Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor,
Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor...
Darumadár fenn az égen, hazafelé szálldogál.
Vándorbottal a kezében cigány legény meg-megáll.
Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én galambomnak,
Ne sirasson, felejtsen el engemet.
Kell, hogy várj,
várj is meg,
ne félj, újra visszajõvõk hozzád...
Kislány a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Kislány kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.
Ilyenek voltunk,
vadak és jók....
Sepertem eleget,
Seperjen már más is.
De szeretnék egyszer,
Mindent elfeledni.
Bánatok utcáján,
fütyörészve járni!
Elmegyek az életedből, s meglátod, hogy a szememből
nem csordul egy könnycsepp.
Elmegyek, hogy ne láss többé, légy te boldog mindörökké,
ha néked így könnyebb.
De, ha hosszú éjszakákon a szemedre nem jön álom,
és reám gondolsz mégis,
Ott valahol messze-messze, én se húnyom a szemem le
s felzokogok én is.
Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,
Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád
És ha még most tied a szó,
Ne hidd, hogy így marad örökre,
Ajánlom, tűnjél el a színről sietve...
Mondd mit tegyek hát,
ha szívem egy vándorcigány.
Oly szabadon jár
és mindig új vágyak után.
Egy nyugtalan szív,
mely pihenni még most sem bír,
És nem nyugszik meg végleg soha tán,
ó, soha talán, talán.
Már soha talán...
Akkor voltam boldog nagyon, mikor gyermek voltam,
Bánatról és szenvedésről még semmit sem tudtam.
Tündérmesék világában gondtalanul éltem,
S a legdrágább asszony volt az édesanyám nékem.
Gerlemadár messze repült, fészkét is elhagyta.
Nem hallatszik reggelenként, bánatos, bús hangja.
Nem köszönt el ő senkitől, hisz elment a párja.
Vissza többé, hogy is jönne, nincs már senki aki haza várja.
Aki melletted él,
annak könnyű a hűség...
Nem tettem én másnak rosszat,
ki tudja azt, mért büntet az élet.
Akit szívből megszerettem,
mért fogja rám most a legtöbb vétket.
Igaz van egy tartozásom,
ami még a terhemre van írva.
Kaptam én egy szívet egyszer,
megtartottam sosem adtam vissza.....
Tova szálló felhők mondjátok meg otthon az én fehérhajú bánatos anyámnak,
Többé ne sirasson, a könnye se hulljon, pirosrózsák nyilnak arcán a fiának.
Boldog vagyok ismét, elkerül a bánat, a lelkem is lassan uj életre támad..
Mondjátok meg néki ő se marad árván, haza fogok jönni őszi szelek szárnyán, őszi szelek szárnyán.
....Gondolatban párszor eldobtam már az evezőt
Amikor nem láttam magammal közös nevezőt
Van, hogy húz az ág, jól megtép a szél
De vihar előtt vörösen ég a kék
Úgyhogy tessék itt egy kabát, én magamnak már kötöttem
Remény volt a fonál, por- és cseppállóvá tettem
Hiszem minden nap, hogy ami tegnap ért
Egy kérdéssel felel a holnapért....
Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb,
Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ...
Kicsi, kicsiszolt kő
Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
Kicsi, kicsiszolt kő
Te vagy az, aki fölfelé zuhan
És zuhantában nem követ
Ismert pályát, másik követ
Sőt, minden más követ leelőzve
Zuhansz hozzám
Követelődzve bennem
Ó, követelődző kicsi kő
Hívlak és követellek
Mert nem lehet már
Nem veled lennem..
Kin sűrűbb lett a homály, az utca zaj is elcsitult,
nézem, ahogy csöndben álmodik a kisfiunk....
....de én azért nem átkozlak a jó isten áldjon meg
könnyeitöl a párnája soha ne száradjon meg
csak titokba csak titokba akartalak szeretni
de már látom de már látom ki kel annak derülni
megtudta az egész világ hogy én téged szeretlek
kitagadnak a családból, hogy én el ne vegyelek....
"Ne nézzen úgy rám
a gyönyörű szemével,
a szívvel játszani
jaj,nem szabad..."
...Megyek az úton lefelé
senki sem mondja gyere bé
csak az én kis feleségem gyere bé te szerencsétlen...
..nem jöhet soha más,
nem érhet csalódás,
Te vagy az aki kell,
aki kell énnekem...
…
Leesik a madár,
Szépen fekszik a havon,
Kezednek odaadom....
..írni,aki küldte,
mert aki küldte,
az már nem él....
Kalapomon piros szegfű babám tőled kaptam.
Fizetségül néked érte a szívemet adtam.
De szív nélkül,hej szív nélkül,
De nem tudok én élni
Eljöttem hát a szívemet tőled visszakérni.
Ne gondold, hogy az a tavasz amikor a rózsa nyit az ágon,
Fű, fa, virág újra zöldül, dalos madár csicsereg a fákon,
Ne gondold, hogy az akácfa csak tavasszal bontogatja szirmát.
Az a tavasz amikor a szív a szívnek megtalálja titkát.
Amikor egy ablak alatt elsétálgatsz Isten tudja hányszor,
Amikor a kéz a kezet, lopva, titkon megtalálja százszor,
Amikor a rét virágát valakinek letépnéd egy szálig,
Az a tavasz, amikor egy asszony neve imádsággá válik
Romba döntött oltár mellett sose mondjunk miatyánkot.
Átok lett az imaszóból, könnybe hulló ezer átok.
Ha valaki visszahív majd, akár férfi, akár asszony,
Úgy kacagjon a két szemébe, hogy a szíve megszakadjon.
Fizessél meg minden rosszért, úgysem fizet senki érte.
Csak valahogy meg ne tudják, kinek szól a szívverésem.
Én is egypár hazug csókért, hej, de nagyon megfizettem.
Valamikor, valakinek fizesse meg az Úristen.
(Dalold el ezüst...)
... gitár, szívemnek sóhaját.
De jó lenne szeretni, gondtalanul nevetni, az egész élten át.
Dalold el ezüst gitár, lelkemnek bánatát.
Járkálok a tavaszban, olyan csodás tavasz van, szerelmet mégsem ád.
Lenéz rám a hold sugár, mámoros éjszakán.
Úgy kínoz valami egyszer csak valaki, felfigyel dalomra tán!
Dalold el ezüst gitár, szívemnek sóhaját.
De jó lenne szeretni, gondtalanul nevetni, dalolj csak ezüst gitár.
Mért múlik el minden, ami szép?
Ki tudja, hogy visszajön-e még!
Lepereg a szememről a könny,
Bánom is én, jöjjön ami jön.
Hazudik a nóta meg a lány,
Nem biztat már engem a cigány,
Így múlik el minden, ami szép,
Ki tudja, hogy visszajön-e még!
Nem mondhatom el senkinek, hogy merre járok,
Hogy sírva hol bolyongok én éjfél után.
Nem mondhatom el, félek, kinevetnek érte
Higgyék, hogy átmulatom én az éjszakám.