Hogyan lehetnék önbizalomtelibb, talpraesettebb, kevésbé érzékeny? (beszélgetős fórum)

Elsosorban ...Ne ragodj minden hulyesegen.

Amilyen vagy azon nem lehet valtoztatni,kis idore max. En nem eroltetnem,idovel alakul,vagy nem.

Sajnos én is ilyen vagyok.

Ezen lehet változtatni.

Én sokkal rosszabb passzban voltam az elmúlt egy évben, mint most. Elkezdtem vitamint szedni naponta, az is sokat segített, hogy több az erőm.

Illetve bennem hatalmas a megfelelni akarás. Munkahely, iskola, család és külső egyszerre.

Igyekszem mindig mindent úgy tenni, ahogy azt gondolom, hogy másoknak a legszimpatikusabb lenne.

Leírva ez lehet aki nem ilyen nagyon borzasztóan hangzik, de az hogy én ezt már tudom magamról: hatalmas dolog.

Innentől kezdve már csak jobb lehet.

Ahogy írták előttem is, az a legjobb ha nem futsz el a kellemetlen helyzetek elől.

És tanuld meg, Te ilyen vagy. Nem vagy rossz. Ha ezt próbálod tudatosítani magadban, jó úton jársz.

Nagyon fontos: ez egy állapot. Ha akarsz, változtatsz rajta, bármennyire is nehéz, de megéri.

Olvass sokat, gondolkozz sokat. Mi vezetett ehhez? Mit tettél rosszul? Mi váltott ki belőled fura érzést? Miért? Másnak is rosszul esett volna? Más hogy reagált volna?

Én nagyon szeretek pozitív gondolatokat, képeket olvasgatni, nézegetni ezzel is szuggerálva magam.

Dr. Csernus Imre és egyéb könyveket is bátran ajánlom, minél több annál jobb.

Csinálj olyan dolgokat, ami tényleg boldoggá tesz.

És ne sajnálj magadtól semmit!

Orvos. Nagyon hasznos lehet.

Én úgy gondolom, hogy ezt orvossal, vagy anélkül nekünk kell magunkkal lerendezni. Sok idő, és még több pénz, mire megtalálod az igazit.

Én nem járok, rosszabb napokon tervezem, de valahogy úgy vagyok vele, hogy kell lenni annyi eszemnek hogy magamban lerendezzem. Ha megerősödik, tuti járni fogok, mert érzem hatalmas változás előtt áll az életem, melyet tovább nem halogathatok.

Sok sikert kívánok!

A leírt taktikák tényleg nagyon hatásosak!!

Én is sokára raktam össze azt, aki mos vagyok.

Hogy szeretem-e magamat, azt nem tudom, mert egész jól kijövök ezzel a nővel itt a bőrömben, de ez inkább semleges érzelem.

Sziasztok!

Teljesen megèrtem a kèrdezőt. Szemèly szerint a felelőssègtől menekülök. Nem a pàrkapcsolatban, hanem a munkahelyen. Amikor kollègàm szabin van, mindent èn felügyelek, ès ilyenkor sokszor elsírom magamat vagy dühkitörèseim vannak. Mindig igyekszem ledobni a felelőssèget. A fèrjem ùgy fogalmazta meg ezt a dolgot, hogy èn magam àllok a sajàt utamban. Ràadàsul van egy kis gondom pszichèsen is. Szerintem ezek mind az önbizalom-hiànyombòl fakad. Olvastam, hogy szeressem magamat meg hasonló közhelyek. Bàrcsak ilyen egyszerű lenne :-(

Így kell valahogy, igen.

Önmagában az idő nem tesz bölcsebbé, csak hogy múlik, egyre több tapasztalat van, amit feldolgozhatsz és "lenyomozhatod" az okokat. Azaz tanulhatsz belőlük.

Szia! Az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy az ember lelki fejlődése folyamatos.

Biztosan fiatal vagy még, és szinte automatikusan azzal folytatódok a mondat, hogy "tapasztalatlan", de lehet akár edzetlent is mondani. A vészhelyzetekben való cselekvés is más mindenkinél. Képzeld el, én a mai napig is megijedek, sőt volt már, hogy szaladtam kifelé, miközben kiabálva mondtam, mit kellene tenni! (Erőt vettem magamon és visszaszaladtam.)

Azaz megijed az ember persze, de ezt bele kell kalkulálni a következő esetbe előre.

Ott van melletted a család, akikkel meg tudod beszélni a döntéseket. Idővel kialakul majd egy cselekvési rutin, meglátod!

Nem mindenki egyformán gyakorlatias, de valamit elsajátít az ember az idők során, bele lehet jönni ebbe is.

Sok boldogságot kívánok Nektek az egy éves évfordulótokra, és közös életetekre!

Nagyon rossz lehet ilyen szorongásokkal élni!

Biztosan mondták már mások is, de hát ez az igazság: emberek tízezrei tévednek el nap mint nap, és hazatalálnak.

Még egy erdőből is gps nélkül, nemhogy egy autóútról!

Akár meg lehet állni egy pihenőnél vagy benzinkútnál is, és megkérdezni, hogy x helyre igyekszem, ehhez képest hol vagyok?

Jaj, de nehéz tanácsot adni, mikor én is pont ugyanilyen vagyok!

De nehéz ez...! El kellene menned első körben szakemberhez. Pszichológushoz, vagy ha nem segít, pszichiáterhez.

De tudnod kell, ettől Te nem vagy rosszabb, gyengébb, csak kell valami kapaszkodó az elején.

Túlaggódod a dolgokat.

Még attól is félsz, ami meg sem történt.

Tavaly nyáron mentem férjhez, nemsokára ünnepeljük az egy éves házassági évfordulónkat. A férjemmel szeretjük egymást, azonos az értékrendünk. A szüleimmel is jó a viszonya mindkettőnknek. Szeretetteljes családi légkörben nőttem fel, most pedig boldog vagyok, hogy két kisebb szerelmi csalódás után (egyik kapcsolatom sem volt hosszú) megtaláltam azt, akihez úgy érzem, egész életemben tartozni szeretnék.

Mindezek ellenére nagyon nagy önbizalomhiányban szenvedek. Nem érzem magam értékesnek annak ellenére sem, hogy a környezetem annak tart. Másokat mindig jobbnak hiszek saját magamnál. Mimóza vagyok: ha valaki mond nekem egy egészen apró, ráadásul építő jellegű kritikát, már attól is rossz hangulatba kerülök, úgy érzem, hogy nem vagyok elég értékes, és hogy az, aki mondta, az nem szeret engem igazán. Minden apróságot a szívemre veszek.

Ezenkívül az is problémám, hogy nem vagyok elég gyakorlatias a mindennapi élet dolgaiban. Ha valamit jó előre meg tudok tervezni, azt nagyon szeretem, és az mindig jól is sikerül, viszont ha váratlan helyzettel állok szemben, vagy az eredeti terveimet bizonyos dolgok miatt menetközben módosítanom kell, akkor azonnal pánikba esek és leblokkolok. Új helyzet esetén nem találom fel magam, hanem mindig segítségre szorulok. Ezért is félek attól, hogy ha majd egyszer a férjemmel gyerekünk lesz, akkor rengeteg váratlan helyzet fog érni. Például ha hirtelen beteg lesz, nekem nem szabad leblokkolnom és bepánikolnom, hanem azonnal keresnem kell a megoldást. Ezenkívül gyerek mellett már nem lesz annyi időm arra, hogy mindent jó előre megtervezzek, hiszen a gyerek sokszor az anyuka szinte minden idejét és energiáját leköti.

Mit tudnátok nekem tanácsolni? Tudok-e még az említett dolgokban fejlődni? Vagy fogadjam el azt, hogy alkatilag ilyen vagyok, és ezeken a dolgokon legfeljebb csak kis mértékben lehet változtatni?