ÉN-idő anyaként (beszélgetős fórum)

Ezt magyarázza már el nekem valaki, mi ez "lelkileg nem vagyok kész" - duma???

Azért meg anyák leszünk meg is hülyülünk? Még a szomszéd nénire is bármikor rábízom a gyerekem, legyen az 3 hónapos vagy 5 éves.

Sokszor olvasok olyat, hogy bizony még a nagyira se bízzák a gyereket...MIÉRT???

Azt hiszed kedves anyuci -mindenféle személyes megszólítás nélkül-általánosságban- hogy csak te vagy képes ellátni a gyereked? Csak te tudsz rá vigyázni?

-anyámnesirass-

Nekem az első ilyen én-idő megnyilvánulás mindig az edzés volt, szóval igyekeztem már pár nappal szülés után is napi 10 vagy 2x 10 percet szánni egy kis könnyű tornára, de őszintén szólva magát a sminket nem számoltam bele soha ebbe az én-időbe, mert már a kórházban is tettem, az olyan automatice volt. Nem használok olyan sminket, amit tovább tartana 5 percnél megcsinálni. Vagy lakkozás, ilyesmik. Mikor hazajöttünk a kórházból, minden este volt azért fél óra, amíg a férjem foglalkozott a kisbabával, hogy lezuhizzak meg minden. Első gyereknél ez arra az időre esett amikor már majdnem elaludt, el volt rendezve minden, de kellett neki az a fél óra félig ébrenlét vagy ringatás vagy valami, hogy végképp kidőljön, na, ilyenkor hagytam az apjával.

De úgy konkrétan fodrászhoz ha jól emlékszem, 3 hetes korukban jutottam el. Mindezt azért mert nagyjából tudva, hogy mikor szülök, már ELŐTTE voltam fodrásznál, kozmetikusnál. És újra kozmetikushoz olyan 6 hetes babák mellől mentem, mert addigra voltam úgy, hogy a kontroll megvolt és így mehettem egy masszázsra vagy egyébre. Nekem a masszázs kellett leginkább, de végülis bármi jó volt, aminél csukva tarthattam a szememet, és szundíthattam egyet:DDD

Igyekeztem nem távol maradni a gyerektől több mint 2 órát a szoptatás miatt is, nagyira tudtam hagyni.

Én se bíztam még senkire, nincs is kire.

Mondjuk szívesen vettem volna a segítséget, ha lett volna.

Az első gyerekkel még zizis voltam, akkor ott volt minden segítség, sorban álltak a gyerekert, de nem adtam.

Most másképp csinálnám, de nincs rá módom.

Majd a másodikkal lazább leszel, ha lesz, meglatod :)

Mert... csak? :D Mert jól esett? Mert jól esik róla beszélni? Róla írni? Mert vannak gondolataim?

Amúgy nem zavar, ha hozzám szólnak. Meg sem sértődtem. :D Csak nem számítottam ilyen gyors reakciókra. Persze a szövegem megosztó, értem.

Pedig amúgy arról szól, hogy én(!) nem voltam kész lelkileg, vagy nem tudom hogy, arra, hogy a gyerekem másra bízzam és nélküle csináljak valamit. Nem pedig arról, hogy életképtelen lennék és csak picsogok. Persze amúgy picsogni is szoktam, meg néha szaralak is vagyok, ahogy mindenki. :DDD

Ha nem érdekel mások véleménye akkor minek írsz cikket amihez hozzá lehet szólni?

Ez nem szuperanyaság,mint az élet egyéb területein, itt is minden szervezés kérdése és persze az egyéni igényeké.

Az első néhány hét káosz és nehéz, de két három hónapos korra kialakul valami napirend amihez lehet igazodni.

Az én gyerekem is egy ragacs,nagyon sokat van/volt ölben,nem lehet egyedül hagyni egy percre sem,jön velem pisilni is:)

De most mit csináljak,az élet nem áll meg mert született egy gyermek. Meg kell oldani mindent úgy, hogy az a családnak a legjobb legyen

Az kimaradt, hogy a kicsi még egyetlen éjszakát sem aludt át, kétszer minimum kelni kell hozzá.17 hónapos amúgy.

És néha én is megyek esténként dolgozni,átlag heti egy alkalommal,18-22,néha tovább.

Nincs időm magamat sajnálni

A kicsi reggel 6-6:30 között ébred, én előtte már felkelek,megiszom a kávémat.

Felkel,iszik tejet, feloltoztetem.

Ébreszteni kell a nagyot a suliba,csinálok uzsonnat,közben reggelizik,készülődik.A kicsi addig az apjával néz mesét, könyvet mikor mit.

A nagy elmegy suliba, én pedig futni,ha hazaertem elvisszuk az apját dolgozni.

Amikor hazaerunk,leteszem aludni, ekkor van időm hajat mosni, kormozni ilyeneket.

Felkel, elmegyunk boltba ha kell,ha nem,akkor valami mással utjuk el az időt, főzök plusz.

Majd megegyszer alszik délután, ilyenkor is van egy jó órám, vagy magamra, vagy olyan otthoni teendőre amit nem lehet a gyerekkel.

Ha felkelt, utána szoktunk menni sétálni, játszótérre, ekkora a nagy is kész a hazival, minden feladataval.

Addig vagyunk kint, míg nem kell az apjaert menni, ez általában este 6 körül.

Itthon még van egy kis idő együtt vacsorázni, stb

A kicsi fél nyolckor fürdik, nyolckor az ágyban van, a nagy fél kilenckor fekszik.

Ekkor tudunk mi is kettesben lenni míg el nem alszunk.

Nekünk bejott az úgymond szigorú napirend, legalábbis a gyerekeknek igényük van rá, úgy alakítottuk.

Valaki meg nem tudja elkepzeni, hogy minden nap ugyanúgy telik.

A férjemet azért én hozom - viszem, mert egészségügyi okokból nincs jogosítványa.

Mivel én itthon vagyok a kicsivel, valakinek dolgozni kell. Külföldön élünk,itt nincs 3 év gyes.

Mikor vagyunk család?

Néha ha szabadnapot kap.

Nem könnyű,de meg kell oldani

ha a ferjed ennyit dolgozik mikor vagytok család? most nem kötözködésként, hanem komolyan kérdem.

nekem ez mindig furi, az én mindenre ráérek, pedig férjem sosincs itthon és egyedül vagyok... ebben hol a család? ok ügyes vagy, az ok. De nem együtt kéne?

csak azért téged szólítalak meg, mert ebbe már sok fórumon olvasóként belefutottam, és most itt épp te vagy. gondoltam rákérdezek. gondolom nem egyedül tervezted a gyereknevelést és hétvégi apukát te sem. Így ,meg nem olyan?

Ez nekem tok cuki iras volt... :) Kicsit magamra is ismertem, amikor pl.eloszor mentem az ujszulottem mellol kormoshoz, de tisztaba rakashoz pl.sokkal praktikusabb, tompabb, nem karcolja a babat es azert ranezek a kezemre, nem azt latom,hgy waaaa...a fertotlenitotol pl.

minden generacio maskepp erzi at ezt az egesz "anyasag" tortenetet. Pl. 77 eves ,szomszed Kati neni folyton meseli, hgy az O fiai csakis feherben jartak (hipozta is ezerrel) , no meg elvegzett ilyen munkat ,meg olyat... Kerdeztem, hgy addig a fiukkal mi volt? Haaat, berakta oket a fa ala vagy a kisagyba/mikor,hgy, de volt, amig vegigkapalta a sort, addigra megszokott a racsos agybol a gyermek es mar az utcan volt, mire eszrevettek. Bombolhetett is, nem hallottak, mert olyan hosszu a rezidencia. Szval, oltari mas volt akkor es most is es meg a most es most is oriasi a szoras, ha azt nezem, hgy nalunk a nagyszulok aktivak, bebiszittert meg nem szeretnek a gyerekek melle, igy a sajat idonkkel sakkozunk ;) A masodiknal mar sokkal lazabban fogod venni, az fix!

Nagyon helyes, kell idő magadra is, és ezt egy kis szervezéssel meg lehet oldani.

Apuka miért nem bébiszittel? Róla nem írtál, pedig a gyerek az övé is.

Nem a családnak kell a gyerek körül forognia, hanem be kell őt illeszteni a családba.

Szuper, így tovább! Gyerked született, de ettől te még nem szüntél meg sem nőnek, sem gondolkodó, társas lénynek lenni. A gyerek nem áldozat, nem lemondás, nem teher, az életed nem felfordul, nem alapjaiban változik meg, hanem áthelyeződnek hangsúlyok, de éppoly természetes, mint hogy lemegy és felkel a nap ;)

Hajrá! ;)

Nekem is van kettő, de minden nap sminkelek, van időm hajat mosni/szárítani, epilalni, körmöt festeni, főzni, mosni, vasalni, takarítani, játszótérre és sétálni menni, plusz heti 2-4 alkalommal futni.

Mindezt úgy, hogy 1000kmre vagyunk mindennemű rokonsagtol akire rabizhatnank a kölyköket,tehát tök egyedül. A férjem heti 60-70 órát dolgozik és mégis mindenre van idő amire kell.

Én sem értek sok sajnalkozo anyukát.

Itt most nem magamat akartam sztarolni,de minden szervezés és elhatározás kérdése,nekem mindkettővel működött.

Ha a gyereked "csak" hasfájós volt és az is csak egy darabig, örülj neki. Vannak olyan helyzetek, amikor sokkal súlyosabb a helyzet és sajnos nem fog elmúlni, mint egy hasfájás. Amikor már az őrület határán vagy a tehetetlenségedben, mert az orvosok is csak találgatnak. Állandósul a fájó érzés, hogy mit tegyél, hogy amit néhány orvos prognosztizált, ne következzen be. Amikor már az is fáj, ha más egészséges gyerekét látod és közben eszedbe sem jut, hogy te is létezel (nemhogy én-időd legyen), mert minden idegszálad azon kattog, hogy a gyerekeden hogyan segíts. Tudod, amikor évek telnek el így (nem pár hónap) és közben látod az értelmes okos gyerekedet fejlődni, ami egészen eltérő másoktól és tudod, hogy az egész életét így fogja leélni, mert nincs aki segítsen, na ez tényleg kimerítő.

Sajnálom, de amikor egy kisgyerekes anyuka azon vetyeng, hogy saját magára nem jut ideje, hát csak felhúzom a vállam és széttárom a karjaim: oldja meg! Én is voltam gyeses anyuka, kétszer is. Nem volt segítségem a problémák ellenére sem, mert a nagyszülők is dolgoztak.Pedig megyeszékhelyen lakunk, ahol egymást érik a konditermek, mozitól a színházig, az uszodáig, minden van. Ennek ellenére sem magamat toltam előre, hogy most már én jövök! Közben az életigenlésem nem hagyta, hogy depresszióssá váljak, ahogy manapság mindenre rámondják, depis. Anya lettem, nem hétköznapi anya. Szóval ha más, akkor te is meg tudod oldani az én-idő kérdését. Ha most azonnal nem is, néhány év múlva biztosan. Türelem! :)