Krimi, horror, híradó hatása a gyerekekre (beszélgetős fórum)

Ha csecsemőkorodtól arra kényszerítettek, hogy horrorfilmeket nézzél, akkor megértelek. Hidd el, akinek nem engedtek otthon nézni durvább filmeket, műsorokat, az megnézte máshol, ha kíváncsi volt rá. Ha te nem voltál kíváncsi, minek nézted? Nehezen lehet elhinni, hogy kényszerítettek rá. :)

Azzal neked jobb lesz, ha a szüleidre foghatod, hogy szorongó természetű vagy? Mik a szorongásaid, hogy elkap egy sorozatgyilkos, egy cápa vagy elüt a busz? Próbáld inkább magadat figyelni, megérteni, hogy konkrét mitől félsz, mitől szorongsz, akkor tudod ezt javítani.

Az jó dolog :) Nálunk sajnos nem volt se kert, se tesó.

Igen, azért írtam le a túlféltést, mert lehet, hogy az az oka, a műsorok inkább az érdeklődési körömet befolyásolták. Bár nem nagyon szokték érteni az egészséges lelkületű ismerőseim, hogy engem a sorozatgyilkosok miért érdekelnek annyira.. :)

Szàmomra èrthetetlen a "karikàzàs". Emberi testet nem szabad làtni, de brutalitàst igen?

Vannak filmek amiket gyírekként làttm, de cdk felnőttkènt mondtam, h jesszus.

Nekem nagyon rossz fizikailag bantalmazott elmenyeim vannak. Azota semmilyen filmet nem nezek tovabb, ha ilyesmi van benne.

Sajnos nem lehet megváltoztatni a fórum címét, de már rájöttem, hogy nem jól fogalmaztam meg, mert ez két külön téma. Vagy ha Trapiti hozzászólását is beleveszem, akkor 2 és 2.

Egyrészt, nézzen-e egy gyerek egyáltalán tv-t, és ha igen, mit?

Másrészt van az az eset, amikor a szülők megnéznek egy félelmetes, de fiktív mozifilmet vagy sorozatot a gyerekkel, együtt ijedeznek, de jó esetben megbeszélik a végén, és jót nevetnek rajta, mert az egész mégiscsak egy film. Amire én gondoltam, az egy másik eset, amikor a filmek kb. fele valós eset, pl. egy sorozatgyilkos története, az igazi helyszínen készült képekkel, az igazi áldozatokkal, igazi történettel.. és ha ilyeneket hallgatsz gyerekként, és mellé még azt is mondják, hogy ez mennyire szörnyű, és bárkivel előfordulhat, akkor ez szerintem elültet egy olyan fajta veszélyérzetet az emberben, amit nehéz elfelejteni. Normális esetben ilyenekkel nem találkozol 4-5 évesen. Ugyanezzel okoz kárt szerintem a híradó is, amikor csak a rossz híreket emeli ki. Tényleg szörnyű pl., hogy egy kis faluban gyilkosság történt, de ez annyira rikta és egyedi eset, mégis úgy tálalják, mintha bármikor megtörténhetne bárkivel, tehát kezdj el rettegni, hogy holnap talán veled... De én voltam a hibás ebben, mert egy kalap alá vettem a fiktív és a valós történeteket, viszont én az utóbbival kapcsolatban szerettem volna megkérdezni, hogy élt-e át ilyesmit más is.

Szerintem ketté kell választani a dolgot: a probléma egyik része csak a látott filmek/műsorok tartalma. Nyilvánvalóan árt ha olyan erőszakor, félelmetes anyagokat lát amit nem ért, nem tud feldolgozni, nem tud kezelni. Akár fantázia, akár valóság, romboló hatású. Örüljünk hogy nem háborús övezetben élünk, ahol ez a gyerekek mindennapjainak a része, nem kell bevinni a gyerek életébe.

A másik kérdés hogy egyáltalán szükség van-e arra hogy kicsi gyerekek tévézzenek, vagy filmeket nézzenek. Erről persze megoszlanak a vélemények, szerintem 3 év alatt semmit nem kellene nézniük, ovis korban egészen keveset (egy-egy jól megválogatott mese), de egy kis (nagy) iskolásnak sincs szüksége napi rendszerességgel tv-dvd-film stb nézésre. Nemcsak a látott tartalom, hanem maga a képernyő bámulása is minimum haszontalan de inkább káros mint hasznos.

Ha véletlenül mégis belefut a gyerek valami olyanba ami felzaklatja, érdemes megbeszélni vele a asaját szintjén, hogy ha lehet ne okozzon a kelleténél nagyobb szorongást benne.

Igaz, én a 70-80-as években voltam gyerek, akkor nálunk hét közben egyáltalán nem volt szabad tv-t nézni, nem is volt idő és különösebb igény sem rá, hétvégén mondjuk 10-12 évesen egy-egy filmet már megengedtek, de az volt a megállapodás, hogy ha olyan, akkor azonnal kikapcsolják és el kell fogadni hogy nem nézzük tovább... Colombo és társai mentek akkoriban, ilyeneket nézhettem néha. Rendben is volt így... 10-11 éves lehettem amikor voltam egy szülinapi bulin ahol gazdag katona-apuka betolta a csapatnak a Terminátort... két hétig sokkban voltam miatta. Nem gondolom hogy normális hogy mostanában már egy ilyen film egy átlag ovisnak meg se kottyan... túl magas lett az ingerküszöb...

Legutóbb családon belül volt némi vitánk, a legújabb Star Wars kapcsán. Az én 9 évesem nem nézi meg, mert nálunk ez már a nem fél bele kategória. A 10 éves unokatesó viszont látta, szerintük én vagyok a hülye, mert milyen jó és az ő gyerekük ennél sokkal durvábbakat is megnéz... hát az enyém meg nem :)

Azt hiszem nekem sem az X akták tett be, azt imádom a mai napig(bár 3 évesen még féltem tőle), és minden mást, ami fiktív, legyen akármilyen durva. De a megtörtént esetek kiakasztanak, és sokára felejtem el őket.

És nem arról beszélek, amikor valaki megnéz heti 1 részt, vagy évente 1-2 mozifilmet gyerekként, hanem amikor napi 3-4 órában megy háttérzajként a tv-ben a híradó, a Kék fény, a Csellengők, sorozatgyilkosokról szóló dokumentumfilm, és az újságok közt is a legtöbb Zsaru meg Kacsa magazin, szóval óhatatlanul nap, mint nap találkozol ezekkel.

Nálunk sem volt semmi tiltva, kb 3 éves koromtól nézek horror és egyéb filmeket. Sosem féltem.

Mai napig falom őket, nagy horror rajongó vagyok. Nekem nem okozott semmiféle "defektet" :D

Irtózom a hírektôl, az idôjarásjelentestôl, mert mindig azt lehetett csak otthon hallani.

Defektes, lelki sérült azért nem vagyok.

Szia!

Nekem van egy barátnőm, aki kiskorunkban mindent megnézett, amit nekem nem engedtek (X-akták, krimik, horror filmek stb.) Kisiskolás korról beszélek, 1., 2. osztály. Én már attól rosszul voltam, ha mesélt a gumiemberről. Neki viszont semmiféle defektje nem volt/lett abból kifolyólag, hogy nem az én kicsi pónimon nőtt fel.

Sziasztok! Egyrészt véleményeket, másrészt sorstársakat keresek. Van itt olyan köztetek, aki úgy nőtt fel, mint én, hogy a szülei gyakran olyan műsorokat néztek, amikben gyilkosságokról, szerencsétlenségekről, félelmetes dolgokról volt szó? (Ha jól sejtem, ez nem annyira gyakori.) Ha igen, gyakorolt ez bármilyen hatást a későbbi életükre? Én elég szorongús típus vagyok, és nagyon hajlom arra, hogy egy hírportálon is a negatív (lelőtte, lezuhant, stb.) hírekre fókuszáljak, pedig nagyon törekszem rá, hogy pozitívabb legyek. De otthon is mindig ezek voltak a központi témák. Szerintetek ebből adódik, vagy eleve ilyen az érdeklődésem nekem is? Hozzáteszem, hogy emellett nagyon túl is féltettek. Egy jó krimit elolvasni élmény, de a való életben is folyton ezekre fókuszálni már inkább frusztráló. És mielőtt a szüleimről nyilvánítanátok véleményt, ők alapvetően nagyon jó emberek és mindent megadtak nekem, ezzel kapcsolatban viszont azt gondolom, hogy ez a részükről inkább felkészületlenség (tudatlanság?) volt, vagy bele sem gondoltak, hogy ez milyen hatással lesz a későbbiekben.

Ismertek ilyen szülőket, vagy járt valaki hasonló cipőben? :)