Pánikbeteg vagyok! (beszélgetős fórum)
45132 komment
Mi a megoldás a pánikra?
Semmi!
Jön és marad sokáig, aztán lehet eltünik, vagy kezelhetővé válik, csak úgy magátol.
Az biztos hogy egy életre "vendégségben" marad
Sziasztok!
Úgy néz ki ,hogy pánikbeteg lettem.1 hete kezdődött el igazán ez a rémálom.Voltam közben 2 ekg-n és kardiológusnál,minden rendben.Ettől függetlenül azóta rendszeresen érnek tompább fájdalmakat a mellkasomban.Most éppen bal oldalon fáj tompán egy helyen 10-15 másodpercennként.Van hogy elmúlik 1 órára is.Ezek a fájdalmak lehetnek a pániktól?? Az a baj velem ,hogy rendkívül hipohonder vagyok és már ezek mögött a fájdalmak mögött is azt látom ,hogy biztosan tüdőrákom van :(Ezek a fájdalmak a múlt heti első igazi pánikrohamom óta jelentkeznek.Ettől lehet vagy érdemes lenne elmenjek egy mellkasröntgenre?Köszönöm szépen a segítséget!
Van itt esetleg akinek vérnyomàsàval,menstruàcio előtti/alatti időszakkal gondja van?
Mert nàlam màr csak ez van,de ez nagyon megmakacsolta magàt,nem javul és nem talalni az okàt.
Szóval kezdetben 2008-ban kezdodott napi szintű panikrohamokal,àllando szivdobogas érzéssel,egy idő utan màr ki sem mozdultam a lakasból.Ez ment évekig.Aztàn legyőztem az agora fóbiàt gyogyszer nélkül es idővel a pànikrohamok is megszűntek.
Viszont megfigyeltem,hogy mensi előtt 2 héttel elkezd emelkedni a vérnyomasom és menstruació harmadik napjàn mindig van valami panikszerű rohamom.Ami a legijesztőbb,hogy ilyenkor 180/110-ig felmegy a vernyomasom.Mensi előtt alatt alapból 160-körül mozog.ilyenkor a gyomrom vagy mellkasom also részénél szoritàst érzek és alig kapok levegőt.Bàr ebben esetleg a puffadàs is közre jatszhat.hirtelen nagyon szapora lesz a pulzusom.Szerencsére havonta egy vagy két ilyen szörnyü napom van.Tobbi jó.Vernyomàsom menstruació elmúltàval 120/80-ra visszaàll.Kozepidőig jo is marad.
Most voltam nogyogyaszati vérvételen.Az teljesen rendben van.Most nődoki kardiologust vagy pszichiàtert ajanl.Hàt màr kész vagyok ettől hogy 2008óta keringek az orvosok közt es nem tudjàk pontosan megmondani mi van.Mar mikor ezek kezdodtek végigjærtam az összes szivvizsgalatot.nem talàltak semmit.Pszichiater semmit nem ér csak gyogyszert ir.
Nemreg csinaltak alt.vervetelt is meg ekg-t.Az is jó.
Vérnyomàscsökkentoket szedek.Érdekes az,hogy ezek menstruacio napjain nem hatnak még nagyobb adagban sem.Màskor igen (bàr mæskor alapból alacsonyabb).ijesztő hogy ilyenkor semmi nem segit.
Próbaltam frontint,de attol is felmegy a pulzusom igaz csak par percre de mindig erzem frontin bevetele utan kb 1 oraval hogy nagyon pörög a szivem.viszont az se hasznal sokat.kicsit nyugtat.
Valakinek esetleg hasonlo tapasztalat?vagy ötlet,hogy mi lehet ez? Ha még mindig pànikbetegség lenne vagy sziv/keringési betegség akkor az elvieg minden nap lenne nem?Nem ilyen időszakosan.
Persze hogy csak elnyomják, pont az kell
Hosszu távon ha nem megoldás,akkor tessék kinlódni hosszútávon
Esetleg elolvasni ezt
Szerintem a gyomorgörcseid is pszichésen vannak. Olvastam valahol, hogy ez a pánikbetegség tud utánozni bizonyos tüneteket, mint például a szívinfarktus...valakitől hallottam, hogy még a bal karja is zsibbadt neki, mintha tényleg az lenne...aztán elment orvoshoz, mert megijedt és nem találtak nála semmit. Gyomoridegem az szokott lenni nekem is, csak úgy minden ok nélkül.
Akkor lehet, hogy több hétig kell szedni, én nem tudom, mert el se jutottam odáig...valahogy nem a bogyót találtam megfelelőnek a probléma megoldására, mert végülis az nem oldja meg, csak elnyomja. Tesód is szedte? :O Akkor benne van a pakilban, hogy nálatok ez öröklött dolog és hajlam. Én is itt poshadok, ahelyett, hogy igen, élném a fiatalok életét...de nekem se barátaim, se munkám, se semmi. Sajnos mindig is különc voltam, úgyhogy megmaradtam magamnak, szinte csak a 4 falat ismerem...én csak akkor látok embert, ha vásárolni megyek vagy ilyesmi...de személyes kapcsolatot nem tartok senkivel a páromon meg anyun kívül. Az a baj, hogy már belenyugodtam ebbe, pedig tudom, hogy változtatnom kéne és akarnám is...csak nem tudom hogy kezdjem el, mert annyira egymásra halmozódtak már a problémák, hogy úgy érzem, nem tudok belőle kigabalyodni. Teljesen sakk-matt helyzetbe érzem magam. Szakember segítsége kellene, de az meg nincs, sokba kerül.
Nem ájultam el, inkább csak közel voltam hozzá...de igazából nem vagyok egy ájulós típus, úgyhogy az mindig is elkerült engem...szerencsére. Amikor hozzám kijöttek az iskolába, akkor sok mindent nem kezdtek velem...megvárták, míg a folyosón csitul a roham(mindig ott fetrengtem, mert az is nehezemre esett, hogy üljek :D) mert elmúlt magától is, csak beletellett jó pár percbe...aztán miután kiállt a végtagjaimból a görcs és fel tudtam állni, akkor elvonultunk egy irodába, ahol nem volt senki, zárva is volt az iroda, aztán csináltak egy EKG-t, kérdeztek pár dolgot és ennyi...gondolom direkt nem akartak szúrkálni, mert tudták, hogy el fog múlni, meg nehogy megijedjek, aztán rontsanak a helyzeten. Jobban is tették, mert félek a tűtől :D Utána elvittek magukkal a kórházba a kardiológia osztályra...de mire beértünk, már tényleg semmi bajom nem volt. Ott is csináltak EKG-t, de nem találtak semmit. Úgyhogy tudom milyen szar, mikor az ember már kimozdulni se mer :/
Barátod van, aki esetleg támogat téged, segít és melletted van? :)
Hát nem tudom hogy lehet-e a csepptől.. de csak el kéne már múljon.. Igen, tudom hogy az ingyenes orvosok semmit sem érnek... nem csak a psziho részen.. hanem úgy az egész unblock.. egy éve kínlódtam hasi/gyomor görcsökkel... Amit a mai napig senki sem tud hogy mitől.. mindenhol voltam.. tükrözés, CT, nagy vérvétel, szív UH, mellkas RTG... és a nagy büdös semmi.. igaz akkor is sokat szorongtam mert volt hogy szólnom kellett a főnöknek hogy sosben váltson le mert levegőt alig kaptam úgy fájt... de volt hogy elég volt meginni a nospa+algo szurit és várni egy félórát.. utólag az is lehetett volna pszihés.. ámbár mai napig megvan ez csak nem napi szinten és már nem félek 1-1 görcstől, bár volt olyan hogy sírtam anyámnak hajnal 3-kor hogy meg akarok halni...
2hét elég kevès idő... én úgy hallottam hogy több mint egy hónapig kell szedni.. tesóm évekig szedte és egyik napról a másikra letette igaz elég gázul nézett ki, de frontinnal sem volt jobb... még nem vettem be de nagyon kéne.. félek tőle... de muszáj már valami... amúgy az se lenne baj ha rászoknék.. ha jön a dili ezt is egyik napról a másikra tenném le én is... aztán meg szenvedek.. :) Hehe! Amúgy 2hónap és töltöm a 26-ot.. :) tök gáz életem elején a szobában poshadni.. ahelyett hogy élném a fiatalok világát..
Sajnálom hogy mentőt kellett hívni.. de el is ájultál tőle? Én sosem ájultam el borzalmasan félek tőle.. de kicsit elképzelhetetlennek tartom hogy elájuljak a hisztim végett.. aztán kintudja.. engem csak haza kéne hozni és megnyugodnék :D
Hajjhh.. nem egyszerű ez.. csak tudnám mitől lehetnek ezek... biztos megszűntetnèm az okot.. :/ Amúgy a mentősök mit kezdenek az ilyen rosszulléttel?! Nyugtató injekció aztán ennyi?! Brr sosem akarom kipróbálni.. inkább akkor tényleg a frontin.. az én életminőségem is szar... január óta szó szerint 4x voltam házon kívül.. :(
Akkor az elképzelhető, hogy a szorongás oka az orrcsepp elhagyása, mert bepánikolsz, hogy bedugul az orrod stb. Az olyan pszichológus, amiért nem fizetsz, az annyit is ér...itt Pesten is lehet menni ingyenes pszichológushoz, de nagyon sokan várnak segítségre, ezért teltház van, sok idő, mire bekerül az ember, ezért nem is jut annyi idő egy emberre, mint amennyi kellene...arról nem beszélve, hogy mivel kevés az orvos, ingerültebbek is meg minden...szóval nem tudnak úgy törődni egy ingyenes rendelésen, mint amiért te fizetsz. A háziorvosod meg egy idióta.Én azt tanácsolom, hogy ne kezdj el 3x1 frontint szedni, az kezdésnek nagyon sok...nekem is annyit írtak fel régebben, de a pszichiáterem azt mondta, hogy nem is szabadott volna annyit beszednem egy nap...úgyhogy maradj a félnél. Úgy tudom, akkor leszel függő, ha minimum 2 hétig szeded folyamatosan...egyébként nem tudom, hogy mennyi a tényleges, mert én se szedtem folyamatosan, pont azért, mert nem akartam függő lenni. Hasonló vagy mint én, aki szintén eléggé lusta...mondjuk nem vagyok, csak hát nem motivál semmi. Én nem híztam, hanem még fogytam is múlt hónapban, mert ugye szorongtam meg rosszul voltam. 25 éves vagy? Akkor majdnem velem egyidős, mert én 26 vagyok :)
Igen, velem is volt már bizony, hogy nem mertem kimenni az utcára, de akkor másabbak voltak a tünetek, mint most és még csak 19 éves voltam, iskolába jártam még, nappalira. Engem az iskolából vagy 4x-er vittek el a mentők, egyszer meg a Pólus Centerből, mert ott is rosszul lettem...ja meg egyszer éreztem buszon is, de még idejében leszáltam, ezért szerencsére nem történt nagy baj. Bevallom, hogy én sehogy nem tudtam megoldani, hiába volt Frontinom, amit akkor szedtem is, de mire beértem az iskolába, jött is a roham, úgyhogy rajtam semmit nem segített, pedig napi 3x1-et szedettek velem. Vagy óra közben jött rám, szóval magától meg nem múlt el. Ezért belefáradtam, meg féltem, hogy rosszul leszek meg mentőt kell hívni...aztán odáig jutottam, hogy nem is jártam iskolába, mert nem tudtam...magántanuló lettem...és miután elvittek a Póéusból is, oda se jártam 1 évig. Tulajdonképpen nem jártam már sehova, csak kutyát sétáltatni. Úgyhogy engem nagyon leamortizált ez a betegség és romlott az életminőségem is. A mostani problémámat meg inkább a generalizált szorongáshoz hasonlítanám, vagy az is, azt nem tudom...tehát a tüneteim változtak.
Húha...hát elég érdekes a problémád. Én nem orcseppezek, de úgy hallottam, hogy egy idő után függővé teszi az embert, de hogy esetleg ilyen szorongásos állapotot hagyna maga után a hiánya, én nem hallottam róla, orvos tudna neked ilyen téren okosat mondani. 70km-er az nagyon sok...más lehetőség nincs? :/ Brandenburg Nuero-ról még nem hallottam sose :O Sok helyen olvasom, hogy a magne b6 szokott enyhíteni ezeken a szorongásos tüneteken, lehet egy próbát megérne :) Az akarással, nálam legalábbis az a helyzet, hogy én sokszor akarom, de egyszerűen képtelen vagyok előre lépni, amitől kiborulok, aztán elkap itthon a sírógörcs, hogy nem megy, meg most mit csináljak stb...nem tudom, egyszerűen tehetetlennek érzem magam, hogy nem tudok szabadulni a félelmemtől, szorongásomtól, aztán csak bőgök :/ Az orvos nem fogja neked azt mondani, hogy csak akarni kell stb...ha úgy látja, el fog küldeni a pszichiátriára, ott meg jobb esetben, ha olyan az orvos, elmondja, hogy mit tanácsol, kell-e kezelés vagy se, esetleg gyógyszert is felír...de sose fog azzal a szöveggel elküldeni, hogy csak akarni kell, mert azt ő is tudja, hiszen orvos, hogy ez nem egy olyan dolog, amit akarattal irányítasz(ezt a pszichiáterem mondta), szóval a félelmeket nem te akarod, mert miért is akarnád. Úgyhogy hiába akarnád akarattal leküzdeni a félelmet, nem biztos, hogy egyedül fog menni. Persze olyan is van, akinek sikerült, de nem vagyunk egyformák, meg sokan azt mondják, hogy aki egyedül leküzdi, az nem is volt benne igazán. Egyébként te is rákérdezhetsz az orvostól, hogy merre menj tovább, nem fog hülyének nézni...elmondod, hogy mi a gond és el fog látni tanácsokkal :)
Én merek kimozdulni, de általában csak úgy, hogyha nálam van a gyógyszer, mert valahogy a tudat, hogy ott van a táskámba, megnyugtat :)
Gyógyszer csak tényleg a legvégső esetben szedj, mert komoly következményei lehetnek, ha függő leszel...teljesen eltompítja, elnyomja az ember agyát, zombit csinál belőled, arról nem beszélve, hogy iszonyat nehéz leszokni, mert ha nem veszed be a napi adagodat, ugyan olyan szorongásos állapot jön létre a gyógyszer hiánya miatt.
Sziasztok!!
Én nem vagyok pánikbeteg, de az öcsém az.
Évekig titkolta elölünk, csak azt vettük észre, hogy egyre vissza húzódóbb.A háziorvos minden szó nélkül felírta neki a Frontint.
Január közepén éjnek évadján kellett be vinnem a kórházba, a pszichiátriára, mert öngyilkos akart lenni, mert úgy érezte megbolondult.Az első diagnózis skizofrénia.
Hála istennek, hamar kiderült, hogy nem így van.A frontin egyre kevésbé hatott, és egyre többet kellett szednie, ettől hallucinált és szépen függő is lett.Még mindig a kórházban van, és nagyon szépen haladna a leszokással, de kezelni kell a pánik betegségét, ami nagyon erősen visszajött neki.
A hosszú bevezető után, csak annyit szeretnék még nektek tanácsolni, hogy semmilyen gyógyszert ne szedjetek.A pszichológusok tudnak ezen csak segíteni, különben csak egyre mélyebbre ássátok magatokat.
Viszont egy érdekes dolgot megtudtam Tőletek.Az Öcsém is súlyos vashiányos vérszegénységben szenved, de most képtelenség akár egy emelettel lejjebb vinni a kórházban, de beszélni fogok az orvossal, mert ez több mint gyanús, hogy ilyen sokan írjátok, hogy nektek is az van.
Köszönettel, és mindenkinek jobbulást!!
én is vashiányos vagyok és vérszegény....
neked/nektek is a legjobbakat!!!!!
bocsi, nem olvastam végig minden bejegyzést.
de rájöttem: ezt mind a stressz okozza, és a mélyen lappangó lelki dolgok. amik nem törnek a felszínre, néha, de ott vannak a szívünkben.
sajnos én nyugtatókon élek, ezzel tartom magam stabilan úgymond, de iszonyat nehéz a félelmekkel megküzdeni.
megértek mindenkit, és mindenkinek kitartást, erőt kívánok!
nem félni az emberektől
nem félni a bezártságtól (bár én 4falszindrómás is vagyok)
nyitni, pozitívnak lenni, mosolygósnak (ha nincs is miért)
csak élni, boldogan!
fel a fejjel!
mindenkinek kitartást (magamnak: is!)
Sziasztok! Én is ezzel küzdök, vagy valami hasonló.. Pár évvel ezelőtt volt már egy rövidke úgy érzem megfulladok történet... de akkor valamilyen csoda folytán pár évre elmúlt... most dec. óta semmire sem való lettem... szorongok.. borzalmasan nagyon... emellé rettegek is szinte folyamatosan... utcára nem járok szinte egyáltalán, ha megyek is akkor is kísérővel és egy félórás "toporzékolás" után.. el vagyok keseredve.. orvosnàl nem jártam mèg.. gyógyszereket sem szedek bár ajánlották már a Seduxent.. de nem igazán ismerem ezeket a gyógyszereket.. :/
A családom teljesen hülyének néz már.. azt mondják hogy nem akarok dolgozni/semmit sem csinálni.. semmire sem vagyok jó szerintük... Párom is nehezebben viseli már ezt az egészet. Nem tudunk kirándulni menni, semmi közös program ami a négy falon kívül zajlik.. a családja előtt meg borzasztóan szégyenlem ezt.. élni akarok újra.. de úgy érzem ez az egész sosem fog elmúlni.. elkap a remegès és a gyomorgörcs már a gondolattól hogy mennem kell... mindig attól félek hogy útközben leszek rosszul és sehogy sem jutok haza.. az elején az autó volt nagy mumus.. most viszont ha mennem kell akkor csak azzal.. kilátástalan.. Van valaki aki átélt már esetleg hasonlót? Van ebből kiút??? A környezetemben sajnos mindenkinek az idegeire megyek már :(
Hamvas Béla írásaiból ,
"Egy csepp a kárhozatból"
"Éppen kerek egy esztendő volt, amely számomra el nem képzelhet válságának értelmét most megtaláltam. Öt évvel ezelőtt éppen tavasszal kezdődött. Teljes vehemenciával jelen volt mindjárt az egész. Az átlagállapot a halálfélelem, a szüntelen, kedélybetegségszerű , nyúlós és tapadó, olyan üldözési őrület, hiába határoztam el, hogy nem félek, tudtam, azért határoztam el, mert félek, gyerekesen és esztelenül, hisztérikusan és éretlenül, gyáván és hunyászan, fogvacogva és reszketve, kiábrándultan és kiábrándítóan, ízléstelenül, bután és szemérmetlenül és minden mentség nélkül félek. Önfegyelmem azonnal elt nt. A félelmetes az volt, hogy minden mozzanatát láttam és értettem. Félek, mondom. Tehetetlenül félek. Meg rülök? Széttép, kimar és megfojt és kifullaszt. Láttam és amit láttam attól még jobban megijedtem. Elbújni. Jól elbújni, ahol nem félek. A vasbánya tárnájában eleinte jó volt, de aztán már ott is féltem. A sziklapincében is féltem. A félelemtől hangosan sírtam. Tudtam, hogy nyomorult vagyok és nevetséges és hülye és beteg, de ez a tudás még irtózatosabb volt és még jobban sírtam és ett l még jobban féltem. Nem mertem levetkőzni, és az ágyba feküdni. Nem mertem hazulról elmenni, de ha elmentem, nem mertem visszajönni. Nem mertem enni, de nem mertem nem enni. Korán elaludtam, mert féltem, ülve, többször felébredtem, mert féltem és még sötét volt, mikor fölkeltem, mert féltem.
A félelemre semmivel sem volt több okom, mint akárki másnak ott és akkor, vagyis tízmillió embernek. De az ilyen megállapítás ügyefogyott. Háború volt, vagyis állandó életveszély. Küls fenyegetés. A biztonságérzet elvesztése. Nálam is pont úgy, mint mindenki másnál. Ostobaság feltételezni azt is, hogy a félelmet a küls fenyegetés idézte. A tényleges életveszély csak arra volt jó, hogy a helyzet valódi értelmét elrejtse.
A biztonságérzet elvesztése. Igen. Elhagyatottság. Egy évvel kés bb a kijózanodás kezdetén Jób könyvét olvastam én is, mint abban az id ben oly sokan, akik megmaradtak és a megpróbáltatás kulcsát keresték. A Jób-esztendő. " ----- " Turba. A lélek sötét éjszakája. Az rületszer megzavarodás, a sötétség, a pokol, az infernális örvény kavargása, a lélek kínjában önmagát marja, Isten haragja, a mélységek lángja. Keser és reménytelen szenvedés. Félelem, félelem, félelem. Imagináció: nem találsz mást, mint önmagadat, hát önmagadat falod fel. Kapzsiság, káromlás, gyalázkodás, irigység, méreg, gy lölet, hazugság és félelem és félelem és félelem. A borzalmak tartálya felborult és zuhog, zuhog a sötét irtózat a szakadékba. Még az a legjobb, hogy égek. Mert ez legalább meleg. Mégis folyton fáztam. Mert a t z mínusz kétszázhetvenkét fok hideg. Az egész sötét esztend ben tudtam, hogy Isten keze érintett. Isten haragjában. Das erweckte Grimm. Amikor a t z a vízben felrobban.
Felismerem. Ez az. Egy egész esztendeig fejemet szüntelenül azon törtem, hogyan lehetne elbújni. Jól elbújni. Elrejt zni, akárhová, ahol nem talál meg. Kicsoda? Persze, ha akkor így tudtam volna kérdezni. Elbújni. Vasbánya tárnája, nyolcvan méter mélyen a hegyben. Sziklapince. Nem volt elég biztos." Micsoda érzékeltető erő. (bocs az ékezetesek nem jöttek át)
Barátaim nekem sose voltak és jelen pillanatba sincs :( Családom hát...csonka családom van, szinte alig tartom a kapcsolatot bárkivel, mert nem foglalkoznak velem. Igazából meg nem hinném, hogy érdekelne bárkit is a történetem meg a problémám, vagy ha el is mesélném, tuti hogy belekötnének, de hogy miért nem akkor így meg úgy csináltam meg nem is akarom stb...holott ez nem ilyen egyszerű, valahogy én egy kicsit nagyobbnak érzem a problémát, minthogy csak nem is akarom, ennél többről van szó. Aki nincs ilyenbe benne, az könnyen beszél. Anyukám tudja mi van, hiszen éltünk át együtt dolgokat, de igazán ő se tudja teljesen átérezni azt, hogy én mit érzek. Nagyon ő se tud segíteni, max meghalgat.
Párommal is beszéltünk sokat, hiszen 6 éve együtt vagyunk, ismer, de neki is megvan a baja és valahogy nem szívesen hozom fel neki újra a problémát...meghallgat, de okosat ő se nagyon tud mondani.