Dalszöveg - lánc (fórumjáték)

Akácos út...

Ha végigmegyek rajtad én..

Eszembe jut,ezernyi szép emlék..

Nyáreste volt, madár dalolt a fán,

ott kóborolt, csavargott egy cigány..

Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt,

A legszebb lány tudod-e, hol lakik?

Ott arra lenn, túl az akácsoron,

Ma este még, egy ház elé osonj!

Egy ablaknál! Állj meg cigány,

Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány,

Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás.

Csak csendesen,

Ne hallja senki más.

Az éjmadár átsuhan a városon,

Éjfélre jár, s én az utcát rovom,

A holdsugár deres hajamra süt,

Hideg, sivár csend honol mindenütt.

Azóta rég a más asszonya lett a lány,

De ez a dal még fülébe cseng talán,

Én Istenem! A múlt, hogy elszaladt,

És énnekem csak e kis dal maradt

Darumadár fenn az égen, hazafelé szálldogál.

Vándorbottal a kezében cigány legény meg-megáll.

Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet,

Mondd meg az én galambomnak,

Ne sirasson, felejtsen el engemet.

Mert énnékem virág kellett,

hát letéptem egy holdas éjjel száz rózsát,

Piros rózsák illatával,

halkan síró muzsikával

üzenem tenéked,

Hogy szegény vagyok, semmim sincsen,

a száz rózsa minden kincsem,

add érte a szíved.

Távolból jön a felhő, meglátod, utolér.

Fehérre festi a zöld mezőt hóval a téli szél.

Ez a világ sora, nincs mit tenni,

Elfordítom a fejem.

Kicsi, gyere velem csókot csenni,

Míg van szerelem

Tisza partján mandulafa virágzik,

Mandulája vízbe hullik, elázik

Terem még a mandulafa mandulát, mandulafa mandulát,

Kismuzslában nevelik a szép leányt

Erdő mellett nem jó lakni

Mert sok fát kell hasogatni

Tizenhárom ölet, meg egy felet

Öleljen meg engem, aki szeret

Dúr a disznó dúr a mocsár szélen

Tartottam szeretőt de már régen

Ha tartottam megszenvedtem érte

A betyár világ nem hányja szememre

Mert nagymaminak úgysincs semmi dolga,

Hisz a jó nagyanyó otthon ül,

S ez neki semmibe úgyse kerül.

Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami

Jajj, de jó, hogy köztünk élsz!

Tenálad nem lehet senki kedvesebb,

Mindig adsz csak és nem kérsz.

Mint egy ezüsthajú, fürge tündér

Művelsz mesebeli száz csodát.

Mert te vagy, nagymami, drága nagymami,

Aki csak jót és szépet ád.

(Küldök)

... néked egy nápolyi dalt,

Benne zokog a szívem, ez a kis dal mindenem,

Hogyha felsír majd egy bús éjszakán,

Ugye gondolsz rám?

Lennék én még nálad divatban,

És ha nem, hát akkor mondd, mi van?!

Erzsik, Katikák,

Klárák, Marikák,

Szép Zsuzsikák,

Örök Évák!

Tessék! Tessék!

Oly szent ez a cél,

Egy szív ma facér.

Mert ugye kész

Ez az egész!

Isten véled, édes Piroskám!

Van még rajtad kívül csinos lány.

Túlélem a búcsút vidáman,

És ha nem, hát akkor mondd, mi van?!

Szeretlek én, jöjj vissza hozzám,

Jó volna becézni, csókolni újra a szád,

Úgy sír a nótám, Nélküled borongós ősz van,

És nincs többé nyár.

Elvitted tőlem az álmaimat,

pedig az élet csak gyertyaláng

Lassan felőrlöd a vágyaimat,

S mire felébredsz késő lesz már...

Tudtad, hogy fáj, mégis elmentél,

bíztál a nyárban és azt hitted, sosem lesz tél,

hull már a hó is,

te hívnál most vissza, de szívemben más képe él.

Tudom, hogy a szívem néha téved,

Mondd, miért hallgassak el?

Akkor sem megy ha kéred.

Tudom tévedtem, mégse félek

Ezt én rontottam el,

Egyszer úgyis minden szép lesz....

Mosolyogj, mintha nem fájna,

mosolyogj még egyszer úgy,

mint mikor ott megláttalak.

Látod, így és most menj el,

ilyen mosolygó szemmel,

mindig így fogok gondolni rád.

Hagyd a könnyeket másnak,

rád még szép percek várnak.

Hát csak menj, kedves,

Menj! jó éjszakát!

