Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Idősen, betegen családban vagy otthonban képzeled a jövődet? fórum

Idősen, betegen családban vagy otthonban képzeled a jövődet? (beszélgetős fórum)


180. Derby22 (válaszként erre: 174. - Mária 54)
2017. nov. 8. 13:37
:-)
179. Derby22 (válaszként erre: 177. - Syria)
2017. nov. 8. 13:35
Nézd emiatt ne emészd magad. Az idősek szervezete, agyi keringése sajnos az idő előrehaladtával olyan mértékű romláson megy keresztül, amit nem lehet kordában tartani. Lassítható megfelelő gyógyszerezéssel de nem visszafordítható. Több esetben, szemtanúja voltam, hogy a saját lakásást sem ismerte fel. Állandóan oda akart visszamenni ahol gyerekeskedett vagy ahol a házaséletét elkezdte (közben lakást cseréltek, ami kiesett) Sőt volt aki a családi szerepeket keverte az unokája volt a lánya a lánya meg az anyja. De más esetben időlegesen a saját gyerekét férjét nem ismerte meg és ki akarta kergetni... Vagy engem hitt a lányának.. Ezzel azt akarom mondani tedd félre a lelkiismeret furdalásod, mert ez nem rajtad múlik. Ez a betegség egy nyilvánvaló tünete..
178. fincsi5 (válaszként erre: 177. - Syria)
2017. nov. 8. 08:55

Tuti, hogy lopnak!:((((

Anyunak vinni kellett be ruhát, "arra az esetre is."

Csakhogy nem ott halt meg, és mikor kimentem a ruháért, sehol nem volt.

Biztos nem a másik néni volt, hiszen a dolgozók pakoltak, miután odatelefonáltam.


Alig tudtam minősíteni őket, végül megtettem, úgy jöttem el, jó 2 év után.:((

177. syria (válaszként erre: 164. - Derby22)
2017. nov. 8. 08:49

Amiket leírtál az megerősíti a sejtésemet: a személyzet lop. Ezt nem lehet szebben mondani. S ha ez így van, az nem az intézmény, hanem az alulfinanszírozott rendszer bűne. Ha az idősotthonban dolgozók normális fizetést kapnának, egyrészt nem szorulnának ilyen jellegű „kiegészítésre”, másrészt nem fluktuálódnának olyan mértékben, mint amit tapasztaltam.

Abban van lelkiismeret furdalásom, hogy nem hoztam haza anyukám ruháit kimosni, hiszen amíg itthon volt, addig is én mostam rá, és elég sűrűn mentem hozzá ahhoz, hogy megtehessem. De láttam a csodálatosan felszerelt mosókonyhát, s elhittem, hogy elkülönítve mosnak. Súlyos hiba volt.

A másik. Kegyetlen volt meghozni azt a döntést, hogy anyám „esetlegesen” jobb komfortja helyett két ember, azon túl pedig egy harmadik, a másik fiam egzisztenciája került előtérbe.

Anyukám a világos pillanataiban ezt pontosan értette, s nem volt benne szemrehányás.

Egy vasárnap, mise után (minden vasárnap ott voltunk a szentmisén) visszavittem az otthonába, ahol akkor már a nagyfiamék laktak, hogy ott ebédeljünk. Pár perc feszengés után megkérdezte, hogy hol van. Mondtuk, nem értette, s kérte, vigyem vissza az intézetbe.

Az ilyen helyzetekre nem azt mondanám, hogy nehéz, hanem azt, hogy iszonyat…

176. Derby22 (válaszként erre: 173. - Derby22)
2017. nov. 8. 08:40
Volt olyan betegem aki nem volt hajlandó csak hanyatt feküdni. mert így szokta meg, mondta. míg aktív életet élt.. elég sokáig.. Persze nem emlékszik az ember hogy álmában mit csinál. Jó időbe telt rávenni erre-arra. Tudom, a betegápoló családtagok mi mindenen kell keresztül menjenek. Sok esetben egy idegentől jobban elfogadják az ész érveket, de persze történhet fordítva is.. Igazán tisztelem minden hozzátartózót aki ebbe belevág. A tapasztalatom az, hogy az utolsó legnehezebb életszakaszt nem szabad családtagnak végigcsinálni mert érzelmileg érintett. És ne az az emlék maradjon meg ne az a sok szívfájdalom ahogy nap nap után fogy az ember... És még bennem is bennem van ilyenkor, hogy tehettem volna többet? mit kellett volna másként? Mikor pontosan tudom magamról, hogy aludni sem tudnék ha nem úgy tettem volna.. Akkor egy hozzátartozó, mindezt hogy éli meg?? Én úgy gondolom az ha lehet látni hogy fogy a beteg lelki és testi ereje, át kell adni más kezébe...
175. d5bae51d10 (válaszként erre: 172. - Mária 54)
2017. nov. 8. 07:30
Jó reggelt. Igen, ez az élet rendje. Van amikor eljutunk a teljesítőképességünk határához, és akkor dönteni kell.
174. Mária 54 (válaszként erre: 173. - Derby22)
2017. nov. 8. 05:56
Természetesen decubitus matraccal volt. Igazad van, a mozgást nem váltja ki, a mozgatás az ápoló feladata. Viszont az ágy magassága változtatható, ha az ágy szélére kiültettem édesanyámat, leért a lába.
173. Derby22 (válaszként erre: 171. - Mária 54)
2017. nov. 7. 20:29
Az egy kiváló dolog!! mindenkinek ajánlom tartós beteg esetében ugyanúgy mint a decubitus matracot.Még a passzív torna is könnyebb, azáltal, hogy meg tudja a sarkát támasztani torna közben.. amellett, hogy segít elkerülni a felfekvést.. persze a mozgást forgolódást nem váltja ki... nem szabad csak egy pózban feküdni.
172. Mária 54 (válaszként erre: 159. - D5bae51d10)
2017. nov. 7. 19:20
Nem érzek bűntudatot. Előttem volt édesanyám példája. Nevelőapámat hosszú éveken át ápolta. Még akkor is, mikor már ő is beteg lett. Már akkor elgondolkodtam rajta, hogy mi ez. Kötelesség vagy felelőtlenség. Nevelőapám egyik oldalára béna volt, a 100 kilójával. Akkor én csodálkoztam, hogy a gyerekei nem tesznek egy lépést sem, mert ha az én apám lett volna, bizony nem találtam volna megfelelőnek azt a gondoskodást, bár édesanyám a maximumot adta, amit tudott. Amikor eljött az ideje, hogy kevés az, amit én tudok adni, akkor lett téma az otthon.
171. Mária 54 (válaszként erre: 155. - Derby22)
2017. nov. 7. 19:12
Mi vettünk elektromos betegágyat. Nagy segítség volt. Abdán elég olcsón hozzájutottunk. Az otthonban is a saját ágyában, sőt a saját bútorai között van.
170. Derby22 (válaszként erre: 169. - Derby22)
2017. nov. 7. 14:16
No persze megalapozottság esetén ez nem is annyira csak ígéret..
169. Derby22 (válaszként erre: 168. - D5bae51d10)
2017. nov. 7. 14:15
Dehogy, azért van minőségi különbség az esetek nagy többségében.. az otthont jobban számon is lehet kérni.. és a felelősség biztosításuk no meg a működési engedélyük miatt ha az ember rájuk morran jobban odafigyelnek. Ha a panaszok elszaporodnak úgy felügyelet alá vonják őket mint a pinty. és akkor oda a laza életnek... Én szeretem beleszőni a felügyelet szót egy feszesebb mondatba. Nem kell fenyegetőzni csak a megfelelő irányú mondattal érzékeltetni mi következik ha az ember elégedetlen..
168. d5bae51d10 (válaszként erre: 165. - D5bae51d10)
2017. nov. 7. 14:00
Nem két órás, hanem 24 órás felügyelet. Bocs, javítottam. Most idős otthonban van, nem elfekvőben. Ez egy fokkal talán emberségesebb,de lehet, csak magamat nyugtatom...
167. Derby22 (válaszként erre: 165. - D5bae51d10)
2017. nov. 7. 13:55
Az elfekvő kórházaknak is az a direktívája, csak valahogy ott nagyobb a beteg-fluktuáció mint az én kezem alatt... Amit tudnak megtesznek.
166. Derby22 (válaszként erre: 165. - D5bae51d10)
2017. nov. 7. 13:51
Mivel bele kell a monogtamot jelzést tenni, azt elmondhatom, hogy véletlenül egy használt cikk piacon bukkan egyik hozzátartozó a saját maga által bevarrt monogramos pongyolára.. ami az anyósától tűnt el...azért figyelt fel rá, mert pont olyan volt mint amit Ő vett korábban nem számított arra, hogy ugyanaz.. csak kézbe vette és lám, arra se vették a fáradságot hogy kiszedjék... nagy perpatvar volt a tettes elszaladt.. otthagyva mindent..
165. d5bae51d10 (válaszként erre: 164. - Derby22)
2017. nov. 7. 13:43
Igen, nem tudjuk mikor teszünk jót. Ha hagyjuk a leépülést, ami szerintem törvényellenes is mert van szülőápolási és tartási kötelezettség, vagy megnyújtjuk a szenvedést mert fizikailag ellátjuk a beteget. Mi - azért még ennyire nem volt sarkos a helyzet - öt évig ringattuk abban a hitben magunkat, hogy akkor teszünk jót, ha otthon van Mama a saját környezetében. De hétről hétre rosszabb lett minden. Addig naponta kétszer ment gondozónő, egyszer mi este meló után. Hétvégén háromszor mi a férjemmel. Bevásárlás, takarítás, minden a mi feladatunk volt. (Plusz unokák) Aztán június végén jött egy mélyvénás trombózis. Kórház azonnal. Ott kivizsgálás minden téren. És mondták, hogy eddig is vagányak voltunk, mert történhetett volna baj. De erősen javasolt a 2 órás felügyelet. Így kerültünk egy viszonylag elfogadható Idős Otthonba. A ruhákat nem merném állítani, hogy hazaviszik az ápolók, de keverik az biztos. Ott megy a mosatás és nem figyelnek arra, hogy ki mit kap másnap. Pedig mindenben benne van a neve...
164. Derby22 (válaszként erre: 162. - Syria)
2017. nov. 7. 13:35

Sajnos. Erre utaltam korábban, nem szeretem az intézményeket lejáratni mert szükséges rossz,és nem akartam, hogy úgy tűnjön haza beszélek, mint idős gondozó.. a betegek nem szoktak egymástól lopni...sőt ha valaki hozzátartozója eltávozik sokan haza sem viszik az ott viselt, használt személyes ruházatot egyebet..és ez az úgynevezett emelt szintű otthonokban is megtörténik. Ékszert drága holmit nem érdemes.. egy kivételről tudok a Nyíregyházi de oda nagyon nehéz bejutni mivel elsősorban egyházfiknak és nővéreknek (apácáknak) van fenntartva, csak az e feletti helyeket lehet megpályázni.. És a kedves családtag azért nem ismerte meg mert kiszáradt illetve leszedálták, hogy kevés dolog legyen vele, vagy mindkettő..

Senkinek ne legyen azért lelkiismeret furdalása ha más megoldást nem tud, kellő ellenőrzés gyakorlása és megfelelő számonkérés esetén a helyzet tud javulni, csak ez megint konfrontációval jár..

És annak se legyen lelkiismeret furdalása aki anyagilag a végsőkig helyt állt míg a szerette viszonylagos ép tudattal élt, de a tudattalanságot nem bírva végignézni elfekvőbe utaltatja a családtagot. Nincs mit megszólni ezért senki.

Én 3,5 évig ápoltam egy külföldön élő családtag édesanyját. Aki alzheimeres volt. Mikor átvettem néha még tudatánál volt és képes volt ülve maradni... minden fáradozásom ellenére a szervezet kezdett leépülni. Másfél évig teljes tudatlanul,ágyban fekve, vegetálva és reflex üvöltéseket adva ki magából folytatta életét, életem legmegrázóbb és elfelejthetetlen élménye volt. Soha többet nem vállalok mert bele lehet dögleni, hogy az ember nem tud segíteni... pépesen adja az ételt, forgatja, segítséggel fürdeti mert magatehetetlen testtel nem bír egyedül, vagyis komfortosan ellátja, de már semmit nem ért a külvilágból, egyedül a simogatásra reagál. Tanulmányok írnak a zeneterápiáról. kipróbáltam, francokat. Lehet volt rá precedens a betegem ugyan nem.. kórházba került akkora decubitusokkal kaptam vissza 2 hét után hogy 2 hónapnál több volt kikezelni.. sokszor feltettem magamnak a lelkiismereti kérdést. Humánus, amit teszek? Nem hagyom kiszáradni nem hagyom éhezni, nem hagyom nem hagyom. Nem az én döntésem. Én csak annyit döntettem hogy kitartok vagy megfutamodok. A családnak kell dönteni. És ez rettenetesen nehéz.

Minden hasonló helyzet nehéz..

163. d5bae51d10 (válaszként erre: 162. - Syria)
2017. nov. 7. 12:39
Syria, pontosan értem miről írsz. Nekem a kilencven éves demens anyósom került most otthonba. Öt évig mi ápoltuk otthon. Még egyelőre fizikailag jól van. De: egy hónapja van benn kb. Nem találtam a törölközőiből sokat, teljesen idegen eredetű nadrág volt rajta. És kb. fele mennyiségű ruha volt a szekrényben, amit bevittem. Mosásban van? Egymástól szerzik meg? Nem tudom. Mama szerzett magának ruhát a Szeretet Kórházba, de mi visszavittük...
162. syria (válaszként erre: 47. - Százas Evelin)
2017. nov. 7. 11:24

A családtagjaimmal nagyon megszenvedtük, amikor szembe kellett nézni: anyukámnak 24 órás felügyeletre van szüksége. Nem szégyelltem, nem dugdostam, sőt: időben felfogadtam mellé valakit, aki hetente kétszer látogatta. (Nem kellett semmilyen háztartási munkát végeznie, csak vele lenni 1,5 órát.)

Mivel a kisebbik fiamat még taníttattam, szükség volt a keresetemre (a majdani normális nyugdíjam érdekében is), nem maradt más, csak az idősotthon.

4 ágyas, kellemes szobába került, ő volt a legjobb állapotban, mert a másik 3 ápolt vagy mozgásképtelen ágyban fekvő, vagy totálisan demens volt.

Naponta látogattuk: hetente 3-szor én, kétszer a bátyám, egyszer a nagybátyám, egyszer a fiaim. Szörnyű volt látni, hogy milyen gyors tempóban süllyed a demenciába.

2,5 évet élt ott. A amikor már etetni se tudták „kórházba” került, ahol infúzióval tartották életben. A bevitt pelenka feltűnően lassan fogyott... Az erős szíve miatt kb. 2 hétig vegetált. Akármikor mentem hozzá vagy aludt, vagy azt se tudta ki vagyok, s ő hol, miért van. ISZONY volt.


(Az otthonban sorra tűntek el minőségi a batiszt, pamut, flanell ruhadarabjai. Azt hittem elájulok, amikor megláttam, milyen pocsék, idegen műanyag ruhákba van felöltöztetve. Hiába tettem szóvá, néztük át a raktárt, ott is csupa szarok voltak. Valószínűleg nem járok messze az igazságtól, amikor azt gondolom: a gyorsan fluktuálódó személyzet így egészítette ki undorító módon az ezért a munkáért kapott megalázóan alacsony fizetését.)

161. 1c2bf7d42c (válaszként erre: 159. - D5bae51d10)
2017. nov. 7. 10:49
Tegyuk hozza:a jol tudom, Nemetorszagban az az idos, akit otthon apolnak 24 oraban es nem keri az szoc. otthoni elhelyezest, tamogatast kap mintegy megvaltaskent. Reszben ebbol az osszegbol fizetik a magyar betegapolokat.
160. d5bae51d10 (válaszként erre: 15. - Ab61752c45)
2017. nov. 7. 10:43
Mondjuk az ilyen férjből nem kérnék. De van a demenciának egy olyan fokozata, amikor valóban inkább az Otthon, mert 24 órás felügyelet elengedhetetlen, mert az illető ön és közveszélyessé válhat.
159. d5bae51d10 (válaszként erre: 1. - Mária 54)
2017. nov. 7. 10:39
Kedves Mária!Ne érezz bűntudatot, mert Édesanyádat otthonba adtad.Van egy határ, amin felől a szendvicsgeneráció - az-az mi ötvenesek, hatvanasok - nem tudunk teljesíteni, mert az egészségünk látja kárát. Szendvicsgenerációt arra értem, hogy az életkor kitolódása miatt egyre többünknek kell, hála az égnek idős családtagokról gondoskodni, de ott van a fiatal generáció, akik mellett meg nagymama és nagypapaként kell helytállni. E-mellett hab a tortán, hogy a nyugdíjkorhatárt tologatják kifelé. Tehát dolgozzunk, unokázzunk és lássuk el a magatehetetlen idős édesapánkat meg édesanyánkat, uram bocsáss meg, van ahol mind a kettőt. Ez fizikailag lehetetlen, hiszen mi sem vagyunk 20 évesek... Vannak fizikai és pszichikai korlátaink. Optimális megoldás az lenne, ha lennének olyan jövedelmeink, és tartalékaink, hogy a legyengült, idősödő szerettünknek meg tudnánk fizetni a 24 órás gondozószolgálatot. De ilyen én - mindennel együtt - fél milla / hó alatt nem találtam. Sem legálisan nem, sem feketén nem. Ha mondjuk egy nő még 55 évesen nyugdíjba mehetne, beleférne, hogy gondozza a szüleit. Ahogy annak idején édesanyám is tette nagypapámmal. De ott is eljött az a pont, mikor a Tesóm beleszólt a történetbe, hogy akkor rehabilitációs központ inkább papának, mert nem fogja beáldozni a középkorú anyánkat egy nyolcvan feletti emberért. Aki már éjjel nem aludt, mert ordított a fájdalomtól - érszűkületes volt - hiába morfiumozták. A nappalt átaludta, de anyu kvázi hónapokig nem tudott pihenni. Tehát ezt csak azért írom le, mert, ha legjobb indulat is van bennünk, eljön az a pont, mikor fizikailag már nem leszünk elegek.
158. Derby22 (válaszként erre: 156. - 124637ff9b)
2017. nov. 7. 07:52
keresem a lehetőséget... sajnos nyelvi korlátaim vannak.. no de az ember holtáig tanul...
157. Derby22 (válaszként erre: 151. - Mária 54)
2017. nov. 7. 07:51

és meg egy dolog. Ha elesik ne egyből állítsák fel először négykézláb, majd üljön a sarkára vagy térdelőpóz ha jobban tetszik és csak onnan állítsa fel. ez mind a kettőjüknek erőkifejtésben könnyebb.....

több esetben kaptam kézbe olyan beteget aki elfekvőből idősek otthonából hazahozva nem tudott megállni a lábán. 6 hét 2 hónap alatt 4-5 kilóval gyarapodva az izmai megerősödve szépen önállóan járókereteztek.. és megint volt kedvük élni.. Nagyon sokat jelent a pozitív megerősítés.. Na megyek mert elrepül a szabi...

156. 124637ff9b (válaszként erre: 153. - Derby22)
2017. nov. 7. 07:49

Igen sajnálatos, hogy sok embernek így kell dönteni

Addig menj, míg tudsz 🍀💐

155. Derby22
2017. nov. 7. 07:46
És eszembe jutott még egy alap probléma amit nem sokan vesznek észre ha otthon beteget ápolnak. A megfelelő ágymagasság. Sok esetben bizonytalan a beteg mert vagy túl alacsony vagy a magasságához és a pillanatnyi erőnlétéhez nem megfelelő az ágy magassága úgy kell leküzdenie magát. Sokat jelent a betegnek a megfelelő ágymagasság. Emelni akár téglával is lehet, és esetleg le lehet az ágylábakat venni...
154. Derby22 (válaszként erre: 152. - LadyBird 2015)
2017. nov. 7. 07:44
Még van egy trükköm. Ha nem akarok olyan sokat várni nem magam miatt, hanem a beteg miatt, személyesen megyek időpontért és valahogy mindig akad nálam egy kis finomság... (vagymi). kicsit sajnáltatom az ápoltam.. és valahogy akad korábbi időpont.. beszorítanak.. a helyzetre való tekintettel...
153. Derby22 (válaszként erre: 150. - 124637ff9b)
2017. nov. 7. 07:40
hát ez jól esett, köszönöm szépen :-) Bevallom én is gondolkodom a külföldi munkán 1 2 évre magyar ajkú idős embernél.... :-(
152. LadyBird 2015 (válaszként erre: 144. - Derby22)
2017. nov. 7. 07:05
Jó módszer! 😃 A szakorvosi rendelésre az időpontot lejárat előtt több hónappal meg kell kérni. Pl. nálunk neurológiára októberben kaptam időpontot januárra.
151. Mária 54 (válaszként erre: 150. - 124637ff9b)
2017. nov. 7. 06:37

Sajnos, csak az ígéretek maradtak. Pedig nagy szükség lenne megfelelő segítségre a családtagoknak, akik vállalják a beteg hozzátartozók ápolását. Mikor édesanyámat a kórházból az orvosok javaslata ellenére nem ápolási osztályra vittem, kerestem segítséget, megoldást. Két ápolónő volt, ha az egyik nem tudott jönni, a másik igen. De csak 1-1 órára. Hamarosan napi 1 órára lett szociális gondozónk is. De a feladatok zöme rám maradt. Mégsem bánom, mert sikerült annyira feljavítanom, hogy nem ápolási osztályra, hanem egy megfelelő otthonba költözhetett édesanyám.

A gondozók között nagy különbségek voltak. Ugyanis "elkoptattunk" négyet is. Nem a mi hibánkból, mert mindannyian elégedettek voltak, szerettek nálunk lenni. Kettőt találtam igazán rátermettnek. Lehet, nem is olyan rossz arány?

Én tiszteltem őket és hálás voltam a segítségért, amit kaptunk. Nagy melegben gondoskodtam róla, legyen innivaló és egy kis finomság is jutott mindig.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook