Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem? (beszélgetős fórum)
A apai, anyai nagyszüleim egyszerű, nem gazdag vidéki emberek voltak. Pest külvárosába költözve első dolguk volt a házépítés mellett telkeket vásárolni. Akkor ezen a részen fillérekért megtehették, így tudtak adni házhelyet nászajándékba azoknak, a gyerekeiknek, akik nem házasodtak be máshova.
Volt időszak, amikor nem tudtam megszámolni a két kezemen, hogy 500 méteres körzetben hány ingatlan a családunké.
Mára csak egy maradt: az enyém. :( A keresztanyám adta el nekünk a komfort nélküli szülői házát jóval-jóval a piaci ár alatt, azt is részletre, így bankhitel csak az átépítéshez kellett, nagyon megfizethető, fix kamattal.
A szüleim házának eladásából rám eső részt odaadtam a nagyfiamnak, így tudott lakást venni a belvárosban. (Persze ő nagyon takarékoskodott, így a lakás árának a fele megvolt neki.) Igaz, csak kölcsön, amit úgy fizet vissza, ahogy az ereje engedi. (Talán élek addig, hogy visszakapjam.)
A kisebbik velem lakik a mamahotelben, így a keresetéből jócskán tud félretenni, mert csak hobbira, szórakozásra költ, a rezsibe nem száll be, így ha majd akar, el tud majd indulni.
Tehát a szülői segítség kimerül(t) az otthonteremtés segítésében, illetve a diploma megszerzésének támogatásában. Kocsi, lagzi, egyéb „luxuscikk” ajándékozása nem volt divat nálunk.
Ma már a környéken szinte csak építési vállalkozók vásárolnak ingatlant, a nagy többség nem tudja megismételni a mi történetünket. Vidéken talán megtehetnék, de ott meg a munkahely a probléma, hiszen vállalkozónak felcsapni...
A fiam pl nem csak kapja. Dolgozik vidéken, kb fele fizetésért, mint amennyit Pesten kapna.
Tényleg azt kellene tennem, hogy nem segítem?
Egyébként meg mindegy is bárki véleménye. A gyerekem, és segítem ahogy csak tudom. Nekem ez így természetes.
Majd ő is segíti a gyerekét.
Meg engem, ha öreg leszek.
Írass a nevedre és támogass engem is. Elfogadnálak Anyunak, az enyém nem ilyen jófej. 😘
Amúgy el sem tudnám már képzelni a életem úgy, hogy csak kapom a pénzt. Ami jót most kapok, az is furcsa. Keresem a csapdát. 😑
Tulajdonképpen mindent. Már csak férjet kellett keresnie, akivel tarthatja a szintet. 😁
Bár lehet azt is alaátették. 😝
Én semmit nem kaptam az ég világon,ez szó szerint értendő.Anyam egyedül nevelt negyőnket,nem meglepő.
Három éve harminc évesen két bőrönd és egy havi megélhetésre elég pénzzel külföldre költöztünk a jobb megélhetés reményében.Mindharom testvérem külföldön el már évek óta.
Szerencsére mindenkinek bejott a szamitasa.
Mi a saját gyerekeinknek amit addig sikerül,azt megtesszük.
Mindkettőnek nyilván nem tudunk majd lakást meg autót,nem is akarunk.
Inkább csak önerőt biztosítanank.
Tíz év hátrányban vagyunk,elég lesz behozni
Én semmit nem kaptam, amikor férjhez mentem, hugom se. Azóta se, soha. Szüleim úgy fogták fel, hogy ők sem kaptak anno.
Gyártottak hozzá egy önigazoló ideológiát is, hogy így tudjuk majd becsülni. Ami egy baromság, szerintem nincs összefüggés. Ez egy hülye felfogás, hogy csak azt tudja értékelni az ember, amibe belerokkan, hogy elérje.
Lényegében jól kerestek, csak amijük volt, elköltötték, az ő dolguk, csak ne gyártsanak magyarázarot.
Én a lányomnak születése óta teszsk félre, nem nagy összeget, de azt havonta rendszeresen.
Se nekem se a párom szüleinek nem volt lehetősége anyagi segítségre.
Nekünk van, szerencsére.
Iskolák, jogsik, kocsi, lakás, rezsi, ezeket mind álljuk még, és nem lesz ez máshogy az esküvőkkel sem.
Jah a masik hogy én nem vagyok hajlando senkitől nagyobb segitseget elfogadni. Paromra tekintettel kivetelt.tettem de nagy hiba volt :Anyós segített anno, nappali butorba beleadott penzt..nos azota is hallgatjuk meg hálálkodni kell vagy kedvtol fuggoen felhanytorgatja...az ilyentol okádok...
Szoval én kerulom a segitseget, plane anyagit.
Szia. Ne foglalkozz veluk. Ha legközelebb barmit az orrod alá dorgolnek( bezzeg xy kocsit vett vagy hazat vett) akkor nyugodtan vágj vissza hogy annak konnyu akinek van hatszele es te keményen dolgozol hogy eljuss oda.
Amugy nem szabad ezzel foglalkozni. Valami frusztraciojukat igy vezetik le.pont rajtad keresztül...
Az én szuleim támogatók. Viszont hugom pasijának az anyja meg családja jóformán élősködik a sajat fian! Eleve mikor otthon lakott akkor az egesz fizetését haza kellett adni es azt elb.sztak cigire, piára, csokira, draga parfumre. Amikor megpróbált a sarkára állni hogy o gyujtene akkor meg kitagadtak! Folyton idiotaztak meg leneztek es hogy bezzeg a tesója az okos meg szep meg van penze(jah hogy tole semmit nem vettek el az mindegy volt szerintuk)... Miota elköltözött azota meg allandoan lelki terror van hogy hagyod anyád ehen halni meg nem is szeretsz... Szoval örülj hogy nem veszik el a pénzed hanem csak amennyi a rezsibe, kajaba kellett mondjuk. En mig otthon laktam Sosem engedtek hogy adjak a kozos kasszába. Mondtak hogy gyujtsek hazra\amire kell.
Unokatesóm ugyanaz a szitu mint te. Nyomorgas albérletben es azt hallgattak hogy bezzeg xy rokonnak mar haza van meg kocsija-azt pont elfelejtettek hogy ott a szulok besegitettek...szoval nem lehet egyszeru. De tenyleg azzal teszl jot magadnak ha nem foglalkozol azzal hogy szüleid mit mondanak illetve masokkal sem foglalkozol.csak a sajat boldogsagoddal.
Én nem "klasszikus" családban nőttem fel, nem kaptam semmit útravalónak, inkább csak sok megoldani való feladatot. Így utólag nem bánom, bár sokszor jó lett volna a segítség.
Mindent nem szabad megadni egy gyereknek. Kell, hogy küzdjön, kell, hogy értse, mi az értéke ennek, vagy annak. De puci seggel útnak indítani, főleg a mai világban, az nagyon komoly. Ha csak 2 ezer forintot különít el a szülő havonta, mert tudom, hogy sokan nem tudnak többet, még az is nagyon jó kis összeg, ha kisgyerekkor óta gyűjtögetik. Egy lakást mindenképpen szeretnék venni az enyémnek, mire felnő, hogy el tudjon indulni az életben, és nyilván segítenék mindenben, amiben tudok. Hogy mi az a "minden", az tőle függ majd legfőképpen. Most megvan mindene, ami egy gyereknek kell, az biztos. Nyilván ha innen nézzük, kialakul egy igényszintje, amit tartani akar, viszont korántsem biztos, hogy én azt finanszírozni tudom, vagy akarom egy felnőtt embernek.
Oltari sok mindentol fugg. Ill.sok helyzetet ismerek csak ugy, sajat tapasztalatbol -is. Nem elvarhato egy szulotol,hgy 18 evesen atadja a kocsi es/vagy lakaskulcsot... Olyat is ismertem, aki megkapta, olyat is akit elzavartak otthonrol, hgy alljon labra...
Elet-helyzet - kapcsolat fuggo.
Mit ertesz a "mas" formaban mogotted allunk alatt?
Jó kis téma.
Nekem segítettek. Testvéremnek is. Mindketten 23 évesen beköltözhettünk hitelmentes lakásba. Én jogsit és autót kapnam, tesó egy üzletet amiben dolgozhatott. Esküvőmet szülők állták, de nem volt nagy igényünk viszont nem szóltak bele milyen legyen. Ha kell most segítenek, de nemigen kérjük. Inkább szulinapi, névnapi, karácsonyi ajándék gyanánt veszenek nagyobb értékű valamit, amiről tudják hogy nem tudnánk megfizezni.
Mas tarsadalmi rendszer, szokasok, eletstilus, jovedelmi viszonyok, lehetosegek, korlatozasok.
Ma mar maskepp utik a kutyat.
Háttérsztori: én olyan családból jövök, ahol az előző generációt (tehát szüleim és testvéreik) anno anyagilag elindították a saját szüleik az életben. Ez többféle dolgot jelentett: telket kaptak vagy lakást, kifizették az esküvőt, babával is otthon lakhattak, amíg felépült a ház. A nagyszülők egyáltalán nem voltak gazdagok, csak megmaradtak ezek a dolgok (pl. telek) a családon belül és 30+éve nyilván más világ is volt, illetve nem mindent ők biztosítottak, hanem a másik oldalról szintén besegítettek anyagilag a szülők.
A lényeg, hogy mindenkinek megvolt a maga kuckója fiatal huszonéves korára, ahova családot alapíthatott, mert a szülők segítettek.
Na most, a mi generációnkat (testvéreim és unokatestvéreim) nem segítik az életkezdésben a szülők, nem kaptunk telket, lakást, nem fizették a lagzit, nem lakhatnánk otthon párral vagy gyerekkel. Sőt, az egész családban az a felfogás uralkodik, hogy lehetőleg mindenki oldja meg a maga életét, a szülőnek nem kötelessége 18 éves kora után eltartani a gyereket, örüljünk annak, hogy felneveltek és otthon lakhatunk, ha beszállunk a költségekbe (merthogy be kellett).
Rendben, nem ugyanolyanok a körülmények, a mi szüleink már nem tudnak összegyűjteni 2-3 lagzira vagy telekre való összeget, nehezebb ma, mint 30 éve volt, ésatöbbi, de hogy még cseszegetik is az embert, az valami hihetetlen. A párommal segítség híján nyilán évek óta albérletben élünk, dolgozunk és tanulunk, de bérleti díj mellett ugyebár jóformán lehetetlen félrerakni, végül 1,5 éve külföldre is kijöttünk csakhogy jussunk már valamerre. Na, ezelőtt is hallgattam eleget a célozgatásokat, hogy bénák vagyunk, azóta pláne, merthogy más bezzeg tud boldogulni, más bezzeg nem megy ki külföldre, más bezzeg megél. A testvérem bezzeg halad az életben (jaaa, de ők a párja családjától kaptak lakást), a barátnőm bezzeg megoldja a gyerekvállalást (jaa, de őt meg férjestül-gyerekestül a családja tartja el otthon, hogy az egész fizujukat félrerakhassák lakásvásárlásra), bezzeg, bezzeg, bezzeg. Nem a szemünkbe mondják nyíltan, de állandóan szurkálnak és cseszegetnek.
Ez nekem olyan furcsa. Egyrészt az, hogy egy generáció, amelyik 25 évesen már komplett, hitelmentes házban/lakásban üldögélt, képtelen volt akár csak egy lagzi árát összeszedni a saját gyerekei számára, másrészt, hogy ha nem tudják biztosítani a gyereknek a minimális támogatást sem, akkor miért nem bírják legalább békén hagyni, elismerni a fáradozásait, azt mondani, hogy ne haragudj, mi nem tudjuk ugyanazt nyújtani, mint nekünk a saját szüleink, de legalább más formában mögötted állunk?
Nem értem. Elfogadom, hogy magunknak kell megteremteni mindent, de nem tudom megérteni a háttérben húzódó okokat. Annyit mondjuk megtanultam, hogy én a születésüktől kezdve takarékoskodni/befektetni fogok a gyerekeimnek, hogy el tudjam őket indítani az életben.
Ti hogy álltok ehhez a témához? Nektek segítettek anno? Ti spóroltatok nekik? Vagy úgy vagytok vele, hogy nektek se segített senki, oldják meg ők is maguk? Esetleg akartatok volna segíteni, de sosem álltatok úgy anyagilag?