Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Bölcsibe vinném, de hogyan? fórum

Bölcsibe vinném, de hogyan? (beszélgetős fórum)


2016. jan. 12. 18:21
Tudtál kérdezősködni, vagy néztél bölcsit?
20. 4c1a787e8f (válaszként erre: 15. - Ori90)
2016. jan. 8. 16:57

Az enyémnek még ennyi baja sem volt, csak az egyik bátyjának van beszédproblémája. Ő is sima gyerekként kezdte a bölcsit. Aztán egy időben kicsit durvább kezdett lenni. Ráfogták, néha harapott - mint más gyerekkel is megtörtént már..


Aztán a végén még így is a szakértőinél kötöttünk ki - az én kérésemre - mert még ezt se tudták kezelni..


Végül ki is vettem a bölcsiből..


Aztán mégis újrakezdtük, itt jobb nénik vannak, szeretik, kezelik a rosszaságát, sőt, már emiatt el is hagyta...


Hidd el, ennél kevesebbért is kinézik ma a gyereket.


Mindemellett amikor a kis autistám járt - ő még másik bölcsibe - őt meg imádták, és igen, egy sima gyerek volt. A tök egészséges öccsével meg szórakoztak. Ennek egyébként a két eset között eltelt 7 év is az oka. Ma a nem kocka gyerekeket eleve kinézik, ritka, hogy nem, bár kívánom, hogy ne fuss bele ebbe...


Pláne egy olyan gyereket, akinek azért megvan a kis keresztje, mint a tiednek...

Én mindenképpen beszélnék szakemberrel, családsegítővel, mielőtt nekikezdek.


A másik meg, amit gondolj meg:

Egy bika erős, egészséges gyerek is általában nagyon beteges az elején. Mi abban az időszakban mindent elkaptunk - az összes gyerekem.

A kis tök egészséges gyerekeim a tüdőgyulladástól a kruppig, a bronhitistől a fülgyulladásig mindent összeszedtek, amit addig - és azóta - soha.


Hidd el, nem szeretném, hogy igazam legyen, de valószínűleg nem sokat lennél te a munkahelyeden...


Ettől még nem gondolom, hogy ne kezdjél neki, csak azt, hogy beszélj előtte több szakemberrel, bölcsődével, segítővel, akik már sokat láttak.

A helyi családsegítőt felhívni egy telefon....


Ennyit megér, hogy ne utólag legyél elkeseredve. Könnyebb előre megszervezni valamit, mint utólag megoldani.

19. anya4005 (válaszként erre: 17. - Nefaria)
2016. jan. 8. 11:21

Nem hülye duma!

Ugyan ovi,de itt is csak azok a gyerekek hisztiznek reggel,akiknek az anyukája a búcsú puszi után is az ajtónál áll még 30 percet...

Gondolom,már görcsbe rándult gyomorral indul el otthonról,és ez a gyerekre is kihat!

18. anya4005 (válaszként erre: 16. - Nefaria)
2016. jan. 8. 11:19

Amíg csak egy gyerek volt,vissza mentem volna,ezért is néztük meg a bölcsit,de kettővel már nem...

Sajnos nagyikkal sem állunk túl jól,bár megvannak,nem igazán működnek közre,szóval,nem ment volna.

Amúgy reggel 4.30-22.00-ig szólt a munkaidőm,ha helyettesíteni kellett,így meg teljesen vállalhatatlan volt!

A főnök a gyed lejárta után vissza vett volna,de olyan feltételekkel,hogy az éhenhalás küszöbén is nemet kellett volna mondanom. Ezért elbúcsúztunk,és szerencsémre a könyvelője egy idióta,úgyhogy jó pénzt kaptam búcsúzóul! :)

17. nefaria (válaszként erre: 15. - Ori90)
2016. jan. 8. 10:44

A cicizéshez nem tudok hozzászólni, az altatáshoz igen. Bár a te gyerkőcöd kisebb. Az én lányom két évesen ment bölcsibe, akkoriban óriási küzdelmek árán és csak és kizárólag babakocsiban tologatva aludt el délután. Ha meg esett, és nem tudtunk kimenni, akkor úgy, hogy rajtam feküdt (kvázi magamra fektettem).

A bölcsiben mégsem volt gond. Valahogy tudomásul vette a rendszert, szépen aludt mindig. Otthon a mai napig bent kell legyek, délután is és este is, a bölcsiben meg parancsszóra alszik (az esetek nagy többségében).


Szóval hozzá kell szoknia, de a rendszert előbb-utóbb ő is felveszi, átveszi. Hülye duma, de nem szabad rágörcsölnöd, mert ha érzi rajtad hogy szorongsz az alvása miatt, akkor ő is szorongani fog.

16. nefaria (válaszként erre: 14. - Anya4005)
2016. jan. 8. 10:41
hát megértelek, a vendéglátózás nem kismama-kétgyerekes anyabarát munka :(
15. Ori90 (válaszként erre: 10. - 4c1a787e8f)
2016. jan. 8. 10:36

Kedves szurikáta!

A kisfiamnak "csak" szívműtéte volt,de nincs semmi fogyatékossága,viszont lyukas szívvel műtötték,plusz mellette asztma-gyógyszereket szedett/szed,mert a lyuk miatt a szívén állandóan hörghurutot/tüdőgyulladást kapott,mióta megszületett,6x voltunk ezzel kórházban.Ki se mertem vinni már a gyereket,de elég volt az is,ha mi megfáztunk.. :/Mindegy,a lényeg,hogy emiatt semmiféle emelt GYES-t nem kapunk,se semmit,ez szerintem nem számít fogyatékosságnak,de biztos el kell mondanom a bölcsiben,meg a gyógyszereket is,bár azt,mint írtam,csak este-reggel kell szedni,ezért én adom be neki úgyis,nekik ezzel nem lenne dolguk,meg semmi extra.Csak egy átlag gyerek lenne ott.Meg először eleve max 4-6 órázni mennék.A cicizéstől meg az altatástól azért félek.. :/

14. anya4005 (válaszként erre: 13. - Nefaria)
2016. jan. 8. 10:07

Ahogy írtam,mi nem jártuk végig az utat,csak rémlett valami a munkáltatóiról.

Nekem mázlim volt,mert még a második babával is megmaradt a folyamatos munkaviszonyom,utána viszont közösen úgy döntöttünk,hogy nem megyek vissza (végkielégítést megkaptam korrekten),mert 2 gyerek mellett nem lehet vendéglátózni,most meg jön a harmadik is.:)

13. nefaria (válaszként erre: 8. - Anya4005)
2016. jan. 8. 09:45
Amúgy nálunk a továbbfoglalkoztatási szándéknak is benne kellett lenni a munkáltatóiban ;)
12. nefaria (válaszként erre: 7. - Ori90)
2016. jan. 8. 09:44

Ez önkormányzat (fenntartó) függő. Ahol van hely, kevés a gyerek, ott nem szokták előírni a munkáltatóit (mondjuk ott általában nincs is bölcsi :( )


Szóval erre konkrétan kérdezz rá.


Nálunk Pesten feltétel, de nem a beiratkozáshoz, hanem már a beszoktatáshoz. Tehát pl. alapból április- májusban vannak a jelentkezések, szeptembertől veszik fel a gyerekeket, és addigra beszoktatáshoz kell a munkáltatói.

11. 4c1a787e8f (válaszként erre: 7. - Ori90)
2016. jan. 7. 17:24
A bölcsi keresést sürgősen kezd el, hidd el, ott is emberek vannak, és ismerik ezt a problémát, és igyekeznek segíteni, legalábbis 10-ből 9 helyen... Nyilván a helyes sorrend először a biztos elhelyezés.. Adnak haladékot. Sőt, ha akár a te, akár a gyerek háziorvosa - valamilyen indokkal - igazolja, hogy a gyerek fejlődésére előnyösen hatna a közösség, akkor fel kell vegyék a gyereket... Ez is egy út lehet..
10. 4c1a787e8f (válaszként erre: 1. - Ori90)
2016. jan. 7. 17:21

Felhívnám a problémával azt a Szakértői és Rehabilitációs bizottságot, ahova tartoztok. Valószínűleg kapna a gyerek egy SNI-t (Sajátos nevelési igény), és kijelölnének neki bölcsődét a "fogyatékossága", "állapota" alapján. Ha lehet, nyilván a legközelebbit. Nekem is van sni-s bölcsis gyerekem.


A melóhelynél meg el szoktak fogadni egy nyilatkozatot előre akár a cégtől, aki még nem vett fel, csak szándékozik, de a normális helyeken magától a kismamától is, hogy keres munkát..


Én eleve a területileg illetékes családsegítőket is megkeresném - őket először talán - és érdeklődnék a lehetőségekről, kérném, hogy a körülményekre tekintettel támogassák a családot, ha mást nem úgy, hogy segítenek helyet keresni a picinek.


Sőt, adnék be kérvényt a szociális osztályra, hogy ha a bölcsik valamiért nem vállalják, támogassanak egy csanát, vagy ilyesmit.. 1% esély van ez utóbbira, de egy levelet megér.


Olyan a gyermek problémája, hogy jár nektek emelt családi és meghosszabbított gyes? Mert ezekből is következnek jogok...


Egyébként az immár nagy fiam 2,5 éves, több mint 1 éve bölcsis, és még mindig cicizik. Ott eszébe sem jut, itthon meg még néha igen..


Nyugi, jól döntesz, és minden rendben lesz, bár lehet, nem lesz könnyű, és sok helyen kell kilincselned, és készülj fel, hogy sokan le akarnak majd beszélni, és megkapod az "anya legyen a gyerekkel otthon mantrát." Ne hidd el, csak menj következetesen a cél felé...

9. Ori90 (válaszként erre: 8. - Anya4005)
2016. jan. 7. 15:33
Ja,igen,akinek szerencséje van,és nem használják ki a helyzetét.Az én szerződésemet nem hosszabbították meg,miután elmondtam,hogy kisbabám lesz,így most dupla szivacs...
8. anya4005 (válaszként erre: 7. - Ori90)
2016. jan. 6. 18:59

Ez nem biztos,de úgy rémlik,kellett volna annó...

Amúgy érthető is,hiszen szülés előtt is van az embernek melóhelye,azt meg,ugye,a gyerek 2 éves,2 hónapos koráig tuti nem veszti el. Szóval,gyed alatt megoldható.

De kérdezz nálam okosabbat,mi végül nem mentünk,és azóta már lehet,hogy a szabályozás is más.

Szerintem nyugodtan csörögj rájuk,ott pedig meg tudod kérdezni!

7. Ori90 (válaszként erre: 5. - Anya4005)
2016. jan. 6. 17:55
Értem,de ha munkáltatói kell,akkor ez nem egy ördögi kör?Még így,hogy lett volna felügyelet,még így sem válaszoltak az önéletrajzokra,pedig nem 8 általánosom van...Dehát hogy keressek munkát,ha a gyereknek nincs biztos helye?És hogyha mégis kapok,mit csinálok,ha nem veszik be időben?Ha azt mondják,oké,gyere holnap reggel,mihez kezdek?Nem értem...Mondjuk,kezdő vagyok ebben...Akkor majd benézek a bölcsikbe egy beszélgetésre,de azt is csak nagyi felügyelete alatt,mert az én babóm nem bír a fenekén megülni 5 percet sem.
6. vikucka (válaszként erre: 1. - Ori90)
2016. jan. 6. 17:54

A kislányom még szopizott, amikor bölcsibe került. 2 éves elmúlt akkor. Most szokott le róla, ott alváshoz nem kérte soha. Ha én altattam csak akkor.

Hívd fel a bölcsit, kérj időpontot , mikor mehetnétek be, bementek és megbeszélitek a részleteket.

5. anya4005 (válaszként erre: 1. - Ori90)
2016. jan. 6. 17:22

Amikor még csak 1 gyerek volt,azt terveztük,bölcsibe megy. Lementünk a gyerekkel a körzetes bölcsibe,körbe vezettek,elmondták,mi a rendszer.

Persze,előtte telefonon "bejelentkeztünk".

Amúgy,ha 2 hete vársz,ne is csodálkozz: gondolom,a bölcsiben is volt szünet.

Viszont azt nem tudom biztosan,de rémlik,hogy kellett volna munkáltatói,hogy bevegyék. Végül nem lett bölcsis a fiam,mert jött az öccse,tehát nem jártuk ki az utat,de rémlik valami ilyesmi.

2016. jan. 6. 17:21

Ha a környéketeken van több bölcsi,bemennék mindbe és jelentkeznék.Vagy esetleg próbálj meg protekció t szerezni.Mert másképp nem biztos,hogy kap helyet.Nálunk volt olyan kis srác,aki 9 hónaposan került a bölcsibe.Sem a pelus,sem más nem okozott gondot.


Ezt csak személyesen tudod elintézni.Levélre hiába vársz,majd 1 hónap után talán válaszra méltatnak egy elutasítással. :/

2016. jan. 6. 17:14
Bocs az elirasokert mobilról béna vagyok :)
2. nefaria (válaszként erre: 1. - Ori90)
2016. jan. 6. 17:13

Ha van hely, beveszik. Pelenka nem gond a bölcsiben.


Nalunk Pesten év közben ritkán vesznek fel néz általában nincs hely, tuljelentkezes van. A nevelési év szeptemberben kezdődik, a rendes felvétel általában tavasszal van nyár elején értesítenek hogy felvételt nyert e. De Pesten kívül biztos más a helyzet!



Én anno szept.ben mentem vissza dolgozni és januárban bementem érdeklődni hogy hogy is van a rendszer. A helyedben ezt tenném, így gyorsabban jutsz infohoz.

2016. jan. 6. 17:00

Sziasztok!

Sopronban élek,a kisfiam 1,5 éves múlt,viszont nekem nagyon gyorsan vissza kéne mennem dolgozni,mert albérletben lakunk,a kisfiamnak szívbetegsége miatt állandó gyógyszerei vannak és apával nem győzzük egy fizetésből,hiába dolgozik 12 órában.Első gyerek,nem tudom,hogyan és hova írathatom.Írtam már egy e-mailt az egyik illetékes igazgatóságnak,valami összevont bölcsődékről van szó,viszont még nem írtak vissza,pedig már eltelt 2 hét.Nem tudom,mire véljem,telefonálni meg még nem akarok,mert egyelőre érdeklődök.Az állandó gyógyszerek reggeli-estiek,így azzal ott bent nem kéne foglalkozni,csak a babám még pelenkás és egyelőre cicivel alszik.Tudom,hogy erről sürgősen le kell szoktatni,ha be akarom adni,azt majd megoldom,egyelőre az érdekelne,minek kell "megfelelni" vagy ilyesmi.Beveszik-e ennyi idősen.Körzeti a bölcsi.Vagy oda kell menjek vele és ott érdeklődjek?De ki tudja mennyit és kire kell várni,babával macera lenne nagyon.Hogyan kezdjek neki?Csak azután tudok munkát keresni,ha már megvan a babus helye....Előre félek attól is,eddig beadtam néhány 4 órásra az önéletrajzomat,de hiába írtam,hogy addig nagyi felügyelné,válaszra se méltattak..

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook