Hogyan lehet egy elsős kisgyerek koncentrációs képességét fejleszteni? (tudásbázis kérdés)

Köszönöm szépen, hogy megosztottátok a tapasztalataitokat. Már decemberbe beszéltem a suli pszichológussal, aki felmérte már szeptemberbe a gyerekeket.

Ő nem vett semmit észre a fiamnál, a tesztjeit is megmutatta. Jól sikerültek. De múlthéten felvettem vele újra a kapcsolatot, és kértem, hogy nézzen rá napközben. Pénteken el is beszélgetett a kisfiammal, aki annyit mondott, hogy már nem bírja, hogy tanárnéni állandóan ordít! És ő nem szeret ide járni!

Voltunk egy 2 napos tréningen a téli szünetben, ahol egy kicsit magabiztosabbá vált, de tanárnénivel még mindig nincs megbékélve.

Én a fejlesztés mellett vagyok, csak nem tudom, hogy kezdjünk hozzá.

van amiben egyetértek, és van, amiben nem. Valóban, amit leírt az alapján a tanárnéni többet követel szegényektől, mint az elvárható lenne, és lehet, hogy egy kicsit lassabb, mint a többi, a tanárnéni pedig nincs a helyzet magaslatán egyáltalán. Én várnék egy kicsit a fejlesztéssel, de sürgősen átvinném egy másik osztályba szegény kicsit, lehet, egy másik tanárnénivel jobban teljesítene.

Viszont a fejlesztéstől nem lesz nagyobb a baj, ez nagyon régi vágású gondolkodásmód, ne is haragudj. Én arra hivatkozom, hogy amikor én jártam iskolába, bizony akkor is voltak olyanok, akiknek szüksége lett volna fejlesztésre, de az akkor még gyerekcipőben járt, pl. a hiperaktívak vagy autisták, ha nem volt jó a finommotorikája, hátjóvan, ügyetlen és ennyivel el volt intézve, meg hogy tessék többet gyakorolni

Én még annyit tennék hozzá, hogy aki visszahúzódobb, nehezebben barátkozik, az mindenféleképpen egy nagyobb fokú szorongással indul az iskolába és végzi el az első osztályt.

Második osztályra szerintem mer reálisabb rálátás lesz, hogy mi a bibi, illetve van-e bibi vagy nincs.

Természetesen ez a tanítói hozzáállás nálam kiveri a biztosítékot, én amiket néha olvasok itt a tanítókról, hááát.....nem hiszem el, hogy van ilyen, 6-7-8 éves gyerekekkel való foglalkozásról beszélünk.

Pedig el kell hinnem, biztosan van ilyen sajnos.

A mi "kis" tyúkanyó tanítónkat annyira imádják a gyerekek, hogy az valami döbbenet.

Nyugodt lélekkel írom, hogy nem veszekedásnek, hanem hasznos vitának veszem a kettőnk eszmecseréjét, annak tekintettem az első szó-váltásunk óta.

Éreztem a szavaidon, hogy jót akarsz, és tudom ezt magamról is. Mégis ketten kétféle irányban érvelget(t)ünk, ami rendben is van, hisz más-más tapasztalatok állnak az érveink mögött.

Bajt tehát és nem látok, és rossz szájízem sincs csak azért, mert te mást tartasz helyesnek mint én. A "rossz szájíz" abból adódik, hogy sokszor ott keressük a hibát (és ebből adódóan aztán a megoldást is), ahol nem kéne.

Az én "olvasatomban" Pillangóék története arról szól, hogy van egy elsős kisfiú, aki lassabban indul, mint a Nagy Átlag, s hogy ezen a göröngyös úton egy olyan tanárnénivel hozta össze a sors, aki - miért, miért nem - csak nehezíti a dolgát. Szorong már a gyerek, szorong az anyukája, szorong egy egész elsős tagozat... (Csak a Tanárnéni nem szorong, ő meg van győződve arról, hogy jól csinálja.) A gyereket pedig, kedves anyuka, tessék átvinni más tagozatba, tessék orvosokhoz, szakemberekhez hordozni, mert...! MERT! ...Megelőzésképpen. Meg nehogy még nagyobb legyen a baj! Milyen baj? - kérdem én. Az, hogy egy kisgyerek a lehető legadekvátabb módon szorongással reagál egy stresszes élethelyzetre? Az, hogy az életkorának nem megfelelő elvárásoknak nem képes megfelelni? Mert, ugye, a tanárnéni tollbamond a az elsősöknek, 2-3 hónappal az iskolakezdés után...!

Inkább nem folytatom.

Nagyon jókat írsz, a sport valóban csodaszer, gyereknek, felnőttnek, minden élethelyzetben. Akkor kezdtem sok időt fordítani tanulásra, amikor abbahagytam a versenysportot..

Viszont azért azt gondolom, hogy az első év kicsit keserűen, de mégis becsületesen elvégzett fejlesztő munkája érett be nálatok mostanra. Gratulálok hozzá, nagyon jó érzés ez, hogy lám, mégis megérte, és ugye, hogy ő is van olyan legény...

Egyetértek.

A többire én is azt mondtam, hogy abban az esetben kell tovább vizsgálódni, ha más, "jobb" tanítónéni is felvetné ugyanezt a dolgot.

Egyébként szerintem kár ezt a "fejlesztés" dolgot úgy felfogni, hogy ez a "hülyéknek" valami extra dolga. Ezek játékok, amiket mindenki tud játszani, és játszák is. Tornázni is mindenkinek jó, az edzés - persze a neki való - is mindenkinek jó.

Az a baj, hogy Te ezt vitának veszed, vagy veszekedésnek. A vitával semmi baj nincs, csak az viszi előre a dolgokat.

Alapvetően egyetértek veled a dolgok súlyában, irányában.

Akkor miért kellene rossz értelemben véve vitatkoznunk, vagy rossz szájízre váltanunk?

Az ilyen fórumok azért vannak, hogy a problémával küzdő több szempontot is olvasson.

Sőt, lehet, hogy most dönt valahogy, és egy év múlva ugranak be olyan szavak, amiket most olvasott, és akkor továbblendítik.

Szerintem semmi baj nincs, se a "mi" viszonyunkban, sem a kérdezővel. Ő a mi tapasztalatainkat a saját életével fogja szépen ötvözni, ami neki jó felhasználja, ami nem, azt elveti. Sőt az is egy válasz, ha tesz ránk magasból. Hátha neki az lesz a jó.

Kedves Pillangó!

Én nem abba szeretnék most belemenni, hogy ki hibás, ki nem, hanem szeretném saját tapasztalataimat megosztani veled, mert többé-kevésbé magunkra ismertem, hogy álljon előtted pozitív példa is.

Nekem most másodikos a fiam. Nekünk tündéri tanítónénik van, ezt azért le kell szögeznem mégiscsak. Az én fiamnak is volt, sőt még a mai napig van kisebb fokú figyelemzavara, de nagyon sokat javult. Elkalandozik, firkál, szórakozik a cerkákkal, stb.

Nálunk nehezítésként még a gyereknek fizikailag a csontkorával probléma van, ugyanis 2 évvel éretlenebbnek mérték a csuklócsontját. Sosem rajzolt, tudtuk, hogy bajok lesznek az írásnál. Rettentően csúnyán írt. Rajzolást továbbra is utálja.

Mikor olvasni kezdtek, én bőgtem, hogy sosem tanul meg a gyerekem olvasni. Ő egyszem, első gyermekem, lövésem nem volt, hogy hogyan is kell haladnia egy kis elsősnek. A gyerekem sokat nyüstöltem, állandóan gyakoroltam vele, ezáltal jól megszívattam, ki kell mondani, szorongós lett, és egyéb problémák is lettek, és őt a tetejébe még csúfolták is a suliba! Minden frusztrációm átszállt rá, az állandó tanulással, teljesítménykényszerrel.

Nálunk a tanítónéni javaslata szerint nem kellett tanulni otthon senkinek, de én minden áldott nap tanulásra "kényszerítettem". A tanítónéni szólt, hogy ezt fejezzem be, mikor elmeséltem az aggályaimat. Befejeztem. Sokat segített ez is. Járt fél évet alapozó tornára, az is segített valamit, de szeptemberben nem kezdtük újra. Ez most csúnyán hangzik, de engem már az is megnyugtatott, hogy úgy éreztem, a gyerekemnek nincs is ott a helye azok a gyerekek között, mert nem gondoltam volna, hogy vannak ennyire "más" gyerekek is.

Száz szónak is egy a vége. Nyáron nem tanultunk semmit, olvastuk a Téli tücsök meséit, szigorúan együtt, én a hosszú oldalt, ő a rövidet. Ez volt a "kötelező olvasmány" ami persze nem volt kötelező, mert a suliban végig veszik az egészet együtt!!! Csúcs egy vicces könyv :)

Sokkal szebben és helyesebben kezdett el írni idén, pedig nem gyakoroltam vele azt kell, hogy mondjam szinte semmit. Az idén év elején viszont még sokszor előfordult, hogy mindent egybe írt, akár egész mondatokat. Ma már ez nincs, pedig továbbra is csak a dolgozatokra készülünk, és ha maradt lecke, azt megcsináljuk.

Decemberben a Jézuska meghozta az osztály szépen íróinak a tollat. Az én fiam nem ír gyöngybetűkkel, de mindenki megkapta a tollat. Előbb a szépen írók, majd utána a kevésbé szépen írók is. Ez akkora öröm volt, akkora löket, hogy valami hihetetlen. És láss csodát, döbbenten nézem, hogy tollal milyen szépen ír! Nyilván lassabban ír, odafigyel jobban, mert azt nem lehet radírozni. Minden nap írnak egy kicsit tollal is, és javít az írásképen, helyesíráson!

A fiam nagyon szépen olvas (látod miket írtam pedig a tavalyi évről, az olvasás tanulásról...). Van, hogy hétvégén reggel odajön az ágyba hozzám és elkezd olvasni nekem. Én erre álmomban nem gondoltam volna a tavalyi év alapján.

És ami még segített, az a sport. Szeptember óta vízilabdázni jár, heti 3x60 perc volt eddig az úszás (keményen, nem lötyögős), ma már igazolt sportolóként 4x2 óra. Úgy gondoltam, ezt nem fogjuk bírni, de meg kell mondanom, hogy ha hiszed ha nem, a gyerek jobban teljesít az iskolában, érzem, látom! Arról nem beszélve, hogy új barátai lettek, nőtt az önbizalma, erősödött, kitartóbb lett, az erőnléte jobb lett, stb. stb.

Bocsáss meg, hogy ennyit írtam, de ezzel azt akartam közvetíteni feléd, hogy az a gyerek be fog érni és lehet 1 év múlva már Te is másképp fogod látni, sőt biztos!

Ha nem sportoltok, mindenképp javaslom, hogy kezdjetek bele valami sportba! Akár alapozó torna is lehet!

Majd néha-néha számolj be, hogy mi történt :)

Sindelar-Zsoldos treápiának lenne érdemes utánanézni, nagyon jól felépített a figyelemfejlesztő programja mind vizuális, mind auditív szinten

[link]

Ez már a második alkalom lesz, Szurikáta, amikor azt mondom: nem vitatkozom tovább Veled!

Nem azért, mert megsértődtem volna (valóban benne vagyok a korban), s - ezúttal - azért sem, mert meggyőztek volna az (itteni) érveid.

Azért nem vitatom tovább a "helyzetet", mert úgy látom, Pillangó és a férje nélkülem/nélkülünk is jól látják, hogy kell-e szakorvos és iskolaváltás a gyereküknek.

Teljesen egyetértünk. A legnagyobb gond itt a tanítónéni.

Éppen ezért legelső körben mégis a váltás lehetőségit kellene számba venni. Ezt én nem tudom, hogy milyen lehetőségek vannak még.

Igen, az is lehet, hogy egy 60 éves, nyugodt néni még nem is jelezne egy ilyen kicsi gondnál. De attól még valami lehet, azt írta az anyuka is, hogy egy kicsit lassúbb, stb...

Tudod az a baj Nárcisz, hogy ami 30 éve bőven elment a levesben, abba ma bele fognak kötni. Ha nem az óvodában, akkor az iskolában, ha nem elsőben, akkor felsőben. Hallom, látom, néha én szégyellem magam. Mert sokkal kevésbé tudnak ma bármilyen pici eltérést elviselni. Ez nem jó, de ez van, és ezekre a viszonyokra kell készülni. Viszont fejleszteni meg 5-6-7 éves korban lehet, és hatékony. Nem valami extra hókuszpókuszra gondolok, csak egy megfelelő alapozó, vagy hasonló tornára, amit még otthon is lehet csinálni, elhordani sem feltétlenül kell, és egyébként arra is nagyon jó, hogy erősíti a kapcsolatot a gyerek és a szülő között, együtt érnek el valamit... Vagy éppen olyan feledatlapokra, amin pont neki megfelelő feladatok vannak, nem csal általánosak. Vagy éppen egy megfelelő drámaterápiás csoportra, ami pont a kicsit halkabb, lassúbb gyerekeknek kiváló arra, hogy kijöjjön belőlük, ami alapból nehezebben jön ki... Ma már szó szerint minden sarkon van ilyen lehetőség.

Nagyobb az elvárás manapság, de a lehetőség is több. Ez egy ilyen világ.

"Pici gond" - írod...

Igazad van, a "pici" gond is GOND. Az pedig, hogy egy gyereknek - nem, nem is csak EGY gyereknek, hanem egy egész osztálynak! - a pedagógus többrendbelileg és kitartóan rombolja az önbizalmát, az NAGY gond. Ok arra, hogy megkérdőjelezzem, hogy ennek a pedagógusnak a saját szakterületének a határán álló kérdésben (azaz a figyelemzavarosság kérdésében) igaza van-e.

Ez kevés.

És mi lesz addig?

Az alapján, amiket írsz, ez nagyon gáz, és a gyereknek pont a legfontosabb ideje megy el rá. Ezen információk tükrében rögtön változtatnék a helyedben, még akkor is, ha csak a párhuzamos osztályba, vagy egy másik hasonló iskolába tudsz menni.

A figyelemzavarról meg annyit, hogy azért az is egy vélemény, hogy pici eltérést lát a tanár. Ha ez nem javul semennyit, és más osztályban is jelentkezik, csak érdemes lenne utánamenni. A végtelenségig azt sem érdemes tagadni, hogy van egy pici gond. Ha pici gond van, hát akkor azt a picit kell ledolgozni. És igen abban igaza van fórumtársunknak, hogy elsősorban szeretettel, elfogadással. Csakhogy a szeretetből jó esetben cselekvés is adódik, az, hogy elviszed, hogy ránézzen más is...

Lehet.

De ilyen körülmények között?

Ez azért elég durva. Én nem tudom, a kisgyerek meg tud-e bocsájtani a kis lelkében, és valaha is lesz-e bizalma.

Azért kellene a váltáson elgondolkozni, mert akkor azzal az is kiderülne, hogy kell-e a "figyelemzavarral" foglalkozni, vagy sem.

A kicsi fiam is "magatartászavaros" volt az egyik bölcsődei csoportban, a másikban meg nem. Vagy legalábbis bőven a kezelhető kategóriába került.

Itt azért nem csak a "szokásos" problémák vannak szerintem, ez azért még annál is rosszabb.

Nem szeretnék (újabb) vitába bonyolódni itt, hogy igaza van-e a tanárnéninek, amikor azt állítja, hogy egy gyerek, akit tanít, "figyelemzavaros", és hogy ennek utána kell(ene)-e járnotok, hogy eljussatok egy orvosi diagnózisig (is. Esetleg).

Az se "téma" szerintem, hogy a gyerekeknek szabad-e azt mondania, hogy buták. (Úgy általában, egy egész osztály...! Ez pusztán őt minősíti, mégpedig szakmailag!)

Csak azon gondolkodom, hogy a kisfiadnak segítened kell minden szereteteddel, azok után, hogy a "tanárnéni" szavait ennyire magára vette. (Vannak ilyen gyerekek, akik, ha előttük azt mondja egy tanárnéni, hogy "buták vagytok", azt úgy értelmezi, hogy "buta vagy". Szerintem ahhoz, hogy ennek ne legyenek - további - következményei a lelkében, nem elsősorban a "figyelemzavarosságának" a diagnosztikai eszközökkel való megállapítására van szükség, hanem nagyon sok szeretetre és biztatásra.)

Én is így gondolom!

Már csak egy valamiben reménykedek, hogy mivel még nincs gyereke, a közeljövőben össze jön neki és elmegy vagy 3 évre!

Igen, leültünk vele a férjem és én, csak úgy hármasba, akkor azt mondta, hogy szerinte figyelem zavaros a gyerek!

Megkérdeztem tőle, hogy miért mondta neki, hogy buta,és már szeptember óta folyamatosan, hogy vissza küldi az oviba, mert minden este ezzel alszik el a gyerek. Akkor ezt válaszolta, ne mondjunk ilyet, hogy ő ezt mondta a fiamra.

Ez nem igaz!!!!

De a gyerek ezzel alszik el minden este.

Azt mondta, ő nem az én fiamra mondta, hanem mind a 33.-nak!!!!!

De miért????

Ez a következetesség?

Nem mondok a gyereknek ilyet, még ha úgyis gondolom! Szerintem ez nem vezet semmire!

Igen, rá.

Az egy dolog, hogy napi kapcsolatban vagytok, de a szemébe néztél már, és elmondtad már, hogy mik a problémáid? Nem csak napi szinten, hanem egy leülős beszélgetés keretében.

Tanárnénire gondolsz?Vele beszéljek?

Napi kapcsolatban vagyunk. De teljesen másképp tanít. Nem is úgy kéri vissza az anyagot ahogy leadja. Sőt idegen tanárral íratja a dolgozatot.

Hát igen...

Másnak se ideális ő most, de nektek különösen nem.

30 év múlva lehet, szuper lesz. Majd az unokáknak...

Vele nem tudsz beszélni, ha ismerős volt?

Nem gondolnám, hogy ez az iskola egy ˇ"versenyistálló"!

De tanárnéni szerint nagyon lefog maradni, mert lassú. Szerintem nem az első 3 hónapban derül ez ki! Van olyan iskola ahol játékosan oldják ezt meg! És mégis haladnak a tanulással. Nálunk annyiban más, hogy nem bír a gyerekekkel, túl sok van a vállán mivel még ő is minden pénteken suliba jár! Gondolom, nem pihenéssel tölti az estéit-éjszakáit. Hanem tanulással. És sajnos nem nagyon tud kontrollálni napközben. Kicsit hamarabb elszakad a cérna és ezért üvölt a gyerekkel. Az én munkahelyem sem fenékig tejföl és sokszor vannak rossz napjaim. De a gyerekekkel türelmesnek kell lennem. Estére mindenki elfárad szerintem, alig várjuk, hogy pihenjünk. Éppen ezért nem értem, miért kellene még 8-9 óra iskolában töltött idő után, gyakorolni órákat! Hol van a pihenés? A regenerálódás?

Kicsit csöpög, de alapvetően igaz.

Ezért lehetséges az, hogy van, akit ott kell hagyni, és van, akit mozdítani kell ilyen esetben. Azt a szülőnek kell megpróbálnia látni, hogy azt az adott gyereket egy kis "szivatás" megerősíti, vagy összetöri...

Nem egyszerű mesterség ez..

Igen, felénk is tök ugyanez van.

Egyelőre maradjatok nyilván. Meg kell nézni, még fél-egy évig, merre tartanak a dolgok, hogy viseli a gyermek.

Utána újra elő lehet venni a témát.

Addig meg valami fejlesztő torna, ha máshol nem, a nevtanban nem árthat, ha van rá lehetőség.