor még jó sokáig bírnám.
Nem tudom, hogy miből lehet, mindig ezen agyalok,
anya szerint, mikor alszom, puszilnak az angyalok.
Szóval ez a puszi dolog érthetetlen énnekem!
Ha megnővök, tudós leszek és részeire szétszedem!
Andrássy Réka
Kun Magdolna: A SZÍV KERTJE
Szíved sziklakertjében nyár marad az élet.
Ott mindenhol rózsa nyílik, nyoma sincs a télnek.
Ha sírni kell, oda vágyom - ott kereslek téged.
- megnyugtat és szenvedélyt ad érző ölelésed.
Árnyas lombú fák odvában sok száz mókusfészek.
Lombjuk alatt a fapadok titkokról mesélnek.
A belekarcolt jelbeszéd is minden szót megértet,
nem törik meg fényét száradt könnyemlékek.
Minden kimondott szó vágyat súg a szélnek,
mert bűvös Éden kertedben, ahová csak lépek,
- tengernyi virág vár- egy lángoló, örök nyár,
melyből soha el nem múlik a hűség, s az ígéret.
Petőfi Sándor :MÉG ALIG VOLT REGGEL...
Még alig volt reggel, már megint este van.
Még alig volt tavasz, már megint itt a tél.
Még alig, Juliskám, hogy megösmerkedtünk,
S már feleségem vagy, már rég azzá lettél.
Még alig, hogy játszánk apáink térdén, s már
Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett...
Csak annyi az élet, mint futó felhőnek
Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet.
04.11. a Magyar Költészet Napja alkalmából.
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
...
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levehetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagy nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
1926. április
Aranyosi Ervin - Éld a napot
Minden egyes kornak van valami bája,
– és az embernek is számtalan hibája, –
ám ha minden korod tiszta szívvel éled,
minden pillanatban újabb vágyad éled.
.
Mire nem volt időd, azt most váltsd valóra!
Mától érted ketyeg, múlik minden óra.
Vedd a szépet észre, mi mellett elmentél,
lassíts, – éld a napot – végre szabad lettél!
.
Kicsit lassúbb lettél? Fájhat egy-két szerved?
A betegség jelzés, könnyebb elviselned,
ha megérted azt, mit lelked üzen véle:
– csökken a fájdalom, legyen bármiféle!
.
Életedben biztos, sok volt, aki bántott.
Bántásért a lelked, vajon megbocsájtott?
Elengedted-e már a haragos múltat?
Jó diákhoz méltón, leckéd megtanultad?
.
S volt-e olyan ember, akit te bántottál?
Önmagadnak ezért meg is bocsátottál?
Patyolat tiszta már lelkiismereted?
Ha ez így van, tested nem is lehet beteg.
.
Ha van egy kis időd, szíved nyisd meg bátran,
szereteted szórd szét, szerte a határban,
szíved tiszta fénye, szálljon fűre, fára,
napfényre mosolygó, gyenge kis virágra.
.
Vizek csobogása vidámítsa lelked,
szeretet szikrája gyúljon lángra benned!
Szájad szélén mindig lágy mosoly ragyogjon,
szépségből a lelked, soha ki ne fogyjon!
.
És az emberekkel légy megértő, kérlek!
Mindegyik másképpen keresi a szépet.
Az sem tehet róla, aki még nem érti,
hogy a gondolata, a másikat sérti.
.
Mindig azt keresik, ami jónak látszik,
ám az élet néha „délibábot” játszik.
Engedd el, mi bántott, csituljon a lelked,
a nyugalom leljen otthonára benned!
.
Élvezd ki a világ millió csodáját,
és ne keresd többé a mások hibáját.
Legyél újra tiszta, könnyű lelkű gyermek,
akit az emberek, s angyalok szeretnek!
Sík Sándor: Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!
Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rám lehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rám tekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.
Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.
Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szívetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édes anyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.
És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.
Reviczky Gyula: Tavasz-vágy
Messze még a tavaszig?…
Alig várom, oh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba’.
Nem kívánok én sokat.
Szellőt, mely megsimogat;
Egy darabkát fényes égbül,
S duzzogásom újra békül.
Csak azt kérem, ha a nap
Szobám fölött elhalad:
Pillantson be sugarával,
S leljen dallal, ibolyával.
Horváth Mária: Soha semmi nem késő...
Soha semmi nem késő, míg élünk a földön.
Élvezzük a szabadságot, az Isten adta élet.
Munka legyen szórakozás, stressztől mentes,
akkor mindennap egy csodát remélhetsz.
Azt kívánom neked, láss, és ne csak nézz!
Vedd észre a kék eget, napot, a csillagokat,
a zöld mezőket, a lombos fákat, virágokat!
Mindig mosolyogj és boldogságban élj!
Láss, ne csak nézz, hisz az élet nagy csoda,
a szép oldalát vedd észre, nézz végre oda!
Örülj a tavasznak, s az új élet kezdetének,
forró, meleg nyárnak, a hűsítő strandoknak.
Érezd az ősznek simogató, lágy melegét,
lásd a hulló levelek ezernyi sok színét!
Elbűvölő kavalkádját, szépségének varázsát,
télnek csodáját, ha felveszi a fehér ruháját.
Az élet gyönyörű, s egy rejtelmes sziget!
Mondom neked, láss, és nyisd ki a szemed!
Vannak még csodák, csak meg kell látnod,
és ez mind a tied, csak észre kell venned!
II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Mosolyod
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.
Pacsutáné Sagáth Ilona: MI AZ ÉLET?
Mi az élet, mondd, barátom, mondd,
Az élet öröm, bánat és gond.
Olykor nevetünk, aztán szomorkodunk,
S ha elszáll a felhő, már boldogok vagyunk.
Ha fáj a szívünk, s könnyeink hullanak,
Másokat nézünk, hogy milyen jó annak.
De fordul a kocka: mosoly az arcomon,
S talán a másikat kínozza fájdalom.
Örökké szaladunk, örökké futunk,
Sokszor elfelejtjük, hogy emberek vagyunk.
Hajszoljuk a kincset, keressük a szépet,
S közben elfelejtjük, hogy rövid az élet.
A kincs, a szépség nem tart örökké,
Az élet útjain válhat rögökké.
Egyszer elmúlik minden, ami szép,
De akkor a lábad már nehezebben lép.
Állj meg hát barátom, csak egy pillanatra,
Gondolj életedre, gondolj önmagadra.
Az élet az egyetlen, a legdrágább érték,
S nem tudjuk, milyen hosszúra mérték.
Hiszen az órák nagyon gyorsan múlnak,
Lassan az évek is egymáshoz simulnak.
És ahogy az ősz is eljön a nyár után,
Úgy érkezik majd el hozzánk a délután.
Estébe hajlik immár a délután,
Sokszor kapkodni kell a levegő után.
Akkor vesszük észre: elmúltak az évek.
Gondold meg, barátom, ennyi csak az élet.