Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Fórum - Együtt győzzük le a szorongást, félelmeket és a pánikot

Kategória: Összes fórumtéma » Szex & Psziché » Psziché


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Amennyiben még nem regisztráltál nálunk, itt megteheted, ha pedig már van azonosítód, lépj be itt!

1 2 3 4 5

126. csikil4ny2017-04-21 21:51
Persze és mennyivel szebb ettől a világunk?!
(válasz sorceress 125. hozzászólására)

125. sorceress2017-04-21 21:38
Ha így állunk hozzá, mindenkinek köszönhetünk valamit. Akár azt is meg lehet köszönni, hogy nem segítettek, mert így megtanultunk segíteni magunkon. Vagy azt, hogy ott voltak az életünkben, mint elrettentő példa. :D
(válasz csikil4ny 122. hozzászólására)


124. csikil4ny2017-04-21 21:26
Kérlek szépen ez a tekintélyelvű nevelési módszer.
(válasz sorceress 123. hozzászólására)

123. sorceress2017-04-21 21:05
Én sem értem, hogy finoman fogalmazzak. Szánalmasak az ilyen emberek. Nem tudják kivívni maguknak a tiszteletet, megkedveltetni magukat még annyira sem, így marad a megfélemlítés.
(válasz demediná 119. hozzászólására)

122. csikil4ny2017-04-21 21:04
Persze. Elsősorban magamnak, de ha akkor és ott nem kellett volna szembenéznem vele, lehet soha nem is oldom meg a gondjaimat vagy lehet másképp, máskor.
(válasz sorceress 121. hozzászólására)

121. sorceress2017-04-21 20:46
Akkor magadnak köszönheted, nem neki.
(válasz csikil4ny 120. hozzászólására)

120. csikil4ny2017-04-21 19:47
Én mégis neki köszönhetem, hogy megoldottam a problémámat. :) Abban az időben csaknem minden felnőttől féltem. Persze annak oka volt, hogy miért, de nekem kellett megoldani.
(válasz demediná 119. hozzászólására)

119. demediná2017-04-21 19:35
Semmi empátia nem volt a tanárban. Nem is értem az ilyen pedagógusokat.
(válasz csikil4ny 117. hozzászólására)

118. E-gon2017-04-21 19:01
Nem hiszek a reinkarnációban.
Az életünkben viszont úgy gondolom, akkor jönnek a feladatok amiket meg kell oldanunk a döntéseinkkel, amikor annak ott van az ideje, vagyunk annyira fejlettek, érettek tudásban, mentálisan, hogy azt megoldva, a tapasztalatot a magunk javára tudjuk fordítani.
Akkor van gond, ha ezt az éppen aktuális feladatot nem akarjuk észrevenni. Nem akarunk felnőni, tovább lépni. A könnyebb utat választva nem foglalkozunk vele, nem hozunk döntést.
Ez viszont azzal jár - szerintem-, hogy évek múlva valamilyen formában megint szembe jön a probléma.
Szerintem ez okozza az elménkben, a lelkünkben azt a gubancot, amit gyűjtőnevén szorongásnak nevezünk.
(válasz Jessica32 116. hozzászólására)

117. csikil4ny2017-04-21 18:09
Hárman is leírtátok, hogy mennyire fontos a munka, az idő rendszeres lekötése. Valamint a társaság.

A szorongás, a félelem legkönnyebben úgy gyógyítható, ha az ember minél többször szembemegy vele. Én tiszta véletlenül jöttem rá 15 évesen, amikor az egyik szigorú tanáromtól annyira féltem, hogy feleléskor nem jutott eszembe semmi. Elmondtam a bemagolt első mondatot, aztán csend. Végig remegtem minden óráját, mert bármikor feleltethetett, így egyszer csak úgy döntöttem, hogy miért rettegjek végig, önként jelentkeztem s elmondtam az első mondatot, megkaptam a rossz jegyemet. Következő órán megint, aztán megint s egy adott pillanatban eljutottam az adott lecke végéig. Igaz, hogy szinte megbuktam a végére, de évek múlva amikor egy konferencián én tartottam előadást és a volt tanárom ott volt a hallgatóság között, odajött hozzám s gratulált ahhoz, hogy legyőztem önmagam.

116. Jessica322017-04-21 17:54
Én is sokáig szorongtam (nagyon régen), szörnyű volt. A munka nagyon sokat segített, pláne, mert az eredeti lakóhelyemtől távol találtam és albérletet kellett fenntartanom egyedül, nem volt opció, hogy otthon maradok. Keményen megedzett, meg kellett tanulnom sok emberrel kommunikálni, kifejezni a gondolataimat, amit előtte évekig nem mertem. Nem mertem társaságban megszólalni egyáltalán. Aztán elvégeztem az egyetemet, jött a munka és kénytelen voltam változni.
A sport volt a pszichológus.
Ma már rám sem ismernek azok, akik akkor ismertek. Nem olyan a személyiségem, mint amilyennek akkor gondoltam magam, amikor állandóan szorongva egy szót nem mertem kinyögni, mert úgyis hülyeséget beszélek mindig :(
Szeretek beszélgetni, és rábeszéltem magam, hogy kifejezhetem a gondolataimat, nincs olyan hogy hülyeség. És mások szeretnek beszélgetni velem. A munkám szerves része is az, hogy beszélek, beszélgetek. Nagyon rossz időszak volt az. Azt sajnálom, hogy értékes nagyon fiatal éveket vesztegettem el a négy fal között, amikor mások buliztak, ismerkedtek, én befordultam és ennyi. Tisztában vagyok vele, hogy ez miért volt, az okok meg vannak, és ez jó.
(válasz E-gon 90. hozzászólására)

115. Jessica322017-04-21 17:44
Ez nagyon egyéni. Ki mit tud feldolgozni, mit él meg tragédiaként, egyáltalán milyen a lelki alkata. Én is jól seggbe tudom rúgni magam teljesen egyedül, és megyek tovább, de előtte - ugyan elég rövid ideig - erős mélypont van.

Egy nő meg vagy nagyon akar gyereket, vagy nagyon nem akar. Ez a két véglet van a gyerekkel kapcsolatban. Én pl. nagyon nem akarok. Hát ez van, de ez nem tartozik ide.
(válasz E-gon 94. hozzászólására)

114. barbus05012017-04-21 13:10
Koszonom :)
(válasz Hanami 107. hozzászólására)

113. csikil4ny2017-04-21 12:29
Addig nem, míg valaki szórakozásnak fogja fel és nem terápiának.

Nincs baj az öngyógyítással, mert anélkül kivülről senki nem tudja meggyógyítani a másik embert, csak a helyükön kell kezelni a dolgokat. Ezért van az, hogy sokan azt állítják, hogy nem ért semmit a pszichológus, akár több sem, csak azt nem veszik figyelembe, hogy ők maguk akadályozták a gyógyulást.
(válasz unom 105. hozzászólására)


112. csikil4ny2017-04-21 12:15
Ezért kérdeztem itélkezés helyett, mert nem tudhatjuk.

Én is csak a széles skálát ecseteltem...

Nem feltétlenül pszichiátriára gondolok, van olyan állapot, melyben tényleg jobb gyógyszerezéssel indítani, mert diagnózis felállítására nincs másképp lehetőség annyi tűnetet produkál a személy, vagy ön- és közveszélyes, de más esetben elég lenne csak irányított beszélgetésen részt vennie és megint más esetben az elmagányosodás okoz tűneteket, ebben az esetben jó közösségbe menni, s ha hosszabb távon nem találja meg a helyét fordulni pszichológushoz, nem orvoshoz.

Adott helyzetben bárki érezheti tehetetlennek magát és szívesen beszélgetne hasonló problémával küzdő emberekkel, miért is ne tenné?
(válasz PöttyösPanka 109. hozzászólására)

111. Hanami2017-04-21 08:43
Nem gondolom én se hisztinek a szorongásat.Sot.
Éppen ezért írtam AZT amit.

Egy ilyen csoport arra is jó lehet, hogy őt a megfelelő irányba "tereli."

Próbáld őt úgy megközelíteni,mintha a sajat lányod lenne.
(válasz zsemlebuci 110. hozzászólására)

110. zsemlebuci2017-04-21 08:25
Nem hinném, hogy magas lóról beszélnék vele. Ha elolvasnátok a lány által felvázolt helyzetet szerintem kicsit elgondolkodtató. Nem alszik, ezerrel szorong, 23 évesen évek óta otthon ül céltalanság miatt. Ezt nem gondolnám szimpla szorongásnak. Hol a család, a barátok? Ha ez tényleg valós eset, akkor szerintem itt komolyabb dolgokról van szó
(válasz Hanami 108. hozzászólására)

109. PöttyösPanka2017-04-21 08:13
Szerintem azt, hogy évek óta otthon ül, nem szó szerint kell venni. Lehet, hogy csak szakított a párjával, ezért felszabadult egy csomó ideje, és a keletkező űrt még nem tudta kitölteni, mivel még mindig gyászolja a kapcsolatát. Ezt nem látom nagy problémának.
Azért nem bagatellizálnám el annyira, hogy csak szomorú valaki a borús időtől. Nem ismerem a szorongás és depresszió fokozatainak elnevezését a szomorútól a folyamatos pánikrohamokig, de van az a szint, ami jóval több, mint egy egyszerű levertség, de még nem indokolja a pszichiátriát. Ezen a szinten egy ilyen csoport segíthet. Én is átéltem, tudom, hogy milyen, tapasztalatból beszélek.
(válasz csikil4ny 104. hozzászólására)

108. Hanami2017-04-21 08:09
Egy 23 éves lányról beszélünk.Terelgetni kell.

Leírod, hogy komolyan kell venni a pszichiatriai betegsegeket, ezzel a lánnyal meg olyan magas lóról beszélsz.

Nem kérdőjelezem meg a hozzaertesedet, csak a stílussal van bajom.
(válasz zsemlebuci 81. hozzászólására)

107. Hanami2017-04-21 08:01
Ha érdekel egy ismeretlen ember véleménye, akkor tiszta szívemből örülök, hogy Neked sikerült kilabalnod a depresszióbol :)

A legjobbakat kívánom!
(válasz barbus0501 76. hozzászólására)

106. E-gon2017-04-21 07:56
Azt is kérdés, hogy a fórumindítót mi az ami otthon tartja. A vélt vagy diagnosztizált szorongásos betegsége, vagy csaknem talált célt az életében, esetleg képzetlen ahhoz, hogy munkát vállalhasson?
Nagyon sok oka lehet.
Ha ebből a nagy semmittevésből,unalomból próbál kitörni, akkor miért nem a valós barátaihoz fordul, miért nem azok társaságát keresi?

105. unom2017-04-21 07:46
Szerinted ártalmas lehet?
(válasz csikil4ny 104. hozzászólására)

104. csikil4ny2017-04-21 07:42
Valami mégsem stimmel: szerinted apró probléma az, ha egy 23 éves lány évek ót óta otthon van? Többször rákérdeztünk az okára, de választ nem kaptunk. Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy neki nem kell szaksegítség. Persze lehet otthonról belépni egy virtuális világba belépni, de az nem valós szocializáció.

Persze tévedhetek, de akkor is itt van a kérdés megválaszolatlanul.

Ezek a feladatok unatkozó embereknek jók, pl. lehet gyakorolni a mindfulness-t, de a szorongás, félelem okait kell megszüntetni. Abban igazad van, hogy ha elterelik a gondolataikat a félelemről, az segít a pillanatnyi közérzetükön, de ez látszólagos és ideiglenes. Tehát egy a borús időtől szomorú embernek elégséges és nagyon jó tevékenység, de egy szorongón nem fog segíteni, csak áltatja magát. Egy magányos ember szintén jól jár vele, de egy pánikbetegnek nem segít, annak igenis a kezelés MELLETT érdemes ajánlani.
(válasz PöttyösPanka 102. hozzászólására)

103. Naarcissz2017-04-21 07:22
Igazad van, és ilyen értelemben van értelme egy ilyen "csoportosulásnak".
Gratulálok az ötlethez a fórumindítónak!
(válasz PöttyösPanka 102. hozzászólására)

102. PöttyösPanka2017-04-21 07:10
Úgy látom ez a "feladat" dolog verte ki a biztosítékot. Nem hiszem, hogy ez alatt a szó alatt ugyanazt értitek, mint a fórumindító. Valamint a célközönség sem az, akiket ti képzeltek. Nem hiszem, hogy olyan feladatokat akar kiadni, hogy fogj egy pisztolyt, menj ki egyedül az erdőbe, és gondolkodj el rajta, van-e értelme élned. Az meg, hogy olvass el egy szép verset, nem hinném, hogy bárkiben is komoly lelki törést okozna. Valamint nem a pszichiátriai esetekkel szeretne foglalkozni, hanem azokkal, kik csak épp egy kicsit megzuhantak. Nem kell mindenkit egyből gyógyszerezni, aki rossz passzban van. Úgy gondolom, hogy aki csak szorong, de ezért egyből betegnek kezelik, attól ezzel elvehetik a küzdeni akarást. Az ember sokszor úgy leküzdi az ilyen problémát, hogy nem is tud róla, hogy ő most "mentális beteg".
(válasz zsemlebuci 68. hozzászólására)

101. PöttyösPanka2017-04-21 06:58
Lehet. Úgy tűnt, hogy ez a lány pont egy olyan csoportot akar létrehozni, ahol nem sajnálják magukat, hanem a kiútra koncentrálnak. Aztán vagy összejön vagy nem.
(válasz Channa* 100. hozzászólására)


100. Channa*2017-04-20 20:53
Egyet értek.
Szerintem is menjen orvoshoz, akinek az állapota azt igényli, a többiek meg inkább vidám emberekkel csináljanak programot, ahol nem azon agyalnak ami amúgy is a problémájuk. Egy ilyen csoport szerintem lehúzó lenne, mert itt ugyan azokat olvashatnák, hallhatnák, amivel ők is küzdenek.

Lehet, hogy rosszul gondolom, de én csak abból indulok ki, hogy: ha a társaságban van egy ember, aki negatív, akkor ő a szorgalmas munkája gyümölcseként learathatja a többiek mélabúját, azaz a többiek kedvét is elveszi az élettől az örökös picsogásával, így egy ilyen csoport generálná szerintem a szorongást.
(válasz PöttyösPanka 61. hozzászólására)

99. barbus05012017-04-20 20:13
Nekem halmozottan hatranyos volt a helyzetem. Minden szempontbol. Nagyapam ongyilkos lett, nagymamam nyugtatokon elt, tobbszor kiserelt meg ongyilkossagot. Anyam panikbeteg, apam alkoholista. Sot a szulei is azok voltak. Allitolag orokolni os lehet. Ez ugye az elso kerdesek kozott szerepel a felmeresnel. A csalad psziches multja.

98. E-gon2017-04-20 20:12
Fel kell dolgoznom két, hozzám közelálló ember elvesztését.
(válasz barbus0501 96. hozzászólására)

97. barbus05012017-04-20 20:10
En azt gondolom, ilyen esetben szinten jo lehet olyanokkal beszelni, akik ilyen helyzetben vannak. Ez olyan, amihez en sem tudok szolni, es nem is akarnek okos lenni, mert nem eltem at. Viszont van aki igen, es vele tudna beszelni
(válasz mazsumazsu 95. hozzászólására)

1 2 3 4 5