Idősen, betegen családban vagy otthonban képzeled a jövődet? (beszélgetős fórum)
méltósággal élni,és méltósággal meghalni.ez sajnos keveseknek jut.
Igazabol az ember nem akarja magat elkepzelni se idosnek, se betegnek.
A media azt sugallja, hogy csak szep lehetsz, oreg, beteg, rancos, osz mar nem.
Te csodálatos gondozó-ápoló vagy. Szerencsés az az idős, aki rád van bízva.
még nem tudni,de ha így romlik a helyzet akk senki nem marad az országában aki majd ápolná azokat akik rászorulnak tehát ha más nem lesz akk otthonban...
Olyan nagy mértékű igény keletkezett, amihez milliárdos nagyságrendben kellene gondolkodni a kormánynak de ha jó látom a költségvetés i prioritásokat ez nem fog beleférni...
Nem akarok politizálni. Az tuti hogy ha a TAo az egészségügyre is felhasználható lenne az egy áldás lenne. Mindenkinek.
rengeteg idős ember van akinek családja sincs. Sokan leszerződtek egy céggel járadék ellenében a vagyonukat rájuk hagyva.., a cég belebukik a vállalásaiba mert a szerződő felek nem akarnak jólétre szenderülni. Az ügynökeik rendre megkérdezik az időseket hogy vannak, stb. Kvázi élsz még?!? A zsidó közösségek megszervezték maguknak az időseket támogató szervezeteiket. Több féle felállásban. kijárnak segítenek a bevásárlásban fürdetésben a napi öltözködés stba ahol nem igényel 24 órás gondozást. De ahol van ilyen, oda is kimennek napi 2-3 órában besegítenek, agy a neház betegeknél a gondozónak nem kell családtagot mozgósítani ha ki akar menni a levegőre vagy a fürdetésnél ha az ápolt súly és állapota egy embernek nem teszi lehetővé.. szóval, meg lehetne szervezni ezt jól de az önkormányzatoktól elvettek ahelyett hogy többet adtak volna a szociális munkásoknak. Pl régebben a szociális munkás a megítélt óraszámot onnan kezdte el amikor a beteghez megérkezett. Előtte bevásárolt kiváltotta a patikát stb. most ez az idő is a betegápolás terére megy..
Hát igen.. eszembe is jutott, hogy megírjam amennyiben az ápolt úgy érzi, hogy képtelen már erre akkor nem szabad elerőltetni mert visszafelel sül el a dolog.. nagyon tapintatosan kell eljárni.. Nekem is van olyan betegem ( még el, a család bizonyos okokból intézménybe adta, ha tudom elmegyek hozzá- szóval van egy néni aki ugyan így reagált sőt másban sem volt együttműködő. Egész életében aktív, családot összetartó és kommandírozó nő volt.. amint ez már nem ment megadta magát és csak a fal fele fordulva élt... még az evéskor sem akart megszólalni.. majd, ebből kihoztuk és már napközben is járókertezett, ám semmilyen foglalkozásba vagy tevékenységbe nem volt bevonható azért, gondolom mert ár nem volt a régi és ezt magának felrótta... Szóval minden ember más vannak fogások és lehetőségek de nem lehet egy kaptafára kezelni a helyzetet, egyedileg kell próbálkozni ami megy azt kell bevetni.. esetleg ha valami beválik és egy kis önbizalmat kapnak akkor lehet újra szóba hozni mást de nem érdemes erőltetni. Ha az ápolt passzív annak az is lehet az oka, hogy önmagát nem akarja ebben a helyzetben látni. SOkan nehezen fogadják el, hogy segítségre szorulnak.. Sokan úgy élik meg, hogy ebben az állapotban nem akarnak élni. KI ítélheti el őket érte? én sem szeretném magam ilyen esendőnek látni.. És ha fejben úgy dönt, hogy nem akar így élni némelyik esetben azt is el tudják érni, hogy szépen elaludjanak.. egy ilyen esetem volt, megmondom mág ma is bőgők mert nagyon megszerettem ebben az esetben a fizikai demencia erősebb volt a szelleminél.... Érezte az állapot romlását, elkezdett búcsú leveleket írni a világ minden tájára szétszóródott családtagoknak, és egyszer csak nem akart már felkelni pár nap múlva elment. Rendeltem infulziót, próbálkoztam sok mindennel. Látta hogy kétségbe estem és azt mondta. Angyalom engedj el. Szép életem volt a Jóisten kegyes volt hozzám, csak itt felejtett engem.Elfáradtam. Megyek az uram után, anygalom ne küzdj értem. Űgy sírtam mint egy két éves.
Anyukán iszonyatos mennyiségű keresztrejtvényt fejtett. Könnyen ment neki, mivel legalább egy kisebb könyvtárat elolvasott.
Akkor kezdett az állapota rohamosan romlani, amikor a szeme miatt se olvasni, se rejtvényt fejteni nem tudott, maradt a TV, ami előtt gyakran elbóbiskolt.
Csodálatosan kötött, horgolt, amíg a szeme bírta. Az az ötletem támadt, hogy mondtam a segítőnknek, aki egyikhez sem értett, kérje meg anyut, hogy tanítsa meg. Hiba volt! A kérés hallatán anyukám formálisan sírva fakadt, mondván, hogy nem tudja hogyan kell! Ő! Aki 5 tűvel kötött 5 ujjas kesztyűket. Én mindig egyujjasakat kértem tőle, mert csak azokban nem fázott a kezem.
Szegényem, nagyon szenvedhetett a tehetetlenségétől, de amilyen fakír volt nem mutatta. Sokszor sírtam miatta, amikor senki nem látta.
(A legyen ön is milliomost a fotelből én mindig megnyertem. Aztán egyszer sikerült a stúdióban is. :D)
A napokban olvastam éppen, hogy az orvostudománynak köszönhetően kitolódik az életkorunk. Ez viszont azzal jár, hogy egyre több a hosszú éveken keresztül betegséggel élők száma. Ráadásul a családtagok is idősebbek. A lényeg, hogy meg kellene teremteni az ellátó hálózatot, ahol méltósággal élhetnék a napjaikat, éveiket az idős emberek.
Valóban sokat jelent a megfelelő foglalkoztatás. Én mindig viszek újságot édesanyámnak. Szeret rádiót hallgatni, tévézni.
Milyen volt a látogatás ma?
Nekem is volt otthonból kimentett idős betegem.. sajnos ezért nem prókátorkodom mellettük ha olvastátok a hozzászólásaimat ebből biztos lejön...
Manapság nem egyedi az ilyen hosszú élet...a betegeim többsége túl volt a 93-95 éven mikor megismertem őket...
Nem tudom hol laksz de pl amikor a betegem depis lett és már mindent megpróbáltam és kudarcot vallottam akkor felhívtam az egyházat és kértem a tiszteletest hogy látogassa meg... egyháza válogatja én kifogtam egy antiszociális evangélikus lelkészt aki végül azért jött ki, mert rápirítottam, hogy az adományért bezzeg kijön ha támogatni kell a báránykáját akkor nem.. illetve ha van a környezetedben vakok által létrehozott alapítvány vagy közösség ők is szívesen mennek felolvasnak vagy csak beszélgetnek.. ha a betegem olyan én a végsőkig is elmegyek... ha nem együttműködő és megadja magát a sorsnak akkor csak a konfortját tudja az ember biztosítani
A szomszédom (ő is elég beteg) édesanyját ápolta itthon. Bár volt otthonban is a néni, mégis kihozta onnan, és ápolta addig, amíg élt. 107 évesen halt meg. De nem panaszkodik, neki így volt a természetes.
Képzeljétek el azt a beszélgetést amikor a haver barát -barátnő felhív és megkérdezi mit csinálsz.. és elmesélted épp a szőnyegből igyekszel a fekáliát kiszedni mert a betegeddel "baleset történt" vagy bocsi hívj máskor mert épp... és ha megkérdezik milyen napod volt? mit csináltál? Szerinted érdekel bárkit a betegeddel eltöltött napod beszámolója? pedig nem történik más veled... ez a 24 órás szolgálat...
Ha esetleg régebben kötött vagy horgolt újra megpróbálhatná... Vagy legyen állata az is segít...
mondjuk ne dobbermann :-) rá kell beszélni még régi barátokat, ismerősöket a telefonálásra. Senkinek nem ajánlom Gyimesi Pálma színész asszonyságot máig haragszom Őnagyságára mert ő másról sem tud beszélni csak a halálról meg az öngyilkosságról.... ezzel azt akarom mondani ha lehet ne pont ilyen habitusú embert kérjetek meg.
Ezt csinálom úgy 6 -7 éve.. + 3 év a saját rokonom szóval, 10 év..Jó lenne 50 évesen a 24 helyett lazább beosztással, ezért van a külföldi elképzelés..ha össze jön, csak ezzel a munkával az ember elveszíti a szociális kapcsolatai java részét bekorlátozódik a legszűkebb családi-baráti környezetre mivel, többre nincs energia, sokszor erre sem..se hétvége se ünnep.. többnyire.. azért én is leváltatom magam időről időre, de azok a két hetek úgy elrepülnek...
jelenlegi betegem hasonló problémával küzd, viszont szereti a rádiót és szeret telefonon csacsogni. Azért vannak bemondásai. Felhívta egy ismerőse felköszönteni névnapja alkalmából erre azt mondja ő nem tart semmi ünnepet ezért kár volt hívni őt, egyébként mi újság?... mondom Neki ne csodálkozzon ha legközelebb ne hívják, ha ilyen kedves a hívó féllel.. de a lényeg ha szereti a humort akkor Hofi és stb cd-vel zenei cd-kkel hangos könyvvel. Legtöbbször azért mondanak negatív dolgokat, hogy foglalkozzon velük az ember.. Többnyire depressziósak.. gondoljuk végig hosszú a nap ha nem csinál semmit az ember...
kiültetem és oda adtam a borsót pucolni. Nem azért mert nem tudtam volna megcsinálni.. Vagy zsebkendőt hajtogatni. ha bármi hasznosat tud még csinálni akkor jobban érzi magát..
Ha a háziápolást végzed, le a kalappal elötted!
Ez így nagyon szép, de hogyan lehet motiválni egy (enyhén)demens, teljesen vak ágyhoz kötött beteget, aki utálja a rádiót?😐
Ezek nagyon jó ötletek. Köszönöm.
Egyik kedves betegem aki szintén küzdött a demenciával felismerve önnön betegégét nagyon elkeseredett. De szerencsére volt régebben egy kedvenc kézműves hobbija kis ajándéktárgyakat készített.. ezért rábeszéltem és szinte minden nap csinálgattuk.. E sokat segített mind a lelkiállapotán mind a szellemi állapotán szóval ahol lehet célt kell adni hogy küzdjenek. Sok keresztrejtvényt is jó fejtegetni, Vagy olyan műsorokat nézni ahol ki lehet találni A legyen ön is milliomost a fotelből mindig megnyerte... és ez örömöt és lehetőséget adott hogy ne adja fel.. nagyon szerettem.. mindenkinek ajánlom a foglalkoztatást és a keresztrejtvény ilyen esetekben.. segít a szellemi leépülést fékezni
Szóval a betegség kegyetlen de ha a hozzátartozóknak nehéz is szembe nézni a tényekkel, nem csak maguknak ártanak. Amikor a háziorvosnak próbáltam jelezni belém fojtotta a szót és közölte a felelősség és az orvossal való konzultáció az övé nincs semmi jogom beleszólni.
Ezért jó előre tisztázni kinek mi a felelőssége és hatásköre mert ha ketten kétfelé rángatjuk a gyeplót mindenki megszenvedi..
Aztán ott volt az a demens néni akinek a szex volt a fő gondolata. Akármilyen elfogadó vagy és tudod, hogy a betegség irányítja a viselkedését amikor benyúl a lábaid közzé meg állandóan tapogat, ne mondja senki hogy meg önti el az undor.. Egyszerűen kezelhetetlen a helyzet. És ugyan lehet erre is adni megfelelő gyógyszert, de ha a hozzátartozó nem akar a szituációval szembe nézni és lehülyéz mert szóvá teszed, akkor nincs mit tenni. lehet szeretni egy szülőt teljes szívvel és elfogadni mindennel együtt... Amikor az anyja azt mondja a lányának gyere feküdj ide mellém had valljak neked szerelmet... akkor elgondolkodik az ember az életen... Tudom, hogy a betegség az ami ilyenné teszi de nem tudtam magam fegyelmezni és megfutamodtam...
kívánom a legjobbakat. Hátha van még pozitív példa is..
Az egyik ápoltam unokája akkor volt rákos amikor a néni combnyak töréses. Egymásért tele voltak aggdalommal azt sem tudtam melyiket nyugtassam, miközban az idős asszony nem is volt a helyzettel teljesen tisztába. Az unoka 40 évesen, 3 gyerekkel, másodjára küzdött a rákkal, végül sikerrel, de a 100 napos otthoni steril karantén az rettenetes megterhelő volt az anyjának. Aki a saját anyja és gyerek közt ingázott. Nagyon megszenvedte mindenki. És végignézni sem volt könnyű. Ott segítettem ahol tudtam.. 5 évvel korábbi bérért dolgoztam, hogy ennyivel könnyítsek.. Azt nem mondom hogy a beteg unoka méltányolta, sőt. Egyszer olyan arcba mászóan viselkedett, hogy kis híján összecsomagoltam. Akkor megtanultam, lehet az ember együtt érző de ne legyen hülye.
Ma megyünk Anyósomhoz látogatni munka után az Otthonba. Hát kíváncsian várom miben lesz felöltöztetve, és hogy áll a ruhatára...
Szerintem mind a kettő betegség nagyon kegyetlen.. :(
Amit leírtál annak mind tudatában vagyok.
Nagyon szomorú, hogy az emberek többsége nem ismeri fel a bajt, és sajnálkozva, rosszabb esetben gúnyolódva úgy beszélnek: a nagyi, az XY, akárki meghülyült, megbolondult. Pedig nem, „csak” beteg.
Minden betegség nagyon rossz. De nem tudom eldönteni, hogy a két leggyakoribb, sokszor elhúzódó lefolyású: a rák és a demencia közül melyik a kegyetlenebb egy rokon számára. Az érintettnek nyilván az, amiben benne van.
A házi ápolás sok lemondással jár és sok lelkierőt együttérzést igényel...Sokszor nincs megbecsülve sem családon belül sem hivatás szerűen.. ezért szeretnék én is 2 évre kimenni külföldre, hogy azt követően ne kelljen 24 órában szolgálatot végeznem és több időt szánjak magamra mert az itteni fizetés nincs arányban a befektetett energiával Tudom én hogy a legtöbb esetben nem a családok szándékán hanem a lehetőségeiken múlik.... ha összejön..
További ajánlott fórumok: