Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Rettentően aluszékony lett fórum

Rettentően aluszékony lett (beszélgetős fórum)


2017. aug. 1. 16:36

Sziasztok!

Akik ránéznek még erre a topikra, azoknak szeretnék visszajelzést adni. Nagyon köszönöm, hogy írtatok és biztattatok! :-)


Azóta többet van már ébren a Picinykém, nagyjából két hét lehetett az aluszékony időszaka. Még most is vannak napok, amikor többet alszik, de egyre többet van ébren is, s sokszor már csak a "nagy könyvben megírt" 3/4-1 órát alussza két nappali ébrenlét között.


Tudom, és kívülállóként biztos azt gondolnám én is, hogy de jó, ha sokat alszik, van ideje az anyukának más dolgokra, de higgyétek el, megnyugtatóbb "az átlaghoz tartozni", s nem az okokat keresni, amik megmagyarázhatják az aggodalmakat.

Örülök, hogy egyre többet van ébren, egyre aktívabb.


Nem tudom, hogy mi lehetett a háttérben, talán az, hogy hirtelen sokat nőtt, vagy a vashiány akár. Időközben utóbbira vonatkozóan kaptam is egy tanácsot, amit megosztok, hátha valakinek szüksége lesz még rá: jobb kanállal vagy fecskendővel beadni a cseppeket és a folsavat, mint belekeverni a tápszerbe (hiába írja a tájékoztató és mondja a védőnő/orvos hogy lehet így is), mert rátapad a cumisüveg oldalára vagy a szilikoncumi belsejébe. Mióta ezt tanácsolták, így csinálom, talán így több szívódott fel, s azért fáradt kevésbé a Drágám.

Vérvételre majd fél éves kora után megyünk, addig még elfogy az egész üveg vas, s túl leszünk a maradék oltásokon is.

Írok majd az eredményről!


Még egyszer köszi szépen Mindenkinek!

21. 4213133598 (válaszként erre: 20. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 18. 15:34

Szia!


A vérvétel valóban nem árt, ha - mint írod, 2 hónapos korában vérszegény volt. Ezt idáig nem írtad, és így már valóban más a helyzet.

Nem riogatni akarlak, de a vérvétel tényleg jó ötlet. Semmi baja nem lesz a picurnak. Egy kis szúnyogcsípés, mint a kötelező szuri. Kellemetlen, de jobban fáj az anyukának, mint a babának. Érted, mire gondolok. :)


A terhességed alatt esetleg vashiányos voltál? Elképzelhető, hogy abból adódott a picurkád vérszegénysége is.

Írtad, hogy tápszeres a babád. Biztos van olyan, amiben több a vas, folsav. Gyerekorvos, védőnő tanácsát kérheted függetlenül a vérvétel eredményétől.


Írd majd meg a vérvétel eredményét, addig is minden jót Nektek! :)

2017. júl. 18. 14:29

Köszönöm szépen Mindenkinek a hozzászólásokat!

Reméljük, hogy minden rendben lesz.

Egy vérvételt azért még kérni fogunk. Gyorsan gyarapszik, két hónaposan nagyon vérszegény volt, hátha ezzel van összefüggésben (vagy ezzel is). Kontroll vérvétel gondolom, hogy úgyis kell majd. Sajnálom szegénykét, hogy megszúrják :-(, de ha vérszegény még mindig, akkor az Ő érdeke is, hogy kiderüljön. Talán kevés a 10 csepp vas és a fél folsav.

Még egyszer köszönöm, aranyosak vagytok, hogy próbáltok segíteni és nyugtatni!

19. 2d052648f4 (válaszként erre: 12. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 15. 18:59
Csak ismerősöm, nem barátnőm. Így nem tudom, hogy szopis vagy tápszeres.
18. 4213133598 (válaszként erre: 14. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 15. 09:46

Szia!


Na, akkor hát tényleg nyugi! A babád rendben van, hidd el.

Az, hogy nem találkoztál a neten hasonló esettel, az ne aggasszon! Gondolj bele, hányan pont az ellenkezője miatt nyugtalanok. Nem alszik, nem eszik "rendesen" a babájuk. De mi az, hogy "rendes"? Nem lehet általánosítani. Minden babának más a ritmusa. Az egykorúakra sincs általánosan alkalmazható recept.

Tudod, hányan szeretnék, ha a 4 hónapos babájuk végigaludná az éjszakát? Meg ha napközben is tudnának kicsit pihenni a babájuk mellett?


Láthatod, itt mindenki azt javasolja, hogy nem kell ébresztgetni a babát. Ha éhes, majd felébred magától. Az pedig, hogy az eddig jól működő napirendetek megdől amiatt, hogy magától jóval később ébred a picurkád, mint ha erőszakkal ébresztenéd, nem akkora probléma. Neki így jobb, mert ha nem az lenne, akkor azt jelezné. Hidd el, nem nektek, szülőknek kell diktálni a napirendet. Fordítva. Ezt a pici fogja diktálni nektek. Majd beálltok ismét a baba igénye szerint.

Egyébként a tápszeradagolástól sem kell félned. Azok is csak tájékoztató adatok, hogy naponta hányszor és mennyi az a-ján-lott mennyiség. A babák evési igényei sem egyformák.

Az a lényeg, hogy szépen fejlődik a kicsid.

Nem okoskodásnak, fontoskodónak szánom a tanácsaimat, inkább segíteni szeretnék, mint itt mindannyian.


Csak bízz magadban, és abban, hogy nem történik semmi baj, ha az ébresztés hiánya miatt mondjuk kimarad egy étkezés. Volt ám rá példa nem is egyszer, hogy nem úgy evett a baba, mint a nagykönyvben meg van írva, és mégis minden rendben. Még tanuljátok egymást, ez természetes.


Bízz elsősorban magadban, az érzéseidben, de nem véletlen ám, hogy itt most nem ellentétes tanácsokat olvasol, hanem egyöntetűen javaslunk valamit. :)

17. epervirág (válaszként erre: 13. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 14. 13:30
Nègy hónaposan 6,2 az szèp súly.nekem a lányaim voltak fèl èvesen ilyen súlyuak.èn is azt gondolom ne èbreszd fel ha èhes lesz akkor magátol is fel fog kelni
16. massalhangzo (válaszként erre: 14. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 14. 13:26

biztos elso baba, akkor szoktak folyton merlegelni az anyukak, es fraszokat kapni, ha nem grammra pontosan annyit eszik, hizik a gyerek, ahogy az elo van irva :D


nyugi, nem ez szamit, hanem az, hogy rendben legyen, egeszseges, ne utasitsa el a kajat folyamatosan, fejlodjon rendesen. nalatok latja rendszeresen orvos ugyis, tehat megnyugodhatsz


ne ebreszd fel, mert ezzel beleavatkozol a fejlodesi ritmusaba, hogy mikor mennyit egyen, jollakjon. nalunk is 4 honaposan rengeteget aludt, de en orultem ennek, hogy nincs ejszakai ebredes, es napkozben sem kell allandoan etetni


azt tartsd be, hogy ejjel ejjeli nyugi legyen, napkozben ne jarjatok labujjhegyen vagy legyen elsotetites, amikor alszik, nappali zajok vegyek korbe. a kaja mellett az alvasra is nagy szuksege van, es nem jo, ha folyton megzavarjatok a pihenteto alvast, csak hogy egyen. egyre ritkabban fog enni egyre tobbet, mert mar eros lesz annyira, hogy annyi kajat vegyen magahoz, amennyitol jollakik


picikent meg a szopizasba is belefarad, elalszik kozben, nem tud annyi kajat megenni, amitol tobb idore jollakhatna


gondold el, ha a te 8 oras alvasodban 2-3 orankent felebresztene valaki, hogy egyel :D kihatna az ebrenleti allapotodra is, es nem pozitivan. a baba nem alszik meg persze ugy, mint egy felnott, de neki is megvan a sajat ritmusa

15. Nincsnekem (válaszként erre: 13. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 14. 13:11
Ne ébreszd fel! Ha éhes fel fog kelni magától. Ha más baja nincs, akkor nagyobb az alvásigénye. Egyébként a napirendetek még vagy 6x fog változni az elkövetkező 1 évben, úgyhogy alakítsd hozzá, ne te szabályozd be, mikor aludjon vagy egyen. Te sem akkor alszol/eszel, amikor lehet, hanem amikor szükséged van rá. Ha éhes enni fog, nem baj az sem, ha csak 5x étkezik. Igyon sok vizet napközben és szánj pár napot arra, hogy mindent hagysz a saját menetében. Figyelgesd a babádat, tanulmányozd, ismerd meg. Ha ezeket a felesleges stresszeket elhagyod sokkal könnyebb lesz mindkettőtök élete. Én sosem értettem ezt a kötelező három óránkénti táplálást, az én gyerekem mindig igény szerint szopott/kapta a tápszert. 8 hónapos koráig időszakosan müködött valameddig egy-egy napirend. Ezekebe mindig belekuszált egy növekedési ugrás, szep. szorongás, fogzás stb. Hagyatkozz a megérzéseidre, ismerd meg a kisbabád és hidd el pár nap alatt már a sírásából is tudni fogod, hogy mi a baja. Éhes, álmos, unatkozik, bújna stb. Egyébként nekik még nincs időerzékük, az ő életükben a rendszeresség a fontos. Nekik pont mind1 h 8-kor vagy 9-kor étkeznek, de az, hogy ez evési és alvási rituálék meglegyenek sokkal inkább fontosabbak.
14. 140d4f9ec0 (válaszként erre: 4. - 4213133598)
2017. júl. 14. 11:08

Köszi!

A neurológus azt mondta, hogy ha olyankor, amikor nem tudjuk felébreszteni nem "rongybaba", tehát nem lóg petyhüdten keze-lába, akkor nincs baj valószínűleg.

Csak tényleg nem tudok senkit, s a neten, fórumokon sem találtam olyat, akinek négy hónapos babája ilyen sokat aludna. Hogy napközben is tud egyhuzamban órákat aludni.

13. 140d4f9ec0 (válaszként erre: 10. - Dolcsy1989)
2017. júl. 14. 11:03

Mi még nem táplálunk hozzá, két hét múlva kezdjük majd, amikor hazautazunk.

Neurológushoz a kötelező három hónapos vizsgálatra mentünk. (Korrigált kora most három hónap, 5 héttel született hamarabb.) Erre a vizsgálatra már akkor bejelentkeztünk, amikor hazajöttünk a kórházból tavasszal, s ha már mentünk, gondoltam, jó ha említjük ezt az újdonságot.


Az az aggodalmam oka igazából, hogy ennél többet volt fent korábban, bár már ebben sem vagyok biztos. S ilyesmit, hogy nem lehet felébreszteni, nem csinált.

Azt sem tudom már, hogy mennyit kellene egyen.

Most 6,2 kilós. Koraszülöttként a kórházban azt mondták, hogy súlya * 150 az adag. Azóta már többfélét mondtak orvosok, védőnők.

Jelenleg hatszor eszik, 140 ml-t, tehát összesen 840 ml-t. De ehhez az kell, hogy ébresztgessem. Mivel éjszaka már nem eszik, nappal kell megetetnem hat alkalommal.

Ha lecsökkentjük ötre, akkor viszont nem lesz meg a 840 ml, mert 140-nél többet egyszerre nem eszik meg. :-( S félek, hogy akkor elkezdene fogyni, vagy legalábbis nem gyarapodna szépen.

Tegnap kipróbáltuk, hogy nem ébresztjük fel, magától kelt, hat óra helyett 3/4 8-kor, viszont csak ötször tudtunk így enni. S persze eltűnt a napirendünk, ami eddig szépen megvolt.

Nem hiszem, hogy egy négy hónapos babának jó, ha össze-vissza időpontokban eszik, fürdik, játszik. :-(

Gyakorlatilag egyben tud aludni 2 órát is akár, napközben, vagy még többet is.

Ma pl. 3/4 hatkor ébresztettem, alig sikerült, rögtön vissza is aludt kaja után, majd a fél tízes evésre megint nekem kellett ébresztenem.

Azóta ébren van, de most, 11-kor már éppen lecsukta a szemét, tehát megint aludni fog. Ez pedig azt jelenti, hogy ma eddig másfél órát volt ébren. :-(

12. 140d4f9ec0 (válaszként erre: 11. - 2d052648f4)
2017. júl. 14. 10:17

Szió!

Szopizott a barátnőd kisfia vagy tápszeres volt?

A kislányom sajnos tápszeres, s úgy tudom, ilyenkor nem adnak káliumot, mert a tápszerben van.

Persze, egy vérképet lehet, hogy csináltatnunk kellene.

2017. júl. 13. 11:16

Miért ébresztede fel? Ez az első amit nem értek. 4 hónaposan majd felkel magától, ha éhes.


Egyik ismerősőmnek aluszékony volt a kisfia. Már az első hónapban feltűnő volt, hogy eszik-alszik egész nap. Sokan mondták, hogy az újszülöttnek ez a dolga. De ő inkább elment dokihoz és kiderült, hogy a káliummal van gond (pontosan nem tudom mi). De azóta káliumot kell adni neki pluszban.

2017. júl. 13. 10:25

Ne ebreszd fel. Felkel magatol ha ehes hidd el. Elkezdted hizzataplalni? Vagy van valami valtozas az etrendjeben? Mert nekem a kislanyom csinalta ezt amikor elment a tejem es kapta a tapszert. Jollakott es sokkal tivabb alszik. Nem ehes ezert nem kel fel. Ne aggodj.

Neurologushoz meg miert mentek? Hasiorvos ajanlotta vagy csak te aggodsz?

9. 1c2bf7d42c (válaszként erre: 3. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 13. 08:42

Tegnap felebresztettek ebed utani almombol. Alig tudtam eszhez terni.

Ez merenylet volt a javabol.

Soha nem ebresztettem a kicsimet.

8. massalhangzo (válaszként erre: 1. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 12. 18:53

egyebkent valoszinuleg csak azert van, mert ahogy novekedik, erosodik, egyszerre tobbet tud enni, jollakik, nem ebred fel az ehsegre. gondolom, akkor ebresztgetitek, amikor o melyen alszik, es ezert komas utana. mert irtad, hogy ha ebren van, minden rendben


ne ebresztgesd, nem kell 18 eves koraig 3 orankent etetni :D

7. massalhangzo (válaszként erre: 1. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 12. 18:49

szerintem abban nincs semmi kulonos, ha egy alvo babat nehezen ebresztesz fel, es utana nem friss, ude, hanem felig alszik. sokak szerint (es szerintem is :D) bun felebresztetni alvo babat


minek ebresztgetitek reggel, ha meg alszik?

2017. júl. 12. 18:44

De ha felébred akkor aktív, játszik, érdeklődő, eszik, iszik, élénk?


Nem érte trauma?

Nem verte be a fejét?

2017. júl. 12. 18:05
Szia nem tudom hogy ez összefügg e a te kisbabáddal de az utóbbi 1 hétben ezt többeken megfigyeltem rengetegen szinte ülve el tudnának aludni. Van ebben a mostani időjárásban valami ami nagyon "elnyomja az embert". Persze ez csak egy lehetőség de várd meg amíg pár nap múlva lehülés lesz hátha javu la helyzet.
4. 4213133598 (válaszként erre: 1. - 140d4f9ec0)
2017. júl. 12. 09:26

Szia!


A neurológus miért merült fel? Gyerekorvos ajánlotta? Van valami más jel, amit miatt arra gondoltatok, hogy meg kell mutatni neurológusnak is?


Mert ha csak az a gond, hogy nem tudjátok felébreszteni reggel az etetéshez, akkor nem hiszem, hogy ez baj lenne.

Én a helyedben megpróbálnám nem felébreszteni reggel. Hadd ébredjen magától a babád! Ha éhes lesz, jelezni fog. Talán tovább szeretne aludni.

Írod, hogy ha ébren van minden rendben. Akkor hát minden rendben.:)

Ne izguld túl! Nem minden anyuka mondhatja ám el, hogy a babája 4 hónaposan végigalussza az éjszakát.


Holnap biztos megnyugtat majd a neurológus.

Persze az óvatosságot megértem, az aggódásodat is. Jól teszed, ha a magad megnyugtatására megmutatod orvosnak.

Remélem, minden rendben lesz, és a kicsid tudja, hogy mi a jó neki, azért aluszékony.


Holnap bekukkantok, hogy mizu.:)

2017. júl. 12. 09:08

Bár igazad lenne, Moszkvicsslusszkulcs.

De volt már ilyen melegebb időszak a nyáron, s akkor nem volt ilyen gondunk.

S múlt hét csütörtökön-pénteken sem volt nagyon meleg.

2017. júl. 12. 08:28

Ebben a nagy hosegben nem is csoda.

Ot is megviseli.

2017. júl. 12. 08:25

Sziasztok!


Olyanok üzenetét szeretném kérni, akik találkoztak már hasonlóval.

Kislányom négy hónapos lesz, s egy hete azt vettük észre, hogy a reggeli étkezésre fel sem lehet ébreszteni. Igazából félálomban eszik. Hiába a peluscsere, a szólongatás, a simogatás, a beszéd Hozzá, nincs eredménye. Néha felébred, kinyitja a szemét, tegnap fent is volt utána még egy órát, de máskor meg nem lehet ébreszteni.

Aztán két napja néha már más étkezések előtt is ugyanez a helyzet. :-(

Napközben kb. 8-9 órát van ébren, az éjszakát átalussza egy ideje. Este fél tízkor eszik, aztán hat-fél hét között ébresztem enni.

Amikor ébren van, minden rendben, úgy látom, de az, hogy sokszor alig lehet felébreszteni, ez borzasztóan aggaszt.


Figyelgetjük, holnap megyünk neurológushoz, korrigált három hónapos lesz, ott is elmondjuk majd ezt.


Nagyon aggódok! Valaki találkozott már ilyesmivel?


Köszönöm!

Mancsi

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook