Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Várjunk együtt! - 2015-ben jelentkeztünk a TEGYESZ-nél örökbefogadásra fórum

Várjunk együtt! - 2015-ben jelentkeztünk a TEGYESZ-nél örökbefogadásra (beszélgetős fórum)


1 2
2016. dec. 13. 20:53
Bocsi, annyi minden összejött most, munkahelyváltás, stb, kisfiamnak vizsgák, ilyesmi :) Voltunk fenn, megvolt az elbeszélgetés, elmondtuk, hogy mit szeretnénk, és kaptunk egy kis eligazítást, de a gyermeken kívül nem fixáltunk le semmit. Vagyis csak annyit, hogy igen, szeretnénk! Ami tetszett, hogy mindenre kitértünk, hogy mi után mi is következik, viszont megdöbbentett, hogy a gyermek egyészségi állapotára mennyi kérdést kaptunk, továbbá az anyára. Párom nem vállalta be a nyílt örökbefogadást, ezt én kicsit sajnálom, de a családi békét emiatt nem dúljuk fel. A kisfiam azt hitte, hogy neki már aznap hozzuk is a kistestvért, így a fogadóórán a tanító néni már gratulálni is akart a kistestvérhez... :) Furcsa volt magyarázkodni... Most várakozunk a telefonra, amikor is majd értesítenek a pszichológus és a leendő környezettanulmány idejéről. Ez nagyjából márciusra tehető. Épp most hallottam az egyik volt munkatársnőmről, hogy elutasították őket pszichiátriai vizsgálat után... Diplomás, értelmes szülők, nem értem, mi lehetett a gond... Utána akartam járni, de sajnos, minden nap túlórázok, így este 7-kor már inkább a kisfiammal foglalkozok, aztán alvás, reggel korán ébredünk. Most el is búcsúzok, igyekszem felpislogni gyakrabban :) Sziasztok!
54. 9c1bea05b7 (válaszként erre: 53. - Roreliyh)
2016. nov. 23. 13:51

Szia!

Mesélj, mi volt!

Mi áttettük januárra.

Úgy éreztük, hogy még nem vagyunk készek rá.

Múlt hónapban volt a lombik, kell még egy kis idő...

2016. nov. 18. 18:01
Sziasztok! Mi is 16-án voltunk a Tegyeszél, első beszélgetésen...
52. 9c1bea05b7 (válaszként erre: 51. - Shaunie)
2016. nov. 3. 06:53
Mi még csak most megyünk 16-án a Tegyeszhez első beszélgetésre.Nagyon az elején vagyunk a dolognak.Az Ágacskával beszéltem nemrég, szimpatikusak és nagyon segítőkészek voltak.
51. Shaunie (válaszként erre: 50. - 9c1bea05b7)
2016. okt. 28. 13:34
Ha a nemét kikötitek, az jelentősen befolyásolhatja a várakozási időt. Egyébként csecsemőre valóban 4-5 évet kell várni sajnos az állami rendszerben. Mi 0-6 hónapos korú, korrigálható egészségi állapotú, lehetőleg magyar származású babára várunk. Hol tart a folyamat nálatok?
50. 9c1bea05b7 (válaszként erre: 49. - Shaunie)
2016. okt. 28. 11:59

Szia!Még nagyon az elején vagyunk, nincs még végleges döntésünk, ezért is szeretnék tanácsokat, tapasztalatokat kérni!☺

Elsőre én is azt gondoltam,amit a nagy többség, hogy újszülött, magyar, egészséges kisfiú.Most már azr gondolom, hogy tágítanánk a határokat.

49. Shaunie (válaszként erre: 48. - 9c1bea05b7)
2016. okt. 28. 11:44
Milyen gyermekre vártok?
48. 9c1bea05b7 (válaszként erre: 47. - Hirosima)
2016. okt. 28. 08:23

Az igen!Akkor biztos nagyon boldogok vagytok,örülök!☺

Írok privit is majd, ha nem gond.Érdekelne még 1-2 dolog!

Mindenesetre bíztató, hogy nem kellett 3-5 évet várni rá!Nekünk ezt mondták, és még azt is, hogy ha sok az elvárás, akkor 5-nél is több lehet....

47. hirosima (válaszként erre: 46. - 9c1bea05b7)
2016. okt. 27. 20:36

Szia 2013 novembereben kaptuk kezünkbe a határozatot.

2015 április 30 án vittük haza

20 hónapos szőke göndör hajú kisfiút

Április közepén szóltak és egy hétig mindennap mentünk hozzá és egy hét alatt "mwgszokott" minket

46. 9c1bea05b7 (válaszként erre: 45. - Hirosima)
2016. okt. 26. 15:38

Szia!Gratulálok hozzá!😀

Mesélnél kicsit arról, hogy honnan, mennyi idő után kaptátok őt és hogy mennyi idősen hoztátok?Előre is köszönöm!

2016. okt. 25. 22:58

Szia sok sikert kívánok

Mi 1 éve kaptunk egy kisfiút 😍😍😍😍

2016. okt. 25. 08:51

Sziasztok lányok!Jár még erre valaki?

Mi is most lépünk erre az útra, beszélgethetnénk...☺

43. Shaunie (válaszként erre: 42. - Trapiti)
2016. márc. 24. 11:12
Ismét köszönet a kedves hozzászólásért! :)
42. trapiti (válaszként erre: 41. - Shaunie)
2016. márc. 21. 16:24
Várható volt. Van már öf fórum.
2016. márc. 21. 13:10
Kár, hogy így haldoklik ez a fórum. :(
40. Shaunie (válaszként erre: 38. - Angyali)
2016. márc. 10. 10:20
Igen, szerintem is kaphattok újszülöttet még simán, úgyhogy erről ne tegyetek le!!!!
39. enigma. (válaszként erre: 38. - Angyali)
2016. márc. 10. 07:55
Simán kaphattok újszülöttet, a 40-es korhatár pont azért van, hogy a törvény szerinti 45 éves maximális korkülönbségbe még a várakozással együtt is beleférjetek.
38. angyali (válaszként erre: 37. - Shaunie)
2016. márc. 10. 05:40
Olvastam a blogodat nehéz utat jártatok be. Egy kicsit hasonló a helyzetünk, a férjemnek kevés "katonái vannak" vagyis 3 évvel ezelőtt így volt, én folyamatos cisztákkal kínlódom. Mindkettőnket műtöttek a problémánkkal, de én kezdetek óta elzárkóztam és nem vállaltam a művi megtermékenyítést. Nekem semmilyen problémát nem okoz az örökbefogadás de a férjem egy kicsit zárkózott hasonlóan vélekedik a férjeddel. Mi 0-5 éves korig szeretnénk gyermeket. Szerintem mi is Pesten fogunk kikötni a tanfolyam miatt amit nagyon jó dolognak tartok. Én 38 éves vagyok a kedvesem 34 a korom miatt úgy gondolom hogy újszülöttet nem fogunk kapni /az alapítványok 40-s korhatára miatt/ de azért meg fogjuk próbálni.
37. Shaunie (válaszként erre: 36. - Angyali)
2016. márc. 9. 15:54
Szia! Örülök, hogy csatlakozol! :) Az örökbefogadási tanácsadó a TEGYESZ-nél egy tündér, amiatt egyáltalán nem kell izgulnotok. Velünk a pszichológus nagyon nem volt kedves, konkrétan ránk olvasta a bűneinket és alig akarta megadni az alkalmasságot. A jó hír, hogy utánunk egy pár bepanaszolta, amelynek következtében felmondott, úgyhogy most más van helyette, aki biztos jobb lesz. Mi 0-6 hónapos babát szeretnénk, ikreket is elfogadtunk volna, de a pszichológus nem engedte, ezt nem indokolta. Tanfolyam talán májusban lesz itt legközelebb, mi Pestre mentünk az Ágacskához, nagyon jó volt. Itt egy évben kétszer, tavasszal és ősszel indítanak. Van egy blogom, ha beírod a keresőbe, hogy jövőmami, több bejegyzést is olvashatsz a történetünkről, ha érdekel. Természetesen engem minden és mindenki érdekel! :)
36. angyali (válaszként erre: 35. - Shaunie)
2016. márc. 8. 14:32
Sziasztok! Szia Shaunie! Új vagyok még. Én is Békés megyei vagyok és most fogunk nemsokára menni az első TEGYESZ konzira. Kicsit ideges vagyok hogy mi lesz. Mire számíthatok? Mikor kaptatok időpontot pl. a tanfolyamra? Mi volt az agyturkásznál miket kérdezett? Mekkora babát, gyermeket szeretnétek? A történetünk hosszú majd egyszer leírom, de itt szerintem mindenkinek az.
2016. márc. 7. 15:24
Helló! Vannak még itt várakozók? Csatlakozzatok bátran!!!
34. eritrea (válaszként erre: 33. - Shaunie)
2016. márc. 3. 13:52

Köszönjük szépen, nagyon kedves vagy :)

Míg dolgoztam, könnyebb volt elterelni a figyelmemet a kajáról, de azóta nem könnyű. Főzni a fiúknak, meg most már a picinek is, meg klön magamnak. Nem az ezzel járó meló a gond, hanem a kísértés :)

33. Shaunie (válaszként erre: 31. - Eritrea)
2016. márc. 3. 13:37
Olvastam a naplódat, gyönyörű kis család vagytok!!!! :) A kitartásodhoz pedig őszintén gratulálok! Nagy megpróbáltatás a harc a kilókkal...
32. Shaunie (válaszként erre: 31. - Eritrea)
2016. márc. 3. 13:36
Nem tartom magunkat rossz embernek azért, mert több helyen szeretnénk sorba állni, csak zavar, hogy úgy hallottam, a Bölcsőnél és a Gólyahírnél nem szeretik, ha máshova is jelentkezünk. Tudom, hogy a két civil szervezetnél másképpen működik a dolog (az egyiknél az együttszülést pártolják, a másiknál nem, az egyiknél sorba áll az ember fialánya, a másiknál illesztés van...) és nyilván az egyik egy kicsit nekem szimpibb, mint a másik, de ettől függetlenül bármilyik segítene nekünk, életünk nagy ajándékát kapnánk tőlük és ezért egyikről sem szeretnénk lemaradni. Úgy hallottuk mi is, hogy a szegényebb megyékben valamivel jobb lehetőségeink vannak...Békés megye ebből a szempontból talán jobb helyzetben van.
31. eritrea (válaszként erre: 30. - Shaunie)
2016. márc. 3. 12:43

Senkinek semmi köze ahhoz, hová jelentkezel. Ne érezd magad emiatt rosszul.

Talán vidéken könnyebb - gyorsabb az örökbefogadás.

Mi Heves megyében fogadtunk örökbe először, aztán Amirát már itt Pesten. Nekem úgy tűnt a várakozókkal tartott kapcsolat alapján, hogy talán nincsen olyan hosszú sor.

30. Shaunie (válaszként erre: 29. - Eritrea)
2016. márc. 3. 08:31
Mi Békés megyeiek vagyunk. Jelentkezünk többhöz is, csak még várjuk a határozatunkat. Jövő hétre rendeltek be a Gyámhivatalhoz. Tudjuk, hogy nem szeretik a nagyok, ha több helyre jelentkezik az ember, de szeretnénk minden esélyt magunknak megadni. Sajnos el kell majd titkolnunk... :(
2016. márc. 2. 13:04

Mi Budapesten várakoztunk. Az Alföldi utcai tegyesznél. tavaly nyáron azt mondták, hogy még "2010-es igényeket elégítenek ki". Képzelem, mennyi idő múlva kerültünk volna sorra..


Mi ezért is jelentkeztünk a Gólyahírhez. Tudtuk, hogy ott 4 év körül van a várakozás.


Ti melyik megyéhez tartoztok? Jelentkeztek valamilyen alapítványhoz is?

28. Shaunie (válaszként erre: 27. - Eritrea)
2016. márc. 2. 12:58
Ebben én teljesen biztos vagyok, hogy ez fent nagyon jól el van rendezve úgy, ahogy kell. :) 0-6 hónapos közötti babát szeretnénk egészségeset vagy kisebb/korrigálható problémával, nemi megkötést nem tettünk.
27. eritrea (válaszként erre: 26. - Shaunie)
2016. márc. 2. 12:41

Nagyon aranyos vagy :)


Szerintem hozzátok is eljön a gólya, amikor megszületik a babátok. A fb-on van egy zárt csoport, ahol csak mi gólyások vagyunk és az a tapasztalatom, hogy minden baba pont ott van, ahová születnie kellett. Egytől-egyig minden szülő tudja, hogy a csemetéjük nekik született. Kicsit misztikusan hangzik, de ez valahogy mégis olyan természetes. Amira minket választott szüleinek..


Egyébként kisfiút/kislányt szeretnétek? Korban milyen időset?

26. Shaunie (válaszként erre: 25. - Eritrea)
2016. márc. 2. 11:17
Ez az a dolog, amiben mi szentül hiszünk. A kislányotok Titeket választott szüleinek és tudta, mi az az út, ahogy eljuthat hozzátok. :) Ez csodálatos dolog! :)
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook