Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)
Remélem, azért az apósoddal nem egy fedél alatt éltek. Nem lehet egyszerű az anyósodnak sem. És igen, ez az egyik védekező reakció. A struccpolitika. Én is ezzel védekeztem egy idő után, ahogy írtam már. Egyszerűen nem figyeltem arra, amit mond. És tényleg nem vette észre.
Igazán nincs mit megköszönnöd. Nagyon szívesen tettem, jól esik magamból kiírni.
Szia!
Igen, velem beszéltél. És valahol valamelyik fórumban nem is tudom miért, talán hogy kicsit megértsenek páran, tettem egy ígéretet, hogy írok a lelki terrorról. És hidd el, hogy próbálok tényszerű lenni, és nem színezem ki a történteket.
A testi terrort is alkalmazta, írtam is lentebb, hogy kaptam egy-két pofont. És csak azért, mert más volt a véleményem. Meg valahogy épp úgy sikerült megfogalmaznom a nagy zavarodottságomban a lényeget - konkrétan megcáfoltam a nagy filozófiáját -, amire nem tudott máshogy reagálni, csak egy ütéssel. Aztán a következővel... Aztán akkor hagyta abba, amikor széttörtem a lábán egy virágcserepet. A gyerekeim sajnos ezeknek legtöbbször minimum fültanúi voltak.
Tegnap reggel úgy ébresztett, hogy belemarkolt a felkaromba, és beleordította a fülembe, hogy "Nem hallod, hogy ébreszt a telefonod?" Olyan jól esett, komolyan mondom... :-(
A közös napjaink tényleg meg vannak számlálva, mert egy hónap múlvak kimondják a válást. Az első tárgyalásra nem jött el, viszont képes volt otthon maradni azért, hogy engem is rábírjon, hogy ne menjek. Először papolt, hogy milyen rossz ez a döntésem. Aztán könyörgött. Aztán öngyilkossággal fenyegetőzött. És én akkor is elmentem...
Kedves Edit!
Én is ebben reménykedem. Ma reggel is ment a szapulás töményen, és olyan vehemenciával tudja előadni, hogy egyszerűen megsemmisülök. Arra sem ad lehetőséget, hogy visszavágjak. Lehetetlen, parttalan viták ezek. És néha még most is eléri, hogy belerakja a bogarat a fülembe, és képes elhitetni velem (ott mélyen legbelül a tudatalattimban), hogy tényleg egy nagy csődtömeg vagyok, egy hisztis picsa. Szó szerint idéztem...
A gyerekek miatt aggódom... Nagyon! Félek, hogy ezek olyan visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen sebek lesznek bennük, amiket sosem fogok tudni igazán begyógyítani.
És igen, szeretnék már szabad lenni. És nemcsak szabad. Szeretnék ÉN lenni. Az, aki valaha voltam.
Köszönöm a biztató szavaidat! :-)
Bakker! Most nagyon meglepődtem! Kötözhetem vissza az állam! Esküszöm, amit leírtál, pontról-pontra ráillik a kötekedő természetű apósomra, aki olyan, mint egy valamire való anyós, csak még ezek a dolgai is vannak neki... sokszor baromira sajnálom az anyósom mellette, aki azzal tud csak védekezni, hogy homokba dugja a fejét.
Mellesleg velem, s a közvetlen környezetével is próbálkozik ilyen szinten az apósom, csak én nem mindig hagyom!
Most meg kell, hogy köszönjem, hogy ezeket leírtad, mert ezek után talán még könnyebb lesz leszerelni...
Nos, igen, most már értem, amit a múltkor egyszer írtál erről. Azt hiszem veled beszéltem róla, igaz?
Te vagy az a szélsőséges eset... és most már TÉNYLEG MEGÉRTEM a döntésed!
De őszintén aggódom is. Mert ha rájön egy ilyen "ember"... aki, most kimondom, nem normális, lehet, hogy a testi terrort is alkalmazni fogja! Szóval szerintem jó lenne, ha mielőbb elválnátok. Én valamilyen úton-módon megtenném! Tudom, hogy én innen könnyen beszélek... de tényleg ez a véleményem.
Továbbolvasva kálváriádat eszembe jutott még egy eset, ami szintén velün esett meg. Mi ugyanígy jártunk anyu volt férjével kapcsolatban, aki a mostohaapám volt és szintén lelki terrorizáló. Egy nagy vita után eljöttünk, de visszaédesgetett magához minket, csak azért, mert a tulajdonának tekintett, nem azért, mert esetleg szeretett volna. És kezdődött minden előlről. Mellesleg a fia szexuálisan zaklatott...
Végül mikor mégiscsak sikerült elválnunk, akkor is jött utánunk állandóan és fenyegetőzött... még olyannal is, hogy ha találkozunk az utcán, akkor leönt sósavval, meg ilyenek. Én még kis tini voltam akkor. S ebben a pillanatban anyukám úgy döntött, hogy még messzebbre "szökünk" tőle, így egy országhatárt léptünk át. És sikerült végre leráznunk...
Szia! Nagyon sajnálom...
Én is felismertem valakit ilyen "állapotban", akitől szenved, attól néha mi is kapunk jócskán!
Nagyon jól megfogalmaztad ezt a problémát, amely sajnos borzasztó, de te tökéletesen visszaadtad a zárt ajtók mögötti lényegét!
Terápia? Nem tudom. Az biztos, hogy a helyedben először szembesíteném a problémával, amit akárhogy is próbál majd elbagatellizálni (mert ilyen volt a válasz rendszeresen), de létezik. Vagy változtat rajta, vagy el fog titeket veszíteni. És ez sajnos nem fenyegetés lenne a részedről, ez majdhogynem törvényszerű.
Ne hagyd magad!
Amikor elkezdődött nálunk ez az egész, először felvettem a kesztyűt, visszavágtam neki, próbáltam észérvekkel vitatkozni a mondandójával szemben. Akkor elcsattant egy-két pofon. Ott szakadt meg bennem valami először. Le voltam döbbenve... A gyerekeket sem kímélte.
Aztán a saját lelki nyugalmam érdekében megtanultam úgy élni mellette, hogy nem adtam ki magam semmilyen szinten. Fogalma sincs róla, hogy miről mit gondolok. Nem is ismer! Megtanultam úgy hallgatni, hogy a szavait nem figyeltem, csak a hangját hallottam. Közben pedig a gondolataim szárnyalhattak... És tudod mit? Nem is vette észre! Jó közönsége voltam.
Sajnos ezek az emberek tényleg nem ismerik el. Nem látják a fától az erdőt, nekik ez a természetes. Próbálj meg vele beszélni, esetleg mondd el, hogy mit olvastál ebben a témában. Én is fontolgatom, de csak azért, hogy búcsúzóul az orra alá dörgöljem.
Az én férjem családjában is szintén az anya hordta a nadrágot. És mindent ő intézett. Az apa jelenléte majdnem hogy feleslegessé vált a családon belül, amit ő úgy próbált átélni, megélni, hogy alkoholista lett. Képtelen volt bármire is.
Az anya csinált otthon mindent, a férjem pedig ezt látta és úgy gondolja, hogy ez így a normális. Nálunk is így működik. Minden az én nyakamba szakad. De ezt ő soha nem fogja elismerni.
Még valami:
A bántalmazó lehetséges vonásai:
- ingerlékeny, lobbanékony
- kitöréseit vagy tetteiért hajlamos a társát okolni
- kiszámíthatatlan, sohasem lehet tudni, mi dühíti fel
- nem fogadja el társa érzéseit vagy véleményét
- nem mutat melegséget, empátiát
- állandóan versenyez partnerével, és annak eredményeivel
- féltékeny
- a bírálatokra azonnal visszavágással vagy leszólással reagál
- kritikus
- manipuláló
- ellenséges
- nem mutatja ki az érzéseit.
Nálunk ez pontról pontra így működik. De már nem sokáig..!
Kedves Így vagy úgy, ezt én sem tudom. Éjszaka arra ébredtem, hogy simogatja az arcomat és közli velem, hogy gyönyörű vagyok. Elzavartam. Reggel arra ébredtem, hogy nagyon megszorítja a karomat, és beleordítja a fülembe, hogy "Nem hallod, hogy ébreszt a telefonod?!" X akta. Tényleg pszichopata, egy barom állat!
Nagyon sokan vannak hasonló cipőben, és ez szomorú.
Az elkövető uralkodó viszonyok között nőtt fel. Nem volt képes felismerni és feldolgozni gyermekkora bizonyos eseményeit. Nem önmaga ura, ezért az önismerete bizonytalan, nem fogadja el önmagát. Tehetetlenségét igyekszik orvosolni a partnere fölötti uralkodás révén.
Nem hajlandó elismerni, hogy manipulál és uralkodik. Amint ezt elismerné, szembesülnie kellene érzéseivel.
Elutasítja partnere szeretetét, nyitottságát, hiszen épp ezektől a tulajdonságoktól retteg. Az ő világképében ezek a tulajdonságok sérülékenységet jelentenek.
antiszociális személyiség
nem ismerem a párodat, csak a lent leírt tulajdonságok a pszcihopatákra jellemzőek.
Sajnos,én is megéltem mindezt,tökéletesen úgy,ahogy itt van megfogalmazva.Én attól félek,ha válásra kerül a sor,senki nem hisz nekem,mert mindenki jó embernek,segítőkésznek,családszeretőnek ismeri,a munkájában is elismerik.
Még azt szeretném tudni,mi váltja ezt ki az emberből,mitől válik valaki ilyenné? gyermekkorában hasonlóban volt része,és ezt törleszti?
Nem betegség ez?
Az én lányomnak is voltak hasonló tünetei. Ritkán mostanában is előfordul, hogy fáj a hasa, hány is. Miután viszont van egy öccse, vele félrevonulnak, és csendben elvannak a szobájukban a játékokkal. Talán ők a kettejük véd- és dacszövetségükben találják meg a nyugalmat.
Ahogy közeleg a válás kimondásának időpontja, a férjem egyre elviselhetetlenebb. Nagyon aljas dolgokat mond. Tegnap sem bírt magával, és csak úgy fröcsögött. Ez ma reggel is folytatódott az autóban. Én vezetek, és ez a tény sem érdekli. Néha azon csodálkozom, hogy még nem törtem meg az autót.
Egyszer egy "vita" alkalmával, hogy nyomatékot adjon a szavainak, belenyúlt a kormányba, és félrerántotta. Bár nem volt forgalom, és senki nem jött sehonnan, de a két gyerek hátul ült.
Léptem már.
Az olvasmányom szerint számos árulkodó jele van annak, hogy a férfi hajlamos a lelki bántalmazásra.
Úgy, mint: elragadó és gáláns az udvarlás időszakában. Rajongó szerető, aki kezdetben isteníti a nőt. Azt érezteti vele, hogy még sohasem volt ilyen nagyszerű kapcsolata. Aztán letaszítja a neki emelt trónról, és mindenért leteremti. Ez pedig azért veszélyes, mert a nő halálra gyötri magát, hogy ismét olyan lehessen, mint amikor még mindent "csodálatosan" csinált.
Vonzó férfiként viselkedik a külvilág előtt. Az ismerősöknek fogalma sincs róla, hogyan viselkedik olyankor, amikor nincsenek tanúk. A nő megzavarodik - mindenki irigyli, és szerencsésnek tartja azért, hogy milyen vonzó férfival él.
Ezt még tetézi az is, hogy kétkedő környezete még kétségbeesettebbé teszi a nőt. Hiszen míg a fizikai verés jelei miatt az ismerősök sajnálják az áldozatot, addig a lelki sérelmeket kétkede kezelik. A látható bizonyíték hiánya miatt sokszor nem is nagyon hisznek az áldozatnak.
Ez is így van. Amikor az anyósomnak kezdtem volna panaszkodni, teljesen hülyének nézett. Azt is megkaptam, hogy biztosan az én hozzáállásommal van a baj. Asszem fog csodálkozni ő is, ha elváltunk. Ugyanis a fiacskája "elfelejtette" vele közölni a válópert, meg hogy meg vannak számlálva a napjai velem. Még mindig sokat ad a látszatra. Ma reggel a munkahelyem előtt (együtt utazunk) az arcomra nyomott egy puszit. Ezzel szemben tegnap este a fagyos szenteké volt a főszerep. Nem bántam, hogy csöndben volt, addig sem cseszegetett. Csak meg lehet fagyni a most még közös otthonunkban...
Sziasztok!
A hideg is kirázott, amikor ezt a fórum címet elolvastam.
Annak idején a volt férjem terrorizált, 12 évig. Az ismerősök, rokonok előtt Ő volt a mintaférj, de amikor ketten, vagyis hárman a (lányommal) voltunk, szinte habzott a szája a mocskos beszédjétől. A kislányom 8 éves volt, amikor hál" Istennek ott hagytuk, mind a ketten fellélegeztünk.
Nyolc éve vagyunk házasok, és tíz éve ismerem. Akkoriban kezdődött ez az egész, amikor terhes lettem a fiammal. Kezdte magát nyeregben érezni. Ezt később be is vallotta.
Úgy kezdődött, hogy hanyagolni kezdett. Mindig talált valami elfoglaltságot. Ahelyett, hogy velem/velünk lett volna... Tulajdonképpen terhességet is egyedül csináltam végig. Érzelmileg is.
Te csak a magad útját egyengesd,majd Ő egyengeti a sajátját,amúgy hajrá!!
Az erő legyen veled!!:)