Lelki terror - szóbeli erőszak (beszélgetős fórum)

A férjem soha nem volt olyan, mint a kedvesem. Még a "fénykorunkban" sem. Kb. három év után kezdett megváltozni.

Mióta a kedvesemet ismerem, azóta látom az éles kontrasztot jó és jó között is. Sajnos ennyi év kellett hozzá, meg egy rossz házasság tapasztalatai.

Most már tudom, hogy amit mindvégig kerestem, az benne van meg. A kedvesemben.

Ezt tök jól megírtad!

Hozzátenném, hogy szerintem az ilyen "embereket" el kéne tüntetni a föld színéről, mert ha mi meg is menekülünk tőlük, lehet, hogy egy következő áldozat után néz...

Ehhez én nem is tudok többet hozzáfűzni. Nagyon jól leírtad.

Az első lépcső biztosan a felismerés. Hogy mi ez az egész, amiben élek, hogy lelki terrornak hívják. Aztán ezt az állapotot meg kell szüntetni, nincs más választás.

Írtam erről is. Hogy egyik percben ilyen, a másikban olyan. És amikor éppen a kedvesebbik arcát mutatja, akkor gondolkodik el azon az áldozat, hogy biztos benne van a hiba. De ezek a "nyugisabb", békésebb napok sem tartanak örökké, és egy idő után minden ugyanúgy folytatódik.

Én is éreztem sokszor a gyomromat gombostűfejnek.

Sajnos tényleg ki kell lépned ebből a kapcsolatból.

Köszi, hogy utána olvastál. :-)

Szóval egyszer csak jött valaki. És minden olyan sorsszerű volt. A gyökeres ellentéte a férjemnek. Nyugodt, kedves, figyelmes, stb. És nagyon sokáig várt rám. A végsőkig kitartott. Remélem, megérte neki... :-)

Nem haragszom, tényleg szar volt. De már beszélhetek róla múlt időben.

Jelenleg úgy áll a dolog, hogy ő van a házamban, mi pedig eljöttünk onnan. Néha hazamegyünk apróbb dolgokért, amik még ott vannak, meg kicsit ellenőrizni, de ennyi. Amikor néha összefutok vele, nem balhézik, teljesen nyugodt, olyan beletörődöm. Nem bántjuk egymást, és ennek nagyon örülök.

Ma épp azt mondta nekem, hogy valahol hálás nekem, hogy változásra kényszerítem őt, mert tényleg nem úgy élt, ahogyan kellett volna, és ebbe a "vegetálásba" minket is belesodort. Nem volt velünk, amikor szükségünk lett volna rá, stb., és magától soha nem lép ki ebből az egészből. :-o

Olyan, mint aki megvilágosodott. Amit 10 éven keresztül magyaráztam neki, mostanra el is jutott a tudatáig. Szóval lehet, hogy csendben, békében fog onnan elmenni..?

Én próbáltam:( Szerintem túl ényes téma neki. Válaszra sem méltatott. Még a V. Kulcsár ildikóval is felvettem a kapcsolatot, de valahogy ez a dolog elriasztja őket.

Papol mindenki, hogy milyen magas a családbeli erőszak áldozatainak száma, de senki nem tesz semmit, senkire nem számíthatsz. A rendőrségcsak akkor jön ki, ha már vér folyik, a gyámhivatal az íróasztal mögül levelezget, bírságolgat, a családvédelmisek szintén tehetetlennek tűnnek. Egyedül kell megoldania a problémáját egy ilyen helyzetben lévő nőnek, egyedül kell mentenie a gyerekeit. Sok-sok fájdalom, megalázás, fizikailag, lelkileg, ami nem öl meg, az megerősít, és olyan erőre kapsz, mint egy anyatigris. Muszáj. Csak magadra számíthatsz. sokszor csak te látod, hogy az ember, akivel együttélsz egy pszichopata. Bűbájos vigyorával sokakat képes megtéveszteni, az otthoni hidegségm az indulatok elszenvedői pedig csak te vagy és a gyerekek. a gyerekek, kiknek a szemében a fájdalom látványa olyan erőt ad, hogy bármire képes vagy. Mert senkinek nincs joga a másik ember életét tönkretenni, kioltani, örökre megsebezni. El kell jutni arra a szintre, hogy felimerd, áldozat vagy, és hiába keresed a megoldást, nem megy, mert két ember kellene hozzá. Beleőrülsz a kettősségbe, abba hogy ma kedves, holnap pedig vadállat. Hogy soha nem jó neki semmi, hogy undorodsz tőle, a fájdalomtól, amit évek óta okoz neked. Ott bent, a lelked meghasadt. Nagyon tud fájni... Nincs tovább. Lépned kell!!! Nem sajnálkozni, hanem lépni!

Bár nem az egészet, de elolvastam. Mostmár képben vagyok :)

Örülök neki, hogy boldog vagy, tényleg. Kijár neked annyi szarás után. Már bocsi, hogy így fogalmaztam, de azt, amit veled csinált a férjed, azt nem lehet máshogy nevezni...

Van 3 ember, akire számíthatok, és nyilván a családom. Az ő segítségük nélkül már sehol nem lennék.

Egyébként most tündibündi, nagyon kedves és aranyos. És ezzel az őrületbe kerget. Legszívesebben valahol máshol máshol lennék, nagyon messze tőle. Biztos Ti is ismeritek azt az érzést, amikor a gyomrotok akkora, mint egy gombostűfej...

Nem bántottál meg,dehogy:))))

De tényleg nincs más megoldás,mint megpróbálni úgy szakítani vele,hogy ne legyen gáz.

Remélem lesz erőd hozzá,és nem tud majd újra és újra megfélemlíteni.

Ha mégis gáz van akkor legyen kéznél a mobil a 107 -tel:D

Nem akartalak megbántani, tudom, hogy akik itt vannak, mind átmentek/mennek ezen. Tudom azt is, hogy nekem kell a sarkamra állnom. Én ebből a szempontból könnyebb helyzetben vagyok, mert nincs gyerekem.

Nem akarok boldogtalan lenni, csak keresem a megoldást. Nem mástól várom, mert nem is várhatom mástól. Ezt én főztem, nekem kell megennem.

Még egyszer, ne haragudj, ha megbántottalak.

Nem kötekedem pusztán nem értelek.

Tudom milyen egy agresszív férfi markában lenni,de ha te nem veszed fel ellene a harcok ,akkor ki?

Minél gyengébbnek mutatod magad,minél jobban engedsz a befolyásának,annál jobban a hatalmában fog tartani és azt csinál veled amit csak akar.

Te irányítod az életed ,állj a sarkadra és add ki az útját.

Vagy így akarod leélni az életedet?Rettegésben ,meg félelemből boldogtalanúl?

Én nem kötekedek,csak azt mondom amit gondolok.

Lehet ,hogy könnyű mondani ,de én megtettem ,egy gyerekkel,úgy ,hogy nem is volt hova mennem ,csak albérletbe.Tudom miről beszélek.

Nem tudom, hogy Te most direkt kötekszel, vagy csak ennyire nem érted meg, amit írok.

Fenyeget, mert érzi, hogy nem akarom ezt az egészet, fenyeget, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy neki tetszik, fenyegetett, amikor azt mondtam, legyen vége.

A szakítás a legnagyobb probléma.

Ha még így is belekötsz, akkor sajnos nem tudom másképp mondani. Úgy tűnik, a többiek valamennyire megértették, amit írok. Vagy rosszul látom? Vagy tényleg ennyire rosszul fejeztem ki magam?

Ez a szakíts vele, olyan könnyű. Mondani... Tudom mert próbáltam.

Jajjj de jó nektek! :-)

Mi most nem tudunk menni, sajnos. Még ez a hét, és aztán eltűnök négy hét szabadságra, akkor közbeiktatunk valamit.

Nálam az első jele annak, hogy rohadtul nincs rendben a házasságom az az a pont volt, amikor rádöbbentem: undorodom a férjemtől. Nemhogy nem kívánom őt, de egyenesen gyűlöltem, ha hozzám ért. Rendszeresen előjött belőle a vadállat, amikor már nem tudom hanyadik próbálkozására sem adtam oda magam neki.

De nem akarlak ijesztgetni...

Éjszaka sokszor ébredtem arra, hogy fogdos. Állandóan felébresztett. Aztán persze ment a veszekedés, mert nem akartam vele semmit sem csinálni. Hajnalok hajnalán ordibáltam, hogy takarodjon, ne érjen hozzám. De nappal is. A leglehetetlenebb helyzetekben, helyeken, szitukban is folyamatosan taperált. Nem tudom elmondani, hogy mennyire utáltam a közeledéseit! Akkor meg megkaptam, hogy frigid vagyok, meg még azt is megkaptam tőle, hogy leszbi vagyok. Összehozott mindenkivel, nemre való tekintet nélkül.

"Nem akarok még meghalni, sem pedig rettegésben élni. . . "

"Rettegésben élek, mert állandóan fenyege."

Most akkor akarsz vagy nem akarsz!

Nem szereted,szakíts vele,ez az egyedüli megoldás.