Dalszöveg - lánc (fórumjáték)

Kevés a szó és elmondani nehéz, mi van a szívemen.

Súlyos a látvány a mindennapok egén, jó volna értenem.

Látom a földet, hogy forog még a helyén tekintélyesen,

Nézem még, ahogy rohannak a folyók át a földeken.....

Így lesz ez, mindig kérdezem.

Velem lesz-e végig a kedvesem?

Nem látom, de mégis el kell hinnem.

Jó lesz majd minden elrendezve.

Még zavaros az egész életem,

Tudom most még nehéz megértenem...

Nótámat játsszátok, mert abban a szívem, lelkem van.

Öröm, vagy bánatért, ide jön az ember mindig hozzátok,

Cigányok, barátok, de csuda jó kedvet csináltok!

Öröm, vagy bánatért, ide jön az ember mindig hozzátok,

Cigányok, barátok, de csuda jó kedvet csináltok!

S a szememből könnyek peregnek.

Mert én téged szeretlek,

Hagyd a múltat én sem kérdezem.

Halk zene szól, az éjszakában!

Tűz-, és szélvihar pusztít mindenütt,

s a jó remény oly kevés.

Bár harcolunk,

mégis lázadunk,

s az életünk szenvedés...

....Rég várok valakire, aki csak ennyit mond: he,

Akinek nem vagyok más, Én, csak a szíve csücske

Rég várok valakire, aki olyan mint Te,

Akinél nem érzek mást épp csak egy villámcsapást....

...talapzatán egy kőszobor,kezében büszkén szorítja íját,

bikamód komor...

Rúg a Rigo verje devla

Nem ízlik a kemény széna

Ha rárakom az istrángot, szetrúgja.

De, ha rummal megitatom,

A kordélyba befoghatom,

Úgyis tudja, bedzsalunk a csárdába.

Hej, Rigó, Rigó, te részeges ló,

De megittuk a zab árát.

Jaj, Rigó, Rigó, de sárga csikó,

Hát együtt látjuk, de a kárát.

Hej, Rigó, Rigó, te részeges ló,

De megittuk a zab árát.

Jaj, Rigó, Rigó, de sárga csikó,

Hát együtt látjuk, de a kárát.

Dalold el ezüst gitár szívemnek sóhaját,

De jó lenne szeretni, gondtalanul nevetni

Az egész élten át.

Dalold el ezüst gitár lelkemnek bánatát,

Járkálok a tavaszban, olyan csodás tavasz van,

Szerelmet mégsem ád.

Lenéz rám a holdsugár mámoros éjszakán.

Úgy kínoz valami, egyszer csak valaki

Felfigyel dalomra tán.

Dalold el ezüst gitár, hogy életem így sivár.

Oly jó lenne szeretni, vidám szívvel nevetni.

Dalolj csak ezüst gitár!

Találgatják, hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak.

Szép asszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre,

Koszorúba fonják?

Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában,

Egy szép lányra szórják.

És egy napon útra kelnek, ágaiktól búcsút vesznek a rózsák,

Mert énnekem virág kellett, letéptem egy holdas este száz rózsát.

Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával,

Üzenem tenéked:

Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem,

Add érte a szíved.

(Fehér sziklák, ti)

...láttatok mindent

Mikor elfogott engem a láz

A kis öbölhöz simult egy bárka

És a bárkán egy öreg halász

Mellette állt egy gyönyörű lány

Tudtam jól, hogy most valaminek történni kell

Láttam az arcán, már ő is várt rám

Biztatott ő szép szemeivel

Együtt láttuk a holdfényt a parton

Csókra csók hullt, de még sincs tovább

Jött a hajnali fény, s egyedül álltam én

Soha többé nem láttam nyomát

Jöjj kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel,

Titkolni kár, hisz látom én.

Jöjj kedvesem, gyere, mondd el, mit érzel,

Az élet nem lányregény.

Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes,

Úgy érzed, mást akartál.

Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes,

Úgy érzed, most csalódtál.

Mondd, mért szeretsz te mást,

És én csak téged.

Mért másnak örülsz úgy,

Ahogy én néked?

Ha mellém sodort egyszer már az élet,

Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, mért adtál reményt

És oly sok álmot,

Ha mástól akarod a boldogságot?

Mondd, mért fogadtad el szerelmes szívem,

És hogyha elfogadtad, most mért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,

Szólhattál volna, ne kezdjük el.

De te lázba jöttél s lágyan átkarolva,

Hozzám hajolva, hazudtad el.

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,

S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.

De én ezt a kis levelet most összetépem,

Ha így akartad, hát nekem se fáj.

... a zongoránál

Fehérebb az orgonánál

Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát

Kislány kit úgy szerettem

Akit soha nem feledtem

Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Csókja maga volt a szerelem

Lángolt, mint a hajnal Keleten

Napfény tűnik így el Nyugaton

Elfeledni én őt nem akarom.

Lehullott a rezgő nyárfa ezüst színű levele.

S hogy lehullott, elsodorta azt az ősz hideg szele.

Egy levélre rá volt írva rózsámtól az üzenet:

Isten veled édes, Isten hozzád kedves, élnünk együtt nem lehet.

Elmúlt az ősz.el a zord tél, újra itt a kikelet.

Újra hajtott az a nyárfa ezüstszínű levelet.

Arra is volt egy üzenet éjgyöngyharmattal írva:

Isten veled édes, Isten hozzád kedves, visznek engem a sírba.

Nem vagyok én apáca

Nem élhetek bezárva

Te sem vagy kedvesem börtönőr

Engedj ki hát a hűvösből

... iskolatáska ilyen szép napos délelőtt.

Peti áll a válaszra várva, hátha lesz, ki megszánja őt.

Arra ment egy kisleány, Peti sosem látta tán,

Az eszem helyett jobb, ha a szív vezet.

Felcsillant a két szeme: inkább tartok ő vele,

Elindult a lány után, bármi lesz is ezután.

Kerek ez a zsemle nem fér a zsebembe,

Kétfelé kell vágni, úgy kén megpróbálni, így kell megpróbálni.

Kétfelé kell vágni, úgy kell megpróbálni, éljen Garibaldi.

..teljes szegfű, szarkaláb,

bimbós majoránna.

Ha kertedbe mehetnék

piros rózsát szedhetnék,

mindjárt meggyógyulnék...

Kék nefelejcs, kék nefelejcs,

virágzik a, virágzik a tó partján.

Beteg vagyok, fáj a szívem,

nem sokáig, nem sokáig élek már.

Hanem azért, hanem azért,

koszorút, ha meghalok,

a síromra, sírhalmomra

nefelejcsből fonjatok.

Kék nefelejcs, kék nefelejcs,

a hűségnek, a hűségnek virága.

De sok szőke, barna legény,

megcsalt engem, megcsalt engem hiába.

Ha meghalok a síromra

nefelejcset tegyetek,

az mondja el, nem én hanem

ők csaltak meg engemet.

(Hull a hó a)...

... kéklő hegyeken,

s a fecskék messze délre szálltak.

Mért szakad fel minden újra élesen?

Mért remélem úgy, hogy újra látlak?

Otthon újra zajlik a folyó,

s a várra ezüst dér szitál majd.

Léptünk nyomát rég belepte már a hó,

vissza hozzád hogyan találjak?

Szívet cseréljen, aki hazát cserél!

Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él.

És bármerre jár, bárkit is talál,

más ott a csók, más a táj.

Otthon újra zajlik a folyó,

s a várra ezüst dér szitál majd.

Léptünk nyomát rég belepte már a hó,

vissza hozzád hogyan találjak?

Gerlemadár messze repült, fészkét is elhagyta.

Nem hallatszik reggelenként, bánatos, bús hangja.

Nem köszönt el ő senkitől, hisz elment a párja.

Vissza többé, hogy is jönne, nincs már senki aki haza várja.

Repülj gerle csak messzire, keress egy új tájat,

Keress, keress új szerelmet, ébressz újra vágyat.

Veled, hogyha én mehetnék hisz én is épp úgy tennék.

Idegen táj, idegen arc, talán újra én is boldog lennék

(Volt egy)

... kicsi házikó

Fehér fala ragyogó

Oda jártunk te meg én

Boldogságunk idején

Minden kis szó vissza hív

Semmit nem feled a szív

De a boldog ifjúság

Nem jön vissza soha már

Mégis újra elmegyünk

Emlékeket keresünk

S feltűnik a régi nyár

És egy vidám ifjú pár

Az a kicsi házikó

Most is olyan ragyogó

Nekem egyet jelent már

Az a ház, s az ifjúság

Túl az Óperencián boldogok leszünk ,

Túl az Óperencián csókra éhezünk ,

Túl az Óperencián lesz mesés tanyánk ,

Túl az Óperencián fészek vár reánk !

Gyere, ülj kedves mellém,

Mielőtt még elmennél,

Hogy még egyszer a szemembe nézz...

Ezek nem könnyű percek,

Érzem a szíved reszket,

De a válás az mindig nehéz!

No, csak ne sírj, ez nem méltó búcsúzás,

Légy okosabb, mi nem sírunk, ezt nem szabad!

Mosolyogj, mintha nem fájna, mosolyogj,

Még egyszer, úgy, mint mikor ott megláttalak!

Látod, így, és most menj el,

Ilyen mosolygós szemmel,

Mindig így fogok gondolni rád!

Hagyd a könnyeket másnak,

Rád még szép percek várnak,

Hát csak menj kedves, jó éjszakát!

Elviszem én magammal az emlékeimet

Hogy ne lássam a lassan pergő homokszemeket

Utoljára, drágám, azt kívánom én

Hogy te mással nagyon boldog légy

Ülök a szobámban, búsan, egyedül

És a fájó múltra gondolok

Odakünt az utcán lassan fény dereng

És az órán pereg a homok

Szeretném a homokórát megállítani

Szeretném az emlékeim elfelejteni

De a homokóra csak pereg, pereg

Így hát, kedves, tovább szenvedek

Nem tudom, hogy elhiszed-e még

Hogy fájó szívem örökké tiéd

Álmaimban téged látlak, két karomba téged zárlak

Nem tudom, hogy elhiszed-e még

De ha egyszer, drágám, nem bírom tovább

Ezt a fájó bús emlékezést

Elmegyek én akkor, tovább állok én

Mert a szívem magányos, szegény

Elviszem én magammal az emlékeimet

Hogy ne lássam a lassan pergő homokszemeket

Utoljára, drágám, azt kívánom én

Hogy te mással nagyon boldog légy

Látod édesanyám, látod édesanyám, miért szültél a világra?

Inkább dobtál volna, inkább dobtál volna a zavaros Tiszába.

Tisza vize vitt volna a jeges Dunába.

Bár ne lettem volna, hogy ne lettem volna senki megunt a babája.

Nincs már páros csillag, nincs már páros csillag, mind lehullott a földre.

Nincsen hű szeretőm, nincs már hű szeretőm, mind elhagyott örökre.

Ha elhagyott nem búsulok, elment örökre.

Még a síromban is, még a föld alatt is csak ő jár az eszembe.

Legyen a Horváth-kertben Budán

szombaton este fél nyolc után.

Kiszól a színkörből a zene,

ragyog a babám két szép szeme.

Legyen a Horváth-kertben Budán

szombaton este fél nyolc után.

Mikor az első csillag kigyúl,

kicsike babám hozzám simul.

Szép város Koozvsár

én ott lakom Szamosnál

...Lánc-hídról a vén Dunára

ha arra jársz....

(Szállj el kismadár)

Nézd meg, hogy merre jár

Mondd el, hogy merre járhat Ő

Mondd el, hogy szeretem

Mondd el, hogy kell nekem

Mondd el, hogy semmi más nem kell

Csak a Hold az égen

Csak a Nap ragyogjon

Simogasson a szél

Simogasson, ha arcomhoz ér

Csak a Hold ragyogjon

Csak a Nap az égen

Nekem semmi más nem kell