Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hány éves korig lehet gyermeket vállalni? fórum

Hány éves korig lehet gyermeket vállalni? (tudásbázis kérdés)


❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
2016. szept. 28. 11:50

Nagyon sok oka lehet annak, akinek csak 40 körül, 40 felett sikerül, és szerintem a többségnek nem "jókedvéből" lesz ilyen későn.

Sőt a saját példámból kiindulva változhat is a vélemény, mert olyan körülmények adódtak. Ezért senki feje felett nem szabad pálcát törni.

Nekem van egy kisfiam, akit 30 évesen szültem.

4 éve van másik párom, akinek nincs gyereke, és szeretnénk közöset.

Régen mindig azt mondtam, hogy én 40 évesen már nem szeretnék pelenkázni, erre tessék, hamarosan 38 vagyok, és gyerek sajnos 2 éve sehol. Mert úgy hittem, hogy ő is olyan gyorsan, elsőre sikerül majd, mint a kisfiam. De nem. Már 2 éve.

Párom akkor, a legelején kijelentette, hogy 40 éves kora után nem szeretne gyereket, mert szeretné felnevelni is, felnőni látni. Nála korán haltak a szülők, talán ezért is van így vele. Én megértettem és elfogadtam. Ma-holnap 40 éves lesz, és letesszük a "próbálkozást". Ennek ellenére, ha netalán besikerülne (adná az ég), azért nagy duzzogva megtartanánk :)

Hogy miért lenne nekünk ilyen későn gyerekünk? Azért mert sajnos csak hosszú évek múltán jön össze, és legfőképp azért, mert hiába nem 20 évesen találkoztunk, azért még megérdemeljük a közös gyerkőcöt is! Ez is egy opció a 40 felettre....

2016. szept. 28. 11:40
én sem címzem senkinek: mitől károgás, vagy vészmadárkodás az, amikor azt mondják, hogy egy negyvenéves fittsége nem vetekszik egy húszévesével? Nem látom leírva sehol, senkitől, hogy azt írná a másiknak, hogy eltolja az életét, ezt belelátják, pedig nincs beleírva
2016. szept. 28. 11:33

Én sem címzem senkinek, csak megjegyzem, engem mi zavar.

Miért kell károgni, ha úgy tetszik vészmadárkodni? Miért kell beletaposni mást a földbe? Miért kell letörni más kedvét az élethez, családhoz? Miért kell lehetséges dolgokat fixre venni? Miért kell úgy viselkedni, mintha itt harcról lenne szó? Miért akarja-akarják valaki(k) meggyőzni a másikat arról, hogy tutira eltolta az életét, sőt, a gyereke életét, csak mert megszülte?

A kérdések költőiek, és nyilván akiknek szólnak, nem fognak válaszolni, hiszen akkor elismernék, mennyire gonoszak voltak itt kisgyerekes anyukákkal.

2016. szept. 28. 11:10

Szóba került itt 2 dolog, ami miatt szerintetek egy 40 éves nő már nem alkalmas babavállalásra: az egyik, hogy fizikailag/mentálisan nem bírjuk a kiképzést, a másik, hogy a gyerekeinket csúfolni fogják idős szülei miatt az oktatási intézményekben.

Szándékosan nem címzem senkinek, ne akarok személyeskedni, de érdekes lenne azon is gondolkodni, hogy hány éves nők remegnek (cigivel a kezükben) a családi pótlékos fórumon a pénzes postást várva, mert anyagilag gyakorlatilag képtelenek biztonságosan eltartani a gyerekeiket, meg arra is kíváncsi lennék, hogy ezek a családok mikor voltak utoljára nyaralni...

654. jozsi.38 (válaszként erre: 652. - E8904d6748)
2016. szept. 28. 10:47
ha meglesz a gyerek, minderre harmadannyi időd lesz :)
653. 5239d91094 (válaszként erre: 643. - Channa*)
2016. szept. 28. 10:12

Ezzel a hozzászólásoddal teljesen egyetértek!

De tudod akkor is, ( még ) nem veszem észre magamon, hogy kevesebb erőm lenne vagy öregebbnek néznék ki, mint a 10 évvel fiatalabb barátnőm és kolléganőm. Biztosan eljön az idő mikor nekem is dupla idő kell a ház kitakarításához, de az említett barátnőimnek is, akik akkor is 10 évvel lesznek fiatalabbak.

