Drága Nagymamám (beszélgetős fórum)

Nagyon sajnálom a történteket. Egy nagymama elvesztése hatalmas fájdalom. Nehéz beletörődni, sokáig talán nem is lehet :-( De hiszem, hogy jó helyen vannak (persze a legjobb helyen velünk lennének) és együtt vannak azokkal akiket régen elvesztettek (gyerek, férj, szülő) és boldogok. És reménykedem, hogy még találkozunk velük, és boldogok leszünk mindannyian. Addig pedig csak a várakozás marad, és ez erőt ad.

Az én nagymamám két éve halt meg, de borzasztóan hiányzik. Családom van, férjem, gyerekek, de Ő akkor is hiányzik. Nagyon nehezen tudom elfogadni hogy nincs már velünk :-(

Mondanék vigasztaló szavakat, ha tudnék...csak az idő segít.., annyira tudom mit érzel :(((

Az én nagymamám még engem vigasztalt, amikor élete utolsó éveiben már nem volt jól.."mivé lesz az ember ha megöregszik "..mondogatta..én meg az ölébe hajtottam a fejem, és csak sírtam, miközben simogatta a fejem...

A nagymamák csodálatosak lények, mint a Tündérek <3

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat!

27 év adatott számunkra amit az én drága Nagymamámmal együtt tölthettünk itt a földön! Ő volt a mindség számomra és örökkre az is marad! A mi kapcsolatunk földöntúli volt. Ő nevelt fel engem és a kislányomat is úgy szerette, mint soha senkit!

A kislányom 2 éves születésnapján azt mondta nekem a Mama: "Angyalkám, ha egyszer már nem leszek, mondd meg neki, hogy a Dédimama nagyon nagyon szerette őt!"

Eltelt lassan 5 hónap mióta itt hagyott, de nem enyhül a fájdalom. Egyre jobban hiányzik és meghasad a szívem! :'(

Sírok... nagyon sírok. Minden szavad mintha az enyém lenne. Az én drága Nagyim lassan 5 éve hagyott itt, ugyanígy... lefogyva, de nem így akarok Rá emlékezni. Nem ezt szeretné. Amikor minden nap mentem hozzá a kórházba, egyik nap azt mondta: nem jöttél, már azt hittem nem is jössz, olyan rég voltál... meghasadt a szívem, sírva mondtam: de itt voltam, vagyok minden nap... Ő rám nézett és azt mondta, hogy tényleg? akkor jó! Sírtunk mindketten.

Sok sok év, 27 ennyi jutott, mindég várt ha mentem, mindig a legfinomabb falatokkal és szeretettel... bárcsak itt lenne.

Kedves cikkíró! Nagyon szerencsések vagyunk hogy ilyen szeretetben volt részünk általuk! Csodás Nagymamák.

Nekem a mai napig nagyon hianyzik!

Tavaly vesztettem el az anyai nagymamamat is, O videken elt -kisebb volt az erzelmi,kotodes. Az apai nagymamamnal pedig szinte nevelkedtem.

Vele pl.tnap almodtam, szval ragaszkodik hozza a lelkem,minden szinten.

Koszi,hgy ezt ilyen szepen leirtad es sok erot kivanok neked!

Nekem is hasonlóak az érzéseim...édesanyám ment el...

Tizenkilenc éves koromban szembesültem vele először, az ember bohó fiatal, tele energiával, életkedvvel, ki gondol még ilyenkor a halálra és főleg ha a legkedvesebbet, a legdrágábbat, az édesanyját veszíti el. Emlékszem aznap reggel már csomókban hullott a haja, magához húzott, gyengéden megsimogatott, megpuszilt, Ő már érezte mennie kell. Tizenegy órakor jött a telefon meghalt, A vonatablakban csak futott a táj de csak homályosan láttam a sírástól, már az állomáson láttam az emberek sajnálattal nézek rám, kis faluban hamar megy a hír. Nehéz szívvel benyitottam a házba és ott láttam Őt a tiszta szobában kiterítve egy fehér lepedőn, az álla felkötve. Csak álltam nem akartam tudomásul venni a megmásíthatatlant a véglegest, csak zokogtam, zokogtam Édesapám pedig csak azt hajtogatta MIÉRT. Hirtelen felnőtt lettem. Nővérem este ért haza Budapestről Ő 20 éves volt, végig sírta az utat Bpesttől hazáig, a másik nővérem 25 éves volt, egy gyerekkel, családdal, nagy fájdalom volt mindnyájunknak. De az élet megy tovább, testvérem visszament Budapestre folytatta az iskolát, a másik nővéremet várta a család És nekem meg kellett tanulnom főzni mosni takarítani. Évek múltán Édesapám is követte, majd egyszer Én is. A temető előtt járok el kerékpárral dolgozni és gyakran bemegyek és elgondolkodom az élet dolgain, mostanában már azt veszem észre beszélgetek velük.

Nagyon szép az írásod, látszik, benne van a szíved, lelked.

Nekem is ilyen viszonyom volt a mamámmal, ő nevelt, tanított mindenre, a szeretetre, a feltétlen szeretetre, főleg.

Már anyuka voltam magam is, amikor elment és nagyon hosszú időbe, évekbe telt, hogy túljussak az elvesztése okozta fájdalom egy részén, mert igazán nem leszek túl rajta.

Megható volt olvasni a soraid. Az írásod alapján csodálatos volt a kapcsolatotok a nagyival/dédivel. Ilyeneket kívánnék mindenkinek.

Részvétem. Idővel könnyebb lesz, de mindig hiányozni fog.

Csodálatos ajándék volt neked a nagymamád,

őszinte részvétem ♥

Nem tudok mit mondani Zsófili. Végig bőgtem az írásodat. Rólam szól,a nagymamámról, és a mély fájdalmamról mióta eltávozott. Egész családom folyamatosan éreztette velem hogy nem kívánt gyerek voltam és büntettek amiért vagyok.Egyedül ő szeretett a családban. Te biztos tudod mit érzek.

Erőt kívánok neked és megnyugvást!