Voltál már olyan helyzetben, hogy a munkahelyi stressz miatt felmondtál? (beszélgetős fórum)

35 évesen mentem vissza a munkahelyemre gyes után. Régi melósokból lett főnökség,....az ember azt gondolná, hogy ez tök jó. Hát nem.....szabályos lelki terrorban tartottak minket, dührohamok, alázás, szidalmazás....ha volt sapka, az volt a baj, nem volt, akkor az.....2 gyerekes anyukaként tűrtem....de nem bírtam aludni, nem bírtam enni, már otthon is kezdett kijönni rajtam a dili, sajnos hazavittem....sosem tudtuk, hogy reggel mire megyünk be, a legváltozatosabb hülyeségekért is olyan legorombítást kaptunk.....3 év után éreztem, hogy lépnem kell.....szépen elkezdtem munkát keresni (ami 1 évembe telt, mire megtaláltam a megfelelőt) és eljöttem, persze asztalcsapkodással.....Szeptemberben mondtam fel, abban az évben én voltam a 13. dolgozó, aki elment, azóta is folyamatosan keresik az embert, senki nem marad meg.....A munkát egyébként szerettem, kolléganőkkel jól kijöttem.

Azóta sokkal jobb!

Amiről irsz az nem a munkahelyi stressz, hanem a magadnak gyártott problémák, amiken képes vagy még idegeskedni is.

Érdekes emberek vannak...

Folyton mások miatt szívsz. Ebben biztos vagy? Én úgy olvasom, hogy te magad miatt szívsz, mert azt gondolod, hogy te vagy a legjobb, a legügyesebb, rajtad kívül nem tud senki semmit, mindenki képtelen rendesen ellátni a feladatát és te ezért kénytelen vagy többet és mások helyett dolgozni. Szerinted ez tényleg így van? Gondolj már bele, hogy mit állítasz! Most komolyan el kellene hinnem, hogy 120 emberből te vagy az egyetlen, aki képes jól dolgozni, kijavítani mások hibáját, stb.

Szállj le a magaslóról és akkor minden rendeződik. Ne hidd, hogy nélküled nem forogna a föld. Mindenki pótolható! Nélküled is menne a munka simán a cégednél, sőt! Lehet mindenki fellélegezne, ha megszabadulnának tőled!

Így ess neki az álláskeresésnek és hagyd a 120 embert élni. Ha neked nem számít a nyugalmad az egy dolog, de nem kellene megkeserítened még rengeteg ember életét. Ők szerintem miattad stresszelik magukat. Erre nem gondolsz? Persze, hogy nem, mert nem tudod beleképzelni a másik oldal helyzetébe magadat....

Igen, keress egy egyszerűbb melót, bár úgy tippelem, hogy a jelenlegi sem lehet túl bonyolult, csak neked sok (egyszerűbb másokat lehülyézni, mint bevallani, hogy hülye vagyok valamihez. Ismerős?)

A félő az, hogy szerintem te a világ legegyszerűbb munkájából is egy horror nehéz munkát kreálnál, mert te ilyen vagy. Szereted kiszínezni a veled kapcsolatos dolgokat. Sajnos ismerek ilyen embereket. Nehéz esetek. Ha velük vagyok, akkor csak nevetgélek, mert hihetetlennek tartom, hogy valaki beveszi azt a sok zagyvaságot, amit összehordanak, amikor saját magukat fényezik:DDDDD

Első munkahelyem volt, ahol kispécizett magának egy "beugrós".

Sétálgatott a sorok közt, meg futkosott,mintha csinálna valamit, főnöknek képzelte magát.

Na mindegy, a lényeg, hogy akármit csináltam, mindig belémkötött. Folyton megállt mögöttem, és ha lassabban csináltam, már rámförmedt,hogy gyorsabban,gyorsabban nem érünk rá, meg kell lennie a minimumnak. A műszakvezetőnek szidott.(fültanúja voltam)

Nem voltam sokat ott a cégnél egyébként, talán 4hónapot, ő 2 hónap után került oda, addig szerettem, de utána gyomorgörccsel mentem be dolgozni. És ez a kis fruska mást is elüldözött. Azóta megtaláltam azt a munkahelyet,ahol kellemes a légkör, dolgozni kell ugyan (de hol nem?!),meg is fizetik és szeretem is.:)

Én is voltam annak a határán, hogy felmondok.hónapokig meg volt írva a felmondásom, csak dátumra várt.

Aztán elment at idegölő főnököm. Sírva jártam be, és sírva jártam haza ( vezető vagyok) és az idegösszeomlás szélén voltam.

De azt mondtam, nem fogom hagyni, hogy kicsináljon.Megdolgoztam ezért a pozícióért keményen.

Én itt vagyok, ő nincs.

Amég nem találok minimum ilyet, nem megyek el. Így voltam vele.

Már mondtam fel ez miatt.egyszerűen nem bírtam elviselni a kollèganőm,aki a főnök kiváltságosa volt, sőt mint utóbb kiderült a szeretője is.Ott tett keresztbe ahol csak tudott.8 hónapig bírtam ott.Azóta is nagyon bánt ahogy viselkedtek velem, akkor szinte minden nap sírtam itthon.

De hiszem, hogy előbb vagy utóbb mindenki vissza kapja amit ad.

Őt már veri az Isten.Elmaradt az esküvője amiért kiderült, hogy nem csak főnök alkalmazott viszony volt köztük, a melóhelyen már közel sem annyira fontos ember,mint azt gondolta.Szépen süllyed a leejtőn, miközben én az új munkahelyemen kisfőnökkènt szányalok felfelè.Egyebkent abban az üzletben azóta mióta eljöttem 1,5eve vagy 40! alkalmazott volt,de senki nem bírt megmaradni mellette

Voltam, 36 évesen, multi cég pénzügyi osztály, 6 hónapig bírtam.

A munka nem volt vészes, a főnöknő normális volt,a fizu átlag feletti. A munkatársak viszont rosszindulatúak és jellemtelenek, modorra is utálatosak.

Nem bántam meg, jó döntés volt, hogy eljöttem.

Lehet, szerencsém van, de soha nem kellett a munkahelyi stressz vagy hangulat miatt elhagynom a munkahelyemet. Nem voltam olyan olyan kényszerhelyzetben, hogy "jajj, kell egy munkahely".

A feladatokat pályáztam meg, és nem a pozíciókat, és megvártam, míg a munkáltatóim választanak ki.

Jó munkaszerződéseket kötöttem. Nem kell elfogadni azt a keretet, amit felajánlanak minden belépőnek.A HR-el lehet alkudni, bérben, munkaidőben, mobilitásban.

Volt munkahely, ahol hetente egyszer kellett volna bemennem, de jelen voltam szinte minden nap, mert itt még nem szokták az emberek a távmunkát, így sok olyan infóról lemaradtam, ami a munkámhoz szükséges volt. Így viszont közvetlen ül elérhető voltam a felhasználóknak, a kollégáknak.

Szerencsére olyan a munkám,hogy magam állapíthatom meg, vállalhatok kötelezettséget a teljesítéssel kapcsolatban, így nem zaklatnak emiatt.

Kollégákkal, munkahelyi hangulattal sosem volt problémám. Mindenütt vannak kellemetlen jellemű vagy viselkedésű emberek, ezen túl kell tenni magunkat és nem hagyni, hogy hatással legyenek ránk.

Mivel pénzbol elek, ezert mindenhol addig maradtam, amig nem talaltam ujat.

Amikor mar vhol tul stresszes lett, akkor elkezdtem keresni uj helyet. Es amint meglett az uj hely, odebb alltam.

2-3 hónapig bírtam - 27 évesen - egy kínai ruhaboltban. A kollégák szakképzetlenek és rosszindulatúak, az újakat kiutálták. Kitartó voltam, de olyan állapotba kerültem, hogy táppénzre kellett mennem. Napi szinten hajnalban keltem, különböző vizsgálatokra és laborba jártam, de semmit nem találtak, csak a rémes pszichés állapotomat. 2 hét hiábavaló vizsgálódás után visszatértem: azzal fogadtak a "kedves" kollégák, hogy "Holnaptól én megyek el 2 hétre pihenni!". Aztán, persze, kirúgtak. 2 hónap múlva pszichés okokból leszázalékoltak.

Most hasonló helyzetben vagyok: álommeló, remek kolléganő, önállóság-beosztottság tökéletes arányban. Csakhogy főnökváltás volt, és az új mindenért letol, kiszámíthatatlan, ... Már ott tartok, hogy ha megcsördül a telefonom, görcsbe rándul a gyomrom. :/ De 3 gyerek és ápolási díj mellett - ahol, ugye, napi 4 órát vállalhatok, azt is délelőtt - nem igazán ugrálhatok. És félek a változástól; attól is, hogy bárhogy döntök, megbánom. De attól is, hogy a főnök nem nyugszik meg. Marha nehéz dönteni!

Igen. Annyira legyengült az immunrendszerem, egyik herpesz másikat érte a búrámon. Volt úgy, hogy az orromban meg sem gyógyult, már kijött a számon is, hiába kezeltem, feldagadt tőle az arcom is. Diéta nélkül fogytam.

Azóta semmi bajom.

A 3. bekezdésed szinte egy-az egyben igaz rám is. A változatos munkakör nekem való, mert a mostéppennincskedvemhozzá feladatok egy ideig félretehetők; de jó a monotónia-tűrésem is.

Az első munkahelyemen minden tökéletes volt, de a rendszarváltozás szele elvitte a programozási lehetőséget. Ott azért mondtam fel, mert a programozás az életem.

Az, hogy felmondjak a 2. munkahelyemen fel sem merült bennem, mert tudtam, hogy az évtizedek alatt magamra szedett speciális tudásommal piacképtelen lennék.

Ugyanakkor azt a förtelmes légkört, ami az elmúlt bő 7 évben kialakult, nem bírtam. Első lépésben eltérő munkarendbe kértem magam, ami azt jelentette, hogy 8-16:30 helyett 6-14:30 dolgozhattam. Ez pár évig bevált, akkor kértem, hogy távmunkában dolgozhassak. Ez nyerő megoldásnak bizonyult.

Hm, mintha magamat olvasnám, hogy szoktam a munkához hozzáállni, és mit érzek közben belül.

Én egyszer dobbantottam ilyen miatt. A kollégákkal nagyon jóban voltunk, emberileg a főnökkel is egész jóban voltam, mégis elviselhetetlen hangulatot teremtett, mert időnként rájött a zsarnokoskodás, kiabálás, piszkálás, és nem volt magánéletünk, ha úgy gondolta, csettintett egyet fél hatkor, hogy most írjak meg és fordítsak le egy levelet, pedig a munkaidő fél ötkor lejárt, de benne volt a levegőben, hogy ilyenkor nem lehet elmenni és fél 6-kor sem lehet nemet mondani... Anyagilag jó volt ott, de nem érte meg a terrort és azt sem, hogy hajnaltól estig csak dolgoztam és utaztam.

Ja, és kb. 30 éves voltam, de egyedülálló, úgy könnyebb lépni. De ha családot kellett volna eltartanom, akkor is elmentem volna onnan, legfeljebb kicsit később, mikor biztos munkát találok.

Ezek szerint nem való neked egy ilyen pozíció.

Ha mások munkája is befolyásolja a tiédet, az mindig stresszes lesz.

A férjem mondott fel egy fél év után egy helyen, minden reggel már görcsbe volt a gyomra, a főnök egy seggfej volt és még a tulorakat sem fizették.

Sokkal jobban érzi magát azóta a mostani munkahelyen, bár sok a munka, de meg van fizetve és barátságos a légkör

Igen volt már. 4x is megtörtént. Az egyik helyen a fönökök pénzügyileg húzták le az újonc munkavállalókat éveken át, még akkor is amikor már nem is voltak munkaszerződésben. A másik helyen a műszakvezető szó szerint terrorba tartott pár embert, köztük engem is, mert épp nem voltunk neki szimpatikusak, mind tovább repültünk mert elviselhetetlen volt az a légkör amit teremtett. Bosszút akart állni, mert áthelyezték a felettesei, és nem akart ott dolgozni velünk, ezért elkezdte bomlasztani a csapatot. Aztán olyan helyről is dobbantottam, ahol ígértek ezt-azt felvételkor, a végén tömeges leépítés lett belőle, nem előléptetés, nem csak nekem ígérgettek mindenfélét, csak hogy ott dolgozzunk. De utána visszahívtak pár hét múlva, de én már nem mentem. Mert szava hihetetlenekké váltak a fönökök. A többi kolléga csesztetéséről nem is beszélve, voltak akik régen dolgoztak ott, és mérgezték a csapatot rendesen.

Mindegyik 8-14 hónap közti időszakok voltak, általában 3-4 hónap alatt kiderül milyen a hely. Félév után érzi az ember jó-e vagy sem a munkahelyi légkör. Ezeken a helyeken nem nagyon bírtam csak kb. 1 évig, mert egyszerűen vagy túl kevés volt a fizu, vagy a stressz amit a rossz körülmények vagy a légkör okozott, nem lehetett sokáig bírni.

18 éves korom óta dolgoztam suli mellett is, 22 éves koromra 4 munkahelyről kényszerültem dobbantani 1 fokkal jobb helyre.