Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)

:-D Ja.

Már nagyon sokszor gondolkodtam rajta, hogy megírom az életemet. Lehet, hogy bestseller lenne... Akkor majd küldök dedikált példányt, jó?

:-) Hűha... Ez a vasalós téma jól ki lett merítve, de asszem értelek annak ellenére is, hogy nincsenek műszaki vénáim.

Az ember tényleg nem lehet elég óvatos. De amint írtam lentebb: működtetem a radarjaimat.

Én pedig közben azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy én vagyok az az áldozat típus, aki előhozta a férjemből ezt az egészet. Nem tudom. Rajta kívül soha nem terrorizált még senki engem, semmilyen formában. Így nem tudom azt sem mondani, hogy valóban ugyanazt a hibá(ka)t követtem volna el, mint korábban, mert a következmény nem ugyanaz lett. Nem vagyok sem házsártos típus, sem házisárkány, de nyuszika sem vagyok. :-)

Mindenesetre a fene nagy emberismeretem, amiről eddig úgy gondoltam, hogy bőven van, csődöt mondott. A történteken kívül még ezt a tényt is meg kell emésztenem.

Egyébként pedig köszönöm szépen. :-)

Én pedig azt gondolom, hogy ezeknek a pasiknak csak egy áldozat kell és ha becserkésztek már nem sok mindent tehetsz. Olyan szinten tesznek függővé, semmisítenek meg, hogy szinte te magad is elhiszed, amit mondanak.

Amikor pedig szembesülsz teljes megsemmisítéseddel, és megpróbálsz felemelkedni, kiszakadni, nagyon nehéz. Írtózatos erő kell hozz.

Az pedig elkeserítő, hogy fizikailag lehet tőlük csak elszakadni, a gyerekek miatti kötelező kapcsolat megmaradás miatt, lelkileg mindig is meg fogják találni a módját, hogy a sárba tapossanak.

És ha nem is akarsz tudomást venni bántó szavaikról, megjegyzéseikről, tetteikről, akkoris ott belül mindig megmaradnak kis terroristaként.

A tiszta szívből-t megkérdőjelezném.

Szerintem az ilyen pasik nem képesek önmagukon kívül mást tiszta szívből szeretni.

Istenem, newmoon, már csak az is, amilyen szavakat használ... ez a szikkadt fa... - hát, hogy lehet ilyet mondani a feleségre, akit nemrég még tiszta szívéből szeretett?

Múlktor kérdeztem tőled, hogy mindig ilyen volt-e, s mondtad, hogy nem, először a tenyerén hordozott, majd miután elolvasott valami Oshyo-vagy milyen könyvet... ez mi? A könyv címe, vagy szerzője, vagy mi? Én még nem hallottam róla, kifejtenéd bővebben, hogy miről szól? S hogy hogy tudott ettől így megváltozni? Ilyen abnormálisan?

Gondolkodtam, és belátom nem volt jó példa a forró vasalós... De azért elég komoly esély van rá, hogy forró legyen egy vasaló, ha:

a, - fent van a gáztűzhelyen, és ég alatta a láng (valaki áramszünetben akar vasalni, és az a valaki nem te vagy)

b, - be van dugva a konnektorba, és nincs áramszünet

c, - érzed azt a jellegzetes szagot, amit az üzemmeleg vasaló áraszt.

Szóval anélkül is tudhatod egy vasalóról hogy forró és megéget, hogy megfognád. Az ember nem lehet elég óvatos. Persze a hőfokszabályzó is bármikor tönkremehet, "használat közben" és annak is forró vasaló a következménye. Nálad ha jól olvastalak, ez a verzió volt. Ilyenkor vagy javítás (megbeszélés-rendezése a dolgoknak-problémáknak), vagy a régi kuka és új vasaló. (elválás, új élet kezdés) Mert vasalni kell! (Én nem szeretek...) :-)

Csak azt akartam vele mondani, amit Tanítvány is írt a 105. hsz.-ban, hogy az ember ne kövesse el újra meg újra a hibáit, hanem próbáljon tanulni belőlük. Neked szerintem sikerült, és sok boldogságot kívánok az "új" kedveseddel!

Szia!

Légy szíves, ezt azért fejtsd ki még egy kicsit.

Mert én is megfogtam a forró vasalót, nem is egyszer. Csak amikor a vasalót megfogtam, az időközben vált forróvá. Ha éreztem volna egy kicsit is, hogy langyos, biztos nem teszem rá a tenyeremet.

Azt hiszem, értelek. Ehhez viszont kellenek a csalódások, meg a nagy pofonok.

Valami történésnek ki kell váltania azt, hogy az ember magába nézzen. Mélyen és őszintén. Aztán levonja a konzekvenciákat.

Senki sem tökéletes. Én sem vagyok az. De tényleg mindenhez két ember kell. És míg az egyik ember kivált belőlem valamit, addig a másik mást vált ki belőlem. Tényleg igaza van Mylynek. Jól kell tudni választani.

Egyet értek.

Rokonság ide-vagy oda,kerüld el őket nagy ívben,ha mégis rákényszerülsz ,hogy meg kell látogatni őket,akkor pedig ne nyelj,ha valami nem tetszik ,normálisan ,higgadtan mondd el a véleményed.

Hát tudod, neki kéne az a dugó!

Attól pedig ne félj, hogy egyszer kinyitod a nem nagy szád, sőt. Azt kéne tenned. Ha ezzel fogod tudni elérni, hogy nem fogtok egymással beszélni, az meg csak jó. Csak az a baj, hogy ezek az emberek megtalálják a módját, hogy újra és újra beléd kössenek, megalázzanak. Nem is tudom, mi a jó megoldás.

Tegnap az én férjem megint elkezdte volna a rizsázást arról, hogy én milyen hülye vagyok, és mások irányítják a gondolataimat, meg nekem nincs is olyan. De hamar leállítottam.

Aztán reggel az autóban megkaptam, hogy "szikkadt fapicsa" vagyok. De csak úgy halkan, maga elé mormolva. Minden átmenet nélkül. Kiröhögtem... :-)

Aztán meg akart kérni, hogy az interneten nézzek utána valaminek, mert ő egyrészt nincs netközelben, másrészt pedig úgysem ért hozzá (ez az én szerencsém...). Elutasítottam. Oldja meg. Így is mindennek én járok utána, én szervezem meg, rám nézve vannak következményei az ötleteinek.

Sziasztok.

Kutyából télleg nem lesz soha szalonna...

Bocsánat:)))

Ámen ,mylcsy féle változatban:)

Csak hogy néhány példát említsek: valahol már írtam, 2,5 éves volt a lánykám, anyósoméknál voltunk. A kicsikém kicsit hangoskodott, erre apósom felkapott egy dugót az asztalról, s azzal a durva szöveggel, hogy: "Dugulj el!" - a lányom szájába nyomta a dugót!

Honnan is tanulja a gyerek a hülyeségeket, hogy milyen veszélyes tárgyakat rakjon a szájába, ugye...

A dédi járókerettel mozog, a kicsikém meg persze, mint minden gyerek próbálgatja magát, de sokszor úgy, hogy kihagy a szívem. Felhúzta magát hátrafele a billegő járókeretre és ott ellensúlyozott a tetején. Az apja és én is mondtuk neki, hogy azonnal szálljon le, mert hátraesik a betonra.

Erre apósom, meg akkor a dédi is ránkszólnak, hogy hagyjuk... a szokásos szöveg, csak hogy ellentmondjon. Mondtam, dehogy hagyom és odamenve leszedtem. Persze a gyerek érezte a feszültséget, ami körülötte volt, elkezdett bömbölni, hogy márpedig ő vissza akar mászni, hát persze, még csak három éves, honnan is tudhatná, hogy mekkorát eshet? A déditől is ideges lettem, mert ő is erősködött, hogy majd elkapja, ha esik. Könyörgök, ha esett volna, hátrafele esik, a dédi meg mozogni is alig tud, hogy a görcsbe kapta volna el? Apósom meg mident csinál, csak nem az unokáját figyeli...

Ráadásul miért kell megvárni, hogy egyáltalán hátraessen? Hiszen csak egyszer kell olyan szerencsétlenül zuhanjon, hogy pl. eltörjön a gerince, de akár ott is maradhat, ha a fejét beleveri a cementbe... komolyan mondom, katasztrófa! Nagyon nagyon haragszom rá az ilyenek miatt! Félek, hogy egyszer úgy kinyitom a nem nagy szám, hogy soha többet nem fogunk egymással beszélni, nem mintha olyan élmény lenne vele traccsolni, mert mindenkit csak lehurrog, ő mindenkinél okosabb... hát, ismered, neked nem kell leírnom a jellemvonásait, newmoon!

Előfordult már, hogy halkan megszólalt, csak az apja egyből lehurrogta! Onnantól kezdve aztán vesztes ügy volt az egész.

Tudod, még ha engem bánt, azt inkább lenyelném, mert úgyis ritkán találkozunk; de amikor a gyermekemmel kötekszik, csúfolódik... hát azt melyik anya tűri? Ráadásul richtig mindig ellentmond, ha mondok valamit a lányomnak, pl. hogy ne falja gyorsan és nagy darabokban a jéghideg, fagyasztóból kivett fagyit, akkor mindig beleszól (sógornőm is! És ráadásul olyan hülyeségeket tudnak mondani, hogy ihaj-csuhaj!), hogy hagyjam, mert úgy edződik a torka, meg ilyenek. Hát, könyörgöm, én se szólok bele a sógornőmnek az életébe, hogy hogyan etesse, meg nevelje, meg egyebek a gyerekeit, a lányom unokatesóit, ő mégis lépten-nyomon ki akar oktatni, aztán megsértődik, ha kijelentem, hogy márpedig én másképp látom a dolgokat. Már most olyan, mint egy rossz anyós.

Hát, apósom meg, ahogy írtam, ő szó szerint veszélyezteti az unokái testi-és lelki épségét :(

Köszönöm mindenki hozzászólását, én most hazamegyek... Remélem, csönd lesz.

Vigyázzatok magatokra!

Ha valaki megfogja a forró vasalót és jól megégeti a kezét, és ezekután újra megfogja a forró vasalót, akkor őt csak sajnálni tudom. Azért vagyunk (többek közt) emberek, hogy tanuljunk a saját hibáinkból (és másokéból is), és ne kövessük el újra őket. Persze ehhez intelligencia sem árt...

Szerintem ez a 90% nem annyi, hanem kevesebb... De az is lehet, hogy tényleg ennyire kevés intelligens ember van a világban...