Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Fórum - Lelki terror - szóbeli erőszak (4. oldal)

Kategória: Összes fórumtéma » Szex & Psziché » Egyéb test és lélek témák


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Amennyiben még nem regisztráltál nálunk, itt megteheted, ha pedig már van azonosítód, lépj be itt!


963. talpraállok2013-02-01 12:16
Sziasztok, szép napot Mindenkinek! Új vagyok még, az elmúlt két napom olvasgatással telt, és úgy döntöttem, leírom a sztorimat.
29 éves NŐ vagyok (szándékosan írtam nagy betűvel), és próbálok tovább lépni. Van egy találó hasonlatom a helyzetemre: sikerült felébrednem egy szörnyű rémálomból, de még izzadok, zihálok, sírok, de lassan megnyugszom. Szóval a helyzet a következő: (próbálom röveden, csak a meghatározó eseményeket összefoglani): 16 éves koromtól dolgozok (szellemi munka, suli mellett), érettségi, szerelem, boldog párkapcsolat, elkezdtem a főiskolát levelező tagozaton, magam fizettem mindent. 24 évesen új munka hely (főiskola és mellékállás mellett, ami a hobbim is egyben). Szerelem vége, fiatalok vagyunk, nincs már szerelem, csak kötődés és egymás iránti Tisztelet. Új munkahelyen megismerkedtem A Fiúval, nevezzük M-nek. Neki barátnő, én meg szakítás után sebezhetően, iskola és két munka között. Egymásba szerettünk nagyon hamar. 2-3 hónapig kisebb kinlódások, mert ott volt ugye a barátnője, én nem akartam, hogy szakítsanak, nekem megfelelt így. Egy nap közölte, hogy szakított a lánnyal. Örültem is meg nem is... Akkor ez most egy igazi kapcsolat? Na jó, legyen. Menjünk el egy buli, több napos, szabad téri, ottalvós, bemutat a barátainak. Este csörög a telefonja, (volt)barátnő... Így kiderült, hogy nem szakított ő, csak kicsit összekaptak. A lány viszont okos volt, mire hazjöttünk, a fiú minden cucca otthon. (itt jegyzem meg, hogy én is a szüleimmel élek, és ő is). Nagyon haragudtam rá pár napig, hogy hogy kezdhet ilyen hazugsággal egy kapcsolatot, de azzal áltatott, hogy velem akart lenni. Közben az első nap a buliban a legjobb barátja nagyon berúgott, lefeküdt a sátor elé, és mikor hűvösebb lett, én bemásztam a sátrába, kivettem egy pulcsit, odaadtam neki, és elkezdtem győzködni, hogy feküdjön be a sátorba, mert megfázik. Erre M elkezdett velem veszekedni, hogy én mit "nyalizok" az ő barátainak, meg biztos ki akarok kezdeni vele, kit érdekel, ha megfázik. Visszafogtam magam. Aztán a következő kb. 2 évünk úgy telt el, hogy állandóak voltak a viták. Ő folyton féltékenykedett, holott tudta, hogy rengeteget dolgozok, suliba járok, tanulok, de minden áldott nap együtt feküdtünk le aludni munka után. Szerinte keveset voltunk együtt(az ágyban is kevés voltam neki). Egyszer e-mailben figyelmeztettek, hogy ő megcsal engem. Én elmentem az említett hölgyhöz, nem volt otthon, aztán a kicsi párom sírva esküdözött, hogy neki nincs senkije, engem szeret, miért nem hiszek neki, ne hagyjam el. Én meg elhittem neki minden szavát. Majd pár hónap múlva heves veszekedés, szakítás, és ő 1 hét múlva becsajozott. Én azt hittem meghalok. Aztán a csajt elkezdte csalni velem, és mikor már tarthatatlan volt a helyzet, kb. 1 hónap után, dobta, vissza hozzám. Én közben végeztem a suliban, a sikeres államvizsgám napján békültünk ki. 1 évig minden szép volt, és megkérte a kezem. Őrült boldog voltam. És minden megváltozott. Hozzá akartam menni feleségül, gyereket szülni neki... Meg is beszéltük a "forgatókönyvet", abba hagytam a gyógyszert. Aztán kifogások. És ekkor jött a derült égből... Felmondott a munkatársunk, aki elmesélte nekem, hogy M bizony többször megcsalt engem, ő min. 2 nőt említett, az egyik kb. 3 hónapig volt, a másik min. fél évig. De előttem többször lebukott a chat-elésekkel, még kamu e-mail-t is csinált, de azzal is lebukott. Szakítottam és szenvedtem kb 3 hétig, de sírva könyörgött, hogy menjek vissza, szeret, és azzal védekezik a mai napig, hogy az eljegyzésünk óta nem csalt meg. Én meg ismét beadtam a derekam. Gyereket akart, én meg így persze várni egy kicsit, mert bennem eltört valami. Azt hittem, jobb lesz, megváltozik. És a következő 4-5 hónap maga volt a pokol. Más szemmel néztem rá, mint előtte, és rájöttem, hogy csúnyán elbánik velem... Rájöttem, hogy nincs egyetlen egy barátja sem, de már az enyéimet is elmarta mellőlem. Őrülten féltékeny volt, de közben folyton szapult, hogy buta vagyok, hülyeségeket beszélek, kövér vagyok, csúnya vagyok, a kutyának sem kellek, de a barátnőmmel nem mehettem el meginni egy kávét, mert tuti szerez nekem egy pasit, meg telebeszéli a fejem. Hetekig őrlődtem, otthon, mellette, sírva aludtam el, külön szobában aludtunk, hogy én ne ébresszem fel reggel, mikor készülődök dolgozni, és nem jártunk sehová, sosem voltunk kettesben, nem tudtunk semmit megbeszélni. Akkor voltunk csak kettesben, mikor már az ágyban feküdtünk, lekapcsoltuk a lámpát, bezártuk az ajtót, és aludtunk. (nagy a családja, a szülei nagyon rendesek, a testvérei is, szeretnek engem a mai napig, de a "sajátjukkal" nem vesznek össze még miattam sem, pedig négyszemközt mindenki nekem ad igazat). Őrlődtem, szenvedtem, (úgyse kellek senkinek, semmit nem tudok jól csinálni, hülyeséget beszélek), de ő arra sem volt képes néhány idegösszeomlás, és depresszió után sem, hogy rákérdezzen, mi a bajom mostanában. És egy este megkérdezte. Én meg rázúdítottam az elmúlt 5 év összes szenvedését. Hazajöttem a szüleimhez. Kértem, hogy hagyjon lenyugodni, mert nem ideges vagyok, dühös vagyok, lehangolt, nem tudok hideg fejjel gondolkodni, de elkezdett zaklatni. Napi 15 telefon, 10-20 sms, és ehhez hasonlók. Nem csökkent a dühöm, hanem pont hogy nőtt, és két hét itthon töltött idő után végleg szakítottam. Erre ő megint becsajozott, összeszedett egy olyan "élőlényt", akit senki nem néz semminek. És mikor M-et kérdőre vontam, hogy ő így akar békülni velem, hogy együtt van egy ilyen nővel? Azt felelte, hogy igen, mert neki szüksége van a társaságra és otthon megbolondul egyedül. Én akkor közöltem vele, hogy soha az életben látni sem akarom, mert undorodom tőle. És újabb lavina indult el. És ez megy lassan 4 hónapja. Ő együtt van az "élőlénnyel", és szerencsére én is közelebb kerültem egy FÉRFIHEZ. Ismeri M-et, nagyon jól, ezért még titok a kapcsolatunk M előtt, mert óriási balhé lenne belőle... Csak annyit tud, hogy van valakim. És így is szapulja. Naponta felhív, üzenetekkel bombáz, de aztán mindig leráz, szakítani akar a lánnyal, és vissza akar jönni hozzám, szeret engem és én vagyok élete szerelme, megváltozott, sose csalna meg. Ez megy egyik nap. A másik nap meg veréssel fenyeget (amit tudom, hogy sose tenne meg, mert túl gyáva), én megint hülye vagyok, életem legrosszabb döntését hoztam, hogy elhagytam őt, de ezzel vele jót tettem, mert így boldog a csajjal, hülye vagyok, csúnya, kövér, a munkámat is kritizálja, nem kellek a kutyának sem (és szerinte nincs is senkim, csak azért találtam ki, hogy visszavágjak neki). Lebeszélt a lakásvásárlásról (minimális hitel kellett volna, de ő nem vesz fel hitelt), lebeszélt az albérletről, nem vált munkahelyet mert neki ez kényelmes (nem kell dolgoznia szinte, a lényeg hogy ott legyen, persze a bérezés nevetséges, de neki ez kényelmes), én sem válthattam munkahelyet, mert akkor "szem elől veszít", de egy műszakba se dolgozzunk, mert akkor nem tudott volna csajozni munkaidőben (nekem azzal érvelt, hogy akkor hamar megunnánk egymást). És most ott tartunk, hogy hív, szinte zaklat, de együtt van a csajjal, aki persze semmiről nem tud, már az ő fejét is tele beszélte (a lány azt hiszi, hogy én akarok visszamenni M-hez), a közös munkahely miatt kénytelenek vagyunk találkozni - bár én már egy ideje keresek másikat, csak nehéz jelen helyzetben - és ha nem beszélek vele, kikapcsolom a telefont, kinyomon, nem veszem fel, nem válaszolok, akkor a munkahelyen teszi pokollá az életem. Nem tud elengedni, és folyamatosan úgy beszél velem, mint egy kutyával, aki a lábát nem tudja keresztbe tenni (és mellette valóban ilyen voltam), pedig ha tudná, hogy mennyire megerősített, és azon dolgozom, hogy a kedvesemmel, aki mostmár teljesen mellettem áll, boldog lehessek... megenné a fene. Úgyhogy munkát keresek, és próbálok előre nézni. Nem tudom, mikor fog lehiggadni, megnyugodni, beletörődni, de én most már kitartok. Igenis erős vagyok, szép vagyok, csinos vagyok, okos vagyok (legalábbis a szerelmem szemében) és ez a legfontosabb. Addig pedig, amíg nem tudok teljesen kilépni, M-et meghallgatom, beszélek vele, látom minden nap, és jókat mosolygok a száján lévő herpeszén, amit az új "barátnőjétől" kapott... :D

962. mario18022012-12-17 22:17
Valóban nem könnyű, ha igyekezet megvan, akkor biztos, hogy remény hal meg utoljára!

Nyelv sokszor élesebb, mint éles tőr!

Csinján bánjunk nyelvünkkel, nemcsak szem a lélek tükre, hanem nyelv (kiejtés, stílus) is megmutatja a lélek pszichéjét is, a személyiség pszichéjén kívül.
(válasz Írópalánta 956. hozzászólására)


961. pandoracic2012-08-07 18:28
Ezen az oldalon majd minden fórumban azt ajánlják,hogy menjen az illető pszichológushoz,vagy pszichiáterhez.
Ha komolyan írtad,hogy 37 évesen még az apukád akarja megmondani,hoghy mit csinálj,és ebből a saját érzéseid szerint magadtól nem tudsz kilábalni,akkor keress fel egy ilyen orvost.
De én a helyedben megpróbálnék a magam ura lenni,és megpróbálnék egyedül boldogulni.

Régen,18-20 évesen elképzelni sem tudtam,hogy egydül fogok majd élni,hogy képes leszek egyedül fenntartani magam.Most mégis ebben a helyzetben vagyok,és mégha néha nehéz is,akkor sem akarok rászorulni másokra.
(válasz Írópalánta 960. hozzászólására)

960. Írópalánta2012-08-07 14:13
Valaki most azt ajánlotta, hogy menjek el a pszichológushoz, mert a dolgaim kibeszélése, és egy kezelés - gyógyszeres kezeléssel kombinálva - sokat segíthet. De én már most azon rettegek, hogy mit fognak mondani ők, ha kiderül, hogy idegileg olyan szinten vagyok, hogy ezt a lépést meghozom.

959. pandoracic2012-08-07 11:01
De még ha el is vinné fél fizetésedet,nem érné meg a nyugalom?
Kezdetben fél fizetés,esetleg,de aztán lehetne minden jobb.
Sajnos jelenleg nekem sem marad úgy pénzem,ahogy szeretném,de az,hogy nem veszekedést hallok álló nap,az jó dolog.el tudok vonulni,ha magányra vágyom,és emberek közé megyek,ha az kell.
(válasz Írópalánta 958. hozzászólására)

958. Írópalánta2012-08-07 10:53
Havi tizenkétezer forintot. És ennél olcsóbban nem nagyon lehet találni, még a városban sem. Máshol 18ezernél kezdődnek az albérlet árak. Más városban pedig a fizetés felét simán elviszi.

957. pandoracic2012-08-07 10:49
Nem minden albérlet horribilis.
Megkérdezhetem,hogy mennyit fizetsz a szobáért,vagy lakásért,amiben élsz?
(válasz Írópalánta 956. hozzászólására)

956. Írópalánta2012-08-07 10:38
Igyekszem én sem hagyni magam, csak sajnos nem olyan könnyű...
Mint mondtam, errefelé nem nagyon van munkalehetőség. Ha van is, más várost értek ezalatt, a horribilis albérlet árak teljesen kicsinálnák a pénztárcámat. Olyan barátom pedig, aki velem jöhetne, nincs. Lévén javarészt családos emberek, másrészt nem várhatom el tőlük, hogy miattam rúgják fel az életüket.
Igen, egyébként rengeteget olvasok, ez az egyik szenvedélyem. Addig, míg olvasok vagy írok, el tudok menekülni egy másik világba ez elől a világ, ez elől a helyzet elől.

955. pandoracic2012-08-07 10:33
Mi már nagyrészt teljesen külön lakunk ,de anya miatt,és akik még otthon vannak,miattuk hazamegyünk.amit tudunk segítünk.Azon avgyunk,hogy megoldást találjunk az otthoni helyzetre.Anagi szempontból ne mmegy egyk napról a másikra,de haladunk.
Apának pedig nem hagyjuk,hogy uralkodjon rajtunk.
Nekünk annyival jobb,hogy mi többen vagyunk testvérek,összefogunk.

Nem szabadna hagynod magad.
Keress esetleg olcsóbb albérletet,vagy költözz össze valamelyik barátoddal.Maradna több pénzed.
Vagy akár együtt is mehetnétek más városba.
Közös albérlet eleinte,és munkát is találhatnátok.
Én nem hagynám magam a helyedben.
Ha írsz,akkor gondolom sokat olvasol is.
Nem hiszem el,hogy nem találnál megoldást.

Lehet olvasni valahol a dolgaidat,könyvet,cikket?
(válasz Írópalánta 954. hozzászólására)

954. Írópalánta2012-08-07 10:25
Hiába próbálom nem hagyni magam. Akkor jön az, hogy folyamatosan piszkálnak. Az öcsém már Németországba menekült ez elől a helyzet elől. Nagyon remélem, nemsokára én is tudom követni.
Anyámat nem akarom belekeverni ebbe a dologba, mert ő is annyi lelki sebet kapott annak idején apámtól, hogy a mai napig is elég ingatag ilyen téren. Őt próbálnám meg kímélni azzal, hogy mindebből kihagyom.
Nincs társam, és nem ismerkedem (randizok néha), de félek a komolyabb kapcsolatoktól, mert folyton anyámék házasságának a példája lebeg a szemem előtt.
Te mit teszel olyankor, amikor apád bánt titeket? Hogy érted azt, hogy nem hagyjátok? Csak mert ha én nem hagyom magam, akkor egyre és egyre nagyobb a balhé. Nem azzal a felfogással jár együtt, hogy megértik a helyzetet, hanem azzal, hogy majd ők csak azért is megmutatják...

953. pandoracic2012-08-07 10:21
Az nem természetes,hogy az ennyi idős lányára ilyen terhet rak,de neked sem kéne hagynod magad.Anyukádra sem számíthatsz,nem áll melléd?
Nincs társad,nem is ismerkedsz?

Az én apám hasonló pár dologban,de nála a makacsság dominál,nem hajlandó felfogni dolgokat.
Talán azért,mert nem hajlandó haladni a korral család szempontjából.Pénze nincs,szóval mi támadjuk őket,anyáékat,illetve segítünk rendezni a tartozást,ami legfőképp az ő hülyesége miatt keletkezett.
A mai napig megmondaná,hogy mit csináljunk,de mi a testvéreimmel nem hagyjuk ezt.
De sajnos még így is okoz érzelmi bánatot nekünk.Mi is eléggé érzékenyek vagyunk,sok veszekedés volt otthon,és sok olyasmi,ami nem családba való dolog.
Ő is meg tud bántani minket nagyon a szavaival,kb úgy ahogy a tiéd téged.
(válasz Írópalánta 952. hozzászólására)

952. Írópalánta2012-08-07 10:09
Mire gondolsz egészen pontosan? Nem hinném, hogy lenne ilyen. Nem vagyok szerencsejátékos, drogos, alkoholista stb. Teljesen átlag, normális életet élek.
Próbáltam már munkát keresni, de az országban sem nagyon van lehetőség, itt a borsodi régióban pedig pláne nincs. Egy álláshelyre van kb ezer jelentkező.
A barátaimmal tudok ezekről beszélni, de nem akarom őket túlzottan terhelni a problémáimmal, hiszen megvan nekik is a maguk élete.
A költözéssel az a gond, hogy ahhoz pénz kell. És el nem tudod képzelni, mit kapnék én apámtól azért - ha máshol nem, munkában keresne meg, és zaklatna állandóan - ha olyan helyre mennék, amiről ők nem tudnak. Teljes bilincs van rajtam, és nem látom az útját, hogy rázzam le magamról.
"Civilben" amúgy írok, könyveket, történeteket, kiadóknál pályázok, blogom van, oda töltöm fel a dolgaimat. Más ember büszke lenne rá, ha lenne ilyen gyereke. Kivéve apámat meg nagyanyámat... És igaz, nem kötelező apám pénzét elfogadnom, de mint mondtam, próbáltam már nem egyszer elutasítani, ilyenkor ugyanúgy áll a bál. Mert érzi, hogy ezzel a ténnyel nem tudna sarokba szorítani, nem lenne az, hogy adtam valamit, és akkor azt csinálod, amit én mondok...
(válasz pandoracic 951. hozzászólására)

951. pandoracic2012-08-07 10:00
Írod a korodat,írod hogy más dolgokat is csinálsz a munkád mellett.
Miért nem önállósítod magad teljesen?
Biztosan akadna más munka is.
Elköltözhetnél olyan helyre amiről csak te tudsz.
Nincsenek barátaid,akikkel beszélhetnél ezekről a dolgokról?
Nem kötelező apád pénzét alfogadnod.
Vagy van esetleg,amiről nem írtál ilyen nyíltan?Pl valami olyan dolog,ami miatt apád úgy gondolja,hogy ennyi idősen is a körmödre kell nézni,ennyi idősen is figyelni kell rád?

950. Írópalánta2012-08-07 08:07
Sziasztok.
Nekem az apámmal vannak problémák, és egyszerűen nem tudom, mit is tehetnék ebben a helyzetben. . .
37 éves vagyok, ennek ellenére még a mai napig lelki terrorban tart, és úgy viselkedik velem, mint egy tíz évessel. A szüleim húsz éve elváltak, anyám 18 év házasság és hasonló lelki terror után beadta a válópert. Néhány évig nem volt kapcsolatom apámmal, majd megenyhült a légkör, és újra szerepet kapott az életünkben.
Jelenleg az a felállás, hogy beleszól mindenbe, olyan dolgokba is, amikbe nincs joga beleszólni. Tavaly például - 36 éves voltam - hónapokon keresztül zaklatott azzal, hogy nem tetszik neki az én farmer-póló-sportcipő öltözködésem, és hogy majd ő vesz nekem ruhákat, de ő választja ki, hogy miket. Próbáltam ellenállni, nem elfogadni a pénzét, akkor abból volt a balhé. Most felvetette, hogy költözzek a város másik végére, nyugodtabb környékre. Amikor nemet mondtam - mert úgy gondolom, azt még az én feladatom eldönteni, hol lakom - előjött az, ami minden körülmények között. Ha bármikor is azt merem mondani a rám kényszerített akaratának ellenszegülve, hogy NEM, azonnal ordítani kezd velem. (akár a nyílt utcán, vagy a kollégáim szeme láttára is). Elhord minden birkának, agyatlannak, bunkó parasztnak, és hagy ne mondjam még hogy minek. . . Egy munkahelyen dolgozunk (manapság sajnos meg kell becsülni a munkát, így hát nincs lehetőségem váltani), nagyon sokszor úgy megyek dolgozni, hogy ha tudom, hogy egy műszakra esünk, úgy öltözöm pl ahogy ő elvárja, mert reszketek, hogy mibe fog majd éppen belekötni. . . ha nem az öltözködésembe, akkor a hajamba, vagy bármibe. 37 évesen nem merek apám szeme láttára rágyújtani egy szál cigarettára, mert a múltkor, mikor meglátta, az ujjával fenyegetett, mint a takony kölyköket szokás.
Hosszú lenne most felsorolni mindazon lelki bántalmazásokat, amiket folyamatosan átélek mellette, csak egyet-kettőt sorolnék fel.
Az egyik ugyebár az öltözködés. Nem hiszem, hogy lenne még olyan 37 éves ember, akinek az apja akarná megszabni, mit vegyen magára. Vagy egy másik: tíz éve élek külön, önállóan, egy önkormányzati bérlakásban. Mikor beköltöztem, tapétáztatni kellett, apám eljött velem megvenni a tapétát. Kéket akartam a lakás két helyiségébe. Apám ajánlgatta a zöldet, sárgát stb, de mondtam, hogy már van elképzelésem arról, mit hogy szeretnék, nekem kék kell. Erre (a bolt kellős közepén) elkezdett emelt hangnemben elhordni minden bunkó parasztnak, hülyének, agyatlan senkinek stb. Nagyon rosszul esett, teljesen a lelkembe taposott, olyannyira, hogy elkönnyesedett a szemem. Észrevette, és nemhogy észbe kapott volna, hanem hozzátette, hogy úgy merjem magam elbőgni, hogy úgy pofon vág, hogy kirepülök a boltból is.
Szóval ezt kell mellette átélnem. Hiába vagyok önálló ember, nem hagynak önállóan élni. Nagyanyám - apám anyja - pedig teljesen egy követ fúj apámmal. Ha apámmal összeveszek, akkor nagyanyám folytatja a lelki kizsigerelésemet. Általában az a refrén, hogy apám anyagilag támogat (amit el kell ismernem, hogy igaz), hát akkor cserébe tegyem meg azt, amit ő akar. Ezerszer próbáltam már elmagyarázni, hogy ez nem szeretet, hanem üzlet. Ő ad nekem valamit, én meg cserébe tegyek meg valamit. . . De mindig az a válasz, hogy apám csak jót akar nekem, azért csinálja ezt.
Próbáltam már ezerszer apám pénzét visszautasítani, mondván, hogy nem kell, megoldom a dolgaimat anélkül is, akkor azért ment az ordítás, és azért állt a bál. Egyszerűen nem engedik, hogy a bilincset, amit ők rám raktak, bármilyen módon is lelökjem magamról. . .
Volt már egy öngyilkossági kísérletem apám miatt, és jelenleg ott állok a másik küszöbén, mert nem látok más kiutat ebből az életből, csak ezt. . .
Benn a munkahelyünkön apámat mindenki egy aranyos, vicces, kedves embernek ismeri. Nem tudom mit szólnának hozzá, ha kiderülne a valóság. Persze, ezt a lépést nem merem megtenni, mert nem balhé törne ki, hanem a harmadik világháború. . .
Volt már, hogy azt is a fejemhez vágta, hogy ő engem szégyell a kollégái előtt, holott nem hiszem, hogy sok szégyellni való lenne rajtam. Normálisan élek, dolgozom, nem iszom, nem drogozom, nem vagyok mindenki kurvája, nem vagyok bűnöző. Élek rendezetten, szépen, hobbiból könyveket írok, pályázok kiadóknál, rajzolok stb. Semmi gond nem lenne az életemben, ha ők ketten nem keserítenék meg. Mondjátok meg, mégis mit tehetnék, mert egyszerűen lelkileg a teljes kikészülés kapujában vagyok. :(


949. Írópalánta2012-08-07 08:05
Sziasztok.
Nekem az apámmal vannak problémák, és egyszerűen nem tudom, mit is tehetnék ebben a helyzetben...
37 éves vagyok, ennek ellenére még a mai napig lelki terrorban tart, és úgy viselkedik velem, mint egy tíz évessel. A szüleim húsz éve elváltak, anyám 18 év házasság és hasonló lelki terror után beadta a válópert. Néhány évig nem volt kapcsolatom apámmal, majd megenyhült a légkör, és újra szerepet kapott az életünkben.
Jelenleg az a felállás, hogy beleszól mindenbe, olyan dolgokba is, amikbe nincs joga beleszólni. Tavaly például - 36 éves voltam - hónapokon keresztül zaklatott azzal, hogy nem tetszik neki az én farmer-póló-sportcipő öltözködésem, és hogy majd ő vesz nekem ruhákat, de ő választja ki, hogy miket. Próbáltam ellenállni, nem elfogadni a pénzét, akkor abból volt a balhé. Most felvetette, hogy költözzek a város másik végére, nyugodtabb környékre. Amikor nemet mondtam - mert úgy gondolom, azt még az én feladatom eldönteni, hol lakom - előjött az, ami minden körülmények között. Ha bármikor is azt merem mondani a rám kényszerített akaratának ellenszegülve, hogy NEM, azonnal ordítani kezd velem. (akár a nyílt utcán, vagy a kollégáim szeme láttára is). Elhord minden birkának, agyatlannak, bunkó parasztnak, és hagy ne mondjam még hogy minek...Egy munkahelyen dolgozunk (manapság sajnos meg kell becsülni a munkát, így hát nincs lehetőségem váltani), nagyon sokszor úgy megyek dolgozni, hogy ha tudom, hogy egy műszakra esünk, úgy öltözöm pl ahogy ő elvárja, mert reszketek, hogy mibe fog majd éppen belekötni... ha nem az öltözködésembe, akkor a hajamba, vagy bármibe. 37 évesen nem merek apám szeme láttára rágyújtani egy szál cigarettára, mert a múltkor, mikor meglátta, az ujjával fenyegetett, mint a takony kölyköket szokás.
Hosszú lenne most felsorolni mindazon lelki bántalmazásokat, amiket folyamatosan átélek mellette, csak egyet-kettőt sorolnék fel.
Az egyik ugyebár az öltözködés. Nem hiszem, hogy lenne még olyan 37 éves ember, akinek az apja akarná megszabni, mit vegyen magára. Vagy egy másik: tíz éve élek külön, önállóan, egy önkormányzati bérlakásban. Mikor beköltöztem, tapétáztatni kellett, apám eljött velem megvenni a tapétát. Kéket akartam a lakás két helyiségébe. Apám ajánlgatta a zöldet, sárgát stb, de mondtam, hogy már van elképzelésem arról, mit hogy szeretnék, nekem kék kell. Erre (a bolt kellős közepén) elkezdett emelt hangnemben elhordni minden bunkó parasztnak, hülyének, agyatlan senkinek stb. Nagyon rosszul esett, teljesen a lelkembe taposott, olyannyira, hogy elkönnyesedett a szemem. Észrevette, és nemhogy észbe kapott volna, hanem hozzátette, hogy úgy merjem magam elbőgni, hogy úgy pofon vág, hogy kirepülök a boltból is.
Szóval ezt kell mellette átélnem. Hiába vagyok önálló ember, nem hagynak önállóan élni. Nagyanyám - apám anyja - pedig teljesen egy követ fúj apámmal. Ha apámmal összeveszek, akkor nagyanyám folytatja a lelki kizsigerelésemet. Általában az a refrén, hogy apám anyagilag támogat (amit el kell ismernem, hogy igaz), hát akkor cserébe tegyem meg azt, amit ő akar. Ezerszer próbáltam már elmagyarázni, hogy ez nem szeretet, hanem üzlet. Ő ad nekem valamit, én meg cserébe tegyek meg valamit... De mindig az a válasz, hogy apám csak jót akar nekem, azért csinálja ezt.
Próbáltam már ezerszer apám pénzét visszautasítani, mondván, hogy nem kell, megoldom a dolgaimat anélkül is, akkor azért ment az ordítás, és azért állt a bál. Egyszerűen nem engedik, hogy a bilincset, amit ők rám raktak, bármilyen módon is lelökjem magamról...
Volt már egy öngyilkossági kísérletem apám miatt, és jelenleg ott állok a másik küszöbén, mert nem látok más kiutat ebből az életből, csak ezt...
Benn a munkahelyünkön apámat mindenki egy aranyos, vicces, kedves embernek ismeri. Nem tudom mit szólnának hozzá, ha kiderülne a valóság. Persze, ezt a lépést nem merem megtenni, mert nem balhé törne ki, hanem a harmadik világháború...
Volt már, hogy azt is a fejemhez vágta, hogy ő engem szégyell a kollégái előtt, holott nem hiszem, hogy sok szégyellni való lenne rajtam. Normálisan élek, dolgozom, nem iszom, nem drogozom, nem vagyok mindenki kurvája, nem vagyok bűnöző. Élek rendezetten, szépen, hobbiból könyveket írok, pályázok kiadóknál, rajzolok stb. Semmi gond nem lenne az életemben, ha ők ketten nem keserítenék meg. Mondjátok meg, mégis mit tehetnék, mert egyszerűen lelkileg a teljes kikészülés kapujában vagyok. :(

948. vb302012-05-07 15:05
Hú a mindenit! Ez nem semmi! Ez egyébként intő jel is lehet(ett volna). Szerintem ha egy pasas ilyen szinten nem tiszteli az anyját, akkor egy "idegen" nő ne is várja,hogy őt majd fogja.
(válasz szabadulás 946. hozzászólására)

947. micimaci872012-05-06 19:47
Nah nálunk azért picikét más volt mivel az én férjecském azt mondta, hogy ő egy selejt, s akkor ki kell őt tenni egy erdőbe egyedül? Mit tudjon tenni?
Az én férjem viszont nagyon távolságtartó mindenkivel. Másoknak nem kedveskedik, csak, ha én mondtam neki. Én is olvastam dolgok után, s ez a néhány kivétel fura volt, hogy ő nem tartozik ebbe a kategóriába. Soha nem volt ilyen gondja, hogy megmérgeznék őt viszont az, hogy XY milyen és miért nem jár templomba vagy hogy ha valaki jól viselkedett a párjával, vagy valami romantikusat tett ő azt leértékelte.
Ő is volt romantikus velem, tehát nem az volt a baj, csakhogy mást nem tudott volna magánál többre tartani. Ő nem tartotta magát tökéletesnek viszont a hibáit azzal takarta, hogy senki nem tökéletes, mind bűnösök vagyunk.
Ő pszichiáterhez nem menne, de pszichológushoz jár.
Engem anyagilag nem tett tönkre, mert ami az enyém azt mind hazahozom és a pénzen is osztozunk becsületesen. Csak legyen már erőm, hogy utána menjek az eljegyzésen kapott cuccokért, vagy amit én vettem házasság előtt.

946. szabadulás2012-05-06 13:41
Szerintem hajlamosak a hipohonderségre.Az én exem pedig anyuci pici fiacskája még most is, de hálát nem mutat, nem tiszteli az anyját, még meg is tépte, leköpte, lekurvázta nem is egyszer. Felnőtt férfi létére követelte, hogy vegyen neki cipőt, adjon neki pénzt, még a mai napig is pénzeli. Ez egy hosszú történet.
(válasz vb30 945. hozzászólására)

945. vb302012-05-06 13:27
Mennyire egyformák! Mentő nálunk ugyan nem volt, de sokszor előfordult például,hogy megevett valamit, amit nem én vagy ő főzött,és megfájdult a hasa,akkor teljes mértékben meg volt győződve róla, hogy beletettek valamit a kajába. És hashajtózott napokig.:( Sokszor már előre rettegtem,ha nem otthon ettünk. Szerintem azért fájt mindig a hasa,mert előre bebeszélte magának,hogy fájni fog.
(válasz szabadulás 943. hozzászólására)

944. szabadulás2012-05-06 13:21
Azt hiszem, hogy sok mesélni valóm lesz még, ha egyáltalán minden eszembe jut, nagyon durva!

943. szabadulás2012-05-06 13:19
A hattyú halálát ő is mindig eljátszotta, mindig magát sajnáltatja! Nem rég még a mentő is volt nála és míg együtt éltünk, mindig volt valami baja, hol itt fájt neki, hol ott.
(válasz Estefani 940. hozzászólására)

942. szabadulás2012-05-06 13:18
Két énjük van! Ő amikor jó kedvű volt, akkor már sokszor átment bunkó, beképzelt pasiba.
(válasz vb30 939. hozzászólására)

941. szabadulás2012-05-06 13:14
Ugyanez! Engem is lehúzott anyagilag, élősködő fajta! Ő is bizalmatlan volt az emberekkel, a második randin azzal kezdte, hogy bizonyos embereket ki kell zárnunk az életünkből, mert ártani akarnak nekünk. Na akkor kellett volna elhajtani.
(válasz vb30 938. hozzászólására)

940. Estefani2012-05-06 13:03
Igen ilyenek a nárciszok is. Meg vannak győződve saját tökéletességükről. Nem hajlandóak szembesülni azzal, hogy ők sem vizen járó istenek. Csak az ő fejükben lévő igazság a valódi, mindenki más idióta. Eljátszák a hattyú halálát, ha valami az ő akaratuk ellenére történik. Van olyan aki bele is betegszik. Szerintem az ilyeneket évekig tartó terápia rádöbbenteni, hogy nem tökéletesek. Ha egyáltalán lehet... Menekülni kell az ilyen elől. Ha mindenki magára hagyta, talán elgondolkozik azon, hogy nem a világgal van a baj hanem vele. Ha meg nem akkor megmarad elrettentő példának. Az ilyenektől legjobb menekülni.
(válasz szabadulás 937. hozzászólására)

939. vb302012-05-06 13:02
Mindig mást okolt ő is mindenért, ráadásul akik felületesen ismerték,azt hitték, milyen jó arc, mert közvetlen humoros, barátságos. Otthon is sokszor ilyen volt amúgy. Néha olyan érzésem volt, hogy 2 emberrel élek,akik egy testbe vannak zárva...furcsa ez.
(válasz szabadulás 937. hozzászólására)

938. vb302012-05-06 12:57
Én is visszaköltöztem anyuékhoz, ugyanis nemcsak lelkileg nullázott le ez a kapcsolat, hanem mellesleg anyagilag is. egyelőre túlélem egyik napot a másik után, és igyekszem mélyen bízni benne, hogy jobb lesz az életem. Ha meg hiányzik, tudatosan emlékeztetem magam arra, ami miatt tönkrement az egész. Neki más problémái is voltak a szóbeli erőszakon kívül. Sokszor ellenségnek látta a fél világot,és el is hitte hogy őt tönkre akarják tenni, mérgezik,meg mittudomén. Erre javasoltam az orvost,de előre tudtam, hogy nem fog belemenni. Mi mást tehettem volna, azon kívűl,hogy lépek?
(válasz micimaci87 936. hozzászólására)


937. szabadulás2012-05-06 12:39
Én több esélyt is adtam neki, legalább ötször, de nem változott semmi. Este olvasgattam a neten a pszichopatákról és az volt a legmegdöbbentőbb, hogy nincs lelkiismeretük és mindig mást okolnak, így rombolják az önbizalmat. Akkor meg mit tehetünk? Azt írták, hogy kerüljük el őket, mert a környezetükkel elhitetik, hogy jó fiúk, így könnyedén csinálnak belőled hülyét. Szerencsére az én barátaim tudják, hogy mi a helyzet, hiszen előttük zajlott minden. Este jövök a történetemmel. Egyébként itt a hoxán van pszichopaták címmel is fórum.
(válasz micimaci87 936. hozzászólására)

936. micimaci872012-05-06 12:26
vb30 én is lassacskán egy hónapja vagyok ittohn. Mi voltunk pszichológusnál is. Én is úgyanezt éreztem, hogy cserben hagtam. De nem , mert megadtam neki az utolsó esélyt. Egyszer már voltam ittohn.
Ugyanígy próbált mindnekit elmarni mellőlem, azáltal, hogy ne beszéljek annyit telefonon, stb. De én erős vagyok, időben észrevettem, hogy milyen a jelleme, s lépni tudtam, persze nálunk a kiakadásai is bejöttek a képbe.
Ami nehezebb számomra, hogy most keres, azt mondta bármeddig vár, jár pszichológushoz csak egyszer még az életben adjak neki egy esélyt.
Nem adok és éppen ezért olyan nehéz, mert egy házasságról van szó, de tudom, hogy annyira soha nem fog tudni megváltozni.
Nagyon nehéz nekem is, ámbár mellettem van mindenki, s tudom, hogy miből léptem ki (persze, néha volt jó is), mégis siratom a sorsom:(
Sok erőt nektek!

935. vb302012-05-06 11:30
Annyira örülök,hogy írtál! A te példád ad nekem erőt ahhoz, hogy valahogy elhiggyem, hogy jó döntést hoztam, és én is reménykedhetek abban, hogy belép az életembe egy igazi társ, és ez a négy év csak egy fájó emlék marad.
Örülök a boldogságodnak, és kívánom, hogy légy az életed végéig! :)
(válasz newmoon 930. hozzászólására)

934. vb302012-05-06 11:24
Érdekel a történeted, én is tudnék még írni róla, biztos csak lesnénk,hogy milyen egyformák ezek...
(válasz szabadulás 929. hozzászólására)