Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Fórum - Szülés után az intenzíven 2. rész

Kategóriák: Összes fórumtéma » Babák & mamák » Vajúdás és szülés » Császármetszés, Komplikációk, Szüléstörténetek
A fórumhoz cikk tartozik, kattints ide a megtekintéséhez!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Amennyiben még nem regisztráltál nálunk, itt megteheted, ha pedig már van azonosítód, lépj be itt!

21. babyapocakban2017-05-08 14:37
Örülök, hogy jobban vagy. :)
(válasz floracska 20. hozzászólására)

20. floracska2017-05-06 23:28
Köszönöm szépen már sokkal jobban. Az élet nem áll meg :-)


19. babyapocakban2017-05-04 08:56
Hogy vagy azóta? Javulsz lelkileg, testileg?
(válasz floracska 18. hozzászólására)

18. floracska2017-04-09 22:48
Többetek kérdésére válaszolva: a család. Egyetlen budapesti rokonom a párom. Ő ezekben az időkben legalább annyira összetört, mint én. A 2. műtétkor írtam, hazaküldték a cuccokért, majd mikor visszajött, 4-5 órát várt még rám a műtő előtt. Ő volt az, aki mindig rájárt az orvosokra, hogy mi is történt, meg miért. De mint írtam a cikkemben, minden orvost más választ adott neki is, nekem is. Ő is ki volt készülve, csak másképp, mint én. Nem beszélve arról, hogy egy 1 hetes babát hagytam vele otthon, és a boldog új élet helyett nélkülem kellett a babát ellátni. Igaz ott volt anyukám is, talán pont ezért tudta túlélni. Amíg a kórházban feküdtem, vissza kellett mennie dolgozni is, mert ami 1 hét szabija maradt, az kellett arra az időre, amikor kijöttem a kórházból. A napjai úgy teltek, hogy hajnal 3-kor kelt, elment dolgozni, munka után hazaugrott ebédelni, majd jött be hozzám. Intenzíven napi 1 órát lehetett csak velem, a másik osztályon meg estig ott volt. Ő is össze volt törve.
Anyukám meg mint írtam, kb 2 hétig volt csak nálunk, mivel vidéki, több, mint 200 km-re lakik. Ő mindig sírva jött be hozzám, ha telefonáltam sokszor meg sem tudott szólalni. De amúgy sem az a kötözködős fajta, így nem szólt be senkinek. Amikor kijöttem a kórházból, neki haza kellett már menni, mert elfogyott a szabija, így is többet maradt pár nappal. Így a párommal voltam otthon 1 hétig, és abban az egy hétben mindent a párom csinált. A mindent azt szó szerint értsétek. Mosott, főzött, takarított, gyereket ellátta, pelenkázta, etette, fürdette, stb.

Ennyi magyarázatot tudok, semmi egyebet. Én meg nem voltam olyan állapotban, hogy beszóljak bárkinek. Sem lelkileg, sem fizikailag.

És hogy miért írtam alá a zárót szülés után? Mert kiröhögtek, semmibe vettek, nem akartak velem kivételezni, mást sem vizsgáltak meg. Én meg hagytam, hogy elnyomjanak.

17. floracska2017-04-09 22:32
Könnyű szülést kívánok neked!
(válasz Schnuffiland 13. hozzászólására)

16. Hoxa2017-04-09 09:06
Kedves Storcz! Ha odaír egy nevet, vagy kórházat, nagy valószínűséggel hamarosan jön nekünk az ügyvédi levél. Ezért külön megkértem, hogy ne tegye.
(válasz Storcz 15. hozzászólására)

15. Storcz2017-04-09 01:44
Az egészségügy kifogyhatatlan tárháza a rémtörténeteknek és csodáknak. Sajnos az elöbbiek vannak hangsúlyozva érthető okokból.Azt nem értem amikor valaki negatív (igaz ez pozitív) élményekről ír, nyilatkozik, miért nem írja le a helyet és tesz mellé neveket.Az eüben dolgozom én is ezért tartanám fontosnak.Ami hiányszakma ott sajnos egyre több lesz a nem odaillő egyén. Azt nagyon sokan elmondják mit hogyan kellene csinálni, hogyan kellene viselkedni és tenni az ott dolgozóknak a dolgukat csak ezt olyanok teszik akik soha nem választották ezt a szakmát és nem csinálták.Így ez semmit nem segít. A betegek rettegnek az eüben dolgozók meg folytatják azt ami helytelen. A nevesítéssel viszont ösztönözni lehetne, hogy figyeljen a munkájára, így talán lehetne változást elérni. Ez persze nem fogja pótolni a nemlétező dolgozókat az eszközök és a szervezés hiányát, de adhat valami pluszt ami visszaadhatná ennek a szétcseszett hivatásnak a bizalmat. A történet írójának és családjának pedig jó egészséget és sok boldogságot.

14. Mászkáló812017-04-08 19:51
Elolvastam az első részét is ennek a cikknek, már ott fura volt, hol a család? Nekem az jutott először is az eszembe, és ez a legjobb kórház, akkor milyen lehet máshol a szülészet! Az elmúlt 4 évben 3 nehéz műtétem volt, de hála az égnek mindig segítőkész rendes orvosok, és ápolók munkáját éreztem!Kismamák, remélem nem tapasztalják, ezt a fajta nehézséget a baba megszületésénél!

13. Schnuffiland2017-04-08 18:32
szia Flóra,

én nemsokára szülök (36. hét), és mivel tanulónövér vagyok (Németországban) ezért átérzem, hogy min mész keresztül... nagyon sok növér- nemcsak magyarban hanem németben is- teljesen érzéketlen és nemtörödöm, söt még szadista is akad, aki viccet csinál a magatehetetlen betegekböl söt még meg is pofozza öket -átéltem... :( De persz vannak azért egy páran, akiknek igen is fontos a beteg, akik túlóráznak, pedig otthon két gyerek várja öket egyedül (kolléganö), vagy beteg szülö (egy másik kolléganö) vagy pedig akik 8 óra alatt jó ha 10 perc szünetet csinálnak, mert 2 növér van 40 betegre... jómagam is estem már össze a betegszobában, mert lement a cukrom... és soha nem tartottam a markomat- mondjuk itt meg is vagyunk jól fizetve, ez tény és való. De szerintem, aki ilyen pályát választ, abban kell lenni emberségnek, jóindulatnak, akármennyi is a feladat.
Kívánom neked, hogy lassan elhalványuljanak a szörnyü emlékek, és hogy a kis cseppeddel meg férjeddel boldogok legyetek, s ne hagyjátok, hogy a keserüség maga alá gyürjön. Valahogy az élet- vagy a Jóisten- mindig visszaadja az embernek azt a rosszat vagy a jót, amit kiérdemel.... ez tapasztalat...
(válasz floracska 1. hozzászólására)


12. babyapocakban2017-04-08 16:21
Saját és ismerősi tapasztalatok alapján én minden egyes szavát elhiszem.

11. Vancsa19772017-04-08 09:09
Rossz volt még olvasni is az írást,nem hogy átélni!!!

Ahogy az intenzív részt olvastam felrémlett bennem a saját esetem,mert 2010 júliusában engem is levittek az intenzívre amikor a nagy fiammal megcsászároztak.De engem "csak" megfigyelés céljából.Ugyanis én majdnem elpatkoltam olyan sok vért veszítettem.De én nem töltöttem olyan sok időt az intenzíven, "csak" kb.21 órát.Másnap felvittek a szülészet gyerekágyas részlegébe.Meg nekem 3x-or lehozták a nagy fiamat szopizni(azaz csak az első napon csak gyakoroltuk).

10. floracska2017-04-08 00:20
Megválaszoltad a negatív kommentelöknek, amit akartam. Köszönöm! Én sem értem, ha valaki egy tapasztalatáról ír, miért kellene pozitív irányba tornásznom, ha egyszer ílyen bánásmódban részesültem, akkor ezen nincs mit szépíteni.

Ja és kedves negatív kommentelő, szíved joga nem elhinni valamit. Ha én azt írtam, hogy leszedtem a tappancsokat a mellkasomról, és nem riasztott, akkor az úgy is volt, kikérem magamnak, hogy bárki megkérdőjelezze a szavam!

A kismamákat meg nem riogatom, ha én kismamaként egy ilyen cikket olvashattam volna, talán sokat segített volna. Remélem, ezzel a cikkemmel felnyitottam pár kismama vagy leendő kismama szemét.

Az pozitiv kommenteket és leveleket köszönöm mindenkinek, szerencsére itt ti vagytok többségben. Már jobban vagyok sokkal, lelki sebek még vannak, lesznek is, ilyen az élet. A tasszal pedig felvettem a kapcsolatot.
(válasz panna anyuja 9. hozzászólására)

9. panna anyuja2017-04-07 23:59
Mellesleg a cikk írója megemlíti hogy voltak akik kedvesek voltak vele és akik értették a dolgukat. Azt meg igazán nem lehet felróni valakinek, hogy ha hasonló helyzetbe kerül, akkor nagyon rosszul esik neki az ilyen bánásmód és kiemeli, mi volt rossz.

8. panna anyuja2017-04-07 23:54
Sajnálom amin keresztül mentél. Biztos nem volt egyszerű mindezt valamennyire feldolgozni.
Persze lesznek itt akik azt írják, hogy ugyan, senki sem akart téged bántani, meg sajnos milyen leterheltek a kórházi dolgozók stb. és nem rossz emberek, csak bla-bla-bla. Meg hogy te voltál érzékeny, de az a helyzet hogy rettenetes ami otthon megy. Van hogy fel sem tűnik csak utólag.
Egy alkalommal egy nappal a szülés előtt egy fiatal orvos vizsgált meg. Mikor elétárult a látvány, ami én oda lent voltam a hasam alatt és amit én hónapok óta nem is láttam a nagy hasamtól, a következőt morogta: "Uh zsungel" Utalva ezzel arra, hogy nem borotvákoztam meg. Visszakérdeztem, hogy tessék?!?!!? Áh semmi semmi.-volt a válasz. Majd elvégzett egy fájdalmas vizsgálatot és közvetlen a vizsgálat után kiszámolta, hogy azt még nem is kellett volna elvégezni. Biztos fáradt volt és sok megterhelő munkája után nem bírt disztingválni és előre számolni. Meg hát volt rajta kívül vagy hat orvos aki nem morogta hasonló szituban hogy "dzsungel" bitzos azokat az eseteket kéne szajkóznom.

7. Sirga2017-04-07 19:49
Szörnyű, amin keresztülmentél! Az én történetem se hétköznapi, de az olvasottak után hálát adok érte a sorsnak. :)
Remélem, sikerült kiírni Magadból minden csalódást, fájdalmat, aggódást, és hamarosan elhalványulnak Benned az "élmények"!
Jó egészséget kívánok Neked és kis családodnak!

6. demediná2017-04-07 17:54
Megértem a fájdalmad, kétségbeesésed, félelmed. De nem tudtam végig olvasni. És tudod miért nem? Mert mindenkit embertelen-, szenvtelen, kíméletlen-, könyörtelennek írtál le.
Igazad van, csak betegek ne legyünk és kórházba ne kerüljünk.

Bunkók a nővérek? Pályát tévesztettek?
Van olyan is igen, mint, ahogy minden egyéb területen van oda nem illő munkatárs. (az ok-okozatra ne térjünk ki, az egy új cikk témája lehetne). De van betegcentrikus, empatikus, figyelmes, segítőkész. Azokról sosem esik szó.

Szétszúrták a vénád? Ilyen van, főleg, ahogy írtad nem ittál.
A szállítófiú késlekedett? Tudod te hány beteget kell szállítania és még milyen teendői vannak?
"Számonkérték" a fejést? - ha így volt ezt kicsit lehetett volna másképp, de a lényeg, hogy legyen tejed.
Miért írtad alá a zárót?
Intenzíven levetted a tappancsot és nem csipogott a gép? - ezt nem hiszem.
És még ragozhatnám, de nem teszem.
Hidd el, nem azért van az ellátó team, hogy neked rossz legyen. Direkt nem akarnak sehol a betegekkel kitolni.
Érzékeny voltál, szarul voltál, fájdalmak, kétségek, kiszolgáltatottság, két műtét, szenzitiv idegállapot és az egészségügy anomáliái.
Azt gondolom, hogy ezek adódhattak össze, akkor és ott ahol csupa örömnek és boldogságnak kellett volna uralnia a terepet mert egy kisbaba világra jött.
A lényeg, hogy már jól vagy, kívánok jó egészséget neked is és a gyermekednek is.

5. gizus582017-04-07 17:17
Ez a cikk csak a kismamák riogatására volt jó. Elolvasva mind két cikket, értem hogy így élte meg a cikk író,sajnálom is, de számomra nem hiteles.A kevesebb dráma talán hihetőbb lett volna. Hol volt a család?? Ők miért nem léptek ha ez megtörtént?? Ebből a cikkből már csak a hozzá nem értő takarítónő hiányzik,aki nem jól takarít!Nem hiszem el, hogy egy egész kórházban, senki nem volt aki értette volna a dolgát, vagy empatikus lett volna??Sem orvos sem nővér, sem beteghordó??Itt mindenki dilettáns és direkt fájdalmat okoztak?? Főleg az intenzíven?? Nekem ez hiteltelen.


4. Böce2017-04-07 14:33
Nagyon sajnálom, ami veled történt. Remélhetőleg az idő majd tompítja az átélteket.

Azért megkérdezném, hogy a kedves férjed/párod mit csinált ezen idő alatt? Hogyhogy nem állt ki az érdekeidért, ha már te nem voltál olyan állapotban?
Vagy valaki a családból: anyuka, apuka, mit tudom én ki.

Betegjogi képviselőhöz kellett volna fordulniuk, ha nem érnek el semmit a dokiknál és az ápoló személyzetnél.

De már mindegy, ezt csak a jövőre nézvést írtam. Jó egészséget nektek!
(válasz floracska 1. hozzászólására)

3. babyapocakban2017-04-07 14:22
Jó, hogy leírtad, az ember legyen tisztában vele, mire készüljön, ha egészségügyi intézménybe készül.

2. katybla2017-04-07 13:35
Jézusom.. Szörnyű volt ezt elolvasni..
Nekem is van hasonló élményem az egészségüggyel, igaz én 3 hónappal szülés után kerültem kórházba epekővel. 2 hétig húzták a műtétet. Kék-lila volt a kezem, mert nem találták el a vénát. VIZET sem ihattam. 7 kg mínusz 2 hét alatt. És úgy tettek, mintha ők semmiről nem tehetnének. Saját felelősségre jöttem haza, mert egyszerűen nem csináltak semmit, holott meg kellett volna műteniük. Éjjel mentem vissza, mert már levegőt is alig kaptam, de már kerestem dokit, egyből meg műtött, be volt gyulladva az epehólyag környéke nagyon csúnyán..
Hihetetlen, hogy mennyire nem veszik komolyan egyesek a munkájukat.
A nővéreknek semmi türelmük.. értem én, hogy sok a munka, de ha nem bírja keressen mást. Egy nővér (NEM CSECSEMŐS) jött be, hogy hát én nem jól szoptatok, majd ő megmutatja, konkrétan majdnem letépte a mellem!!! (és nem viccelek, iszonyat durva volt) a babám tolta el magát, ő meg erőszakkal nyomta oda a fejét.. Mindezt úgy, hogy előtte jött egy csecsemős, megmutatta, és nagyon szépen szopizott a lányom, de a kedves nővérnek nem tetszett..
Isten óvjon mindenkit a kórházaktól, sose legyünk betegek és a gyerekeink se, mert arról is lenne néhány sztorim..

1. floracska2017-04-07 11:16
Miután császáros doki közölte, hogy fel kell újra nyitni, csak leültem, és zokogtam. A nagyszájú énem eltűnt aznap. Két szót nem tudtam mondani. Semmi verbális reakció. Csak ültem ott, a könnyeim folytak, és féltem az előttem álló reoperációtól.