Kötözni való bolond az én szívem

Azt súgja folyton, visszajössz te még

Hiába mondom, nem hiszi el mégsem

Hogy a te csókod már másé nem enyém

Régi csibészek

nem ismernek engem meg,

nézik,mit nézek

s aztán tovább mennek.

Tűzpiros virág

volt minden csókod, kedvesem.

Emlékszel talán,

akkor kinn a Szigeten.

Zúgó fák alatt

most magam járok csendesen,

s lépteid nyomát

mindhiába keresem.

Egy régen elfelejtett dal

a romok közt bús árván bolyong.

Tűnő álmokból

csendben fátylat sző a néma hold.

Régi szerelem

még néha-néha visszajár,

ha kinn a szigeten

halkan búcsúzik a nyár.

(Lila akácok,)...

... minek a szív, ha úgy fáj,

Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,

Minek a nyíló virág, a kikelet,

Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret?

(Így lesz jó a kezdés)

Lila akácok, minek a szív, ha úgy fáj,

Lila akácok, minek a vágy, ha elszáll,

Minek a nyíló virág, a kikelet,

Mit ér a rongyos világ, ha nem szeret?

Mit susog a fehér akác hervadozó virága?

Ha a szellő hozzászegül, a szívemm is átjárja.

Boldog idő hová lettél? Édes emlék ne hagyj el,

Susogj, susogj fehér akác, hervadj el a szívemmel.

Fehér akác, ha elveszti virulását levelét,

Fáj ha látom, a bánattal bár én is így tehetnék!

Könnyeket csal a szemembe, reám száll a szép álom,

Amely egykor betöltötte az egész világom.

Mit susog a fehér akác hervadozó virága

Ha a szellő hozzá szegül, a szívemet átjárja

Könnyeket csal a szemembe reám száll egy szép álom

Amely egyszer betöltötte az én egész világom.

Délibábos Hortobágyon , egy kis kurta kocsma van,

s mert a jó bort úgy imádom, hát ott érzem jól magam.

Kereshet engem a családom, sohasem ér véget a

dínom-dánom,

Délibábos Hortobágyon Péter - Pálig húzatom!

Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.

Indulnak már a tüzérek messze a csatába.

Nehéz a rézágyú, fölszántja a hegyet-völgyet,

Édes rózsám, a hazáért el kell válnom Tőled.

Azzurro magyarul azt jelenti,

mindig kék fenn az ég,

és mégis nélküled úgy érzem,

a kék ég semmit nem ér.

És akkor szeretnék gyorsan útra kelni,

szállni, futni feléd.

De késő, hiába minden,

sajnos, a gyorsvonat már elment rég!

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja,

Virágos a kedvem, ha a cigány húzza.

Hajlik szívem jobbra, balra;

Mindegy neki: szőke, barna.

Nem vagyok én olyan válogatós fajta.

Rólunk beszél már az egész világ szája,

Azt mondják, hogy te vagy az én szívem párja.

Tagadjuk, hogy igaz volna;

Mégis azt mondja a nóta,

Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

(Oly távol,...)

...... messze van hazám,

Csak még, még egyszer láthatnám,

Az égbolt, felhők, vén hold, szellők,

Mind róla mond mesét csupán.

A sorsom jó vagy rossz nekem,

Itt minden, minden idegen,

Más föld, más ég, más táj, más nép,

Óh bár csak otthon lehetnék.

Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,

Hozzátok száll minden álmom,

Ott ahol él anyám, ott van az én hazám,

S ott lennék boldog csupán.

Kinek mondjam el vétkeimet,

és a megbocsájtást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

Hideg az éj, de fényre vágyom,

mint délre húzó fecskepár.

Testem kihűlt álom csupán,

de lelkem szunnyadó tűzmadár...

Kinek mondjam el vétkeimet,

és a megbocsájtást kitől kérjem?

Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem?

Tavasszal a Tisza,mikor kivirágzik,

Tükre felett sok száz kérészlepke játszik.

De egy sem él odáig,míg olvasok százig.

Temető a Tisza,mikor kivirágzik.

Gedeon...

...... bácsi, a nők bálványa

Őt minden hölgyvendég úgy imádja

Minden asszony keresi a kegyét

Gedeon bácsi, a női fodrász

Nagy művész ő, a fő hajszobrász

Megszépíti a páciens fejét

Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.

Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.

Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,

De sohase mondd, hogy nincs tovább

Nyáreste volt, madár dalolt a fán,

S itt kóborolt, csavargott egy cigány,

Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt,

A legszebb lány tudod-e, hol lakik?

Ott arra lenn, túl az akácsoron,

Ma estelen, egy ház elé osonj!

Egy ablaknál! Állj meg cigány,

Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány,

Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás.

De csak csendesen,

Ne hallja senki más.