| Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó |
| ||
| Az én nagymamám most 75 éves. Együtt lakunk, nekem már van egy másfél éves lányom is és féltem mellette, addig nem merem mellette hagyni még iszok egy kávét. Az ő állapota akkor romlott le nagyon mikor egy éven belül volt két 8 órás műtétje. A sok altatás hozta neki elő. Depressziós, kapott rá gyógyszert, a depis gyógyszertől agresszív lett csak egy ideig használt neki már sok félét kapott. Néha dühöng, hisztizik mint egy gyerek, mindent felzabál amit csak lát, hogy neki legyen de a másiknak még véletlenül se maradjon, még a pici joghurtját is megeszi a hűtőből... egyszerűen már úgy érzem én bolondulok bele, én vagyok vele itthon egész nap. A legrosszabb az mikor front van na akkor még teljesen megzavarodik. Elborul az elméje. Nem emlékszik rá előző nap vagy aznap reggel mit csinált. A régi időkre nagyon jól emlékszik érdekes módon semmit nem felejtett el. Teljesen a multban él. Eldugdossa a hivatalos leveleket, másfél év alatt nem tudtam vele megértetni, hogy nem kell feleslegesen beleszólni hogy nevelem a gyerekem az enyém ő csak a dédije neki semmi bele szólása nem lehet, de szeretheti és játszhat vele amennyit akar. De nem tömi minden féle kajával amit ő eszik akkor is ha megtiltom, a hátam mögött csinál mindent betakarja a gyereket télen, mert biztos fázik mikor van rajta vagy 2-3 réteg kisruha és állandóan szalad a házban 21fok van. Egyszerűen kész vagyok tőle.... és senki nem érti meg még a párom sem hogy miért? Ők nem látják egész nap mit művel!! Már felcseréli az éjszakát a nappallal. Nappal alszik éjjel tévézik és mászkál. Ezt csak 1 hete csinálja de elegem van, eddig nappal kellett rá figyelni jobban most meg már aludni sem lehet nyugodtan.... a multkor például elment hátra h felakasztja magát úgy vettem ki a kötelet a kezébeől szerencsére hurkot kötni nem tud és van vagy 150kg el sem bírta volna a madzag. Kiakasztó nagyon.... és nagyon ritkán tiszta az elméje. A szemem előtt épül le, és tudom, hogy nem tehetünk semmit. A gyógyszereit sem nagyon akarja bevenni :( de akárhogy is tudom h nem volt ilyen és akkor is a nagymamám és ameddig lehet bírkózunk vele nem fogjuk zárt osztályra rakni.... | ||
| ||
| Halál a végkimenetel. Az agy nem látja el a funkcióit. Gépek tartják életben a szervezetet... bénulás... magatehetelenség. | ||
| ||
| Szia ludovika45 probálj meg valami gyengébb nyugtatot szedni,a kis fiamnak bevált. | ||
|
| ||
| Sziasztok!Az én kisfiamnak is van agykéreg sorvadása,nála ez ugy nyílvánul meg,hogy nagyon dűhrohamos,fejét bele veri betonba,vasba,legyen az bármi.Mindig attól félek,hogy szétszakad a feje.teljesen össze kaparja az arcát,szörnyű!!!!!!Azt mondták az orvosaink,hogy 1000emberből 5 embernek van ilyen betegsége.De azzal senki nem vílágosít fel,hogy mi vár ránk,mirre számithtunk.Én 6 honapos terhes voltam mikor meg halt a férjem,és a kisfiam ebből kifolyólag született betegen.Teljesen tehetetlenek vagyunk,hogy mi lesz.Sajnos annak is utánna jártam,hogy Őssejt beültetéssel sem lehet segíteni rajta.Felemészti az egész családot,nagyon nehéz ezzel együtt élni:( | ||
| ||
| Már több éve vannak panaszaim,de sajnos igazi
választ nem kaptam.Habár van CT-MR- vizsgálatom. Diagnózis( agysorvadás és agy kéreg sorvadás) Még nem tudom mi következik,egyenlőre a rossz közérzet ,erős fejfájás a jellemző és sokszor nagyon hirtelen olyan ideges vagyok,hogy még én is meg ijedek magamtól.! Ha van tanács kérem !!! | ||
| ||
| sziasztok valamiért nem jo a bilentyuzetem azért irtam ilyen értelmetlenul törölni nem tudom55 vagyok most derult ki hogy agy sorvadásom van egyik ismerösöm ezért gyogyszerezet be 2 honapja komába van senkinek nem ajánlom de hogy konkrétan mivel jár azt nem tudom elfelejtek mindent ?idegbeteg leszek ?--mégjobban mitt lehet elenne tenniha valaki tud valamitt irjon kösz | ||
| ||
| ?????? | ||
|
| ||
| sziasztok nem tudom hogy menek itt adolgok olvastam1-2 hozászolás telégéagaszto 4ho korirtad ahozászolásod analfél éveenyirenemérdekelsenkit a mások bezegsége problémálya | ||
|
| ||
| Sziasztok! Nálam sajnos már csecsemő koromban diagnosztizálták az agysorvadást. Nem sok időt jósoltak akkor nekem mert agyvérzéssel születtem, porenchephalias (agylikasság) vagyok, Sclerozis tuberosám van 14 évesen kialakult az epilepszia is ami már 1 roham formájában jelentkezett csecsemőkoromban. Most jelenleg 30 éves vagyok. Bár jóval lassabban tudok mindent megcsinálni, nehezebben gondolkodom idő kell hogy helyesen döntsek de még élek. Hála istennek még nem kell felügyelet. Bár a rohamok miatt sok mindentől félek pl utazás de azért csak rá veszem magam és megcsinálok mindent amit eltervezek. Nem tudom meddig tart ez az állapot még mert a családomnak nagyon nehéz velem élni. Mert eléggé ingerlékeny vagyok. Viszont sokan nem hisznek nekem el semmit mindenki azt gondolja hogy félrebeszélek. Ezért sokszor csak a gép előtt ülök és írok mert az legalább nem mondja azt hogy hazudok. Sokszor inkább magamban tartok dolgokat mert tudom hogy úgysem hisznek nekem. Akkor minek mondjam el valakinek is. | ||
| ||
| Tudjátok van egy sztorim a multkoriban a szüleimet felhívtam telefonon (én még édesanya édesapa névvel illetem őket) szóval hallom ám a háttérből a kérdést "ki az?" - A fiam...- Neked van fiad?..?..? Ja tényleg, .... De hát akkor nekem is!!! Szóval olyan szívfájdító volt Móricz Zsigmond írt ilyen megható történeteket (Pl. hét krajcár) nagyon gyorsan épülnek lefelé a szellemi képességei (Dg. időskori demencia(elbutulás),az agysejtek folyamatos pusztulása miatt), önellátásra már képtelen (de néha akaratos agresszív)egyszóval bekerült a pszichiátriára.
Amióta ő beteg lett azóta nekem is visszatért a gyermekkorom, annyi minden eszembe jutott amikkel nem áll szándékomban titeket untatni hisz hasonló személyes emlékei mindenkinek vannak. Többé-kevésbé tudatosan mindenki keresi a saját élete értelmét, az én apám életcélnak nevezte de nem filozofálgatott róla csak néha megjegyezte ,hogy szerinte az nagyon fontos. Most is előttem ahogy tegnap láttam fekszik az ágyon és csak remélem, hogy ahogyan válaszolgatott és elfogadta az etetést talán megismert, de ha volt is véleménye inkább csak a célnélküli életet tartotta értelmetlennek. | ||
| ||
| Segítséget szeretnék kérni. A férjem agysorvadásos, agyinfartust kapott. Nagyon beteg és befolyásolható. A betegség óta nagyon aggresszív. Ráadásul még rossz társaságba is keveredett. A megszerzett vagyont csak elherdálja. Orvosok szerint tudata ép. A családot teljesen tönkre teszi. Állandóan csak fenyeget hogy kárt okoz az ingatlanban. A ruháit fordítva veszi fel, a dolgokat összekeveri, elfelejti.
Nem tudom hogy mit csináljak, kihez forduljak? Kérem aki tud tanácsot adni az segítsen! Köszönöm szépen | ||
| ||
| Igen, van mikor kérdi, kinek a házában van, hívja a testvéreit, keresi a nemlétező emeletet meg ilyeneket. | ||
|
| ||
| Szedi a gyogyszereket, van közte depresszio elleni is.Sajnos már évekkel ezelött felfigyeltünk több dologra, csak akkor még nem velünk lakott.A papa tavaly meghalt azóta teljessen leépült.Hallucinácioi voltak,minden éjjel beszélgetet a halott férjével ve stb.Szörnyű volt,most 1év távlatából sem könnyü de talán.Utcára nem nagyon megy ki, mert eltéved,semmi nem érdekli,pedig a mozgásra szüksége lenne/96kg/.A kezelőorvos szerint csak lassitani tudják,meggyogyitani nem. | ||
|
| ||
| én apukámnak is az van :((((( 64 éves, és 2001óta kapja rá a gyógyszereket.
Volt, hogy 1 hétig halucinált, olyan volt, mintha üldözési mániája lenne, de betegesen. Már féltünk tőle anyuval. A doki azt mondta, ne fordítsunk neki hátat. Borzasztó volt. Aztán szép lassan elmúlt neki, és amikor elmeséltük miket mondott és csinált, hát csak nézett. az az egy hét kiesett neki. egy ilyen 2 évente jön neki elő, ahogy romlik az állapota. | ||
|
| ||
| A demenciában szenvedő idős betegek agresszív viselkedését gyógyszeresen uralni lehet, igaz, sokszor nehéz feladat, mert az idős emberek érzékenyebbek a gyógyszermellékhatásokra.
A demens (időskori szellemi hanytlásban szenvedő) betegek klasszikus értelemben nem pszichiátriai betegek. | ||
|
| ||
| Valószínűleg antidepresszánsra lenne szüksége, vagy ha szed, akkor másfajtára. | ||
|
| ||
| Bocs, hogy most válaszolok, nem tudom, mi történt azóta. Az "agysorvadás" (atrophia cerebri) klinikailag a szinte tünetmentestől a súlyos leépülésig bármilyen lehet, a beteg kilátásait általában inkább a testi betegségei határozzák meg. Az atrophia cerebri diagnózist majdnem minden idős beteg koponya ct-je nyomán megállapítják. | ||
|
| ||
| Anyosom 72 éves,1éve derült ki,hogy agysorvadásban szenved.Gyogyszereket kap,és évente 1 alkalommal értágitós infuzios kezelésre be kell feküdnie a korházba.Sajnos csak ideig-óráig hatásos a kezelés,utána megint mélabús, magába roskadó,semmi nem érdekli, csak néz maga elé.Mi meg nem tudjuk mitis kellene csinálni,szinte rossz nézni.Nem agressziv inkább maga kisvilágába menekül.Az orvos nem mond semmit,3 havonta visszarendeli, megkérdezi, hogy hogy van,javult-e a helyzet.Majd felirja a gyogyszereket és ezzel kész.Bizakodunk abban,hogy nem lesz rosszabb. | ||
| ||
| firetalking kórleirása tökéletes.onnan folytatnám,hogy "lehet menekülni".Sógorom aki 8o éves agysorvadásos beteg.A leépülési folyamat kb 3 év alatt alakult elviselhetetlenné a környezete
számára.A betegek viselkedése attól függ,hogy az agy melyik területe pusztult el,a szelidtől az agressziv viselkedésüig,a dühöngőig, minden előfordulhat.Az emlitett rokon egyik percben békésen beszélgetett feleségével,majd egy pillanat alatt támadóvá vált,meg akarta fojtani élete párját,csak a házőrző kutya mentette meg,aki megtámadta gazdáját és igy a feleség megszabadult és elmenekült.Jelenleg a pszichiátrián van rácsok és kulcsos ajtó mögött, remény sincs a felépülésére.Az agysejtek ugyanis nem regenerálódnak.Soha ne bizzatok zavart viselkedésü pszichiátriai betegben,mert teljesen kiszámithatatlan még akkor is ha nem látszik rajtaNagy meglepetést okozhat! | ||
| ||
| Az én apukámnál az volt, hogy a tv-ben látott dolgokat úgy élte meg, mintha ott lettek volna a szobában.
Pl. amikor a húgom egyszer hívta, akkor azt mondta, hogy ne zavadrj most, mert itt ülésezik a parlament. Aztán a húgom rávezette, hogy ezt csak a tv-ben látja. Kérdezte tőle, hogy látja a szekrényt a sarokban? Igen. Látja az asztalt ott középen? Igen. Látja az ágyát is? Igen. Na, papa, akkor hol is van most? Ja, itt a szobámban. | ||
| ||
| Engem egészen fiatalon személyesen érintett és érint az agysorvadás,így elmondhatom, hogy amikor egy létfonotsságú szerv ténylegesen sorvad, akkor az súlyos betegségnek fogható fel, melynek tünetei is jól elhatárolhatóak az egészségesen öregedő szervezetétől. Az agysorvadás egy komplex folymat, sok változata létezik. Az érintettt területektől, azok károsodásának mértékétől, magától a károsodás kiterjedésétől, és a beteg türőképességétől és rugalmasságától is függ a tünetek és az összkórkép alakiulésa. Maga a sorvadás, mint olyan, sem a kor előrehaladtával, sem pusztán genetikai alapon nem magyarázható kielégítőleg.Az öregedés nem jár agy-
sorvadással. Ellenpéldák igazolják is ezt szép számmal. Akiknek idősödő szülei, hozzátartozói természetes módon öregszenek,nyilvánvalóan idővel veszítenek valamennyit szellemi frisseségükből és fiziaki aktivitásukból is, de itt az agysejtek fokozatos elhalása az ok, biológiai kiöregedés. A sorvadás, felülmúlva a sejtelhalást, egy olyan megszorítás a valós élet dimnezióiban, ahol az agysejtek tömegesen pusztulnak el, és nerm ritka ezzel párhuzamosan más ártó sejtek, illetve nehéz fémek, hibás fehérjék felszaporodása is. A tünetekre visszatérve, azok igen változatosak, és másként éli meg a beteg környezete, megint másképp éli meg és értelmezi a maga módján a sérült személy az őt övező és benne zajló értelmi- érzelmi eseményeket. Leginkább közös lehet az agy- sorvadásban szenvedők tüneteiben a fásultság, erős kábultság, tompaság, -- mindez persze akkor, ha a szürkeállomány pusztul kórós mértékben, tömegesen. A figyelem és a jelenlét hiánya,ami az önkontrollt és a kivülálló felügyeletét, vezető, kontorlláló és segítőképességét is erősen megkérdőjelezi. Ilyenkor az az érrése a kivülálló szemlélőnek,hogy szerette vagy ismerőse eltűnt a való világból, és nehezen vagy egyáltalán nem kommmunikál azzal. Érzelmi élete sivár,kötött vágyak hajszolják, beteg szenvedélyek rabjai, vagy önmaga mélyén mereng, eltévedve magában és eltévesztve a célt. Sodrodó, bizonytalan személyiséget eredményze, mely hatás óhatatlanul fokzódik az idő haladtával. A legszomorúbb tünet, hogy már semmi nem vonzza, semmi nem hozza lázba a beteget, és kivesznek az emberi méltóságot képviselő értékek. Ilyenek a figyelmesség, törődés, az előrelátás, gondoskodás, az örömszerzés,-akár meglepetések árán-, a belátás és a lemondás készsége, a társadalmi mozgalmakban, vagy kisebb közösségekben való részvétel. Az önkifejezés képessége sérül, az arc és a beszéd is kifejezéstelennáé válik, miközben lapos és szegény, vagy egyenesen sivár az érintett érzés- világa. Ilyen atmoszférába képzeljék a beteget, aki képtelen kapcsolatépítésre,létrehozására, ápolására. Új információk megtanulásáa sikertelen. A régmúlt emlékeit nehezen idézi fel. Mondhatni középtávú a memóriájú.Erős fejfájás, szédülés és hányinger, hányás, akár epilepszia is társulhat a fentiekhez. Leginkább hangulatember, s addig tűr, amííg van rá hangulata.Ha a türelme fogyytán,lehet menekülni. | ||
| ||
| Az apósomnak 1988-ban állapították meg. 10 évet adtak neki, h. addigra leépül. 2008-ban tehát ma még mindig ép és tiszta tudattal rendelkezik. Bár az emlékei fakulóban és szelektíve emlékszik de emlékszik. Írni sajnos csak géppel ír. Csak szignózza a hivatalos leveleket egyénbként nem megy neki. Fáradékonyabb, de aktívan kertészkedik. 73 éves. | ||
| ||
| Apám 65 éves, neki az van.:( | ||
|
| ||
| Igen,CT vizsgálattal diagnosztizálták nála.Tehát lehet,hogy nem fajul teljes leépülésig,és nem lesz szüksége felügyeletre? | ||
|
| ||
| Az agysorvadás nem betegség, hanem csak egy lelet, gyakran használják idős emberek mindenféle idegrendszeri problémájának megjelölésére (helytelenül). Elvileg csak ct vizsgálat alapján diagnosztizálható. Idős embereknél szinte mindig jelen van, nem feltétlenül kóros. Ha nincs különösebb kiváltó oka, csak nagyon lassan megy tovább a folyamat, komolyabb tünetet ritkán okoz. | ||
| ||
| Köszi!Közben megnéztem a keresőben.Igen,szellemi és fizikai leépülés,Alzheimer-kór.Sajna a nagynénémnél derült most ki,aki 70 éves.Szédülés miatt ment orvoshoz.Szörnyű belegondolni a jövőbe,nagyon szeretem őt. | ||
|
| ||
| Fokozatos fizikai és szellemi leépülés, sajnos. | ||
| ||
| Tudtommal halucinációk. | ||
| ||
| Írd be a keresőbe, sok mindent ki ad.
Van valaki a környezetedben ilyen beteg? | ||
| ||
| Mik az agysorvadás tünetei és milyen kilátásai vannak a betegnek a jövőre nézve? | ||