Pánikbeteg vagyok! (beszélgetős fórum)
Van az a rögtön ható, nyelv alatt feloldódó xanax... Nem tudom, ki m ennyire ismeri? :)
Elég praktikus. Lehet nem volna rossz ötlet néha használni... nem tudom.
De ez a keresztrejtvény jó trükk :D Nálam verses kötet van mindig.
Ha "olyanom van" benyomok 0,5-0,75 Xanaxot fél egy órával az elindulás elött
Legtöbbször segitett. Igaz nem tömegközlekedéssel közlekedem, de ügyeket intézni kell azt meg csak gyalog lehet. Párszor az is nyűg volt hogy a hivatal közelében nem találtam parkoló helyet.
Keresztrejtvény mindig van nálam, ha tudom hogy picit is várakozni kell
De nem szabad rosszra gondolni :D ! Persze mintha az olyan könnyű lenne...Olyat is olvastam ,hogy a gondolat és az érzés közül ,mindig az érzés fog győzni . Pl ha jön velem szembe a hülye szomszéd (aki rendszerint már 6 kor elkezd kalapálni ,télen nyáron,esőben fagyban )próbálom ignorálni . Csak ugye nem könnyű :D legszívesebben orrba gyűrném:D itt már az érzés erősebb...
Domján László videóit hallgasd ,én is azt szoktam gépezés közben . 101 pozitív megerősítés ,áthangoló stb ,nem kell hogy figyeld ,lassan tudatosulni fog benned .Nyugodt vagy és bátor !!!! :D
,,Szerintem jobb ,ha a gondolatokat fordítjuk más irányba."
Szerintem is!
De ez a legnehezebb. Már most ideges vagyok, pedig csak du fél háromkor kellene indulnom itthonról. Ilyenkor fogalmam sincs, mivel kössem le magam, de valahogy majd csak lesz.
Az nagyon jó, ha mész, amikor muszáj. Én is szeretnék, pl. ma is... :D
,,Mennék de olyan nem is tudom milyen érzés jön rám"
Rám is. Én akaratlanul is abba gondolok bele sokszor, hogy milyen borzalmas lesz majd ott (ahová menni kell). Ezt kellene valahogy lenyomni talán, meg nem hagyni időt az agyalásra, úgyhogy meg is próbálkozok most ezzel. Muszáj.
Mennék de olyan nem is tudom milyen érzés jön rám....ha muszáj menni ,akkor megyek. Ő minden hétvégén vásárol,van mikor a kisebb fiam is megy vele. Bezzeg fiatalon nem volt akadálya ,munka után buli onnan újra munka. Talán nem is tett jót ,hogy túlságosan keveset pihentem,később megbosszulta magát a sok hajtás. Ne mondd azt ,hogy félsz,bátor vagy megcsinálod ,elmész abba a buliba és jó lesz 😁!! Ha félsz felülkerekedik rajtad a pánik. Mondom én ,aki pont úgy fél .
Azt mondták,meg kell keresni az okot ,elhiheted 20 éve nem tudok rájönni....talán az sem jó ,ha kutakodunk .
Mivel akkoris erre a hülyeségre összpontosítunk. Szerintem jobb ,ha a gondolatokat fordítjuk más irányba.
Ez a hozzászólás nagyon motiváló, jól esett olvasni. :)
Messzire egyedül én sem igazán utazok, és sok egészséges ember sem szeret/ nem meri bevállalni.
Már most félek az októbertől, mert várnak egy születésnapra... jó messzire.
Egyébként amikor a férjed megy vásárolni, te nem érzel kedvet hozzá, hogy vele menj? Én sokszor anyukámmal járok, és könnyebb úgy.
Pánikzavarom van (pánikbetegség), agorafóbiám volt, és a szociális fóbia továbbra is érvényes, de már jobb.
Szerencsére van egy nagyon kedves barátnőm, akivel őszintén tudok erről beszélgetni, és a családom is támogat a dolgok gyakorlatias részében. Köszönöm a kérdést. :)
A relaxációs gyakorlatokkal nekem többnyire rémes tapasztalataim vannak. Sosem felejtem el, mikor a pszichológus utasításait kellett követnem, ellazulni iránymutatás szerint...stb... hát... elkezdtem reszketni, amiért mozdulatlanul kellett maradnom. Nem ment.
Egyedül még úgy ahogy sikerülne, de én sem hiszem, hogy meggyógyulhat tőle valaki.
Talán ha kicsit szabadabban értelmezzük a relaxálást. Nekem egy kis édesség, vagy folyadék, meg a kinti friss levegő többet segített... illetve az, ha sikerül egyedül maradnom.
És rossz alvásra a klasszikus zene is használt... Vannak YouTube-on több órás válogatások belőle.
Neked, amikor segítség kell, van, akire számíthatsz?
Köszönöm, akkor tegeződjünk! :)
,,Aztán lassan eljutottam odáig ,hogy nem kell gyógyszer"
Hát ez nekem hatalmas reményt ad. Én sem tudom, hogy ki lehet-e ebből mászni véglegesen, de minden esetre próbálkozik szerintem mindenki.
Nálam javult a helyzet, az biztos, csak a kudarcokat nehezen viselem sajnos. Mindig kell utána egy kis regenerálódás.
,,Még a félelem a rohamoktól még mindig bennem van."
Ezt nagyon sajnálom. Több helyen is írják, hogy a pánikbetegek félnek a következő rohamtól, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor jön elő. Nálam ez általában csak bizonyos szituációkban jelentkezik (induláskor esik meg, és főleg az iskolába menet, vagy ha sokan vannak körülöttem, és közben nem történik semmi... orvosi rendelőben, tanórán rendszeresen kellemetlenül érzem magam, szinte elkábulva, vagy hogy is mondjam, aztán jön a kézremegés stbstb.), úgyhogy így váratlanul a semmiből még nem igazán tört rám ez a nyavalya. És szoktam is érezni, amikor kezd elfajulni az idegességem, a legutóbb pl. ezért szaladtam haza, hogy ne durvuljon el teljesen.
Hát nem könnyű... Én úgy vettem észre, hogy kell is, hogy az ember erőltesse a dolgokat, de nem szabad túlzásba vinni sem.
Eszem ágában sincs feláldozni magam a betegségnek :)
Jó volt olvasni a hozzászólását, és elismerésem, hogy ennyi éven át küzdött ezzel a dologgal.
További sok sikert hozzá, és tényleg remélem, hogy ez egyszer még elmúlhat azoknál, akik szenvednek tőle.
Többfélét próbáltam én is (9-et).
Nincs baj egy szem gyógyszerrel, nyilván nem kerülöm el őket teljesen, hiszen nem lehet. Csak érdeklődtem, hogy mások mit gondolnak, stb...
Azért köszi.
biztos megint gyógyszereket írna fel, amikből igazán egyik kombináció sem vált be."
Hány fajtát próbáltál
Nekem a 101-ik vált be
"GYÓGYSZER nélkül ki lehet hozni ebből?"
Nem, bárki is mást mond!
Ha netán a fogad fáj akkor sem vennél be valamit?
Persze nem, inkább kinlódnál!
Üdv mindenkinek!
Biztosan komolytalannak hangzik, de számomra egy rémálommal ér fel abba belegondolni, hogy minden egyes napomat egy helyre bezárva töltöm (iskola, vagy munkahely).
Eleinte csak "nem volt kedvem" menni a gimibe, de később már jöttek a rosszullétek, és gyógyszerekkel sem tudtam befejezni az iskolát. Sírógörcsök, hányás, gyors szívverés, remegés az egész testre kiterjedően, kóros feledékenység a mindennapokban, szétszórtság, és irracionális rettegés, kedvetlenség, öngyilkossági gondolatok, mellkasi panaszok. Amikor rám tör a pánik, alig kapok levegőt, és nem tudok gondolkodni. Úgy érzem, azonnal el kell menekülnöm az adott helyről.
Mostanra sokat javult azonban. Eljárok már boltba - korábban még a házból való kimozdulás is komoly gondot okozott (ez már az agorafóbia része a dolognak)-, és egy-két helyre is. De most szeptemberben felbátorodtam az eddigi apró sikereken, és beiratkoztam esti suliba...
Nos, a második alkalommal vissza kellett fordulnom, alig értem ki az utcából.
Mondanom sem kell, ez nagyon rosszul érintett, mert azt hittem, hogy lassan már elfelejthetem ezt az egészet. Gyógyszert sem szedek hónapok óta, és semmi baj nem volt. Már tényleg majdnem elhittem, hogy lehet belőlem valami.
Attól félek, megint teljesen leromlok, és rettegni kezdek a saját árnyékomtól is.
Megmondom őszintén, hogy nem szívesen megyek vissza az orvoshoz, aki bár nagyon kedves, de biztos megint gyógyszereket írna fel, amikből igazán egyik kombináció sem vált be.
Még elég fiatal vagyok, csak most leszek 20 éves, de szeretnék már elérni valamit. Legalább csak egy érettségit, aztán egy sima kis munkát, hogy ne a családomnak kelljen eltartania, mert emiatt borzasztó kényelmetlenül érzem magam.
A legtöbben úgy vannak ezzel, hogy összeszedhetném magam. Azt hiszik, hogy elég csak eldönteni, és képes leszek megcsinálni az iskolát. Én eldöntöttem, de mégis kijött a roham. És már annyiszor, szóval ismerem ezt az egészet. Hazajöttem, mert ha tovább megyek az úton, teljesen elveszítem a kontrollt, és megint a pszichén kötöttem volna ki.
De a legrosszabb az egészben, hogy tehetetlennek érzem magam. Bárhol is olvasok utána, és bárkit is kérdezek, ennek úgy látom, nincsen végleges gyógymódja. És az ember megpróbálja tényleg a legjobban csinálni ezt az egészet, fokozatosan, kis lépésekkel... stb., de nem működik, és ezért a legtöbben lenézik (vagyis engem sajnos sokan).
Azokat kérdezném, akik keresztülmennek/mentek ilyesmin, hogy mi a legtöbb, amit GYÓGYSZER nélkül ki lehet hozni ebből?
Hogyan birkózzon meg az ember a sok kritikával?
Egyáltalán hogy lehet így élni (önfenntartás)?
Kinek mi a véleménye úgy általában arról, hogy mesterséges kemikáliákat kellene szedni ahhoz, hogy szinten lehessen ezt tartani? (Én is szedtem, és ideig-óráig élveztem, hogy nyugiban kimehetek az utcára, de aztán már csak azt láttam, milyen mértékben nem akarok soha semmit... semmi nem érdekelt, és alig voltak érzéseim.)
Próbáltam már a pszichoterápiát is, de nem vált be. A találkozások után általában levertnek éreztem magam, és már gyomorideggel gondoltam a következőre. De azért hónapokig erőltettem, hátha... aztán végül belefáradtam ebbe is, és otthagytam.
Viszont mindennek dacára még próbálkozni szeretnék valamivel, akármivel. Próbálom legalább azt fenntartani, hogy ki bírok menni az utcára.
A következő kedden lehet megint elindulok a suliba, akkor is, ha félek tőle, mint a tűztől. :D
Hát vagyunk így egy páran sajnos..."nem tesz rád a Jóisten csak annyi terhet , amennyit elbirsz" ezek szerint mi biztosan erősek vagyunk.
Vagy nem 😏😊
Én kövérke voltam 😁 anyám szerint meg trehàny lusta dög,rohadtam volna meg mikor akkora voltam mint egy màkszem.
Átkozott voltam világ életében...hát így jártam .
Bizony, ilyen múlttal nem könnyű erősnek maradni és megküzdeni a szorongásokkal.
A megpróbáltatások tanítottak is. Megismerhetted magad.
Fel kell dolgoznod ezeket. Közben tudd, hogy mások cselekedeteiért nem te vagy a felelős!
Erősítsd meg magad! Nem kell egyik napról a másikra, de apránként, kis kihívásokkal.
Kimenni az emberek közé. Nem vagy te egyiknél sem kevesebb! Sőt! A megélt múltad, tapasztaltabbá is tesz a legtöbbjüknél.
Csak fel a fejjel! Bátran!