Skizofrénia (beszélgetős fórum)

Kedves Zoltan, koszonom valaszod.

Igen psychiaterhez jar, aki allandoan valtogatja a gyogyszereket, de ez igy nem mehet tovabb. Se dolgozni nemtud, levan szazalekolva. Szerintem nem is lenne kepes koncentralni a meloban.

Az lenne a kerdesem hogy hogyan tudnak segiteni neki, ajanlottam neki psychologust, korabban amikor jart jobban erezte magát. De vannak idoszakok amikor visszaesik es rosszul van. Teleszedi magát xanaxal. Legutobb elkoboztam tole, de meddig segít? Az orvosa barmit felir neki amit ker.

Egyutt lehet élni egy skizofrénnel?

Hosszutavu terveim lehetnek vele, csalad, gyerekek?

Nagyon elvagyok keseredve es tanacstalan vagyok.

Nemtudom mi lenne a legjobb. Ense vagyok a toppon, hogy tudnam egy masik ember problemajat is kezelni.

Kerlek ha van tapasztalatotok egy skizofren beteggel valo egyuttelesrol, irjatok meg.

Koszonom

Szia Mari.

Hát mondom amit tudok.Zyprexa antipszichotikum

első sorba skizofrén személyiségzavarokra vagy skizofrén betegeknek felírható gyógyszer tudtommal csak pszichiáter írhatja fel.Tehát a párodnak vagy gondozóba vagy magánrendelésre járnia kell, hogy

rendelkezzen ilyen gyógyszerrel.A két hangulat javító tartós szedése függőséghez vezet.ÉN a párod helyében beszélnék a pszichiáteremmel hogy a ziprexa helyet valami mást adjon ha ennyire leveri.Hagulat javítókat meg a lehetőséghez képest

megpróbálnám fokozatosan el hagyni mert csak bekeverik az embert.

Sziasztok, segítségre lenne szukségem.

A párom most 27 éves és gyerekkora ota depresszios es skizofréniás tunetei vannak. Nemtudom az mit jelent pontosan hogy skizofrenias tunet, es mi a kulonbség e kozott es a skizofrénia kozott.Gyerekkorában volt psychiátrián is, pár napot, amire vekkep nem emlexik.az az idoszak teljesen kiesett neki. Szed hangulatjavítót- stabilizálót ZYPREXAt, RIVOTRILt és XANAXOT 0.5 oset. Az utobbibol kb négy ot nap alatt elfogyasztott 30! darabot. Nem ismertem rá mikor tegnap megláttam. Nem érti amit mondok neki, a figyelme teljesen mashol van, szetvan esve, táskásak a szemei mint aki drogozott, kb erre tudom hasonlitani. Nagyon félek hogy mi lesz így vele, és a kapcsolatunkkal.

Azt tudni kell hozza meg hogy én is rendelkezem néhany kisebb betegséggel ha ezeket annak lehet nevezni: depresszio, pánikbetegség és obszesszív kompulzív zavar.

Nem érzek magamban elég erot ahoz hogy segitseni tudjak neki,nemis tudom hogy tudnék segíteni.

Két ilyen gyenge embernek mint mi vagyunk van eselye kozos jovore???

Tervezzuk az osszekoltozest, és nagyon felek hogy amikor rátor a depresszio es ki se mozdul,nemlehet beszelni vele, teljesen maga alatt van es nem érti amit mondok neki hogy fogom ezt kezelni.

Félek, kérlek segítsetek

- hogy tudnék támaszt nyujtani neki

- van eselyunk a normalis egyuttelesre

Kérlek segítsetek, nagyon kétségbe vagyok esve, foleg tegnap ota mikor meglattam ot ... csak ugy ult es bámult maga elé. Nagyon riasztó volt, es kicsit féltem is a helyzettol. Agressziv meg nemvolt velem, de a csaladtagjai elmondtak hogy volt egy ilyen idoszakai is amikor elofordult hogy agresszivan viselkedett.

Koszi, hogy vegigolvastad a kicsit hosszuranyult segítségkérésem.

hja, jól vagyok. most megszűntek a zaklatások. próbálok nem izgulni, hogy mi van. beszéltem anyukájával, elmondtam az utsó hírt, meg hogy családilag kéne próbálkozni, nem sírdogálni. kideült egy csomó minden, de egynlőre meg bírom állni, hogy ne kirakózzak a plussz infókkal. szóval próbálok partvonalr állni. az évek alatt az már kiderült, hogy magamnak nem csinálok így jót, ha segíteni próbálok (pedig kérés nélkül sose próbáltam. csak ha konkrét kérés jött.)

szóval most edzem a lelkem, hogy ebben a helyzetben nem én vagyok a segítség.

szia! igen én írtam. és itt beszélgetve rájöttem, ez tényleg nem az én problémám. az enyim az egészből az, hogy a zaklatósdit megállítsam, úgy, hogy ne ártsak közben, és passz.

csak nehéz leépíteni a segitő énemet.

Szia!

Megkaptam a leveledet, biztosan Te írtál nekem. Valóban nagyon összetett a probléma, de nem a Tiéd. És ha nem akarják, akkor orvost se keress. Nagyon belemerültél a dolgokba, nem kellett volna. Van Neked dolgod, feladatod és gondolom, saját gondod is. Munkám során vannak betegek, akiknél én is megjelenhetek egy-egy "más" szerepkörben, én ezt nem veszem magamra túlzottan. Példa:

Egy nőbeteg az intézményben néhányunkat a lányának képzel és férjeinknek királyi családok tagjait nevezi meg (enyém Charles, nem tudom, örüljek e). Nagyon szeret minket, mi is őt. Elfogadtuk a helyzetet, de különösképpen nem foglalkoztat...

A pszichiátriai közösségi gondozó szolgálat egy nagyon jó dolog, a pszichiátrián, a családgondozónál, az önkormányzatnál kellene érdeklődnöd, hogy működik e nálatok. Nagyon jó kompromisszumos megoldás.

És Te hogy vagy?

Megpróbáltam meggyőzni a Dokimat,biztos daganat van a fejemben...Előzőleg a kolleginájával "játszottam" ilyeneket."Játszottam"...Nem játszottam,nagyon komolyan azt gondoltam,tuti valami szervi mizé okozza a lelki mizériát.

Abban reménykedtem,találnak valami komoly szervi bajt,amitől meghalok és akkor nincs tovább szenvedés.Nem találtak semmit.

Mióta élni akarok,azóta elnyomott egy autó(az elütött túlzás lenne),kicsi-kicsi és majdnem leszed valamelyik száguldó marha,pluszban ott az az autoimmunos mizés pajzsmirigyes nyavalya.Olyan hosszan van a latin szöveg,hogy nem tudom(nem is akarom) megjegyezni,annyit tudok,amit az orvos elmagyarázott,meg amit hozzáolvastam.Nagyon nem tetszik amit hallottam és olvastam.Nem félek,csak nem akarok gondolkodni róla.

Böbi...Mi az,hogy +10 percet...?

Kül,szerintem ez "normális" tünet.Amikor valakinek elege van mindenből és nem látja az Alagút végét,megoldás meg sehol...

"igyekszem dokit keresni, hogy ne ártsak."

Amikor a plakátokat tervezik,készítik,meg a pszichés betegségek napja,meg előítéletek...Szerintem ez a mondatod bármelyik plakáton megállná a helyét:)Kérdés,értenék-e azok,akiknek szólna...

Na,átlépek egy másik helyre,ahol négyen szoktunk írni,és elmesélem,ilyen is létezik:)

:)=Nem nevetés,röhögés,hanem egy elismerő mosoly...:)

nos, megszültem egy stratégiát. erőtvettem magamon, és úgy döntöttem, passzolom a labdát a szülőknek. ők vannak a legközelebb, ők a ténylegesen cselekvőképesek. egyszerűen nem hagyom, hogy rámnőjön más élete. vagyis nőjön csak rám, a fárjemé, az anyámé, a tesómé, a gyerekeimé, a barátaimé. de ennyi. ez bőven elég.

olyan ember problémáját hagyni uralkodni a hétköznapjaimon, aki mégcsak nem is kedvelt soha, hát asszem nem ok.

igyekszem dokit keresni, hogy ne ártsak. ebben a pillanatban úgy gondolom ez a legtöbb amit tehetek anélkül, hogy a saját magam és kicsaládom rovására menne az egész.

hát, meggyőzni én se akarom. ezt már régről tudom, hogy azt nem lehet. max megnyugtatni.

mindegy, tegnap megint vett kanyart a történet. de nem tudom mit tegyek.

hozzátartozóknak én nem találtam segítséget sehol, pedig már keresek egy ideje.

de most rákeresek így, hogy tanácsadás családtagoknak. hátha ezekre a kulcsszavakra kidob vmi okosat. köszi!

igen, ez a szívják az energiámat. igazából sógórnő nem vámpíroskodik rajtam vagyis én nem érzem annak ez "egyszerű" zaklatósdi.

Régebben előfordultam pszichológusnál,pszichiáternél,majd jött a pánik is és majdnem kilenc éve állandó kezelés alatt állok.

Nagyon nehéz megtalálni az olyan szakembert,akiben megbízik az ember.Állítólag ez jellemző,és ezért cserélünk le néhányat.

Szerintem érdemes elmenned valamelyik áterhez,hogy mégis,mi a teendő,hogyan tudj segíteni.Lehet nem nyersz mást,minthogy lenyugtatod a lelkiismereted,de már az is valami.

Valahol olvastam a net-en is ilyen...Tanácsadás a családtagoknak,csak arra nem emlékszem,hol olvastam.

Érdemileg nem tudok mit tanácsolni,mert nem élek a barátommal,nem is tapasztaltam még meg,hogyan zajlik egy-egy krízises időszak nála.Részben megtapasztaltam,mert a Rácsosban találkoztunk,és utána követni tudtam,ahogyan kijön a krízisből.

Egy alkalommal láttam,amikor...Hogy is fogalmazzam meg...Eltűnt egy rövid időre.Nem sokáig tartott és nagyon hasonlított arra az állapotra,amikor nekem pánikrohamom volt.Sikerült elvonni a figyelmét és visszabillent.

A téveszmék...Olvasnak a gondolatában,fejében.Hiába magyarázom,hogy az lehetetlen,nagyon közelről kell ismerje,aki kitalálja,hogy mit gondol,mit szeretne.Már nem próbálom meggyőzni,mert ha Ő úgy érzi,akkor neki nyilván az a valóság.Na,ezt nem magamtól értem fel ésszel,olvasás közben találkoztam ezzel és a gyakorlatban bejött.Megnyugtatni igen,meggyőzni nem tudtam.

Egyébként,nem tudom látni benne a "beteget".Nem is várja el,hogy sajnáljam meg ilyesmi.A megértésre viszont nagy szüksége van,de ezzel én is így vagyok,ne sajnáljon senki,azzal nem megyek sokra,sőt,semmire,de a megértés...Az nagyon kell:)

Többen állítják,le lehet húzni a másikat.Na, ezzel úgy vagyok,engem már jobban nem lehet lehúzni,mint amilyen mélységeket bejártam,de azért akadt nekem is Energiavámpírom.

Akartam mondani,ha a sógornő lehúz Téged,akkor csak annyira legyél Teréz anya,hogy Te épségben maradj.Ha vigyázol magadra,attól még nem leszel önző:)

sziasztok!

furkazsuszka: ahogy írod, de sokkal rendszeretőbb vagy, mint én:)gratula a lefogyáshoz! fogyás: nekem sógórnőm gyakorlatilag anorexiás volt. ő egyszerűen nem evett. de ő nem kövérből fogyott, hanem normál testalkatból. :( most kb ok. de amikor kapott gyógyszert, attól hízott. vagyis fene tudja, mert a gyógyszer mellett elkezdett sörözni, és nem mozgott semmit. és azért heti jópár üveg (sok buli. ő olyan pörgős bulizós típus) szeritnem nagyon hízlal. legalábbis iszonyú sok kalória.

amúgy tesód doki, vagy ilyesmi?

22-es:3 hónap alatt 12 kiló? ne hülyéskedj, az nagyon jó! én fél év alatt fogytam tizet.. és szerintem ez nem rossz. akkor a 3 hó alatt 12. van benned akkor akarat. most olyan 8 kilónál tartok 5 hó alatt (engem a terhesség hízlal, nekem így működtek a hormonok). de szerintem a maradék max 4 kiló is le fog menni. de én arra is adok még pár hónapot. nekem a 12 kiló, 3 hónap is mesébe illő. szóval gracca.

zaklatás: megfeneklettem. rájöttem tehetetlen vagyok, de ma megint jöttek levelek. ilyen is, olyan is. férjem beszélt a szülőkkel, de csak az derült ki, hogy nem néztek utána se az új számnak, se annak hová költözött. csak felhíívták sógórnőm egy volt barátját, hogyha baj van, akkor legyen szíves segítsen neki. hát egyik szemem sír, a másik röhög... és bevallom, én nem bírok még egy embert felvállalni lelkileg. de ellökni se tudom, hiába tudom, hogy én csak úgy járnék jól. elég nyomorultnak érzem magam. akármit teszek szívás. vagy én megyek tönkre, vagy egy másik ember. persze a túlélőösztönm azt mondja, inkább a másik. de a segítőfelem meg, hogy ugyan próbálkozzak még...

hja tényleg. jár valamelyikőtök dokihoz? igazából van egy olyan b verzióm, hogy elmegyek én dokihoz. és majd ott kérdezgetek. csak a nagy kérdés, kihez? ismerek dokikat, de egy se pszico területen van. meg amúgy is, közvetlen ismerőshöz nem mehetnék az etikátlan.

Nem kettő,hanem öt és fél hónap alatt fogytam le 20 kilót,majd még 2-3 kilót.Nem akarattal...Bezzeg,amikor fogyni akartam,akkor legyűrtem 12 kilót három hónap alatt,majd normál evés mellett 2-2 hét alatt visszajött a 12 kiló.

Azt hittem,a válás okozta mizéria miatt fogyok.Mint kiderült,pajzsmirigy alulműködés(Egybe vagy külön...?) miatt,ami viszont hízással jár,de a doktornő szerint ez is működhet fordítva,mint ahogy a bogyeszokra is másoktól nagyon eltérően reagálok.

Kaptam gyógyszert,kaptam tavasszal vitamin-injekciókat és most 65 kilós vagyok,de ennél feljebb nem kéne menni...

A kórház...Illetve,a Rácsos:)Na,én sem szeretnék ott állandó vendég lenni...Viszont az elég fura,hogy az első alkalommal jobban éreztem ott magam,mint itthon.A második alkalomra ez nem volt annyira jellemző,most pedig egyáltalán nem szeretném a vendégszeretetüket élvezni.Nincs semmi gondom a Rácsossal,de mostanában jól vagyok.-Kopp-kopp-kopp!:)

Igaz,épp a minap vágtak el orvosin.Nem egészen,mert magasban és mélységben nem dolgozhatom ezekkel a diagnózisokkal,sem ezek a bogyeszok mellett,más munkát végezhetek.Mehettem volna terepre dolgozni,de így lőttek az egésznek.

Más meló meg pillanatnyilag nincs...

helyesírást ne bánd! én annyira melléütögetek mindig, hogy nem is érdekel. folyóírásban nagyon jó helyesíró vagyok, de itt géppel szörnyű.

remélem majd a te gyerekeid is megadják a lehetőséget, hogy közelkerülhess még. én nagyon örülök, hogy megadtuk anyukámnak a lehetőséget hogy nagymama legyen. és nem várunk semmit, csak hagyjuk. ő pedig eljutott oda, hogy mintha felszabadult volna. sokan mondják, hogy nyugodt lett, visszatáért a mosolygóssága, ami a fiatalkori képein minden ottvan, stb. nem mondom, hogy sose jön rá az "ötperc" de olyankor szépen hazamegy, vagy küldjük, aztán megnyugszik, és ok. (az ötperc, amikor kitör belőle, hogy még a klímaváltozást is én okoztam a születésemmel... na kicsit túlzok, de csak hogy el lehessen képzelni, hogy ő hogy próbálja levezetni a generált feszültségét) a fiam már érti, hogy a nagymama azért mert néha csak úgy mérges anyára, még szereti őt. ilyen és kész. anya tudja kezelni, mégha néha hangosan is, mert mást nem hall meg , de attól még ittvan, és ő a nagymama. remélem a kicsi is ilyen könnyen kezeli majd. bár neki lehet egyszerűbb lesz, mert ő születésétől folyamatosan látja. a fiam meg csak egyéveskorától. addig tartott míg feldolgozta anyu, hogy nem csak papíron nagymama. meg egy járó gyerkőccel ugye már könnyebb.

na, szóval látod, van ám pozitív végkifejlet is. pedig nálunk én voltam a vert gyerek. (én bevallom a verést úgy állítottam le, hogy egyszer visszaütöttem, mikor már elég erős voltam. és soha többet nem kaptam utána. de nehéz volt visszaütni. viszont akor anun úgy tört ki a hoppáré, hogy ottvolt egy osztálytársam, ... sokat már nem veszíthettem.)

sógórnőm.. beszélgettünk férjemmmel is erről megint. hát rájöttünk, hogy el kell fogadni, hogy nem tudunk segíteni egyszerűen. nem is éltünk vele, a felajánlásra, hogy közelünkben éljen, nem is volt hajlandó sose reagálni (nagyon ragaszkodik a nagyvároshoz. mi meg kertvárosban lakunk. igaz nem kertesben, de ez van. a nagyváros viszont közel. még vonattal is csak 20 perc. kocsival még annyi se). így meg, hogy csak a zaklatás része jut... így meg asszem a kiscsaládunk jól felfogott érdekében meg kell békélnünk avval, hogy nem mi vagyunk a megoldás, és valahogy leépíteni.

kicsit úgy érzem magam, mint mikor apám a nagyon súlyos alkoholizmusba sűlyedt. és rájöttem, hogy hacsak nem fogom a kezét, és ütöm ki belőle a poharat minden percben (ami fizikai képtelenség lett volna, nagyon jó kondiban volt) akkor nincs mit tenni, sajnos hagyni kell. és pár tél úgy telt el, hogy vártam a hírt, hogy megfagyott vmi árokparton hazafele... de nem lett ez. megúszta.

sógórnő mondjuk nem önveszélyes típus. most úgy vagyok vele, azokra a helyzetekre kell így felkészülni lelkileg, ha megjelenik az ajtó előtt például.

szülei hozzáállása: jajj megint elkültözött, felhívták egy barátját (akivel már nem ebszél két hete, kitörölte mindenhonnan, mert a srác nem tett meg neki feltétel nélkül bármit) hogy figyeljen a sógórnőmre, és segítsen neki,ha kell!!! hát döbb!! miért nem, hogy szóljon nekik, és ők segítenek??? szóval mostmár nyíltan másra próbálják tolni a helyzetet. ami szerintem szomorú.

A nagyobbik 19 éves,a kisebb 13 lesz ebben az évben.

Eléggé...Nem valami a viszonyunk.Én akartam válni,sok mindent másképp tudnak,mint ahogy történt.Próbáltam elmondani,ahogy én látom (Nem az "igazságot"!Az sokféle.Mindenki a maga igazát védi...),de meg sem hallgatnak.

A nagyobb nagyon ritkán jön,a kisebb gyakrabban.

Nagyot vétettem a válással,még nagyobbat,hogy nem előbb váltam.A gyerek(ek) miatt együtt maradni,erőltetni azt,ami nem működik...Egyszer talán megértenek:)

"Idő és türelem.",ezt hallom a Dokimtól,baráttól,másoktól.Időm van-e,azt nem tudom,de a türelemmel bajban vagyok.Illetve...Egy ideje változott valami.Nem körülöttem,hanem bennem.Beletörődtem,elfogadtam...Valami ilyesmi.

Kül,nem kell sajnálni:)Amiket mesélek,már tudok úgy mesélni,hogy nem fáj.Hihetetlen,mert nemrég még az őrület határát súroltam.Egy ideje nem azzal kelek és fekszem,hogy mi volt,mi történt,a Múlt,a vélt vagy valós sérelmek emlékének özöne .Elég volt egy szó vagy csak egy gondolat,hogy elinduljon a Lavina,majd utána napokig Padló.

Most jól vagyok:)A gyerekeim meg talán saját tapasztalat nélkül fognak megérteni...

Na,de a sógornő...Valahol megértem a volt sógornőmet.Őrült nagy hibát követettel:Lánynak merészelt születni.

Amit Ő tesz,az soha nem jó,amit az öccse tesz,az okés.Ki nem állhatom a csajt,de ez nagyon igazságtalan,hogy neki minden jó szóért meg kell küzdenie,míg az öccsének elég annyi,hogy fiú lett.Felcsaptam kontár pszichomókusnak:)Nem most,már régen...Próbáltam megérteni,mi miért történik...Ex-anyós lányt szül,teljes a csalódottság,majd évekkel később fiút szül,ex-anyós szent asszony lesz.Erre jön egy ilyen ki ribanc,aki elveszi az Ő drága kincsét,ami számára a megmentésvolt.Az ex-sógornő pedig asszisztál a Le a betolakodóval akcióban,mert jó kislány akar lenni.

Szerintem ez történt,és sok más helyen,családban is hasonló dolgok miatt jön a felesleges harc.

Vádolhatom magam,az ex-et...Vádolok is,de már belefáradtam az örökös vádaskodásba.

A házasságomnak még törvényesen nem volt vége,amikor már képben volt a Másik(Ja,mindenki úgy tudja,a Harmadik miatt váltam el.És hűtlen voltam.Senki nem tartott gyertyát,hiába bizonygatok.),és kezdett hasonlóan alakulni...Az Anya.Nekem meg a második hely...No,én úgy gondoltam,nem kérek ebből,ez még csak kapcsolat,és már gondok vannak,és...És nincs És!Már az is baj volt,hogy nem vele találkozom,hanem mentem a lányaimat meglátogatni.A többi hülyeséget nyeltem,nyeltem,de ezt már nem voltam hajlandó lenyelni.A többi hülyeség nem nyilvánosság elé való.Nem miattam.Mint láttad,kiplakátoltam a nevem,és van aki miatt nem írhatok bármit.

Na,de onnan indultunk,hogy skizofrénia,és lassan már önéletrajzot írok:)

Okulj példámból és védd magad!:)

huh:( hát nem sok esélyed volt... amúgy engem is vert anyu, de mi ennek ellenére jóban vagyunk. ő nem is emlékszik rá, hogy évekig vert, én meg túlléptem rajta. akkor épp nagyon alul volt. én voltam a villámhárító. ez van. de nagymamának nagyon magáratalált. valahol csak rendezi az élet a dolgokat, ha igyekszik az ember.

amúgy szörnyű amit írsz. megoldatlan konfliktuokba teljesen tönkre lehet menni. ezt próbáltam az első jeleknél anyósomáéknak magyarázni én is. mire azt mondták, náluk ez nem így megy, és ilyesmi nem fordulhat elő... hát no comment... szerintem meg bárhol előfordulhat.

és a gyerekeiddel tudsz találkozni? gondolom azóta felnőttek. pl a nagyobbikkal rendeződött a viszony?

"Hátha...","Talán...","Majd jobb lesz...",meg a hasonlók.Azt hittem,majd magától minden rendbe fog jönni.Egy francokat...

A férjem...A volt férjem soha nem védett meg.Nem kellett volna sem az anyját,sem a nővérét kinyiffantania,csak annyit mondani,álljanak le,és amikor ketten vagyunk,akkor mondta volna "Moni,ne haragudj,de szerintem sincs igazad.",vagy mondta volna,velem van ugyanazon véleményen,de tehetetlen a szüleivel,nővérével szemben.Legalább megbeszélte volna velem az érzéseit,hogy bűntudat meg satöbbi,de mire beszélt ezekről,már késő volt.

Itt laktunk,a szüleim házában.Ellentétben az ex-szel,én a szüleimmel nem egyszer összevesztem Miatta,annyira,hogy nem is beszéltem velük,pedig nem volt igazam.Merték Őt bántani...

Hogy bírtam ki?Halmozódott,kiábrándultam,kiégtem,gyűlöltem,majd átment az érzés valami testvéri-baráti szeretetté,de ez már kevés volt ahhoz,hogy jól működjön a házasságunk.

Pszichomókus,pszichiáter(ek),eddig 22 féle-fajta bogyesz,begyűjtöttem a pajzsmirigy alulműködését valami autoimmun mizével,és az előrejelzések szerint egy életen át zabálhatom a gyógyszereket.

Elváltam,a lányaim az apjukkal vannak.Hivatalosan közös felügyelet,a gyakorlatban egészen más van.

Cél:Ha már nem megy bogyó nélkül,akkor bogyóval tünetmentesnek lenni,és nyugis,szerény életet élni.A SAJÁT életemet és nem másét,amennyire a körülményeim megengedik.

Amikor visszapörgetem,látom én is,hogy mikor jöttek a bajok,mikor kellett volna lépni és mit.És mit nem kellett volna tennem...Pl. nem kellett volna vernem a nagyobbik gyerekem.A Dokim szerint a betegség következménye,de engem ez baromira bánt,hogy nem tudtam lefékezni magam.Nem akartam bántani a gyereket,szakadt a film,és...Ezért kerestem fel először a dilidokit,mert bántom a gyereket,óne önkontroll.

Mondjuk,hogy okés,a Dokinak igaza van,a betegség következménye.Na,de az alapjellemem,hogy lobbanékony vagyok,az nem a betegség következménye...Erről beszéltem,hogy nem fed le mindent a betegség.Azt sem,hogy a mosatlan edény ott áll,én meg itt pötyögtetek két-három ujjal...

18 és fél év? anyám... nem bírtam volna, vagy nem tom. én itt elég hamar bilit borítottam. persze utólag okos vagyok, hogy utána már eleve nem kellett volna a többi dolognak bedőlni.

te hogy bírtál ki annyi időt? nekem ez az egyasztalnálülés, mosolygás... én nem is csinálom.

"Nagyon nehéz a természetem, de miért nem elég az alkalmazkodás, miért kell átváltoztatni. . . "

na evvel én is így vagyok. tudom, hogy nem könnyű velem. de cserébe toleráns vagyok. és segítőkész.

meg én elhittem a nevelést, hogy ha az ember párt választ, onnantól két csaldja lesz. meg családon belül, meg rokonok közt, barátoknál ez is van. (egy helyen nincs. náluk kísértetiesen ugyanez megy, mint nálunk, csak ott nem egy hug van, hanem egy nővér... de ezenkívül íjesztően ugyanaz a történet. médg doki is, csak ott előbb lett doki, így a kórház kimaradt)

hja, egyik jóbarátommal szoktuk mindig megállapítani, hogy milyen zseniális tanácsokat tudunk adni a másiknak. és működnek!!! hiába, az ember saját életében sokszor vak.

kiscsalád, evvel nálunk nincs is baj. a férjemmel egymásmellett állunk. így az egész piszkálásból az lett, hogy a férjem előbb nem beszélt a családjával, mint én. illetve többször megmondta nekik, hogy neki van egy saját kiscsaládja és az a legfontosabb.

csak tudod, amikor van ellenpélda. anyumat pl annó elfogadta apukám családja. olyannyira, hogy mai napig tartja a kapcsolatot apu tesójával. pedig faternak is huga van:) szóval lehet ezt így is.

azt tudom, hogy nem nekem szól az ellenszenv,hanem a "valami nónek, aki beült a tutiba, és szült egy gyereket" (azóta mégegyet:)) ezt így szépen meg is mondták. de ok, ez a szülőoldal. de azt, hogy egy tesó miért érzi támadásnak, ha a tesója boldog? na ez nekem lila. pláne, hogy nekem is van bátyám. anyósom így magyarázta: meg kell érteni a sógórnőm baját. hiszen azt hitte ő hamarabb megy férjhez, és lesz gyereke, minthogy a bátyja családotalapít! és ez mekkora teher lelkileg. ööö... azért az, hogy egy 30 éves pasi megnősül, és 31 évesen gyereketvállal... hát.... annyira csak nem fura. (a huga 4 évvel fiatalabb) de végül sajna igaz lett, ez volt a kiváltó stressz tényleg sógórnőnek. de én meg picit úgy gondolom, hogy ez a légkör, hogy te vagy mindenkielőtt az első, és jogod van elvárni, hogy más érted legyen eléggé hozzátett.

na, mindenesetre mivel én nem ilyen utáljuk ha valaki jön családi mintából jöttem, segítettem stb szorgosan. hagytam, hogy a férjemet ugráltassák. lyan 3 év után telt be a pohár, amikor az xedik előre lebeszélt programot vágták keresztbe, és két kisgyerekkel ottmaradtam egyedül, mert nekik akkora bajuk van... aztán mikor férjem ottvolt, jajj de jó, stb, másnap reggel meg, hja, nem is kellett volna, csak két-három hét múlva lett volna nagyon fontos. de de jó, hogy előre megcsinálta nekik.....

szóval asszem én is ludas vagyok, mert mindig elhittem, hogy tényleg kell a segítség.

de ezen már túlvagyunk. tudom, hogy betolakodó vagyok. ill a férjem kimondta egy éve kb. hogy figyi, te itt esélytelen vagy, sose akartak megismerni se, nemhogy elfogadni. azóta sátras ünnepekkor találkozunk, oszt jónapot.

de. itt jön sógórnő. hogy volt kórházban, halu, minden. és ujrakezdődött az egész. mert persze, ha baj van, nem hagyjuk magára, és csak a férjem tesója, anyja, apja. de jó is, hogy ottvagyunk a bajban... aztán ez lett belőle valahogy. kőkemény zaklatás:( mert ő beteg.

de így, hogy veled beszélgetek, kezdem látni, meg megint összepasszítani a sok infót... és megint kőkeményen meg lettünk vezetve. hogy belegondolok, egy csomó dolgot nem is tudunk, csak hallomásból. az meg vagy igaz vagy nem. mikor sógórnő a régi munkáját elvesztette, férjem segített neki költözni a szüleihez. de utána fél évig a környékre se mehetett. mert a szülie kitiltották, hogy ne zavarja a hugát... utána mikor kezdett a nagy semmittevésből átfordulni bajba, akkor mehetünk, sőt, de jó hogy vagyunk. aztán mikor kórházig jutott, az elején meg se mondták, melyik kórházba került, hiába kérdeztük. utána persze miért nem volt látogatás...

szóval igazából fene tudja mi volt. én csak azt tudom, amilyen leveleket kaptam, meg telefonokat sógórnőtől, illetve mikor találkoztunk, és megfenyegetett, hogy megöl, mert szerinte én késsel támadtam rá, és cserébe ez jár ... (mondjuk akkor már magamtól rájöttem, hogy valami nagyon nem kóser, hiába tagadtak a szülei)és ezt el is játszotta, illetve úgy ugrottam félre, mert ököllel akart fejbevágni.

ó... asszem hülye voltam:( meg most is. hizsen én itt nemhogy nem tudok segíteni, hanem csak rontani tudok még a jószándéékkal is:(:(

de pl ilyennel mit csináljak, ha éjfélkor jön egy telefon? vagyha segítségkérő emil jön? persze a segítségkérések után, mikor már beleöltem az időm mindig jön egy menjek a fenébe, vagy a szülők felől a ne törődjek vele, semmi közöm hozzá.

de közben megjelenik az ajtónkban, hogy ő bbeszélgetni akar, simán idehozta egyszer a szennyesét (közölte, hogy mossam ki. én meg mondtam, ott a gép, kapcsolja, be, mossa ki. meglepődött, de megcsinálta. szóval nem volt végül gond). a tesója otthona, az az ő otthona is...

szóval hát, meg van ez az egész csavarva kétszer.

szépen éljük a napjaink, összejárunk barátokkal, unokatesókkal, stb. és mindig jönnek ezek a dolgok. ha udvariasági találkozás megvan, akkor maguktól szólnak, hogy de nekik ez meg az. nagyszülőként már egyáltalán nem funkcionálnak. sógórnő meg egy pillanatig se volt nagynéni. sőt, rendszeresen kikéri magának, hogy ő nem hajlandó a ygerekekkel törődni, ne is kérjük! (mondjuk ez már kiderült, hogy az esetek min felében a szülei mondják neki, hogy de a tesójának jól jönne a segítség a gyerekeknél, és várná... áááá ezt minek??? már előre tisztáztuk, ha valaki magától jön, szívesen vesszük, de ennyi.

na olyan hosszú lettem, hogy regénnyé lehet lassan fűzni.

én tesóm szerint szappanopera vagyunk. minden van, féltékenység, dili, kavarás... meg egy hülye naív, aki mindenen csodálkozik, pedig szerinte sokszor ilyen a világ. csak én nem értem, hogy családon belül minek kavarni.:(

persze férjem közvetlen családja szerint nincs bajom, csak figyelmetlen, stb vagyok...

Hallod...Nem itt jönnek a gondok,hogy mennyire tud elfogadni a "család" és Te mennyire tudod elfogadni a "családot"...?

Első gondolatom az volt,a 18 és fél év házasságom alatt nem emlékszem olyanra,hogy az ex szülei és testvére szerint valamit jól csináltam volna.

Sokáig azt hittem,határozottan a személyemnek szól az ellenszenv,és valószínűleg ez így stimmelt is,csak...Asszem,bármelyik nő ellenség lett volna,aki betolakszik a "családba" és elveszi a fiukat.

Előbb elviseltem,majd hadakoztam,majd akkor is bajt láttam,ha nem is volt...Belefáradtam az egész értelmetlen harcba,mert hiába akartam jó kislány lenni,nem feleltem meg az elvárásoknak.Kiégtem,a házasságom pedig ráment.

Mire az ex-nek kiderengett,vannak gyerekei,felesége,és némi hajlandóságot mutatott a változásra,már én nem voltam vevő rá.

Lehet tévedek,de szerintem első a gyerek,gyerekek,a társam,és akkor ha marad idő másra is...Nem baj,ha nem vagyunk egyformák,még hasonlóak sem,csak a lényeges dolgokban akarjunk egyet.Ennyire sokat akartam...?

Nagyon nehéz a természetem,de miért nem elég az alkalmazkodás,miért kell átváltoztatni...?

Azt mondod,üldözési mánia...Valahogy így fogalmaztál:)A "család" folyamatos,kényszerű látogatása idejében kezdődött,hogy felállni,menekülni,csak menekülni onnan...Nem álltam fel,nem menekültem el,az a fura érzés,hogy nem vagyok jól,ott fogok megfulladni,bedilulni,az mind rosszabb lett.

Kell a tisztelet a szülőknek,de nehogy már abból álljon az élet,hogy "zanyuci" szoknyája mellett töltsük el a fiatalságunkat.Ott töltöttük el.Nem baj...Nem voltam boldog fiatal,majd leszek boldog öreg:)

Mennyivel okosabb az ember,ha nem a saját gondjairól van szó...Szerény véleményem szerint Te "betolakodó" vagy,ott a gond,és bármit teszel,soha sem fogsz jó lenni.