Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
próbálj lazítani,
Nem győzlek tanítani,
Hogyan csináld,
Kell egy kis áramszünet,
Időnként mindenkinek,
És aztán megint mehet
Minden tovább.
Kell egy kis áramszünet,
Időnként mindenkinek,
És aztán megint mehet
Minden tovább.
Deres már a határ, őszül a vén betyár,
Rá sem néz már sohasem a fehérnép.
Nem is vár több nyarat, senkije se maradt,
Egyetlenegy hű társa:a szegénység...
Más se kell az egész világból,
Csak egy pipa, meg egy pohár bor!
Deres már a határ, őszül a vén betyár,
Rá sem néz már sohasem a fehérnép...
Ne bántsd meg soha azt
Ki téged szívből imád
Lásd be hogy néked is van
Számtalan kis hibád
A rózsa tövise is
Megszúrja a kezed
Az áldott napfénytől is
Könnyes lesz a szemed
Körben áll egy kislányka,
lássuk,ki lesz a párja,
lássuk,kit szeret a legjobban,
azzal forduljon gyorsan...
Dalok a szélben örökké élnek,
Egy fájó hang, mely elkísér.
Dalok a szélben,lelkemből égnek.
Nem búcsúztál, csak elmentél
Dalok a szélben örökké élnek,
Egy fájó hang, mely elkísér.
Dalok a szélben,már örökké élnek.
Csak elmentél!
Lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád!
A rózsa tövise is megszúrja a kezed,
s az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed.
Ha néha bántalak, gondolj az első csókra,
gondolj az első édes, halk szerelmes szóra!
Egy percre könnybe lábad akkor majd a szemed,
rádöbbensz arra, hogy itt a helyed.
Szerettél-e, nem kérdezem, ezt elárulta csókod,
Amelynek lángja még a számon ég.
Sohase vettem észre azt, hogy más szemébe néztél.
Csak a szépre emlékezem, amíg élek én!
A vén szigetre eljött a nyár,
de minket együtt már nem talál...
A barna bőrű fáknál úgy lesem lépteid én.
Rád gondolok, amikor az orgona virágzik nyár elején
Amikor a rózsafák közt száz napsugár játszik rád gondolok én......
Nyár este volt, madár dalolt a fán,
Ott kóborolt, csavargott egy cigány.
Megszólítám: De jó, hogy itt talállak én!
A legszebb lány, tudod-e hol lakik?
Ott arra lenn, túl az akác soron,
Ma este még egy ház elé osonj!
Egy ablaknál állj meg, cigány!
Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány.
Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás,
Csak csendesen, ne hallja senki más.
Zölderdő mélyén, kispatak szélén:
Párjával él egy öreg cigány.
Vén öregember, nótája nem kell:
Nem kell a nótája senkinek se már!
Szép tavasz járja, zöld a fa ága:
Kis galamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábult, a szíve kitárul,
Párjához így szól az öreg cigány:
Hol van a hegedűm, párom?
Tavasszal minden vidám!
Városba elmegyek máma,
Én, az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikáljak:
Szívemből úgy, igazán!
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány:
Öreg cigány, a vén cigány!
És a vénember eltipeg csendben:
Hóna alatt a kopott hegedű.
Alig bír járni, lábain állni:
Mégis szívében ott él a derű.
Városba téved,
Fáradtan lép be egy csillogó, fényes terem ajtaján.
A vére fellobban, a szíve megdobban:
Középre tipeg az öreg cigány.
Nagyságos uraim, kérem:
Nem tudom ismernek-e még?
Könyörgöm: de sokat húztam
valaha réges-rég!
Egyszer még hadd muzsikáljak:
Szívemből úgy, igazán!
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány:
Öreg cigány, a vén cigány!
Csend lett egy percig, így szól az egyik:
Jó uraim, ma mulatunk ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén Rajkót látni szeretném:
Repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért:
Kinn van az ember, kész a hatás.
Jó öreg párja már halva találja,
Beszól az anyó: urak, jó mulatást!
Nem muzsikál sohasem már:
Csendes lett a vén cigány!
Alussza erdőben álmát,
Vadgalamb búg a fán.
Öreg-vén anyóka sírját virággal díszíti már,
Vadgalamb sírva dalolja:
Élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, a vén cigány!
Boldogság gyere haza,
Késő van gyere haza,
Honnan jössz nem érdekel,
Gyere haza csak ennyi kell!
Már hosszú évek óta azt mondják nekem
Olyan vagyok, mint egy kisgyerek
Belátom, így igaz, én nem lettem komoly
Úgy mint más emberek
Bolondosnak tűnő, furcsa dolgaim
Rossz szemmel nézik oly sokan
Tudom, a szívük mélyén ők is szeretnék
És megtennék boldogan
Bár mondják múlnak a gyermekévek, nincs visszaút
Új mesék nem várnak reánk
Van mégis csillagfényű álomvilág
De azt gyermekünk álmodja tovább
Változnak napjaink, mert minden változó
Nem marad ugyanaz senki sem
Lehet, hogy kivétel csak én vagyok talán
Mégis így jó nekem
Bár mondják múlnak a gyermekévek, nincs visszaút
Új mesék nem várnak reánk
Van mégis csillagfényű álomvilág
De azt gyermekünk álmodja tovább.
..tudod jól,ezt adom,
ez mindenem....
Sötét a város, sötét a táj
Sötétben arcod napfényre vár
Sötét a járda, ne lépj tovább
Várj, míg a lámpa egyszer kékre vált...
....Akkor se félj!
Hisz itt leszek, s vigyázok reád.
Csak te vagy aki kell,
Mert a szíved átölel.
Vársz reám, minden éjszakán.
Csak te vagy aki kell,
Mert a szívem nem felejt.
Nekem nem kell már,
Soha más....
Illatozó erdők mélyén andalogva mentünk,
Mind a ketten, te is, én is, vadvirágot szedtünk.
Egy virágnál, a legszebbnél összeért az ajkunk,
Csókolózó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk.
Piros pettyes ruhácskádban nem szedsz több virágot,
Te miattad gyűlöltem meg az egész világot,
Te miattad lettem züllött, temiattad árva,
Kacaghatsz egy nagyot rajtam, falu legszebb lánya.
Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,
Esti szellő el-elkapta fehér köténykédet.
Szívemet meg hirtelenül valami átjárta,
S egyszeribe te lettél a világ legszebb lánya.
Énnálam egy boldog óra nagyon ritka vendég
Mintha minden földi jóból kitagadott lennék
Életemben nem volt nékem egy szép boldog percem
Mert a legszebb virágokat is mindig másnak szedtem
Másét soha nem kívántam másét sose kértem
A rózsából mégis csak a tövis jutott nékem
A boldogság útján én még sose tudtam járni
Én nékem az életemben nem sikerült semmi.
Elmegyek az életedből,
s meglátod, hogy a szememből
nem csordul egy könnycsepp.
Elmegyek, hogy ne láss többé,
légy te boldog mindörökké,
ha neked így könnyebb.
Légy te boldog mindörökké!
Nádfedeles kis házikóm leégett a héten,
Míg a babám ölelgettem vadvirágos réten.
A jegykendőm odaégett, adjál babám másat,
Csókolom a csókra termett pici, piros szádat.
Nádfedeles kis házikóm újra felépítem,
Az udvarát rózsafával szépen bekerítem,
Fehér rózsa, piros rózsa nyílik a kertembe',
Hej! de azért (a) legszebb virág a rózsám lesz benne.
A szívem háborgó tenger
S a szememből könnyek peregnek
Mert én téged szeretlek
Hagyd a múltat én sem kérdezem.
Ne nézd többé a múltam
Megtévedt szív is szerethet
De nézz könnyes szemembe
Olvasd ki, hogy mily forrón szeretlek
Hagyd a múltat hisz én sem kérdezem
Halk zene szól az éjszakában.......
Esteledik a faluban haza kéne menni..
attól félek a legények meg akarnak verni!
ne bántsatok jó pajtások nem tehetek róla..
szeretek egy barna kislányt nem vagyok az oka..
Kerek ez a zsemle
Nem fér a zsebembe
Kétfelé kell vágni
És úgy kell megpróbálni
Hátha beleférne
(Mikor úgy...)
... tavasszal a Tisza virágzik
Millió kis lepke vize fölött játszik.
De egy sem él odáig, míg számolok százig,
Temető a Tisza mikor kivirágzik.
A mi szerelmünk is ilyen kérész élet
alig, született meg máris semmivé lett!
De az én két szemem sűrű könnyben ázik
Úgy vágyom a Tiszát mikor kivirágzik.
..eljön az este,
állok az ablak előtt,
várok egy hangot a csendben,
s várom,hogy eljöjjön Ő...
Ne szidjatok soha engem, én a szidást nem érdemlem,
nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj hajnalban is mulatni jár,
nem lesz abból semmi.
Szeretem a cigányzenét az italból sosem elég,
rohanok a végső sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára azt húzatom a csárdában,
vége van már vége.
Akkor sirassatok engem, majd amikor a szívemben,
nem szólnak már a nóták.
oly kopár lesz, oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben,
a hervadó rózsák.
"Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe ezt a sekély pár sort
Élt egyszer egy koldus szegény dalos ajkú nótás legény,
kár volt érte kár volt"
Mit susog a fehér akác hervadozó virága
Ha a szellő hozzá szegül, a szívemet átjárja
Könnyeket csal a szemembe reám száll egy szép álom
Amely egyszer betöltötte az én egész világom
Nem szeretsz te engemet’ már hiába is tagadod
Nem csal meg a suttogásod, könyörgésed, bánatod
Nem téveszt meg csillogása rimánkodó szemednek
Hanem azért én még jobban, lángolobban szeretlek
Fehér akác ha elveszti virulását, levelét
Fáj ha látom, a bánattal bár én is így tehetném
Boldog idő hová lettél, édes emlék ne hagyj el
Susogj, susogj fehér akác, hervadj el a szívemben.
Te akartad, hogy így legyen,
úgy éljünk, mint két idegen
egymással.
Hogy a szemed ragyogását
és az ajkad mosolygását
ne lássam
Pedig másként is lehetne,
úgy élhetnénk, mint két gerle,
kedvesen,
De mivelhogy így akarod,
legyen meg az akaratod,
kedvesem.
Túl a Tiszán faragnak az ácsok,
Ide hallik a kopácsolások.
Gyerünk lányom, kérdezd meg az ácsot,
Ád-e csókért egy kötény forgácsot.
Édesanyám huncutok az ácsok,
Méreg drágán mérik a forgácsot,
Kilenc csókért meg valami másért,
Maradj lányom én megyek forgácsért.
Dunaparti csónakházban
Nagy a jókedv minden nap.
Úszik az ember boldogságban
És a jó Duna víz simogat.