Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
... mely sarkába ennek a nagy világnak.
Szép asszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre,
Koszorúba fonják?
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában,
Egy szép lányra szórják.
És egy napon útra kelnek, ágaiktól búcsút vesznek a rózsák,
Mert énnekem virág kellett, letéptem egy holdas este száz rózsát.
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával,
Üzenem tenéked:
Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem,
Add érte a szíved.
Drága bakter úr,
A sorompót mér' nem nyitja fel?
Engedjen át,
hisz a vonat nincs még oly közel.
Vár egy leány a sorompó másik oldalán.
Nem várhat ő, egy hétig reám.
Lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád.
A rózsa tövise is megszúrja a kezed,
s az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed.
Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,
gondolj az első édes halk szerelmes szóra.
Egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,
s rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.
Régi nótát hoz Budáról át a szél,
Melódiája fájó emlékről mesél.
Az én szívemnek szól a dal egy zongorán,
S úgy érzem én, hogy sír egy kisleány.
Az esti szél is még a múltról énekel.
A szívünk ennyi szépet nem felejthet el.
A május minden álma újra visszatér,
Ha régi nótát sír Budán a szél.
Mondd, mi az igazság,
az igazság.
Csak árt a hazugság,
a hazugság.
És jobb lenne talán,
igazat mondanál.
Kötöznivaló bolond az én szívem,
megbocsát mindent, akárhogy is fáj.
De tudd meg hát, hogy nem tart már soká,
jön majd egy más, s te nem hiányzol már.
Kislány a zongoránál
Fehérebb az orgonánál
Jaj, de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát
Kislány kit úgy szerettem
Akit soha nem feledtem
Rabja voltam, mint egy kisdiák.
Csókja maga volt a szerelem
Lángolt, mint a hajnal Keleten
Napfény tűnik így el Nyugaton
Elfeledni én őt nem akarom.
Erre gyere, ne menj arra,
Erre szebb út van, mint arra.
Erre gyere, szívem Katicája,
Adj egy csókot utoljára.
De én csókot nem adhatok,
Nem a te szeretőd vagyok,
Annak adok, kinek én akarok,
Kinek a babája vagyok.
..délibábos Hortobágyon,
megakadt a szemem egy barna lányon,
hullámzott a göndör haja a sötétbe'
mikor belenéztem a szemébe...
Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,
Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád
És ha még most tied a szó,
Ne hidd, hogy így marad örökre,
Ajánlom, tűnjél el a színről sietve.
Ne hidd azt, ó, ne, hogy letagadhatod,
Mások dolgoznak helyetted, míg szerepedet játszod.
Egész más most ez a világ,
Jobb lesz, ha végre már megérted,
Az idő lassan, lassan eljár feletted.
(Mit)
... susog a fehér akác hervadozó virága
Ha a szellő hozzá szegül, a szívemet átjárja
Könnyeket csal a szemembe reám száll egy szép álom
Amely egyszer betöltötte az én egész világom
Nem szeretsz te engemet’ már hiába is tagadod
Nem csal meg a suttogásod, könyörgésed, bánatod
Nem téveszt meg csillogása rimánkodó szemednek
Hanem azért én még jobban, lángolobban szeretlek
Fehér akác ha elveszti virulását, levelét
Fáj ha látom, a bánattal bár én is így tehetném
Boldog idő hová lettél, édes emlék ne hagyj el
Susogj, susogj fehér akác, hervadj el a szívemben
...
lágyan ring a Dunán.
Száz hullám taraján
csillan a parti fény.
Zsong a hajó,
színes szép ez a nyár,
szívünk száz dala száll,
s fátylat hint ránk az éj.
A könnyű szélben
hajad arcomba lebben,
és két kék szemedben
derűs táncot jár a csillagsugár.
Sétahajó, tréfa, dal, kacagás,
lágy hullám csobogás,
színes, szép utazás.
Lila orgonák, ó, vigasztaljatok!
Mi lesz most velem, hogy mind kinyíltatok?
Hiába járok a kertbe’, jobbra-balra nézegetve,
nem találok kedvesemre, bárhol is keresem,
a sok szép virág közt én őt nem lelem,
a sok szép virág közt én őt nem lelem.
Lila orgonák oly dús a lombotok,
egy kis barna lányt, de elbújtattatok.
Ha nem jő elő a párom,
nem marad virág az ágon,
mind letépem, s megtalálom,
többé nem menekül,
bármerre szaladna, karomba repül,
bármerre szaladna, karomba repül.
Deres már a határ, őszül a vén betyár,
Rá sem néz már sohasem a fehérnép.
Nem is vár több nyarat, senkije se maradt,
Egyetlenegy hű társa:a szegénység...
Más se kell az egész világból,
Csak egy pipa, meg egy pohár bor!
Deres már a határ, őszül a vén betyár,
Rá sem néz már sohasem a fehérnép...
Deres már a határ, sose bánd vén betyár,
Akad még az őszi erdőn virágszál.
Bár a nyár elszaladt, egy szív tiéd maradt,
Kivirulna, ha reája találnál.
Van az úgy, hogy egy szál virágtól,
Tavasz lesz az egész világból.
Deres már a határ, sose bánd vén betyár,
Nyílik még az őszi erdőn virágszál...
Tudom, hogy jöhet egy másik, aki követ,
ki szebben mondja neked, hogy csak is téged szeret.
Ne adj a szóra, mert holnap virradóra
rájössz, hogy elrontottad már az életed.
Hát jól vigyázz, hogy ne hibázz!
Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád,
lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád.
A rózsa tövise is megszúrja a kezed,
s az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed.
Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,
gondolj az első édes halk szerelmes szóra.
Egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,
s rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.
... reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!
Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell...
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jó barát már egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!
Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rám nevet: szerencsés legény!
Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.
Rohan az idő, elmúlik a nyár, közeleg az ősz.
Elmúlnak a szép napok hamar,
jönnek a bús, álmodozó, hűvös éjszakák.
Rohan az idő, elmúlik az ősz, évek múlnak el.
Megállítanám, de nem lehet,
mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább.
Jöjj el hát, ne várjak rád.
Amíg lehet veled leszek,
és úgy szeretlek én, mint senkit se még.
Jöjj el hát, mert ha válni kell,
vissza nem jő ez az idő,
és nem pótolhatod sohase már.
Mondd, mi az igazság,
az igazság.
Csak árt a hazugság,
a hazugság.
És jobb lenne talán,
igazat mondanál.
Kötöznivaló bolond az én szívem,
megbocsát mindent, akárhogy is fáj.
De tudd meg hát, hogy nem tart már soká,
jön majd egy más, s te nem hiányzol már.
...nekem nem kell nyári szerelem,
vagy mindig jöjj,vagy sohasem,
de ne rontsd el így,
ily könnyen az életem...
... a szépre emlékezem, az első boldog nyárra
Két csillag a két szemeden fénylett az éjszakába.
A vén szigetre eljött a nyár,
de minket együtt már nem talál...
A barna bőrű fáknál úgy lesem lépteid én.
Rád gondolok, amikor az orgona virágzik nyár elején
Amikor a rózsafák közt száz napsugár játszik rád gondolok én...
Szerettél-e, nem kérdezem, ezt elárulta csókod,
Amelynek lángja még a számon ég.
Sohase vettem észre azt, hogy más szemébe néztél.
Csak a szépre emlékezem, amíg élek én!
Lakodalom van a mi utcánkban,
férjhez megy a falu legszebb lánya,
hivatalos vagyok oda én is,
nem mennék el, ha százszor üzennék is.
Vége van már a lakodalomnak,
nagy bánata van a menyasszonynak,
forgatja a karikagyűrűjét,
sajnálja a régi szeretőjét.
Este viszik a menyasszony ágyát,
elveszették a nyoszolya lábát,
addig babám nem fekszel az ágyra,
míg meg nem lesz a nyoszolya négy lába
most már este tíz után jöhetek haza.
De azért valami még maradt,
akármi bonyodalom akad,
akármi témakörben jön esemény
tehozzád szaladok én.
Ó, valaki fűzi a kicsike lányodat, mama.
Lesi az arcomat, figyeli lábamat, mama.
Azt mondja szép vagyok, a szeme felragyog, mama.
Anyuskám, anyuskám, mint borjú bámul rám.
Ó, ó, moziba vitt el,
megnézem majd még egyszer,
mert a film is érdekel.
Utána taxival vitt haza,
azóta kapcsolatunk laza,
azóta örökösen telefonál
és itt a kapuban áll.
Sohase mondd,
hogy túl vagy már mindenen,
sohase mondd,hogy tovább
már nincs nekem...
Akácos út, ha végig megyek rajtad én,
Eszembe jut egy régi szép regény:
Nyáreste volt, madár dalolt a fán,
S itt kóborolt, csavargott egy cigány,
Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt,
A legszebb lány tudod-e, hol lakik?
Ott arra lenn, túl az akácsoron,
Ma este még, egy ház elé osonj!
Egy ablaknál! Állj meg cigány,
Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány,
Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás.
De csak csendesen,
Ne hallja senki más.
....Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek.
Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha
Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.....
Milyen lehet az életed,
hogy bírod nélkülem?.......
Majd egyszer jössz te még,
és újra kezdenéd
a kettőnk félbetépett
nagy történetét........
Bocsánat, hogyha kérdem,
hogy ő miért és én miért nem?!......
Én nálam egy boldog óra nagyon ritka vendég,
Mintha minden földi jóból kitagadott lennék.
Életemben nem volt egy szép, boldog percem.
Mert a legszebb virágokat mindig másnak szedtem.
Kiballagok a vasúthoz találkozni véled,
Viszek kéklő nefelejcset, gyöngyvirágot néked.
Jól tudom, hogy elvárhatlak örökkön-örökké,
Az a vonat nem érkezik soha-soha többé.
Tavasszal a Tisza,mikor kivirágzik,
Tükre felett sok száz kérészlepke játszik.
De egy sem él odáig,míg olvasok százig.
Temető a Tisza,mikor kivirágzik.
A te szerelmed is ilyen kérészélet,
Alig született meg, máris semmivé lett.
De ha a két szemem könnytengerben ázik,
Úgy vágyom a Tiszát,mikor kivirágzik.
... nem könnyű percek,
érzem, a szívem reszket,
de a válás az mindig nehéz.
Ne csak ne sírj, ez nem méltó búcsúzás,
légy okosabb, mi nem sírunk, ezt nem szabad.
Mosolyogj, mintha nem fájna,
mosolyogj még egyszer úgy,
mint mikor ott megláttalak.
Látod, így és most menj el,
ilyen mosolygó szemmel,
mindig így fogok gondolni rád.
Hagyd a könnyeket másnak,
rád még szép percek várnak.
Hát csak menj, kedves,
Jó éjszakát!
(Oly távol,)...
... messze van hazám,
csak még, még egyszer láthatnám.
Égbolt, felhő, vén hold, szellő,
mind róla mond mesét csupán.
A sorsom jó vagy rossz nekem,
itt minden, minden idegen.
Más föld, más ég, más táj, más nép.
Bár csak otthon lehetnék!
Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
hozzátok száll minden álmom.
Ott, ahol élt anyám, ott van az én hazám,
ott lennék boldog csupán.