Te tudnál olyan férfit szeretni, aki ha csak egyszer is, de kezet emelt rád? Szerinted ezt még meg lehet bocsátani? (beszélgetős fórum)

Hát nem tudom... Apámnál nagyobb szelíd papucsot nem hordott a hátán a föld, ennek ellenére egyszer kapott egy fülest tőle anyám.

Még a születésem előtt évekig spóroltak egy külföldi útra, Görögország, Törökország.. Anyám elég finnyás tud lenni. Törökországban, ahol azért kicsit mások a viszonyok, pláne 40 éve mások voltak, az egyik szállodában anyám látott egy bogarat, valószínűleg csótányt. Apám nem látta. Anyám magából kikelve elkezdett visítozni, meg kirohanni a folyosóra, meg ilyenek.. Hát akkor kapott egyet.

Aztán állítólag apám is látott egyet, akkor bocsánatot kért.

Azóta se csinált ilyet, mi se kaptunk tőle soha, még akkor se, amikor ránk fért volna. Anyám a fejére is nőtt rendesen, ki van nyalva a feneke..

én is ebben bízom:AZ IDŐBEN....

Köszönöm Neked is...

én is csak ezt tudom mondani, arra kell gondolni hogy később jobb lesz. Szépen leülepszik benned, és tényleg legyél kitartó a döntésed mellett ha "azt" érzed helyesnek. Ez nagyon fontos, ahányszor visszahátrálsz, és szembe mész önmagaddal, egyre mélyebbre kerülsz majd és még nehezebb lesz lépned. Hidd el.

-Az idő mindent megold-

Azzal, hogy csak a rosszra gondolsz, mert az a valóság. Az agyunk ilyenkor szépen kiszelektálja a rosszat. Azaz arra emlékezünk a legkevésbé. Gondolj a valóságra, arra, amit művelt és amiben nem érezted jól magad. És arra, hogy akarod te ezt még bármeddig is?

Meg kellene egy hobbi. És az sem baj, ha a munkád lefoglal. Én szakítás után a munkába fektettem egy csomó energiát, meg is lett az eredménye, sokkal jobb értékelést kaptam, mint amikor vele voltam. Ebből is látszik minden.

Ez nagyon jó, és légyszi, tartsd is magad ehhez, készülj fel, hogy keményen próbálkozni fog nálad, egy idő múlva elkezd ostromolni mindenféle módon. A tapasztalat beszél belőlem. És olyankor, még ha egyedül is érzed magad, és az idő megszépítette az emlékeket, és így inkább a jóra emlékszel, ami hiányzik, akkor se fogadd vissza. Ne is válaszolj neki, mert mindegy mit írsz, reagál rá.

Ezek mindent biztatásnak vesznek. Jusson eszedbe a sok rossz, mielőtt elgyengülnél.

Értem, hogy ha a pofont kihagyod, akkor is milyen rossz volt, de a pofont sem hagyhatod ki. Az egy folyamat eredménye. És a folyamat alakul, ilyen esetekben rossz irányba.

Gratulálok a döntésedhez! Kívánom, egyszer tapasztald meg, milyen is, ha valaki szereti az embert. Persze, most elfelejtetted már. De majd eljön az is egyszer :)

igazat adok nektek...ha a pofont hanyagoljuk és kihagyjuk az egészből,akkor is azt mondhatom,hogy aki önző az akkor is önző marad és az,hogy "majd megváltozom",egy süket duma.

fogalmazzuk úgy,hogy felnyílt a szemem!

nem jön vissza soha és kezdem feldolgozni,NEM JÖHET VISSZA!Szenvedtem már annyit az életben ,hogy elővigyázatos legyek és legyen eszem.

köszönöm mindenkinek,aki így vagy úgy/megint csak ugyanúgy fogalmazva/próbálta felnyitni a szemem!!!!!!

Még olvastam. Ez a kapcsolat úgy car, ahogy van.

Intelligens ember nem duzzog, nem üti meg a másikat, hanem gondolkodik és megbeszél.

Abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a saját lakásodban élsz, így simán kiteheted, ha nincs állandóra bejelentve, mert ha igen, akkor az már nehezebb. Valószínű hivatalosan kell felszólítani a lakás elhagyására.

A pofon az már a jéghegycsúcsának egy darabja, nem az igazi kapcsolat volt ez, az olvasatom szerint már régen.

Nem olvastam még végig a fórumot.

Ha egyszer megtette, megteszi máskor is, ha nem lát következményt.

Nem írtad mióta él a Te lakásodban, de én azt mondtam volna neki, hogy vegye a beruházását, lakhatási díjnak.

Felszámolnék én is neki mindent, de mindent, mosási, főzési, takarítási, ha beteg volt ápolási díjat.

Jol belefoytunk. Nincs igaság:) hanem az van h kulonbozoek vagyunk. Kinél mi a türespont. Persze h vannak helyzetek amik kihoznak durva dolgokat a masikbol. Nekem eddig mindig sikerult lefognom" magam h ne ussem meg a parom pedig voltak már vitáim. Elarulok valamit, engem is utott mar arcon nő. Akkor ott valami megszakadt bennem feléje, leginkabb mert ugy gondolom okot nem adtam rá. Nem utottem vissza de hátráltam tőle es csak néztem mikozben azt gondoltam" uristen mi lesz később, ezt az életet akarom folytatni?". Azótta szétmentünk. Es tudom hogy nem könnyű akkor ott abban az élethelyzetben csettintés otthagyni a másikat. De az volt a helyes. Persze miután látta reakciómat rögtön jött oda ölelni hogy nem akarta nem tudja miert csinálta...ne haragudjak..sirt...de az igazság az hogy idővel lehet azt látni ki milyen tud lenni, és tudtam hogy ez csak rosszabb lesz. Szó-szó, biztos vagyok abban, hogy az emberek alapjaiban nem tudnak változni egy kor felett, ideig óráig napig esetleg hétig igen de felszínre tör az alap természetük. Éppen ezért nem hiszek a : többet nem fordul elő mondatokban.

Azt kell eldönteni együtt tudunk e ezzel élni ha nem akkor nincs mese lépni kell, nem pedig kapaszkodni az ígéretekben.

Velem is előfordult már, hogy valaki olyan arcomat hozta ki belőlem, amit nagyon nem szerettem, és meg is lepődtem mire vagyok képes. Volt ilyen kapcsolatom, amiben egyszerűen nem szerettem azt, akivé váltam a "párom" mellett.

Ha egy bántalmazó, lélekromboló kapcsolatban voltam, a személyiségem elkezdett torzulni, a régi, mosolygós, kedves önmagam szinte kezdett eltűnni. Olyankor lépni kell.

És a másik helyzet, amikor valaki annyira aljasul viselkedik, olyan szemtelen, gúnyos és rosszindulatú, hogy egyszerűen nekiugrok és a szemét kaparnám ki. Velem is előfordult, hogy meglegyintettem az egyik volt páromat, amikor magából kikelve ordított (csak szembesítettem egyébként normál hangon valamivel, azaz megkérdeztem, hol volt ekkor meg akkor), és nem hagyta abba, tehetetlenségemben kicsit meglegyintettem a lábát. Olyat kaptam tőle (lábamra) hogy egy hétig kék volt a combom.

Itt ő kezdett el ordítani, azért mert rajta kaptam a hazugságon, aztán én csak egy picit legyintettem meg, ehhez képest hatalmasat kaptam. De nálam nem volt visszaút. Vége lett akkor.