Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Mi a véleményed Novák Hunor cikkeiről? fórum

Mi a véleményed Novák Hunor cikkeiről? (beszélgetős fórum)


1 2
2018. jan. 26. 15:56

Huhú!

Újabb megosztó téma.

Nem minden hsz-t olvastam el, de idáig úgy értékelem, hogy jóval kevesebb, aki egyetért a fiatal doktor szemléletével, mint ahányan nem.


Nekem semmi bajom a szemléletével, a cikkeivel.

Nem csak Novák Hunor vallja azt a nézetet, hogy a láz annak a jele, hogy a szervezet védekezik a betegség leküzdése érdekében, és nem indokolt minden esetben lázat csökkenteni. Mondták ezt már sok évvel ezelőtt is egyes orvosok. A miénk is mondta, pedig ő már idős.


Én úgy gondolom, hogy lehet egy lázat nem produkáló gyerek sokkal betegebb, mint az, akinek 38 fokos láza van.

Örök vitatéma lesz ez is, mint sok más, gyerekeket érintő kérdés.

Ahány orvos, védőnő, gyógyszerész,annyit mond.

Én azt vallom, hogy egy édesanya idővel rutinossá válik, és megismeri annyira a gyerekét, hogy tudja, mikor szükséges a lázcsillapítás.

Ezzel nem azt mondom, hogy betegség esetén felelőtlenül hagyja a gyerekét, mondván úgy sincs semmi baja. Nyilván orvosnak meg kell mutatni, de erre valahogy ráéreznek az anyukák, hogy mikor van rá igazán szükség.


Mindenki tegyen saját belátása szerint, csillapít-e lázat vagy sem. Csak döntsön okosan!

2018. jan. 26. 14:59

A lázat csillapítani kell.

Ennyi.

40. 31bc25d879 (válaszként erre: 33. - 124637ff9b)
2018. jan. 26. 14:56
Sokszor én is így gondolom.
2018. jan. 26. 07:46

Szerintem jók Novák Hunor cikkei.

A szenvedő gyereknek csillapítom a lázát, mert szenved. Ha jól érzi magát, nem is mérem.

A homeopátiát én sem fogadom el.

38. Piroska52 (válaszként erre: 35. - 124637ff9b)
2018. jan. 24. 17:40
mondjuk Spock-ot nem is olvastam
37. Piroska52 (válaszként erre: 35. - 124637ff9b)
2018. jan. 24. 17:39
nem ,csak mostanában olvastam valahol
36. Mezei Virág (válaszként erre: 32. - Ab61752c45)
2018. jan. 24. 17:37

Nem csak.

[link]

ha mézet adunk egy éves kor alatt az ételekhez, akkor pedig kitesszük a kockázatnak, hogy elkapja a gyermekbotulizmust. Kicsi a valószínűsége, de nem elhanyagolható a tény, hogy akár halállal is végződhet a dolog.

35. 124637ff9b (válaszként erre: 34. - Piroska52)
2018. jan. 24. 17:35
Gondolom fiatalasszony korodban neked se mondta ezt a védőnő, és a Spock-ban sem olvastad.
34. Piroska52 (válaszként erre: 33. - 124637ff9b)
2018. jan. 24. 17:32
a méztől is lehet,mert a piciknek fejletlen a bélflórájuk,és a rosszul kezelt méztől betegek lehetnek
33. 124637ff9b (válaszként erre: 32. - Ab61752c45)
2018. jan. 24. 17:28

Én is így tudtam.


Öregek vagyunk mi már ehhez a világhoz.

32. ab61752c45 (válaszként erre: 29. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 17:26
a botulizmust nem az állatok húsától kapják el?
31. Clarah (válaszként erre: 25. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 17:14
Ja itt a link, oxy
30. Clarah (válaszként erre: 24. - Ranna)
2018. jan. 24. 17:13
Egy éves korig tudom én. De ő is ajánlja a mézet a "megfázásos" cikkében. Linkelni most nem tudok. Persze nem tüdőgyulladásra, "csak" köhögésre...
29. Mezei Virág (válaszként erre: 28. - Ab61752c45)
2018. jan. 24. 16:21

?

Ezt nem értem...

Miért lennél?

28. ab61752c45 (válaszként erre: 25. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 16:02
vagy én vagyok a hülye?
27. ranna (válaszként erre: 25. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 16:00
Köszi :). Na akkor egy évvel csökkent az ajánlás.
26. Mezei Virág (válaszként erre: 25. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 16:00

Leírja, mikor kell orvoshoz fordulni, mikor lehet "házilag" segíteni.

Nem ismerem, de biztosan jó, és körültekintő orvos.

Még akkor is,, ha a homeopátia nem a kedvence! ;)

25. Mezei Virág (válaszként erre: 24. - Ranna)
2018. jan. 24. 15:57

Ez van a honlapján:

Torokfájásra, köhögésre egy éves kor felett méz (0-1 év között mézet a botulizmus veszélye miatt nem szabad adni), hat éves kor felett pedig cukorka adható. A cukorkával vigyázni kell, nehogy a gyermek tüdejébe kerüljön egy köhögési roham kapcsán!

[link]

24. ranna (válaszként erre: 19. - Clarah)
2018. jan. 24. 15:49
A doktor úr az aki ajánlja a mézet? Gondolom 2 éves kor felett, mert eddig azt mondták az orvosok, hogy botulizmust okozhat.
2018. jan. 24. 15:35

NH a lázról

"Mikor javasolt lázcsillapítót adni? A válasz egyszerű: mindig egyénre szabottan, a közérzetet figyelembe véve kell a lázcsillapító adásáról dönteni függetlenül attól, hány fokot mutat a hőmérő. Ha egy gyermek 39,5 fokos lázzal játszik, vagy csak kicsit bágyadt – indokolatlan a gyógyszer adása. Ha azonban 38,2 foknál már látványosan rosszul van, szenved, adhatunk gyógyszert. Alvó gyermeket tilos felébreszteni, piszkálni lázmérés vagy lázcsillapító adásának céljából, teljesen mindegy, hány fokos láza van, hagyjuk pihenni! Ne takarjuk be vastagon, hogy le tudja adni a hőt, alvás közben semmi baja nem lesz, a láz nem emelkedik spontán 42 fok fölé! Mivel a gyermekek többsége a hűtést (hűtőfürdő, priznic-vizes lepedőbe csavarás) szenvedésként éli meg, sikítanak és rettegnek közben, ezért ezek kőkorszaki módszernek számítanak, használatukat fejlett országokban már régóta nem javasolják.


Részletek honlapomon a láz rovatban!"

itt

[link]

22. 124637ff9b (válaszként erre: 15. - Zebracsikó)
2018. jan. 24. 15:30

Nekem az a problémám ezzel a nézőponttal, hogy a magas láz nem habitus szerint működik sejtkárosodás szintjén, vagy ha felborul a szervezet anyagcseréje.

Az mindenki szervezetére, annak sejtjeire ugyan úgy hat, esetleg károsítóan, még akkor is, ha nevetve viseli.

21. Mezei Virág (válaszként erre: 20. - Clarah)
2018. jan. 24. 15:26

Csak egy példát írtam...

Nem rólad.

20. Clarah (válaszként erre: 12. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 15:25

Nem vagyok asztmás.

Ha beteg vagyok, gyógyszert szoktam szedni.

19. Clarah
2018. jan. 24. 15:25

Sokszor úgy vélem, hiányzik a józan ész. Így könnyen a doktorra hivatkozva mézet adnak a tüdőgyuszis gyereknek köhögésre.

Hunor meg adja alájuk a lovat - még ha ezt konkrétan le sem írja.

18. Piroska52 (válaszként erre: 15. - Zebracsikó)
2018. jan. 24. 15:17

hát én felneveltem 5-gyereket,

erről a jóemberről még nem hallottam,De,,,,,,,,

volt nekünk egy gyerekorvosunk,szókimondó,

na ő mondta ,hogy 38-fok alatt nem kell csillapitani a lázat,mert az segiti legyőzni a betegséget,

ha kell éjszakára igen,hogy nyugodtan aludjon,

én nem használok homeopátiás szereket,de az egyik menyem általában azt ad a gyerekeknek,

hogy jó,vagy nem én nemtudom,

17. Mezei Virág (válaszként erre: 16. - Ab61752c45)
2018. jan. 24. 15:16

:)

Mikor valakinek saját gyereke lesz, sok dolgot másképpen lát!

Az nem olyan, mint a kórházban a sok kis beteg.

Más lesz az...

16. ab61752c45 (válaszként erre: 14. - Mezei Virág)
2018. jan. 24. 15:14
én is. muszáj a gyereknek lázat csillapítani,nem úgy vinni az orvoshoz.
15. zebracsikó (válaszként erre: 13. - Channa*)
2018. jan. 24. 15:07

NH nem a lázcsillapítás ellen van, hanem a felesleges, túl korai lázcsillapítás ellen.


AZ elesett, láthatóan gyenge gyermek (mint pl. a Tied, mikor "punnyadt, alvós") igényel lázcsillapítást.


De van olyan gyerek is, akiről kívülálló nem mondja meg, hogy lázas, mert a tevékenységén, habitusán semmi sem látszik 39 fok felett sem akár.


Ezért gondolom én, hogy NH iránymutatása és a szülői józan ész keveréke lehet a jó irány

14. Mezei Virág (válaszként erre: 13. - Channa*)
2018. jan. 24. 14:59
Megnézném őt maaajd, amikor neki lesz lázas a gyereke... ;)
13. Channa* (válaszként erre: 1. - Clarah)
2018. jan. 24. 14:47

"a lázcsillapítás (csak ha már "nagyon nyűgös" a gyermek)."

Na igen....Már ha nyűgös, mert az én gyerekem sosem nyűgös a láztól, hanem punnyadt, hallgatag és alvós. Tehát, Hunor szerint sosem kellene csillapítani a lázát...

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook