Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Mi a véleményetek, veréssel lehet jobb belátásra bírni egy gyermeket? fórum

Mi a véleményetek, veréssel lehet jobb belátásra bírni egy gyermeket? (beszélgetős fórum)

1 2
2013. nov. 8. 13:32
NEM
2010. nov. 28. 19:35

Szerintem gyerektől függ. én például már attól napokig lelkiismeret-furdalással küzdöttem, ha egy tanár csúnyán nézett rám, de nem egy társamnak talán jót tett volna otthon egy szülői tasli.

de szerintem a megfelelő időben, megfelelő okkal történő testi fenyítés nem okoz lelki károkat. nálam legalábbis nem okozott.

2010. nov. 28. 19:15
Sajnos én is kaptam eleget gyermekként,de soha nem ütnék meg eggyetsem!Üdv mindenkinek!
2010. nov. 28. 18:43

Lássuk be ez a mai társadalom teljesen zűllött, és semmi sem működik rendeltetés szerűen. Mi az ötven feletti korosztály azt mondjuk ilyesmik akkoriban még véletlenül sem fordulhatott elő, mert a pedagógusok tudtak fegyelmet tartani. Mostanság az a jellemző, amit látnak a mai fiatalok azt követik és utánozzák. Igen nem csak a cigaretta, hanem a kábítószer, alkohol is közrejátszik. Már kimondhatjuk sokkal fiatalabbak szinte még kiskorúak is szívják. Veréssel semmire sem lehet menni. Sajnos ez a generáció teljesen rossz világra született. Talán a kommunikáció hiánya is teszi. Az iskolában már kezdetektől tudatosítani kellene, hogy a káros szenvedélyek az egészségre teljesen romboló hatással van. Nincs velük tudatosítva, hogy ezekkel tisztában legyenek.

Üdv.Ágnes

30. erikpipi (válaszként erre: 24. - Ikresanyu)
2010. okt. 25. 17:42

Nem a szüleiket, hanem a saját gyereküket. Ez sajnos öröklődik generációkon keresztül.

Az ilyen gyerek agresszív az oviban is ,a szülő ha rákérdeznek letagadja a csillagokat is....

2010. okt. 25. 17:24
először azt hittem igen, hisz engem is így neveltek, de láttam a tv-ben egy nevelési műsorban más módszert, ugyan olyan, sőt lehet hogy még hatásosabb mint a verés, és inkább azt alkalmazom a lányomnál... Volt egy család, 8 gyerekkel, a legidősebb 5 áves volt, és náluk is nagyon jól működött, a gyerekek szófogadóak voltak, de sosem verték őket.
2010. okt. 25. 17:18

Haj-jajjjjjjjjjj !

Nem csak gyereket hanem felnöteket is belatasra lehet birni kellö veressel -:)

2010. okt. 24. 20:40

az egyik ismerősöm rajta kapta a fiát cigizésen, következmény: vett egy doboz cigit és szépen, sorban elszívatta a fiával, aki azóta is undorodik tőle még a szagától is.


a verésről meg annyit, a mamám 74 éves, és mindig azt hajtogatja: nevelni egy gyereket csakis szép szóval, szép szóval lehet!

2010. okt. 24. 20:39
Nem, nem, nem a leghatározottabban nem! Agresszió csak agressziót szül!
2010. okt. 24. 20:32
Es belatasra birni egy anyat vagyapat veressel lehet?
2010. febr. 5. 15:20

Ha jobb belátásra nem is, rosszabbra annál inkább...


Agresszivitás agressziót szül, ezek a gyerekek szokták később megütni a szüleiket.

2008. szept. 22. 13:16
nem,
2008. szept. 22. 13:13
Attól függ, hogy milyen az a verés, miért kapja. Engem megvertek nemegyszer úgy gyerekkoromban, hogy semmi rosszat nem tettem. Amit akkor éreztem, az gyűlölet és dac volt. Amikor "jogosan" kaptam, amellé utána mindig társult némi lelki fröccs;), azon elgondolkodtam. De úgy emlékszem, hogy ezek a jogos verések mindig kimerültek egy pofonban, ami gondolom indulatból született. utána jött a szöveg. A kettő együtt elég hatásos volt:)
2008. szept. 22. 12:52
... én bizony kipofoztam a lányom a hülyeségből... előtte soha nem ütöttem meg, és azóta se... de akkor nagyon.
20. 9c8432d068 (válaszként erre: 19. - C8b6b88a9e)
2008. szept. 22. 12:44

Nagyon azonos véleményen vagyunk,a verés nem vezet jó felé.

Így "keletkeznek" az agresszív gyerekek.

2008. szept. 22. 11:48
Nevelés veréssel?A gyerek is agresszív lesz majd és ez nem vezet sehova.
2008. szept. 22. 11:22
Mi vezetett el odáig, hogy úgy gondolta 12 évesen, hogy cigiznie kell?
2008. szept. 22. 11:20
Veréssel nem lehet gyereket nevelni.Többet ér a szép szó és az elbeszélgetés.
2008. szept. 22. 11:17
Semmiképp, azon a szavazáson én is fennakadtam!
2008. szept. 7. 22:34
Veréssel nem. Ez csak egy pillanatnyi megoldás, és csak arra "jó" hogy a szülő a tehetetlenségét kisüsse....Sajnos ettől utána szenved a gyermek és (jobb esetben) a szülő is. Bármennyire is nehéz sokszor megállni, inkább el kell kerülni atesti fenyítést, és elküldeni azt a lurkót pár percre a közvetlen környezetünkből...míg mindenki lehiggad kicsit.Sokszor a szobába bezavarás nagyobb büntetés mint a verés...
2008. szept. 7. 22:29
Szerintem a verés nem megoldás. Egy életre megmarad a gyerekben. Én már csak tudom...
13. 274c9996b8 (válaszként erre: 12. - 0c97fbb607)
2008. szept. 7. 22:13
A lenyeg az szerintem ,hogy tiszta szivvel , jo szandekkal nevelunk ! Az elöre nem lathato dolgokat ,kevesen latjak ! Könnyu nagyokosnak lenni amikor estleg mar ott a baj.Es hat sajnos van amikor a szulö joszandeka NEM eleg , es forditva is ! Amikor szulö-gyerek idegenek egymasnak....
2008. szept. 6. 15:36

A szülők csinálnak hajjaj ,de mennyi hülyeséget!Sokszor válnak annyira tehetetlenné,amikor a gyerekük más utat választ,vagy egyszerűen csak más stílust,hajszínt vagy szokást,amivel ők nem értenek egyet.

Olyankor jönnek a kétségbeesett próbálkozások arra,hogy visszavegyék az irányítást.

Pofon ,lelki fröccs,szavakkal való bántás,miegymás.

Mindegyik egy-egy mód,hogy az általunk helyes irányba terelgessük őket.Van ,hogy pont a megfelelő időben csattan el egy pofon,vagy pár találó mondat,van ,hogy pont a dacot és a lázadást váltjuk ki belőlük.

Minden szülőnek már kész tervei vannak ebben biztos vagyok,hogy "Én ,majd így ,meg úgy nevelem a gyerekemet!",csak egyet felejtünk el,hogy nem minden gyerek egyforma és legfőképpet ritka az olyan utód,aki mindenben mi ránk akar hasonlítani!

Egy biztos!Amikor a gyerekeink elérik a 12-13 éves kort,minden szülő úgy érzi majd,hogy basszus,elcsesztem a nevelést,nem így kellett volna!

Sosem tudhatjuk ,milyen is lehetne a tökéletes szülő a mi gyerekünknek ,mert mi csak olyanok tudunk lenni amilyenek vagyunk.De remélem majd ha felnőnek és kirepülnek az enyéim,minden hibámat,csetlésemet-botlásomat,bűneimet elfelejtik majd és megértik,hogy én is csak emberből vagyok!:DD

11. 372f7e7275 (válaszként erre: 9. - 274c9996b8)
2008. szept. 6. 15:26
hihi,anya is mondta egy órával utánna is a magáét,nem hangosan kiabálva,csak normál hangnemben,de jött utánnunk és mondta:D
10. 274c9996b8 (válaszként erre: 6. - Miszka)
2008. szept. 6. 15:25
Igen , a hosszuuuuuuuu .... kellemetlen dumalasokat NEM felejti el a gyerek ! Viszont 1 -fulest szinte rögtön !.....DDD
9. 274c9996b8 (válaszként erre: 7. - 372f7e7275)
2008. szept. 6. 15:23
Az en edesanyam is dumas volt , a falra masztam töle ! Es igen , amikor apukam adott 1-fulest , utanna MINDEN JOOOOOOOO VOLT !!! ES FOLYTATTAM A "ROSSZASAGOT!".......... hi,hi..... a lenyeg itt a MINDEN JO VOLT ! MERT A GYEREK IGYEKSZIK JO LENNI , csak hat........az elet nem olyan egyszeru meg 1-gyereknek sem ! Mert van amit mindenkeppen meg akar csinalni , meg akkor is ha azt nem szabad.....)))
8. 372f7e7275 (válaszként erre: 5. - 274c9996b8)
2008. szept. 6. 15:18
viszont a végével a mondandódnak mégis egyetértek:))
7. 372f7e7275 (válaszként erre: 5. - 274c9996b8)
2008. szept. 6. 15:18
nekem anyukám dumás volt nem verős,de visszagondolva bánja fene,akkor is örülök hogy nem csalapált ....ismerőst hiába verte apja a karikással,akkor is megcsinálták azokat az ökörségeket amiket akartak...
6. miszka (válaszként erre: 5. - 274c9996b8)
2008. szept. 6. 15:13
Ezzel én is egyetértek, anyukám a mai napig emlegeti, hogy annak ellenére, hogy nagymamámnak könnyen eljárt a keze, a legnagyobb büntetés mégis az volt számára, amikor a nagymamám úgy megharagudott valamiért, hogy nem engedte, neki egy hétig, hogy anyunak szólítsa.
5. 274c9996b8 (válaszként erre: 4. - 372f7e7275)
2008. szept. 6. 15:10

Gondolj vissza a gyerekkorodra , mit szerettel TE szemelyessen jobban 1-fulest , vagy 2-ora hosszuuuuuuuuuu dumat ? En a magam reszeröl mindeg ebböl indultam ki !/ki nem allhattam a fejmosast!/

Viszont talalkoztam anya kollegaval aki , kijelentette nekem hogy Ö soha , 1-ujjal sem nyult a gyermekeihez ! Elismeressel adoztam neki a hihetetlen NAGY turelmeert ! ? Aztan nagy , nagy buntudattal kijelentette hogy ; biza Ö csinalt mast , ami rosszabb mint a veres ! Mert a szavaknak hatalma van es sokkal rombolobb , kartekonyabb lehet a hatasuk..... mint 1-1-fulesnek ! Es en erröl megvagyok gyözödve !!!De , kulönbözöek vagyunk.....

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook