Ha eljő a változás kora… (beszélgetős fórum)

Szívesen MenoPause :-)

Szép napot, szia.

Szia MenoPause!

Egy másik fórumon vagyok, de teljesen véletlenül ide tévedtem :-)

Elolvastam az írásod, írásaid, sőt, minden más hozzászólást a fórumhoz.

Én a 45-öt töltöttem be tavaly télen és egy-két éve vagy három? kezdődtek el a változókori tünetek, bár annyiban szerencsés vagyok, hogy szülés óta - 20 éves korom óta - korai klimaxom volt, tehát már meg sem kottyant az ezzel járó tünetek garmada, amiket lentebb is olvastam.

Az indító cikked olvasva majdnem olyan volt, mintha magamat olvasnám, tehát nem vagy egyedül...

Most, hogy én is megtapasztalom ezeket az érzéseket, amiket említettél, úgy gondolom, hogy közre játszik a változó kor ezekben is.

Elképzelhetőnek tartom, hogy ez lehet az az időszak, amikor azt mondják a nőkre is, hogy "kapuzárási pánik".

Most többet nem írnék, mindenesetre örülök, hogy ide keveredtem és elolvastam az írásaidat :-)

Úgy látom az írásaidból, a gondolatvezetésedből, hogy okos nő vagy és úgy gondolom, hogy bár igen el tudja venni az ember eszét egy-két dolog, esetleg szerelem, de lehet megfelelően kezelni ezeket a dolgokat úgy, hogy mindenkinek jó legyen, szerintem Te képes vagy rá.

A legjobbakat kívánom Neked! :-)

Szia.

Szia.

Tökéletesen látod :)

Mindkét pontot. A férjem borzasztóan racionalista, igen pontosan tudja, hogy a nyitással oda az izgalom, tehát az ember nem vágyik már annyira rá.. és tökéletesen igaza van.

A kockázat? Felmerült, természetesen beszélgettünk róla.. tudja, hogy ha nyitott lennék a "másra", akkor ott lenne a valós a kockázat, a szerelembe esés kockázata, de nem tart tőle, hogy egy ilyen "szerelem", ami leginkább fizikális vágy lehetne, és mivel tudjuk, hogy ilyen esetben csak a jót mutatja a másik fél, szóval az ilyen érzés erősebb lehet, mint az a kötelék, ami kettőnk között van.

De ezek csak elvi kérdések. Egyre inkább.

Sokan nem tudják a dolgokat vállrándítással elintézni. Én sem... De idővel rájövök, hogy a történések mögé kell nézni. Fejlődésre van szükségünk éppen, ezért küldi az élet a kihívásokat. Mindig bízom benne, hogy nem véletlenül vagyunk együtt annyi ideje, amennyi. Nem hátráltunk ki soha semmi elől idáig. De gyerekként indultunk, és a középkorba léptünk... ez már bőven elég ahhoz, hogy mára sokmindent másképp lássunk, és hogy a különbözőségeink, amikre a gyereknevelés sűrű éveiben nem figyeltünk eléggé, felerősödjenek. Épp ezért próbálunk változni, változtatni nagyon sokmindenben. Nem egymást akarjuk megváltoztatni, hanem próbáljuk megtalálni, hogy mi az ami úgy jó a másiknak, hogy magunknak is... Kérdés persze, elég lesz-e, és meg fog-e felelni mindkettőnknek.

Természetesen nem fér bele egy cikk tartalmába, hogy az ember hogyan és miként jut el egy-egy pontra az életében, és én ezért is örülök annak, hogy itt sokan azért nem az elítélésüknek adnak hangot. A cikk nem mentségkeresés, ezek érzések voltak, és aki élt hasonlót, az át tudja érezni.

Ugyanebben a cipőben járok-45 leszek májusban-leírtad a cikkben mindazt amit érzek!

Az én férjem is megértő,támogat.

Annyi a különbség hogy nekem még itt egy kis 6 éves leányzó a 2 nagy mellett,vagyis még nagyon anyának (is) kell lennem!

Ehhez két dolgoz fűznék:

1.) ha már a férj tudja, nem kaland, oda a titok, a másság megélése.

2.) és ha a kalandból szerelem lesz? Kockázatos.

Értem miről beszélsz és egyetértek veled. Főleg abban, hogy "soha ne mondd hogy soha".

Változunk... Máshogy láttam 18, 20, 30 évesen sok mindent. De a véleményemet több témában kellett átértékelnem, ahogy telnek az évek.

Ráadásul aki nem élt 20-25-30 évet egy - akár csodás és szerető -

kapcsolatban, annak a véleménye számomra nem releváns. Élje meg, aztán beszélgetünk.

Ez egy korrekt hozzászólás.

Egyet értünk.

Köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt. Tudom, hogy akik voltak, esetleg most vannak hasonló helyzetben, értették amiről írok. Aki nem érti, és elítél érte, azt is megértem. Néhány éve én sem értettem volna...

A "jó dolgában azt sem tudja mit csinál" volt az első reakció, amit kaptam ezért anno... igen. Nemcsak Tőletek. Lehet. Ha napi szinten az anyagi és érzelmi biztonságért kellett volna küzdenem, nyilván nem ez lett volna a legfontosabb az életemben. Ez egy luxus probléma. Jól látjátok.

Egy biztos, hogy a soha szó többé nem szerepel a szótáramban. És a józan ész sem mindig biztosított. Ezt is megtanultam. De azt is, hogy ha valaki biztos alapokra épít házasságot, akkor nem dől össze kártyavárként ha kibillen az egyensúly. Ehhez két ember kell. És nagyon erős kapocs.

Természetesen én is sokat tettem a házasságomért. Én sem csak akkor álltam a párom mellett, amikor minden tökéletes volt. Sőt. De ez a cikk most rólam szólt, az én megélt érzéseimről.

Érdemes mélyen a kapcsolatokba nézni. Néhány tíz évet együtt leélni szépen, kevés embernek sikerül. Biztosan ismertek Ti is olyan párokat, akik együtt élnek, egymás mellett, barátokként. Vagy épp csak lakótársként. A szex, az intimitás megszűnik, nagyon sok kapcsolatban. Sokszor a felek észre sem veszik, mikor történt mindez. Látszólag minden ok. Csak ne piszkáljuk meg a felszínt, igaz? Ha már megvan az eltávolodás, ott garantáltan nem tűnik fel, ha valaki beújít egy szeretőt...

Ritka, ahol ennyi idő után van szenvedély, vágy, szerelem. A nagyon fiatalon létrejött kapcsolatok komoly buktatókat rejtenek ilyen téren. Mert a hűség ugyan döntés kérdése, de... nincs garancia semmire.

"Normális" esetben az ember először tapasztal, majd férjhez megy. Ha nem működik elválik, és újra kezdi. tiszta lappal. De ha a tapasztalás kimarad? Ha valaki mindezt házasságban teszi, akkor az már elítélendő.

Bármennyire is furcsán hangzik, és bármennyire is ritka, az én férjem egy bölcs döntést hozott, amikor az egóját félretéve a legnagyobb szeretete biztosítása mellett azt amit- pontosan tudja, hogy az ilyesfajta szenvedélyek fő vonzereje a titok. És titok nélkül megszűnik a varázs.

Még az is lehet. Ő tudja, ő érzi.

És még az is lehet, hogy nem nyög és nincs bűntudata.

Egyszerűen csak jól esett kiírnia magából és megosztania. Mi meg azért vagyunk, hogy meghallgassuk.

A fórumindító megcsalta az urát, és ezt becsomagolta a menopauza köntösébe.

Én totál azt hittem, hogy ez a cikk tényleg a menopauzáról szól. De nem.

Szerintem is saját döntéseinek következményeit nyögi, köztük van a bűntudat is.

Nem irigylem.

Hát, azért bizonyos "buktatókat" lehet tudatosan kerülni... :) Mondom ezt úgy, hogy ismerem a szituációt.

Számomra kicsit bizonyítvány magyarázásnak tűnik a cikk. Nem múltbéli történetet mesél, itt még nincs vége a vívódásnak.

A cikk eleje tetszik, a vége nem. Kicsit ismerem az érzést. Egyébként szerintem mindegyikünk ahol kirepülnek a gyerekek. Én úgy fogalmaztam, hogy a második fénykoromat élem, megtettem amit tudtam, elértem amit akartam, meg van mindenünk, a gyereket útnak bocsátottam, több idő van magamra, magunkra, szabadabbak lettünk. Igen, az énidő jelentősen megnövekedett és ez jó. Ezzel élni kell és nem visszaélni!

"Nem tudja jó dolgában mit tegyen" - ezzel picit egyetértek:-)

Ez nem a változás korának a tünetei.

Erre szokták mondani: "Jó dolgában nem azt se tudja már, mit csináljon!".

A férjed nagyon szeret, úgy tűnik. Csak kérdés, hogy meddig... nem ártana vigyáznod...

Én ebből azt szűröm le, hogy téged a férjed határtalanul szeret és azt gondolom, nem érdemelné meg, hogy te "kiéld" a nagy szabadságodat, abból

egy nagy törés lenne az életetekben!

Utána semmi sem lenne ugyanaz!

Rossz címet választottál: ez nem a változás kora. Nőknél a menzesz elmaradását kísérő hőhullámok, kedélyingadozások, álmatlanul átforgolódott éjszakák, csuromvizes pizsamában ébredések, egyéb kellemetlen fizikai és mentális tünetek halmazát foglalják így össze.

Amit most átélsz, az a nyakadba szakadt korlátlan szabadság, amivel nem tudsz mit kezdeni.

Úgy tűnik, a házasságodból való kikacsintás gondolatával is játszol. Lehet, hogy már a gondolaton is túlment? Te tudod, megéri-e.