Jó testvér vs rossz testvér... (beszélgetős fórum)
Azthiszem pont ezekre van a mondás.., a családot sajnos nem válogathatjuk meg. Van amikor már csak legyinteni tudunk, és bevenni azt a bizonyos tablettát... Különösebben én sem terveztem törődni már velük. Nem éri meg jószívűnek és megértőnek lenni!!!
Egyre inkább várom, hogy anyukám meghaljon, végre ne legyen semmi közöm a testvéremhez.
Most az ápolási tennivalók összekötnek minket, napi kapcsolatban vagyunk, telefonon legalább. De ha mindennek vége lesz, elosztottuk az örökséget (azzal is lesz veszekedés persze), akkor nekem elég lesz, ha évente egyszer felköszöntöm születésnapján, névnapján, egyéb ünnepekkor, és csá!
Utálom a zagyva életét, rossz gyereknevelési módszereit (ebben az élet engem igazolt), az állandó rohanását, felszínes megoldásait. Állandóan keresztbe szervez nekem, ha én megbeszélem anyukával, hogy hova megyünk, és fel is fogta, a testvérem előbb odamegy és elviszi magával. Az nem számít, hogy én már lefixáltam. Most már mindig megmondom neki jó előre, mikor megyünk valahová, kvázi engedélyt kérek. Még egy egyszerű postai utalványt se lehet kiváltani anélkül, hogy bele ne kavarna, anyukámnak is első dolga volt, hogy megbeszélte vele a nagy postai eseményt.
Egyébként is anyukámnak a testvérem a kisisten. Amit ő csinál, az minden jó, a gyerekei szuperek, ami messze nem fedi az igazságot.
Vicces, amikor elkezd nekem parancsolgatni, mikor hol mit intézzek el - már majdnem megkérdeztem, mi az, kineveztek főnökömnek?
(Mindketten lányok vagyunk, 60 fölött, röhejes, hogy még mindig egymással kell foglalkoznunk.)
A szüleimmel is volna mit megtárgyalni, egyetértek. Csak nem értik, amit mondok. Évekig nagyon nehéz volt /és most is az, csak kicsit kevésbé/ elfogadni, h nem kellek nekik a boldogságukhoz. Főleg apunak. Olyan, mint egy hatalmas átverés, mikor rádöbbensz, mi is folyik körülötted. Megpróbálod hova tenni magad a családban, de nem sikerül sehova.. mondogatják, h szeretnek, de nincs tartalma. Tettekben nem mutatkozik meg. Jobb már nekem nem is foglalkozni ezekkel a dolgokkal, mert folyton fájdalmat okoz.
Egész eddigi életemben úgy álltam hozzájuk, ahogy Rinike írta, javasolta. Nem áll tőlem távol ez a meglátás. Csak már nem tudom magaménak, nem tudok vele azonosulni. Olyan érzésem van, mintha /talán mert besokaltam/ vettem volna egy 180 fokos fordulatot. Lehet, h önvédelem, nem tudom.
Bocsi, Rinike leirasaira gondolok.. ami engem is megerositett..
Szia Zizi, nekem az a kérdésem merült : nem a szüleiddel lenne inlább feldoolgozandód?? Legtöbbször egyébként is ôk a ludasak a rosszul alakulo testveri kapcsolatokert.. Tudom, h mar felnottek vagytok, de egyetertek Rinivel,
Ne egess fel minden utat felejuk. Nem tudhatod, mit hoz a sors. Ok mindig a véreid maradnak.. s ma te vagy erôsebb, holnap talan ok tudnak jobban melletted allni. Olvasd vissza Rilni peldait, lecci
Nem. Nem. Nem vagy ufo. A tesoid parasztok.
Bizony. Az lenne a normális.
Igen, pontosan!!! Már azt hittem, csak én várok el ilyesmiket a tesóimtól. Ha bármelyikőjük nyerne a lottón és venne egy kacsalábon forgó palotát, vele örülnék és megnyugodnék, hogy anyagi gondok-nélkülözés mentesen élheti az életét. de visszafelé nem biztos, hogy így lenne és ez cseszi a csőrömet veszettül..
Es nem is csak elvárás. Egyszerűen érdekel. Tesom egy vadidegen országban önerőből lett milliomos. Most vagjam a pofakat ha felhív? Nem vagyok ennyire primkó..örülök a boldogságának 😊
Mondjuk tesótól, legjobb barinőtől már csak elvárná az ember lánya, hogy picit érdekeljék a dolgok.
Azt hittem ezzel csak én vagyok így:)
Na de baszkii. Testvérek! Senki nem dicsekszik, senki nem fel vágóskodik. Ez mekkora paraszstos megnyilvánulás már?!?! A tesómnak, a baratnomnek vagy a legkedvesebb munkatársamnak nem azért beszélek az épp aktialis örömömről, mert a képébe akarom tolni hogy bibibíí..vazzz..
de engem az anyám unokatestvérének a gyerekei sem érdekelnek.az egyiket életemben nem láttam.mikor az anyám rákezdi,mondom,nem érdekel.nem irigységből,hanem egyszerűen nem.
szerintem senkit nem érdekel,még mikor nyitva volt az újságárus barátnőm,mindenki dicsekedett az unokájával,milyen szép,milyen okos.kit érdekel egy ismeretlen gyerek.nagyon untuk.
Az sem törvényszerű. Mi akkor sem civakodtunk, az ingóságot azon az alapon osztottuk, hogy éppen akkor kinek mire volt szüksége, azt kiválogattuk, minden mást pedig egyenlő arányban.
Voltam népi ülnök olyan válóperes tárgyaláson, ahol a felek azon civakodtak, hogy az egyik kiválogatta a fakanalak közül magának az újabbakat, a nagyobb fejűeket...
Hogy az emberek mennyire ki tudnak fordulni önmagukból, ha pénzről, vagyonról van szó. :((
Én azt gondolom, hogy semmilyen kapcsolatot senkivel nem kell erőltetni ha az bántást, fájdalmat okoz az egyik félnek. Még a testvérit sem. Egy idő után az ember beleun, belefárad és nem tartja oda az arcát még egy pofonért. Persze, ünnepek, közös családi ebédek, de az már ilyenkor nem olyan szokott lenni.
Ettől a fórumtól függetlenül hallottam ma egy "mondást", gondolom, hogy olyan emberek által "született", aki(k)nek keserű tapasztalatai voltak a testvéreivel a témában. A következő volt: "Jó a kapcsolatod a testvéreiddel? Akkor még nem örököltetek!"
Azt hiszem, hogy én tényleg szerencsés vagyok a családommal, de azt meg tudatosan csinálom-csináljuk, hogy ez a kapcsolat ilyen jó is maradjon.
Maximum a szomszédasszony veheti dicsekvésnek, ha sikerélményemet mesélem neki. Nem mindegy kinek mondod. Ha a gyereked 5-öst hoz az iskolából és boldogan mesélni, nyílván vele együtt örülsz Te is. Nem szólsz rá, hogy ne dicsekedjen..közvetlen családtagnak normál esetben az ember örül. És igazad van abban, hogy eddig biztos én hittem azt, hogy érdekli őket mi van velem és mik a terveim/terveink. Ezek szerint, csak addig érdekes a mondanivalóm, amíg panaszkodom és valami nem úgy sikerül..
....és őt érdeklik ezek a dolgok ? amikkel dicsekedni szeretnél ? lehet az is h nem !
Senki nem köteles tűrni, hogy bármilyen módon (szóval vagy tettekkel, fizikálisan vagy érzelmileg stb.) bántsák. Nyilván tenned kell valamit. Kérdés, hogy mit. Erre állítom továbbra, hogy csak szélsőséges esetben van szükség a kapcsolat megszakítására, vannak helyzetek (többségben vannak), mikor a problémá(ka)t kell rendezni. A rendezés módja az már más téma. Annak is vannak elfogadható (széles a skála) és (persze nem én vagyok a mérce, de számomra), elfogadhatatlan módjai. (Például a halálos ágyán először találkozva valakivel, azt pofon ütni, az számomra nem problémamegoldás).
Én is úgy gondolom, hogy azt adom, amit kapok. Ha vmi "rosszat" kapok, kicsit elnézőbb vagyok talán,mint mások, és amikor jót kapok, azt ezerszeresen viszonzom. Végtelenül tudok szeretni, a férjem szerint túl jóhiszemű vagyok/voltam. Amikor rosszindulattal találkozom, könnyen rávágom, hogy biztos rossz napja volt. Nem gondolok mindjárt arra, hogy ő rossz ember. Sokadszorra meg inkább elkerülöm. Összességében örök optimista vagyok /nyilas/ és ha már idáig eljutok, igazán sok rosszat kell hogy kapjak.
Nem értek egyet. Én úgy vélem mindenki azt érdemli, amit adott.
Nincs martirkodás, nem vagyok a jézus szíve alapítvány, az aki emberként bánik velem, azzal én is így fogok viselkedni.
Csúnyát fogok írni: anyosommal nem találkoztam még csak a férjem és a huga elmondasabol ismerem. De! Ha épp a halálos ágyán látnám,bizony még képen is vágnám! Mondom ezt úgy hogy tök békés, mindig jo kedvű ember vagyok.
Rákényszerítenek. Elhiheted, rettenetesen fáj.
De jó, hogy azt írtad, hogy jó sokáig nem beszéltek, és nem azt, hogy soha többé. Hátha új alapokra helyeződik a kapcsolatotok.
Egyenlőre nem teszek semmit, nem is keresem őket. De előbb-utóbb lesz ok az összejövetelre és én minden lelkiismeretfurdalás nélkül lemondom, ami tőlem szokatlan. Szóval lesz rá alkalmam, hogy kifakadjak és akkor kő kövön nem marad, az biztos. Ha nem úgy zárom a mondatomat, hogy ne keressetek többet, akkpr is pukkadás lesz belőle. Nehogymár én kiosszam őket.. jó sokáig nem fogunk beszélni, előre látom.
Hogyan tervezed megvalósítani? Egyszerűen csak nem találkozol velük többet? Vagy találkozol, de csak évi egy kötelezőt a karácsonykor? Vagy elmondod nekik, hogy ez és ez miatt nem akarsz velük többet találkozni?
Huuu, hát ahányan vagyunk, annyi félék. Én nem tudok úgy őszinte, mély törődést adni, hogy tudom azt, hogy nekem meg beintenek. Szerintem annyival tartozom magamnak, hogy ilyen szinten ne zézzenek le. Legalábbis én így élem meg. Ha visszaemlékszem, soha nem kaptam tőlük annyi figyelmet és törődést, amennyit én adtam nekik. És nem mértem-számolgattam az oda-visszát! Örömmel adtam és törődtem. De most úgy érzem, ha én nem érek annyit, h egyenesek, őszinték legyenek velem és kicsit törődjenek is velem, akkor ez egy képmutató, hazug, sekélyes testvéri kapcsolat, amilyet én nem akarok. Így megelőzöm azt, hogy a jövőben belémrúghassanak.
További ajánlott fórumok: