Pánikbeteg vagyok! (beszélgetős fórum)

Ha nem rám céloztál, akkor rendben. Mivel én írtam a gyógyszer ellen alább, azt gondoltam, arra reagáltál.

Olvastam már olyan írásokat, ahol a pszichiátriai gyógyszerekről nem írtak jókat, és nekem ez meggyőző volt. Viszont aki munkaképtelen lenne gyógyszer nélkül, annak nem nagyon van más választása, mint hogy szedi.

"A másik, amit úgy látszik, nem értesz, a magas vérnyomás szervi eredetű probléma" miből gondolod,hogy nem értem ?

Azonkívül nem céloztam senkire ,ezt általánosságban szokták mondani az okosak...

Sosem írtam olyat, hogy nem kell gyógyszer, azt írtam, hogy hosszútávon nem megoldás. Egyébként voltam pánikbeteg, de meg tudtam oldani gyógyszer nélkül.A pszichoterápia segített, és segít másoknak is.

A másik, amit úgy látszik, nem értesz, a magas vérnyomás szervi eredetű probléma, és ha nagyon durva, akkor természetesen kell rá gyógyszer.

A pánik lelki eredetű, tehát nem feltétlenül a gyógyszer oldja meg.

Persze hogy romlik az állapotod,hiszen a gyermeked nem jól van . Nem könnyen viseled,ez természetes,és ha kell valami gyógyszer hát szedd. Jobb mint rosszul lenni. Én bogyókon éltem ,így neveltem fel 2 gyereket . Nem lettem függő ,drogos , gyagyás 😄🤣 de kellett a mankó. Évek teltek el míg javulás állt be. Néha most is rámtör,de kezelem valahogy . Te érzed hogy a jobb . Aki azt mondja,hogy nem kell gyógyszer,sosem volt pánikbeteg....ezt mondja egy magasvérnyomásos betegnek is ??

- Ne vedd be mert minden fejben dől el? Vagy függő leszel? Lol 🤣 . Bízom benne,ha a lányod javul ,te is jobban leszel .

Így már értem.

Örülök hogy használ a gyógyszer. Bármi más terápia, beszélgetés stb. csak megkönnyiti elviselni ezt a szemetet

Javulást neked!

Regina: A lányom epilepsziás. A visszaesésekor kezdődtek nálam a rohamok. Most új a gyógyszere, várjuk a hatást. Én már a Helexet nem szedem, csak az Escitilt, napi egyet. Még vannak rohamok, de nem olyan erősek. A 0,5-ös Frontil leállítja őket, bár utána nagyon gyenge vagyok 1-2 órát. Nehéz így dolgozni, de tudok. Ha hétvégén ér a roham, és nem kell mennem sehova, akkor hagyom, nem veszek be semmit. A légzés gyakorlatokat végzem, amit a doki mutatott. Nem igazán használ, de próbálkozom, hátha ráérzek. Már nem jutok el a hidegrázásig, mellkasi fájdalomig, megőrülök érzésig. Már nincs "így nem lehet élni" gondolatom. Lényegesen jobban vagyok. Azt hiszem, nagyon hamar elkaptuk, hiszen még csak februárban kezdődött, és április végén volt az első durva rohamom.

Springtime:Igen, jó beszélni róla, de nem azért, mert tanácsot várok. Nem hiszem, hogy bárki mindenkire érvényes tanácsot tudna adni, mert nem vagyunk egyformák. Egyszerűen jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, és szeretem olvasni, ha valaki jobban van, sikereket ér el, újra remél. Nem a körülményeket akarom kibeszélni, tényleg csak a betegségem alakulásáról szeretnék beszélni olyanokkal, akik maguk is átestek rajta, vagy benne vannak. A környezetemben sokan hisztinek tekintik a pánikbetegséget. Hiszek a gyógyszerekben. A történelem jól dokumentálja a gyógyszerek hasznosságát. Csak a megfelelőt kell megtalálni. Ez nem mindig könnyű, nem mindig sikerül elsőre. Lehet, csak huszadjára jön össze. Nem kell mindig gyógyszerrel tömni magunkat, de van amikor szükséges, és sokkal veszélyesebb nem beszedni.

Te lényegében a lányod betegségéröl beszélsz és hogy neki hat a gyógyszer. Az nem pánikbetegség.

De veled mi van?

Te írtad, hogy neked az segít, ha beszélhetsz problémáidról, én jóindulattal akartam segíteni. Sajnálom, hogy te nem értetted meg a levelemben rejlő jóindulatot.

Sajnálom a Lányodat, és azt, hogy ilyen betegsége van, elhiszem, hogy ezt nem lehet könnyű megélni, és hogy te teljesen azonosulsz vele, és úgy kezeled, mintha szinte a te betegséged lenne. Nem mindenki tud egyformán viszonyulni a gyermeke betegségéhez, van aki épen marad, van aki belebetegszik.

De nem foglak többet zavarni a hozzászólásommal, hiszen te tudsz mindent, nincs szükséged tanácsra.

Kívánom, hogy a lányod egészsége rendeződjön, te pedig szedd a gyógyszereket, ha azokban hiszel. Sok szerencsét.

:-) Ezt a viccnek! :-)

Mi volt az a vakbél-megműtöttek?

És már elmúlt a szédülés, vagy még előfordul? Sokféle van, és a legtöbb ártalmatlan. Neurológusok tudnak rá adni speciális tornát, amivel kezelhető a legtöbb válfaja. Kiderítették, mi okozza?

Nekem is volt olyan időszakom, hogy éjszaka felébredtem, és fordulni akartam, és nem tudtam, mert szédültem, fekve. Akkor vagy felkeltem ijedtemben, vagy feküdtem rémülten. Azt hittem, a pánik egy hülye fajtája. Negyed óra alatt elmúlt.

Aztán kiderült, hogy BPPV. Ez egy ártalmatlan szédülés, csak szar, és tornával kezelhető. A fülben lévő kristályok mozdulnak el. Aztán rájöttem, hogy abban az időben mindig fejhallgatóval a fejemen aludtam el, talán a zaj is elmozgathatta a kristályokat, ki tudja.

Nem mindig minden pánik-erre is oda kell figyelni.

Nálad miért nem hasznos a gyerekkorban való turkálás? Próbáltad már? Voltál valakinél? Lehet, hogy rossz embernél voltál, akik nem találta el, mi jó neked. :-)"

Ajjvé, pszichodráma, pszichiáter, pszichológus, párterápia, egyéni beszélgetések sora évekig

AZ életem haverok buli fanta volt 31 éves koromig, amikor egy vakbél után estem-keltem faltol falig annyira szédültem. Akkor még a műtétigyengeségre fogták

Aztán kezdődött az évtizedes tortúra

Ami gyógyszer használt azt minden hókusz-pókusz nélkül adta egy pszichiáter

És lett négy tiszta évem. Ez kb.30 éve volt

Visszalopakodott alattomosan, de aránylag kezelhető

Szoval semmi lelki varázslat és kutakodás nem használt

Mostmár mivel vén vagyok, soha nem tudni hogy a szív szoritás valós-e vagy képzelt

Tudod mi van a pánikos hipohonder fejfájára irva?

Ugye megmondtam!

:)

Nehéz a kérdés természetesen, mivel én sem vagyok szakember, viszont mégis azt gondolom, hogy a legtöbbet azok az emberek tudnak segíteni egymásnak, akik átélik, és hasonló cipőben vergődnek.

A pánikbetegeknél szerintem nagyon fontos a fokozatosság, mivel váratlan helyzetekhez nehezen alkalmazkodnak, és akkor jön a szorongás. Ha minden nap vagy héten csak egy kicsit próbál az ember előrébb jutni a problémái megismerésében és megoldásában, az már a jó út.

Meg kell próbálni nem beleragadni azokba a dolgokba, amik nem jók nekünk, és amiktől szenvedünk. És nem szabad elhinni, hogy mi nem tudunk annyit teljesíteni, mint mások, vagy rosszabbnak és csökkentebb értékűnek hisszük magunkat másoknál. Másoknak szerintem maximum szerencséjük volt. Van család, eltalálták a pályaválasztást, normális az anyagi helyzetük, stb-ezek azok a dolgok, amik biztonságot adnak. De nem vagyunk csökkent értékűek.

A gyerekkorban való turkálás valószínűleg azért kell, mert erőteljesen áthatja az életünket később is, a szülőktől kaphattunk nagyon sok rossz mintát, ami hat az életünkre, a gondolkodásunkra, és ezeket később már nekünk kell korrigálni, kialakítani más gondolati és cselekvési mintákat, amikkel lehetővé válik, hogy nem csináljuk meg ugyanazokat a hibákat, mint a szüleink, és így más életünk lehessen. Ez nehéz dolog, mert a legtöbb ember a szülei mintáját követi akaratlanul is. Mi nem ismerjük fel ezeket a rossz mintákat, mert hozzászoktunk, de egy idegen (a pszichológus) felismeri, és szóvá teszi, és ezzel indulhat el a változás bennünk, ami hozzásegít ahhoz, hogy meggyógyuljunk.

Páldául én mindig azt gondoltam, hogy nagyon jó a kapcsolatom az Édesanyámmal, és megdöbbentő volt, amikor egy pszichiáter kimondta, hogy nem az, és akkor jött a problémák feltárása. Ez egy nagy döbbenet bármelyik embernek, hogy másként van, mint ahogyan hitte.

Az is fontos, hogy nem szabad ez után az elembertelenedett, felfokozott, teljesítménykényszeres és sikerorientált társadalom után menni, hanem tudni kell, hogy nekünk mi kell, mennyi kell, mennyi elég, és cseszni azokra az emberekre, akik nem ismernek mértéket, és egymással versengenek alapvetően lényegtelen dolgokért, és mindenkin áttaposnak.

Én azt hiszem, hogy a gyógyszereknek még az orvosi protokollban is az az elsődleges céljuk, hogy időlegesen használják őket, és ne hosszútávon, mert a gyógyszer tüneteket fed el, és nem meggyógyít.

Akinek kell, mert rosszul van, az szedje, de ne álljon meg itt, hanem fokozatosan dolgozzon azon, hogy eljusson a probléma gyökeréig, azt találja meg, és azt szüntesse meg. Addig persze használhatja a mankót, amíg gyenge és elesett, ez rendben van, de ne szokjon hozzá, hogy ezzel megoldja a dolgot, mert nem oldja meg.

Egyszer voltam egy olyan pszichiáternél, akiről valaki jókat mondott, bíztam benne, elmentem hozzá. A nő dagadt volt. Sértődékeny és kioktató, ha azt látta, hogy nem tudom maradéktalanul elfogadni amit mond. Először azzal próbálkozott nálam, hogy gyógyszert kell szednem, mert ő nem tudja másként kezelni ezt az állapotot, de mondtam, hogy felejtse el, találjon más módszert. Kiderült, hogy nem ismer más módszert, nem ismeri pl a viselkedésterápiát, hanem erre a kényelmes módszerre van ráállva. Megkértem, hogy márpedig erőltesse meg magát, mert nem gyógyszerért jöttem. Akkor kitalálta, hogy sport, meg mindennap egy óra séta. Ennek biztos van pozitív hatása, de lelki sérülést csak ez önmagában nem old meg. Mindegy, jártam hozzá, beszélgettünk, jobban lettem, és főként a beszélgetéstől lettem jobban, és a végén elismerte, hogy nem kell nekem gyógyszer. De alapvetően egy elég használhatatlan ember volt. A pszichológusok, és pszichiáterek nem oldják meg az ember életét, csak hozzásegíteni tudnak ahhoz, hogy te magad oldd meg, és az önkorlátozó gondolatokat szabadítják fel, erre kellenek.

Tehát szerintem a jó módszer az, hogy megismerd magad, eljárj terápiára, ahol ebben segítenek, és szépen, fokozatosan, idővel leszokjál a gyógyszerről, és mindenféle hatásától is megszabadulj. Ugyanis a végső önbizalmat az adja meg az embernek, ha a saját erejéből érzi jól magát, mert az a biztos.

A gyógyszereknek vannak hatásaik, hiába tagadják az orvosok. Ők is nagyon jól tudják ezt, csak a pszichiáterek teljesen alárendelték magukat a gyógyszeriparnak, mert egy gyengébb emberréteget mindig könnyű kihasználni, azokat, akik nem tudnak védekezni. És ez szemétség. A pszichiátria az egyik legundorítóbb dolog Magyarországon, tisztelet a kivételnek, mert rendes orvosok is vannak. De jobb pszichológushoz menni, mert az nem gyógyszerezhet, és rá van utalva más módszerek használatára.

Arra érdemes még figyelni, hogy ha már valaki gyógyszert szed, akkor minél kevesebb fajtát, hogy ne keveredjenek egymással, mert a nagy keveredésekből csak újabb bajok és mellékhatások alakulnak ki.

Egyébként én nem iszom kávét sem, meg alkoholt sem, mert egyszerűen nem szeretem, ha a szervezetem nem önállóan működik, hanem valami szer hatása alatt áll.

De természetesen ahány ember, annyiféleképpen működik, nem mindenkit ugyanaz a dolog nyugtat meg.

Arra is rájöttem, hogy tök jó levenni mindenféle cipőt, és zokniban járni kelni otthon, hogy a talp szabad legyen. Az ember talpa tele van idegvégződésekkel, amiket a mezítláb járás masszíroz, és ez pl. tök jó hatású.

Nálad miért nem hasznos a gyerekkorban való turkálás? Próbáltad már? Voltál valakinél? Lehet, hogy rossz embernél voltál, akik nem találta el, mi jó neked. :-)

Én csak egy évig voltam hajlandó gyógyszert szedni"

Éppen elég hogy ha eltalálják akkor kihozzon a gödörböl. Éa ha 2 év kell akkor 2 év

Majdnem mindenben igazad van, de a szomorú gyerekkor turkálása nyagyjábol hülyeség

Ugyanakkkopr nem kétlem hogy másnál hasznos

De akkor melyik a jó gyógymód?

Bocsánat, hogy beleszólok, régen jártam itt utoljára. De szeretnék neked mondani pár dolgot. De azoknak is, akik elfogadják.

Persze akik a gyógyszerekben hisznek, lehet, hogy utálnak majd érte, de vállalom. Mert fontos.

20 évvel ezelőtt, egyetemista koromban nekem is voltak pánikrohamaim, nem sokszor, mert kivizsgáltak, és megmondták, hogy ez nem szervi probléma, hanem pánik, és ez engem valamelyest megnyugtatott. Adtak seroxatot, meg valami mást is, már a nevére nem emlékszem, de talán rivotril.

Én csak egy évig voltam hajlandó gyógyszert szedni, mert alapból utálom a gyógyszereket, csak akkor folyamodom hozzájuk, ha nagyon muszáj. Azalatt, amíg szedtem álmos voltam az iskolában, későn tudtam felkelni, és eléggé tönkrevágta a libidót is, rá is ment egy kapcsolatom. Sőt, azt hiszem kicsit híztam is tőle.

Aztán jártam pszichiáterhez, pszichológushoz, sokat beszélgettünk az életről.

Aztán megismertem a volt férjemet, aki kutató biológus volt, és azt mondta, hogy ezekről próbáljak minél előbb leszokni, mert nem jó, ha sokáig szedem. Hallgattam rá.

Leszoktam úgy, hogy mindig egy picivel csökkentettem, nem egyszerre hagytam abba, mert az nem szabad. De végül sikerült.

És soha többé nem szedtem gyógyszert erre. Aztán ezalatt a két évtized alatt valahogy lecsendesedett ez az egész, pedig sok csatát vívtam meg.

Jelenleg már tanítok, ki tudok állni gyerekek elé, ebben sosem hittem.

Van pár apróság, amit nem tudok, vagy nagyon nehezen megy, színházban a sor közepére beülni, meg túl magasba felmenni, és nem igazán szeretek busszal járni sem, de ezeket el lehet kerülni, és akkor nagyjából minden rendben van.

Persze nem jó bemenni a bankba hosszabb ügyintézésre,és az elején szar, de kivárom, és fokozatosan megnyugszom.Ez pont tegnap volt így.

És így éltem túl gyógyszerek nélkül a szüleim halálát, egy válást, és aztán így építettem fel magamnak egy új életet. Néha igen, vannak ijesztő pillanatok, amikor érzem a szorongást, de nincsenek pánik rohamok.

A szédülést sokminden okozhatja, nem lehet mindig a pánik számlájára sorolni.Azt mindig ki kell deríteni egy neurológussal, mi okozhatja.

Amit te tapasztaltál, az valóban kellemetlen lehetett, mert azok tényleg ijesztő dolgok, főleg az ájulás. Elhiszem, és megértem, hogy gyógyszert szedsz rá, tedd is, amíg szükséges.

De: ne ettől várd a végleges gyógyulást, mert emelett a mélyben van valami, amit rendbe kell raknod, mert nincs megoldva. Lehet, hogy nincs meg a megfelelő önbecsülésed, nem tudom. Valami, amiről nem tudsz, és ami ezt okozza. Nem biztos, hogy a gyerekkor, lehet, hogy valami, amit a jelenlegi életedben nem tudsz jól működtetni, de már annyira megszoktad, hogy nem tűnik fel, hogy nincs a helyén.És ezt pszichológus segítségével lehet kiásni, lehet, hogy fél évig, vagy egy évig kell hozzá járni.

Ami tényleg nagyon fontos, hogy kell valóban egy alapos kivizsgálás, és ha nem tudsz jól kijönni a háziorvossal, akkor kell egy másikat keresni, aki segítőkészebb, de fontos elkülöníteni, hogy lelki, vagy szervi okról van e szó. Mert ez határozza meg a kezelés módját. Egyébként el lehet menni magánorvoshoz is, és ha ő ír neked elő vizsgálatokat, akkor azt a háziorvos nem bírálhatja felül, hanem köteles beutalni.

Ha negatívak a leletek, és marad a lelki ok, akkor pedig nagyon fontos, hogy eljárj magán úton, vagy ha van rá lehetőség, akkor esetleg családsegítőknél még szoktak ingyenes pszichológiai konzultációt csinálni. De a magán a valószínűbb, és sajnos pénzbe kerül, mert ilyen rohadt dög a magyar rendszer, és ezt nagyon gyűlölöm, hogy annak, aki meg akar gyógyulni, annak pénzbe kerül. Az állami pszichiátrián is lehet próbálkozni, hogy talán valaki foglalkozik veled, de nem tudom, lesz e rá lehetőség. Mindenestre olyan orvost, aki csak felír valami gyógyszert, és soha nem hajlandó beszélgetni veled, azt le kell szarni, és keresni tovább.

A lényeg: el kell jutnod pszichoterápiára, közben szedd a gyógyszert, de a terápia fog segíteni lassan, fokozatosan, mert ott kerülnek a helyükre a dolgok. Most még kell a gyógyszer, hogy tudj dolgozni, de hosszú évekre ne szokj rá, mert nem az fog meggyógyítani, az csak a tüneteidet kezeli, és nem csak jó hatásai lehetnek hosszútávon.

Bizonyíték, az Élettársam. Egyedül volt, szarul érezte magát, mert nem úgy alakult az élete, ahogy tervezte, szüleit egész fiatalon elveszítette, és a családalapítás nem jött össze. Azt hiszem, ilyen helyzetben bárki szarul érezné magát. Most őszintén, lehet ilyen élethelyzetet gyógyszerrel gyógyítani?

Ő is elment bizalommal a pszichiáterhez, aki évtizedig tömte gyógyszerrel, frontinnal is, meg egy csomó más szarral. De nem gyógyult meg. Aztán megismerkedtünk, nem volt tovább egyedül, és én sem. Elindultunk közösen az úton. És szépen, lassan az én kérésemre leállt a gyógyszerekkel, pedig azokban hitt. És két év alatt elértük, hogy nem szed semmit, és jól van, van hite, van életkedve. Igaz, dohányzik valamicskét, meg este iszik néhány fröccsöt, de nem szedi a gyógyszert, amiben korábban annyira hitt.

Persze a jövőt nem ismerhetjük, nem tudhatjuk, meddig élünk és hogyan, nem jön e be egy váratlan tragédia, de amíg lehet, meg kell próbálni küzdeni, saját erőből, mankó nélkül, mert az a maradandó.

Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett ez a levél. De mindent, amit írtam, tapasztalatból írtam. Én ezt tudom mondani, a legjobb szívvel, őszintén.

Nincsenek kötelezettségeid, nem kötelező mindezt megfogadni, ez csak tanács, de ha tudsz vele azonosulni, akkor segíteni fog.

1 nagy győzelem kellene, amikor elfelejted szedni a gyógyszert

Nekem ezt mondta a doki a 100adik gyógyszerre és tényleg így volt

Nacsak hajrá, szedd, ha nem használ hosszú távon akkor cserélni kell másikra. Frontint meg nyugodtan nyomjad ha gond van. Felejtsd el a szóbeszédet hogy rászokás.

Úgy tudom, mi él előbb kezdődik a kezelés annál, könnyebb kordában tartani."

Remélem azóta elkezdted szedni, mert tényleg úgy van ahogy gondolod, ahogy mondják

Lehet elöször erősödnek a tünetek, de később jó lesz

Kitartás!

A pszichók fogják erre meg a szomorú gyerekkorra a pánikot

Ugyanmár! Haverok buli fanta volt, oszt mégis beütött ez a szemétség

Nem "lehet", hanem a legtöbb esetben így van.

Tudod a megfelelési kényszer az egy állandó stressz állapotot tart fenn, és nem lehet tudni, hogy mikor szakad el a "bringa lánc", hogy a szóhasználatnál maradjak.

A megfelelési kényszerben az a legkellemetlenebb, hogyha gyermek korban ez kialakult valami miatt - mondjuk a szülőnek való megfelelés -, akkor az felnőtt korban minden függőségi kapcsolatra jellemző lesz. Munkaviszony, párkapcsolat, stb.

És végül az egész életedet egy megfelelni akarás tölti ki. Sajnos az emberek nagyon jelentős hányada ilyen.

😆😆hát azért nem vagyunk idegbetegek.

Vannak tőlünk idegbetegebbek ,mégsem pánikbetegek. Én már úgy vagyok ,hogy sz@rok bele ,nem nyelek el senkitől semmit . Lehet ,hogy a megfelelési kényszer hatására alakult ki ez a sz@r?!

voltam mint a rigalánc"

Haha, jó szöveg! Rajtam is csodálkoztak a munkatársak, haverok, hogy a nagy nyugodt X.Y. idegbeteg