Közös hang a felnőtt gyerekkel (beszélgetős fórum)

De nem értem ezt a depresszió dolgot. Szerintem nem attól depressziózik valaki, hogy 40. Nem kell "túlélni". Attól depressziózik, ha körülötte minden szar, vagy hogy nem olyan az élete 40 hajnalán, amilyet annó akart. Belenéz a pénztárcájába, a tükörbe, a hálószobába (akármilyen sorrendben), és ha nem azt látja, ami kedves a szemének, akkor lehet 20-30-40-50 éves is,nem esik jól neki az a szülinap. Fèrfiaknál ugyanez. A nőknél csak annyit változik, hogy màr kevesebb idejük van megváltoztatni, ha a felsorolt dolgok valamelyike nem stimmel.

Kötve hiszem, hogy teli bukszával, csinosan és szeretve, bárki is úgy beszélne a 40. Szülinapjáról, hogy uristen, túl kell élni. Inkább ellenkezőleg, még dicsekszik is vele.

Nálunk az öcsém nem ünnepelteti magát. Sőt megtiltotta, hogy felköszöntsük. Nem fogadtuk el. Odáig jutottunk, hogy szülinapomon nem hívott fel, hogy értsem, én se köszöntsem. Nem velem van baja, hanem a "családdal". Az idén először nem volt anyumnak sem szülinapi családi ebédje (felköszöntöttük külön-külön), sajnálom szegényt és valahol magunkat is, de a bántalmazó apánkat messziről kikerüljük.

Mi szeretetből szeretnénk a szüleinkhez közeledni, nem holmi "átszálló" miatti félelmünkben.

Én ezt is megfordítom. Én speciel örülök, hogy megértem azt, amennyi vagyok.

Jó, a 40-nél én is kicsit berosszultam, de volt buli, ajándék, torta. Csak akkor volt, hogy picit az emberlyánya' elgondolkodik. Na az 50-nek meg kifejezetten örültem:)

Nos...nem olvastam el csak 1-2 hozzászólást. De akkor én most megfordítom.

Az én véleményem az, hogy nehogy már ne köszönthessem fel a gyerekemet a 40.-en. Meg bármelyiken. Adnék neki olyan átszállót, hogy a feje leszállna. Addig örüljön míg él a jóédesanyja és törődik vele, óvja, félti, örömet akar neki szerezni.

Baja van. És kinek nincs? Vagy van, vagy volt, vagy lesz. Az élet nem habos kakaó. De, hogy az anyját nyekegtesse azért mert felköszöntette, egyébként kérésének megfelelően nem hívott vendégeket, nem csinált nagy csinadrattát, ugyan már!

nalunk a fiúk töltötték a 40-et,

az egyik 2-éve,a másik tavaly,nem keritettek neki nagy felhajtást,

a nagyobbat megkérdezte a felesége,akar-e bulit,nem akar,ennyi,

a másik sem akart,

a harmadik februárban lesz 40 ,eddig még mind túlélte depresszió nélkül,

az idő igyis-úgyis telik,

ki hogy éli meg

Nem mindenkire igaz ez, a családban, környezetemben csupa olyan 40. szülinapok voltak, hogy csak na, némelyiken még tüzijâték is volt. Hisztizni 40 miatt csak egy fèrfit láttam, pont ugyanezt csinálta, amit a fórumindító lánya, hogy megtiltotta, hogy felköszöntsék. Már hetekkel előtte fapofával jött a munkahelyère is, és a szülinapja napján már szólni sem lehetett hozzá.

De ahogy a fórumindító is írta, a lányának problémái vannak anyagi, stb, ezért nem az a baja ilyenkor valakinek, hogy betöltötte a 40-et, hanem hogy HOGYAN. Mert ha mindened megvan, rendben a szénád, elèrted, amit 40 évesen el akartál érni, elégedett vagy a külsőddel is, hát tudod ünnepelni. Ha minden szar, akkor meg nem. Más egy sikeres nő, más egy sikertelen. Nem a 40-es szám a gond. Ezért szerintem ezt egy anya megérti, tiszteletben tartja és segíti a gyerekét, amiben tudja, hogy tényleg legyen mit ünnepelni.

Én meg örülök, hogy megértem az 5x-et, remélem a 6-ot is.

És van olyan barátnőm, aki - velem együtt - annak örül, hogy túl van a 8. X-en, nagyobb eü. probléma nékül és jön-megy, kirándul és minden érdekli:-))

tartsál ki, soha nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek látszik,

előbb utóbb megnyugszik, nem könnyű lenyelni ,a 40-ik szülinapot

Drukkolok, hogy rendbe jőjjenek a dolgok! Ha mással is ilyen, akkor nem veled van gondja, hanem saját magával. Rossz anyaként ezt végig nézni, de most nem tehetsz mást mint vársz, meg elmondhatod neki, hogy bármi baja van számíthat rád.

A másik két gyereked támogat, most hogy beteg vagy?

hagyd békén egy kicsit,ha jó a viszony köztetek,úgy is elmondja mi bántja,

de ha zargatod csak bezárkózik,

ha tudnád hogy utálom a szülinapot,de nem tehetem, mert a 4-ik unokámnak is ugyanazon a napon van

Ez a hozzászólásom pont nem a fórumindítónak szólt, de akár rá is érvényes lehet.

Olvasd újra az első bejegyzést, én azt tettem. Látszik, hogy nem csak egyetlen "hiba" történt. Háromszor kérdeztem rá arra, hogy mivel indokolta a lánya az elutasítását, egyszer sem kaptam választ. Valamiért nem találják a megfelelő kommunikációs csatornát. Nem hiszem, hogy találgatni kellene, hanem konkrétan rákérdezni. Csak ez azért veszélyes, mert kaphatunk számunkra kellemetlen választ.

Nem, nem a hibáztatás volt a szándékom.

Nekem is ez a kérdésem. Miért várjuk el a gyerekeinktől, hogy tiszteletben tartsák a kéréseinket, óhajainkat, ha mi magunk nem figyelünk az övékére? Aki szelet vet, vihart arat - mondták a régiek, valamit tudtak ők már.

S ez még akkor is érvényes, ha csak pillanatnyi zavarról van szó. Habár kétséges, ha nem csak a szülinapjával, hanem a karácsonyozással is gondjai voltak.

Igazad van. De ha már mindenki a saját életével példálózik: a tízéves gyerekem kérését is tiszteletben tartom.

Vannak dolgok, amit egyedül kell feldolgozni, és ha ennek a lánynak ilyen mélyütés hogy negyvenéves lett, akkor van mit feltoldoznia. Akkor segítség bármi, ha kéri, egyébként csak tolakodás.

Tudjuk, hogy te magad vagy a megtestesült tökély ;) Te nem tennél ilyet. Mert ne nyilván dalolva gyalogoltál át az összes kerek évfordulódon. Tudom, hogy van ilyen, én nemrég lettem 40, ugyanolyan lülye pók vagyok, mint húszévesen.

Ugyanakkor tudjuk, hogy vannak, akiknek nem ilyen egyszerű ez. És az hogy te vagy én, remekül viseljük, nem jelenti azt, hogy neki is így kötelező. Úgy reagált, ahogy tudott, most erre képes.

Nem mellesleg előre szólt, hogy nem szeretné, nem kér se tortánt, se ajándékot, se ünneplést. És akit megkért, az elegánsan letojta, hogy mit szeretne a lánya. A lánynak empatikusnak kellene lennie, és érzéseit félre téve mosolyogva kellene fogadnia, amit jó előre szólt, hogy nem kér. Anyukától miért nem várjuk el ezt a tapintatot?

Tökéletesen megértelek. Értem, hogy nem önsajnálatról beszélsz, hanem aggódás, féltés van benned a lányod iránt.

Az pedig, hogy kis sértettség mégis van benned, azt is megértem. Hidd el, ez természetes érzés! És sokkal jobb, hogy ezt magadnak is bevallod, mintha úgy tennél, mintha nem bántana ez a helyzet.

Mint az korábban is írtam, és reagáltál rá, bízzunk benne, hogy ez most csak egy átmeneti állapot a lányodnál, és hamarosan visszahúzza a tüskéit.

Abból gondolom ezt, mivel azzal indítottad a fórumot, hogy csak a lányod 40. szülinapja előtt érezted a változást, addig nem volt ilyen.

Hagyj a lányodnak időt, ne éreztesd vele, hogy neked most mennyire rosszul esik a viselkedése. Te is nehéz helyzetben vagy, hiszen így nagyon nehéz segíteni, amikor az ember tanácstalan, nem tudja a valódi okot, és csak tapogatózik. Viszont teljesen magára sem szabad hagyni, ha most makacskodik, akkor sem. Pont az esetleges depresszióra való hajlam miatt, ami felmerült benned is.

A téli időszakban sokkal kevesebb a fény, ami önmagában sokunkat megvisel valamilyen szinten.

Szóval óvatosan. Ha nem igényli az együttlétet, akkor nem kell erőltetni, de egy telefonhívás egyszer-egyszer talán nem fogja zavarni.

Ha már az is, akkor viszont nagyobb a baj. De erre gondolni sem akarok.

A legjobbakat kívánom nektek! :)