2016. szept. 28. 09:41

A 41éves nő:

-állattenyésztéssel foglalkozik-nyúl,csirke

-95éves öreglányt bír ki nap-mint nap

-8órát dolgozik az üzletben-kereskedelem

-közben férjnek segít

-háztartást vezet

-edzeni jár

-ólomkatonákat készít

-1hóban 3x vásározik

-az ágyban is teljesít:)-babát szeretne

Ezt magamról...vidéki vagyok,van diplomám-mellesleg...Arról nem is beszélve,hogy túl vagyok egy komoly betegségen és 13műtéten...:)

651. 2ab16d5612 (válaszként erre: 645. - Émi'88)
2016. szept. 28. 09:24

savanyú a szőlő? Ő hétköznapi csodanő ha úgy tetszik, de anyáink is kb ugyanilyen erőben voltak, csak nekik nem kellett bizonygatni, nekik alap volt..

a mai generáció ilyen elb.szott, hogy hihetetlen számára egy 40-es nő jó erőnléte..

650. Pengő Gyöngyi (válaszként erre: 649. - Panna.33)
2016. szept. 28. 09:20
Köszi Pancsika ❤
649. Panna.33 (válaszként erre: 645. - Émi'88)
2016. szept. 28. 08:55
Nos, én elhiszem neki. Régóta ismerem itt, semmi okom, hogy kételkedjek a szavában.
648. trapiti (válaszként erre: 645. - Émi'88)
2016. szept. 28. 08:28
Volt egy kolléganőm, se nem nézett ki jól, sőt kifejezetten topisan, se nem volt különösebben egészséges, 50 fölött volt már akkor is, volt egy csomó baja, több műtéte stb. Valami hihetetlen módon bírta a munkát, sokszor éjt nappallá téve, több állásban dolgozva aneszteziológusként, ami fizikailag is megterhelő, egyik ügyeletből a másikba cuccolva. Vidékről járt fel Bp-re dolgozni, otthon hajnali 3-kor már főzött a családra, 7-kor már Pesten volt a kórházban, nagy szatyrokban hurcolta a holmiját egyik munkahelyről a másikra, ha kellett reggeltől estig állt a műtőben. Vannak ilyenek is, évekig mondogatta mindenki hogy egyszer felborul ha így folytatja, és nem, a mai napig is így él, csinálja. Én már 10 évvel ezelőtt is elborzadva néztem... két fiút nevelt fel egyedül, levezényelt közben egy építkezést is. Olyan mint 100 évvel ezelőtt nagyanyám lehetett akinek egy perc pihenője nem volt életében. Tény hogy magára semmi ideje nincs, és a kinek a legsimább az arcbőre versenyt sem nyerné meg, de van ilyen, vannak nagyobb teherbírású emberek azok között is akikről ránézésre ezt nem gondolnád... és a sok simabőrű között is van egy csomó aki nem sokat bír ha munkáról van szó...
647. Hoxa
2016. szept. 28. 07:58

Sziasztok!

Megkérlek titeket, hogy személyeskedés és sértegetés nélkül folytatódjon a vita, ellenkező esetben kénytelen leszek elkaszálni az egészet!

Hoxa


Ui: Aki még egyszer több néven ír, azt ki fogom tiltani, a szabályzatunk idevágó pontja alapján.

646. Channa*
2016. szept. 28. 07:37

Ja, és csak azért írok ennyit, hátha sikerül úgy leírnom a kor miatti lassulást, hogy érthető legyen és ne érezzétek bántónak. Mert ugye ezt nem bántásból mondom/mondjuk, hanem a tapasztalatainkat osztjuk meg.

Én személy szerint nem mondom azt, hogy ne szüljön senki 40 felett, de tudom, hogy én nem tenném, ahogy már írtam is, csak akkor ha még nem lenne gyerekem. Ami nem azt jelenti, hogy bárkit le akarnék beszélni a szülésről vagy, hogy bárkit rosszabb anyának tartanék pusztán azért, mert 40 felett szült.


Remélem érthető vagyok:D

645. Émi'88 (válaszként erre: 580. - Kimberly'71)
2016. szept. 28. 07:35
És te ezt elhiszed neki? Hogy egész napos munka után, meg otthon nevel egy 5 éves gyereket, utána meg bútort tologat, hozzávéve azt, hogy egy 45 éves nőről van szó, aki sajnálatosan hosszú betegségen van túl, nem fárad el??? És tök jól van? Tényleg ennyire kell magyarázni azt a k ... va bizonyítványt? Ha meg igaz, akkor tényleg biológiai csodák vannak ezen az oldalon, vagy a másik esetleges lehetőség, hogy terminátorok.
644. Channa* (válaszként erre: 642. - Pengő Gyöngyi)
2016. szept. 28. 07:31

Hát azt gondoltam:D

De fiatalabb is vagy nálam!

De ettől függetlenül ügyes is!:DDDD

643. Channa* (válaszként erre: 639. - 5239d91094)
2016. szept. 28. 07:30

Elhiszem, hogy jól nézel ki, mert magamon is tapasztalom, meg sok más nőn is. Épp ezért mondtam, hogy ez a kíméletesebb élet miatt van.

Nem rég jártam életemben először kozmetikusnál egy arckezelésen, aki megkérdezte, hogy miért gondoltam, hogy nekem erre szükségem van, mert nincs ráncom, nem látszik, hogy meg lenne ereszkedve az arcom, stb. És azt gondolja, hogy rengeteget foglalkozok a bőrömmel, mert gyönyörű.

Töredelmesen bevallottam, hogy a rengeteg foglalkozás kimerül abban, hogy minden reggel bekenem nivea krémmel az arcomat.

A 72 éves nénikémnek szép sima ránctalan a bőre, ahogy a 67 és 65 évesnek is, így nagyon bízok benne, hogy én is sokáig így maradok:D

Ezért mondtam, hogy ez genetika, ahogy nálad

is.


Annak idején, amikor 18 évesen el kezdtem dolgozni a kolléganőim mind 48-50 éves néni volt. Pont úgy öltöztek, mint egy néni, a hajuk is olyan volt, mert mindnek a tipikus berakott, őszes haja volt.

Most amikor elértem ugyan ezt a kort, döbbenek rá, hogy mennyire öregnek képzeltem őket, de én magam nem látom annyinak, illetve a velem egykorúak sem látszanak annyinak. Minimum egy tízessel vagyunk fiatalosabbak. Mi már festjük a hajunkat és nem nyanyásra vágatjuk, szedjük a szemöldökünket, farmerba és pólóba, stb. öltözünk, így sokkal fiatalabbnak tűnünk.


Én is szeretem ha fiatalabbnak gondolnak, ha meg megmondják annak még jobban :DDD

28 évesen már volt egy 6 éves fiam, és az új munkahelyemen körberöhögtek a férfiak, amikor meg tudták, hogy férjnél vagyok, majd amikor azt is, hogy van gyerekem, akkor már hahotázva mondták, hogy szerintük és 12-14 éves koromba szülhettem, mert most maximum 18-nak nézek ki.

40 éves koromba egy fiatal lány azt mondta, hogy szerinte 28 éves vagyok, és ne sértődjek meg, ha többet mondott:D

Még nem igen szoktunk hozzá, hogy ennyit számít a kíméletes élet, mert az biztos, hogy nem a kencéktől, cukor elhagyástól, stb. fogunk fiatalosabban kinézni.

Sokszor még azt képzeljük magunkról, hogy különlegesek vagyunk, mert fiatalabbnak nézünk ki, de el kell fogadnunk, hogy nem, mert mindenki fiatalabbnak néz ki szinte.

642. Pengő Gyöngyi (válaszként erre: 641. - Channa*)
2016. szept. 28. 07:10
Én nem 65m2-en lakom :)
641. Channa* (válaszként erre: 638. - Pengő Gyöngyi)
2016. szept. 28. 07:04

Ez a 4-5 óra teljesen reális.

Én mint írtam már, egyre lassabban végzem a házimunkát, annak ellenére, hogy nem vagyok rossz kondiban.

Szombat délután szoktam egy alaposabb takarítást csinálni, ami régebben meg volt mondjuk 2 óra alatt, mostanság már 2x ennyi időt vesz igénybe, mert most nem tudom azt csinálni, hogy megállás nélkül megcsinálom, hanem közben leülök pihegni. Iszok egy kávét, stb. Persze, meg tudnám csinálni kávé és egyebek nélkül is, de úgy vagyok fele, hogy nem kerget a tatár, szép kényelmesen is meg lesz az. (szobákban porszívózás, feltörlés, portalanítás és előtte mindent felpakolok, szőnyegeket kirázom. Fürdőt kisikálom. Wc, kád, mosdó, felmosás, csempe. Előszobában szintén szőnyegrázás, kabátok, stb. rendezése, portörlés, felmosás. Gardrób szinte ugyan ez. Konyha már munkásabb, mert a szekrényeket áttörölgetem, hűtőt rendbe teszem, mosogatás, felmosás.) ja, takarítás közben mosok és teregetek.

Vasárnap délután már csak vasalás, elpakolás, pihi.


Na, ez nem is számít. A lényeg az, hogy nem rég tűnt fel, hogy egyre rövidebbek a hétvégék, és persze azért, mert több időt kell fordítanom a házimunkára.

640. 5239d91094 (válaszként erre: 639. - 5239d91094)
2016. szept. 27. 22:50
Egyébként nincs bejárónő, mielőtt még valaki nekem esne.
639. 5239d91094 (válaszként erre: 637. - Channa*)
2016. szept. 27. 22:49

Anyámnak 60 évesen gyönyörű bőre van, mert rendszeresen ápolja. Igen, megereszkedett a melle és a félmaratoni sem tudja lefutni, de nem is azt mondtam, hogy 30- nak néz ki vagy én életem végéig bababőrű fittmama leszek. Hanem azt, hogy a korunkhoz képest jóval fiatalabbnak nézünk ki és fittebbek vagyunk ill. leszünk.

Nem, nem vagyunk ufók, léteznek ilyen nők szerencsére. Az, hogy ki mennyit dolgozik vagy bejárónő jár a házhoz most nem fontos .

638. Pengő Gyöngyi (válaszként erre: 637. - Channa*)
2016. szept. 27. 22:41

Attól függ, mekkora a ház, vagy lakás.

4-5 óra alatt én kitakarítom a házunkat, de közben meg is főzök. Teraszt lepucolom elöl-hátul, növényeket elrendezem.

637. Channa* (válaszként erre: 635. - 5239d91094)
2016. szept. 27. 22:36

Fantasztikus!

Én is pont ezt írom magamról, és még sokan ezt írják magukról.

Leírtam, hogy miért mondhatjuk ezt. Annak, hogy meg vagyunk kímélve, nem kell lecipelned a patakhoz a ruhákat teknőben és nem kell a mángorlófával tisztára püfölnöd, hanem bedobod az automata mosógépbe és kiveszed x idő múlva szárazon vagy nedvesen, de nem kell felcipelned a padlásra, csak feldobálod a szárítóra, vagy összehajtod és berakod a szekrénybe, vagy még ezeket sem teszed meg, mert lehet, hogy van bejárónőd. Érted? Ennyi kell ahhoz, hogy fiatalabbnak nézzünk ki. És ez csak egy meló, a többit nem részletezem. A könnyebb élet miatt van időnk magunkra. Eljárunk tornázni, futni, túrázni, stb., ami ugye fitten tart.

De mindettől függetlenül te is és mindenki öregszik.

A 61 éves anyukád ráncos? Lóg a melle? Megereszkedett a bőre? Lefutja a félmaratont? Eljár tornázni? Vagy mit tesz, amit más 60 éves nem? Nem hinném, hogy különleges lennél te is és az anyukád is. A legtöbben ilyenek vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy a lakást te sem takarítod már ki 2 óra alatt, hanem neked is kell már 4-5 óra, anyukádnak meg legalább 2 délután. Mert attól, hogy a teremben felemeljük a lábunkat 2x24 szer, húzogatjuk a köteleket és még a súlyzót is bírjuk akár percekig is emelgetni, még lassulunk. Persze, ha csak a konditerembe csinálsz valamit, akkor ott nem tudod felmérni, de ha házimunkát is végzel, akkor fel fog tűnni amiről beszélünk itt többen.


Remélem érthetően írtam le...

2016. szept. 27. 22:34

Amúgy tényleg játszik.....


Nem értettél félre.:)

635. 5239d91094 (válaszként erre: 633. - Channa*)
2016. szept. 27. 22:21

Na mégegyszer : 37 elmúltam és jóval fiatalabbnak nézek ki.

Eddig semmi egèszségi problémám nem volt. Nem érzem azt, mint itt a sok öreg, akik szerint már 45 évesen bottal fogunk járni, hogy kevesebb lenne az energiám, fáradékonyabb lennék, mint mondjuk 25 évesen!

Bár a betegség engem is megtalálhat, mégsem hiszem azt,hogy az én külső- belső állapítom hirtelen megváltozna. Persze én is öregszem, de a koromhoz képest 10 és 20 év múlva is jobban fogok kinézni és remélhetőleg egészséges leszek!

Anyám 60 éves, neki sincs semmi baja, dolgozik, sportol, étkezhetne egészségesebben is, de így is top fit! Az itt károgók megirigyelhetnék...

634. 2ab16d5612 (válaszként erre: 543. - Kimberly'71)
2016. szept. 27. 21:58

ne magadból indulj ki. mindenki maga méri fel a testi kapacitásait. attól mert te tápos vagy, vagy én vagy a másik, attól még a következő lehet lenyom 60 évesen is mint süsü a cölöpöt.

anyám pl fél kézzel emelgette a 10 kilós dinnyéket míg én azt hittem meghalok. ő 57 én 33...


ennyit arról, hogy 40 fölött mindenki meg akar halni..

633. Channa* (válaszként erre: 623. - 5239d91094)
2016. szept. 27. 21:58

Egészségi állapotról van szó, vagy kinézetről?

Mert a kettő nem ugyan az.


Én is fiatalabbnak nézek ki állítólag a koromnál. Úgy 10 évvel szoktak fiatalabbnak nézni, régebben 15 évvel.

Nem kell túl sokat tennem érte, mert ezt csak a genetikámnak köszönhetem és semmi másnak. Ha a 10 évvel ezelőtti cukor fogyasztásomat nézzük, akkor már egy múmiának kellene lennem. Sok cukrot fogyasztottam.

Ha jobban belegondolok, akkor amióta nem eszek cukrot, azóta kevésbé néznek fiatalabbnak. Úgy 5 évet dobtam ki az ablakon a cukorral együtt:(

40 éves koromban azt gondolta mindenki, hogy maximum egy karon ülő gyerekem van, pedig ekkor már egy 192 cm magas, 18 éves fiam volt:D

Az egészségemmel viszont vannak gondjaim. Nem érzem magam rosszul tőlük, de gyógyszert kell szednem.



Egyébként azt nem szabad elfelejtenünk, hogy manapság jobban ki vagyunk kímélve, mint az előző generációk. Van mit ennünk, nem kell megszakadnunk a munkától és a háztartástól (van automata mosógép, porszívó, stb.), így már ezek miatt is fiatalosabbak vagyunk. Úgy szokták mondani, hogy a mai 50-ek a régi 40-eknek, a mai 40-ek a régi 30-oknak felelnek meg és így tovább.


Én még nem nagyon láttam olyan fiatalabbat, akivel cseréltem volna bármit épp ezért, és meg sem említem az életvitelemet, a kapcsolatomat, a munkámat, stb., mert ezeket meg főleg nem cserélném el egy fiatalabbal sem.

2016. szept. 27. 21:04
én is ...
2016. szept. 27. 21:03
Na és is itt hagyom a "harcot".
630. Kimberly'71 (válaszként erre: 623. - 5239d91094)
2016. szept. 27. 21:01
Soha nem cigiztem, teljesen absztinens vagyok, az alkoholistákat meg egyenesen gyűlölöm. Te sem olvastad el amit lentebb írtam. Írtam már, hogy sportolok, adok magamra, állandóan a tv. előtt ülni, meg a hoxa előtt punnyadni nem is tudnék, mert mint már azt is írtam, irodában dolgozom, 8-tól 4-ig minden nap.
629. Kimberly'71 (válaszként erre: 623. - 5239d91094)
2016. szept. 27. 20:59
Ó, akkor veled kevertem! Tudtam, hogy valaki mondott ilyet. Akkor ebből a szempontból Gyöngyitől elnézést kérek!
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook