Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ösztönözzük-e a gyermeket a járás terén, vagy várjunk, amíg ő akarja? fórum

Ösztönözzük-e a gyermeket a járás terén, vagy várjunk, amíg ő akarja? (tudásbázis kérdés)


2009. nov. 23. 12:32

Ha egészséges a baba, akkor nem kell neki segíteni, a fejlődés egyik lépése, hogy megtanul járni, akkor amikor megérett rá.

A gyerek fejlődése nem lóverseny, nem kell sietetni.

A lányom is és a fiam is 9 hós volt, mikor mászni!! kezdett - ebben az időben a velük egykorúakat már kezüknél fogva húzkodták a szüleik. A lányom 13 hós, a kisfiam 14 hós volt ,mikor elindult - vezetgetni egyiket sem kellett -akkor indultak el, amikor már képesek voltak járni.

2009. nov. 23. 12:18

Mi konduktorhoz járunk a kisfiammal, mert donga lábbal született. Nekünk még vezetni is tilos volt, ha járt azt csak egyedül tehette.

De nekem azt mondta, hogy pl. vezetni nagyon káros lehet egészséges gyereket is, mert deformálódik a vállizület, és a gerinc. Majd magától megtanul szépen mindent, persze ha nincs semmi gond.

Ráadásul értelmileg is el kell jutni odáig, hogy valamit képes legyen csinálni, a mozgás nem csak fizikai munka, hanem kemény agymunka. Ha nincsenek kiépülve a megfelelő idegsejt kapcsolatok, még árthatunk is vele.

2009. szept. 10. 07:06

Sokan írtátok, hogy nem ösztönözzük az izmok,csontok és ízületek kímélése miatt.

Igazatok van, maximálisan, de egy nagyon fontos dolgot kihagytatok:

az idegrendszerének fokozatos, egymásra épülő fázisokon keresztül haladó fejlődését gátoljuk azzal, ha egy-egy mozgásformát hamarabb próbálunk "tanítani" nekik.

A mozgást nem kell tanítani!

(kivétel az, ha valamilyen probléma miatt idegrendszeri fejlesztés kell a babának, és ez a mozgáson keresztül történik)

2009. szept. 10. 05:56
Várni kell. Annál is inkább, mert a kisbabák mozgása mindig izomfejlettségi szintüknek megfelelő. Vagyis akkor fordul meg, ül fel, jár el, stb, amikor már önállóan is képes rá. Minden "szoktatás" negatív következménnyel is járhat (ebben az esetben főleg a gerinc deformálódhat).
19. maya80
2009. márc. 22. 21:49
Várni kell. Semmit nem szabad siettetni.
2008. nov. 10. 10:47
Én vártam vele, gondoltam ráhagyom, és nem volt semmi gond:))
2008. szept. 2. 16:44
Szerintem várni kell.Megterhelő a gyerek gerincének a túl korai járás.A korai nem időben,hanem a gerinc melletti izmok fejlettségében értendő.Nekem a nagy fiam 1 évesen kezdett el járni,a kicsi csak 15 hónaposan.
2007. szept. 16. 18:14
A kisebbik gyerekem normálisan elindult magától. A nagyobbikat viszont, ha nem ösztönzöm olyan alaposan, mint ahogy tettem, szerintem még ma sem megy. Úgyhogy gyereke válogatja szerintem.
15. pufika
2007. szept. 15. 21:37

Náluk rengeteg ideig mászva közlekedett a gyerek. Mindig a földet nézve mentünk a lakásban, mert féltünk hogy rálépünk. Anyósom mondta, vezetgessem kézenfogva, hogy szokja. Mire én kiakadtam. Először is, rettenetesen fájt a derekam. Így a görnyedve menetelés kikészített volna. Másodszor: úgy éreztem, ez erőltetés lenne, majd csak megindul ha eljön az ideje. Megnyugtattam anyósomat:


Anyuka, én még csak részeg embert láttam négykézláb meni az utcán. Van esze ennek a gyereknek, előbb-utóbb úgyis elindul.


Aztán láss csodát! Egyszr csak felállt és azóta is úgy közlekedik....

2007. szept. 8. 09:13
Ösztönözni talán igen,de erőltetni semmi féle képp sem.Erre is mint sok más dologra meg kell érni a gyermeknek.
13. Krysty
2007. szept. 8. 06:42
Ki kell várni amíg magától kezd el járni. Nálunk egyik napról a másikra indult el úgy hogy azóta nem is nagyon áll meg!
2007. szept. 7. 20:29

azt olvastam: öntözzük-e a gyereket.....stb....


titta hülye vagyok :DDDDDDD

11. Mocori
2007. szept. 7. 17:00
Szerintem is hagyni kell, ő majd érzi, mikor akar elindulni. Ezért nem kell idegeskedni!
2007. szept. 7. 15:57
Várd meg amíg magától megindul. Egyébként az az igazi öröm.
2007. szept. 7. 09:52
Nem szabad sürgetni!
2007. aug. 23. 21:17
Hagyni kell a kis tökmagot hadd fedezze fel ő a világot s kezdjen bele ő dolgokba amikor úgy érzi akarja s menni fog persze ösztönözni tényleg lehet.Nekem a kislányom most állt fel kapaszkodva először egy pár napja.Nem fogok neki erőltetni dolgokat.......
2006. szept. 15. 08:44

Persze! Ösztönözni lehet, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy föl kell állítani, és tartani miközben remeg az egész gyerek az erőlködéstől. Abból tényleg baja lehet mind csípő, mind lábak terén.

Az ösztönzés annyit jelent az ilyen picik esetében, hogy hagyni kell őket a földön izegni-mozogni, nem szabad folyton a járókában, ágyában tartani. Aztán persze lehet olyanokat játszani is, hogy leteszed a földre, leülsz te is távolabb, és hívod magadhoz. A sógornőméknél láttam (persze mi iszonyú jót vidultunk a gyereken, míg ő küzdött), hogy így leülnek a gyerektől távolabb, és hívogatják. Gyerkőcke óriási nyögések közepette, de közben telivigyorral a képén kotort az apjához hason, térden, kúszva-mászva. Nem erőltették, mégis ösztönözték.

Aztán láttam a másik végletet, a szomszéd kislányt, aki állandóan ölben, vagy a járókában volt. Állati sokára tanult meg állni és járni. Egyszerűen nem volt oka fölállni - minek? úgyis hordozzák a fenekem, akkor mit gyötörjem magam - alapon.

2006. szept. 14. 20:54
Egyetertek Fawkesgirlel.
2006. aug. 25. 15:46
Nem szabad sietteni szerintem sem. Előbb-utóbb minden gyerek megtanulja, ami kell az élethez. Csak a csontjai és az ízületei bánnák meg, görbe lenne a lába... Még ráérsz ezzel foglalkozni Hoxa. MAjd megtanul menni a Benji. Ez nem verseny.
2006. aug. 20. 12:40

Nem szabad siettetni, több okból is. Azért nem áll fel és nem jár, mert a csontozata, izmai nem fejlődtek ki még rendesen.

Másrészt nem tanul meg esni sem, ami nagyobb korában nagy probléma lesz, ugyanis nem fogja előre tenni a kezét, ezáltal nagyobb sérüléseket fog szerezni, hisz, mikor járni tanították, és esett volna, anyuka-apuka megfogta a kezénél fogva, az így tanított gyerek ösztönösen felemeli a kezét, ha esik.

Szóval nem szabad. Fel fog állni és menni is fog, ha eljött az ideje.

2006. aug. 19. 23:56
Szerintem hiba az ösztönzés, siettetés. Többek között hozzászokik a hátulról jövő segítséghez, a kezekhez.... Kiszolgáljuk, holott jobb, ha saját erőből indul el akkor, amikor már tényleg teljesen készen áll a szervezete arra a mozgásra is.
2006. aug. 19. 20:25
Várjunk amíg ő akarja. Ha sietteted csak az ízületei és a csontjai sínylik meg.
1. Hoxa
2006. aug. 19. 20:09
Ösztönözzük-e a gyermeket a járás terén, vagy várjunk, amíg ő akarja?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook