Az életed veled van vagy ellened? (beszélgetős fórum)

Mi az a jelenleg?

Most este?

Ma?

Ezen a héten?

----

Egyébként az Élet az mindig velünk van, és ha nem úgy látjuk, akkor mi adjuk a körülményeinkhez hozzá a mi szkepticizmusunkat.

A világ nélkülünk is van.

Én nem hibáztatom a világot, lavírozok benne a lehetőségeim szerint.

Vagyis a kenyérsütést is meg kell tanulni hogy olyan legyen ami ízlik.

A szépséget és örömöt is meg kell tanulni észrevenni.

A lehetőséget is meg kell tanulni meglátni.

De. A Világ azért van, hogy nekünk jó legyen.

Csak mi nem ismerjük fel az üzenetét.

A lehetőségeit, a szépségét.

Azért, mert nem tudjuk, hogy hogyan érezhetjük jól a világban magunkat, azért ne a világot hibáztassuk!

Éppen most írtam egy másik fórumba: ha a kenyérsütő géppel nem tudsz jó kenyeret sütni, azért nem a gép a hibás.

Így áll ez a világra is.

Hogy-hogy?

Az élet az mindig mellettünk van, csak néha a palló mellé lépünk.

Több, mint egy hónapja írtad ezt.

Nem ezen gondolkodtam azóta, de érleltem a gondolatot, amit leírtál.

Az Élet = Lehetőség

Az Élet akkor olyan élet, amire "eredetileg" teremtetett, ha érzed, hogy te irányítod.

Minél inkább az elfogadod az Élet "partnerségét", annál jobban tudsz a jelenben élni.

Miért jó a jelenben élni?

Mert máshol nem tudsz - ez egyértelmű.

Hogyan lehet a jelenben élni?

Úgy, hogy kizárod a másik kettőt.

Ezt vagy alapból tudod, vagy megtanítottak rá, vagy... senyvedsz a "múlt" és a "jövő" nyomása alatt.

Az igazán bátrak nem mennek vissza, max. ha ez a küldetésük hogy szeretetből halnak meg a szülők karmája miatt. Mert az olyan a szülőknek, mintha elevenen megnyúznák őket. Mindent lefejt róluk, tehát az ő fejlődésüket alapozza meg.

Általában amikor a szülők nem vállalják a felelősséget az új életért, akkor megrendül a bizalom, és ez bizony bonthatja a kapcsolatot a Földdel. Mert alapesetben a beágyazottság azt jelenti, hogy megvan a bizalom az életke részéről, jól érzi magát testileg-lelkileg, komfortos számára ez az egész. Ergo, folytatja.

És nem rögtön érkezik meg a Földre, hanem évek, kábé amikor eléri a felnőttkorúságot, akkor elvileg stabilnak kellene lennie a személyiségnek, hogy két lábbal álljon a földön. Akkor megérkezett.

De mutass olyat, akinél minden flottul megy és 18 éves korára megérkezik.

Sokan pont akkor halnak meg, mert addigra elfogy az erő, kétségbeesnek, nem bírják. A szülők, a világ, az elfajzott értékrendek, stb...

Bedől a lélek és valami nagy hülyeséget csinál. Kivonja magát a forgalomból.

Még egy indigó is bedőlhet! Mert a szeretet és a bizalomhiány, az mindenhol AZ!

Az indigóknál és egyebeknél meg főleg nagy az önérzet, ők tripla-megán érzik a kirekesztettséget és a meg nem értettséget.

Miért?

Mert nem jól mennek a dolgaid?

Hópihe!

Nagyon magasra tetted a lécet.

"Aztán ahogy kezd beágyazódni az ember ebbe az inkarnációjába, úgy gyengül a Fény, és erőre kap az a NÉV, ami alatt fut az ember ebben a "kis" időben."

Valahol régen olvastam: fogantatásunktól számítva születésünk után további 6 hónapon keresztül bármikor "visszamehetünk" (= csecsemő halandóság), ha úgy tűnik, hogy túl kemény lesz a magunkkal hozott életfeladat. Addig van lehetőség a változtatásra mert közvetlen kapcsolatunk van a föntiekkel, a fény-nyel.

Ha ezt nem tesszük meg, akkor megkezdődik az a bizonyos beágyazódás a saját kis inkarnációnkba, az éppen akkor választott énünkbe, és közben megindul az elszakadás a fentiektől = kezd benőni a fejünk lágya (ami állítólag 7 éves korunkig megtörténik) és egyre inkább csak a fizikai síkra terelődve éljük napjainkat.

Persze az utóbbi években, évtizedekben egyre több lélek marad később is közvetlen kapcsolatban a fény-nyel, őket nevezik a fény gyermekeinek, indigó gyerekeknek, stb.

Ők alapból tudják, érzik, hogy mit kell tenni itt és most ebben az életben, míg mások hosszas keresés-kutatás után kapnak választ:

"Terjeszd a fényt, terjeszd a szeretetet!"

Köszi Zolcsi, valami elképesztően kifejtetted az "ÉN keresés gondolatmenetét".

-----------

"Aztán ahogy kezd beágyazódni az ember ebbe az inkarnációjába, úgy gyengül a Fény, és erőre kap az a NÉV, ami alatt fut az ember ebben a "kis" időben."

Zolcsi!

Évek óta olvaslak és nem kispályás vagyok, de ez a mondat nagyon megpöccintett engem.

Ne haragudj, hogy megkérdezem: ezt olvastad valahol, vagy te raktad így össze?

"- Te megtaláltad már Jézust, Forrest?

- Nem is tudtam, hogy keresnem kellett volna, uram."