4,5 éves kislányom dadogni kezdett (beszélgetős fórum)

Ez nagyon jó hír.

Igen, arra hajlamosaknál elő-előjöhet, sőt, hosszabb, tünetmentes periódus után pl. a pubertás is előhozhatja. De nem feltétlen lesz így.

A dolog fordítva működik.

Nem a külsőség számít, hogy mondunk-e valamit, vagy nem.

Illetve számít, de csak akkor, ha az tényleg egy mélyen gyökerező, megélt vallásosságból származik.

Persze az is igaz, hogy minden kegyelem forrása az ima, de az ima több mint egy mondás, amögött gondolat is van, és az meg csak akkor ér valamit, ha amögött megélt dolgok vannak.

Szóval önmagában ez így gáz.

Mindamellett, hogy én is imádkozom a gyerekeimért, magamért, de nem állok neki egy ilyen helyen ezt így leírni. Már bocs.

Természetesen megteheted, jogod van hozzá, csak ezzel pont az ellenkezőjét éred el azzal, amit el akarsz érni.

Nem szeretek ilyenekbe belemenni, de ha ennyi megoldaná a problémát, akkor nem lenne senkinek semmi baja...

A szeretetről pedig annyit, hogy nem vagytok egyedül, akik szeretik a gyereküket, akik harmóniát biztonságot nyújtanának neki/nekik, és ez sem elég....

Igen, igaza van Zebrecsikónak.

Kapásból a beszédvizsgálóba, vagy ilyen komoly helyre kellene vinni, ha viszed.

Az meg nem elintézhető egy látogatás alatt.

A körzeti orvosos dolog csak hátra tud mozdítani, nekik ez nagyon nem területük.

Talán most tényleg egy kis ideig figyeld, jó esély van rá, hogy oldódik, ha mindeki kicsit oldódik. Beszokik, barátai lesznek, talaja lesz, biztonságérzete lesz.

Ha meg mégse, akkor meg mégiscsak komoly hely kell majd, akár itt, akár ott. Addig meg még van időd utánanézni, megismerni a viszonyokat.

Ha ennyire ritka a tünet, én nem is biztos, hogy elvinném orvoshoz. Figyeld tovább, lehet,hogy teljesen el is tűnik a dadogás.

Ha mégis itthon elviszed a körzetihez, előtte beszéld meg vele telefonon az érkezésetek valódi okát, nehogy a gyerek előtt kelljen elmondanod!

(amúgy pedig teljesen szkeptikus vagyok a körzeti orvosok hozzáértésével kapcsolatban dadogás és egyéb beszédhiba terén!..)

Sajnos nincs magyar doki,de megyünk haza látogatóba,akkor elviszem dokihoz. Szerencsére nem folyamatos a dadogása,van hogy egész nap egyszer-kétszer hallani,mikor gyorsan akar mondani valamit. És éppen ma is figyeltem,hogy hogyan tanítják egymást a finn gyerekekkel. Megmutatják egymásnak a dolgokat,hogy pl Dóri mondta,hogy az a tó, a kisfiú meg finnül hogy järvi. Szóval tanul játék közben is..

Nemrég jutott eszembe,hogy én is jártam sokáig logopédushoz.

Sajnos a háromnegyed ország ilyen helyzetben van, nem okolt itt senki senkit. Csak ne csodálkozz, ha a feszültség átmegy a gyerekre is. Nem, nem lehet ezt elkerülni, csak tudni kell, hogy ez van.

Akkor mostmár próbáld magad Te jól érezni ott, megoldódni látszanak a dolgok.

Sok magyar él külföldön. Nincs ott valami magyar közösség, netán magyar orvos, aki segítene ott is segítséget szerezni? Csak hogy megnyugtassanak, hogy nincs nagyobb baj.

Szerintem ennek nézz utána.

Sajnos nem tudunk mit csinálni. Aki csak muszájból élt kint külföldön, pénzgyűjtés miatt,az érti,miért nem akar az ember végleg kiköltözni. Otthon várják a nagyszülők,a barátok, a megszokott környezete. És más ok is van,ami rajtunk kívülálló ok,amiért haza kell menni majd.

Mit tud csinálni az ember ilyen helyzetben? Maradtam volna otthon vele évekig Apa nélkül, amire ráment volna az egész család? Vagy marad mindenki otthon pénz nélkül,vártuk volna a kilakoltatást? Mikor nem tudod kifizetni a számlákat,ki kell számolni az utolsó forintot,na akkor nehéz titkolni a gyerek előtt az idegességet,meg a problémákat!Nem volt más megoldás! Azon igyekszünk éppen,hogy neki jó legyen!

Ennek semmi köze a személyes ismerethez.

Én nem azt mondtam, hogy ti szándékkal rosszat akartok a gyereknek. Ezt csak te vetted így.

Én annyit modtam, hogy rá hatnak a külső dolgok.

A másik: most ugye megszokja ott..

Utána akkor mi lesz, ha megint hazajöttök? Megint egy törés?

Erre ne válaszolj nekem, nem nekem érdekes a válasz...

Igen, mindig azt vesszük észre, hogy akkor dadog, ha gyorsan akar mondani valamit....

Nálunk úgy kezdődött, hogy a gyerek azt mondta időnként, hogy aaaapa, aaanya. Kicsit megnyújtotta az első betűket, nem dadogott, csak nyújtotta, aztán elmúlt. Ekkor még nem is igazán foglalkoztunk vele. Majd néhány hónap múlva újra jelentkezett, ekkor már többször volt ez a nyújtás és tovább tartott, de ez is elmúlt. De a harmadik alkalommal, már ismételte az első betűt vagy szótagot.

Azt hiszem nálunk az volt a baj, hogy decemberben volt egy balesete, ami kórházzal járt és 3 hónap kezeléssel, majd ezután jött az ovi ősszel.

Könnyen lehet, hogy ez hamarosan oldódik és akár teljesen el is tűnik, ha már csak akkor veszed észre, ha nagyon gyorsan, hirtelen akar mondani valamit.

Magáról a dadogásról semmiképp ne beszélgessetek!

Nem biztositanak nalatok (Finno-ban) tolmacsot orvosoknal szukseg eseten? Nagyon sok nyugat europai orszagban ez mar alap szolgaltatas. Jarj ennek utana ha tudsz bar ertem en, hogy nyelvtudas nelkul nehez, de nem lehetetlen.

A kislany nyelvtudasa miatt ne aggodj (ha-ha, tudom konnu mondani), nagyon hamar megtannulja a nyelvet, par honap es meglatod, folyekonyan beszel majd finnul.

Sajnos konkret tanacsot a problemara nemtudok irni, csak hogy a tolmacsnak nezz utana, hatha sikerulne hamarabb megnezetni szakemberrel.

Az nagyon jó, hogy Téged vidámnak lát, de az ilyen irányított kérdések azért könnyen elbizonytalaníthatják, Óvakodj a direkt kérdésektől a lelkiállapotára, félelmeire vonatkozóan.

Javaslom, hogy megnugtatásul (hiszen neki még nincs "finn" jövőképe) vázold fel, meséld el neki, Te hogy képzeled a következő hónapjitokat, éveiteket ott, Finnországban! Meséld el a várható beilleszkedését az óvodai csoportba (persz, pozitívan!), hogy Te közben hol leszel, mit fogsz csinálni, APa mikor hol van, mit csinál, együtt miket tudtok majd csinálni, mesélj egy kicsit erről az idegen országról, népről. Hogy ne legyen minden olyan váratlan neki, tudja, körülbelül mire számítson és hogy Ti irányítotok és intéztek mindent, nincs aggódnivaló, mert együtt vagytok.

Mondd el, hogy milyen ok gyerek kezd másik országbn óvodát, iskolát, hogy a gyerekek milyen könnyen tanulják meg az idegen nyelveket és pár hónap alatt ő is mennyire ügyes lesz.

Igen,valószínű ez a fő ok,hogy nem tud rajtunk kívül kommunikálni senkivel. Mivel a papírok mostanra készültek el,ezért most kezdhetjük a szoktatást kb 1hét múlva. Így pár alap dolgon kívül még nem ért semmit finnül.

Ma addig kérdezgettem,amíg végre mondott valamit,amitől fél. Azt mondta rossz lesz neki egyedül az oviban,úgy hogy nem leszek ott vele. Kérdeztem tőle,hogy anya szerinted szomorú? Arra nevetve mondta,hogy dehogyis,vidám vagy és olyan "szeretetes".:D

Nem sértődés,hanem tény,hogy amíg valaki nem ismer minket,nem tudja,hogy élünk,addig ne írjon ilyent,hogy tegyük helyre az életünket,mert éppen ezért vagyunk itt. Most kezdi itt az ovit és nekem is indul a munka,nem tudunk hosszabb időre hazamenni sajnos.

A feszültség tény,hogy átragad a gyerekre,de ha ettől lenne a dadogás,akkor szinte minden gyerek dadogna. Azért ezt előtte nem mutatjuk,a gondokat nem előtte beszéljük meg. És mióta itt vagyunk, azóta azt mondja,hogy nem akar hazamenni,mert itt nagyon szeret lenni. Most is voltunk egy rendezvényen,ahol meg is jegyezték többen,hogy mennyire nem félős és hiába nem érti a nyelvet,folyamatosan játszik a gyerekekkel.

Itt elvinni meg nem tudom,mivel hiába szakember,akkor sem beszél magyarul,így a beszédhibát sem veszi észre.:( Sajnos ez nem Anglia vagy Németország,ahol tôbb magyar orvos van. Mikor hazamegyünk,pár hét múlva,kérek tanácsot a gyerekorvosunktól.

Azért ez már később volt. '93 körül kezdett a fiam dadogni, ha akkor nem legyingetnek, hogy majd nagycsoportban foglalkozik vele a logopédus, akkor lehet nem lett volna ennyi gondja. Persze a magam módján én is próbáltam segíteni neki, de hát nem vagyok pszichiáter, pedagógus, stb. És az háborít fel, hogy még most itt tartunk: majd nagycsoportban. Minek várni? Jellemzően nem múlik el.

Remélem a fórumindítónak a kislánya is megtanulja kezelni ezt a problémát:D

Nem kell megsértődni.

Ezen a válaszon is látszik, hogy kicsit kivagy. Igen, ezek a dolgok átmennek a gyerekekre, bármennyire is nem szeretnénk.

Igen, nekem is dolgozott a férjem hónapokig külföldön. Többször is. Mi se viccből csináltuk, nem a harmadik Mercire gyűjtöttünk..

Amikor a lányom volt kicsi, és nem volt itthon apa, ő akkor kezdett el tikkelni. (Nagyon hasonló gyökerű tünet lehet a ti problémátokhoz.)

Most meg - immár négy gyerekkel egyedül - szintén eléggé meglátszott a gyerekeim magatartásán, hogy apa nincs. Ezen nincs mit szégyelni, csak tudni kell, hogy bizony sokszor mi okozunk dolgokat.

Mi is úgy terveztük továbbra az életünket, hogy minél kevesebb stressz legyen ilyen tekintetben. Igen, úgy nem lehet élni, hogy semmi ilyen ne legyen, de arra lehet törekedni, hogy minél kevesebb..

Nem, valóban nem tudod, hogy mi hogy hat a gyerekre, amíg meg nem próbálod. Ez lutri. Te is dolgozol kint? Ti nem tudnátok kis időre hazajönni?

Vagy ha meg nem, vidd el ott szakemberhez a gyereket.

Nekem anno 20 szakember mondta a fiamra, hogy semmi baja, rosszul van nevelve. Én éreztem, hogy bárcsak ez lenne a baj. A 21. jött rá, hogy a fiam autista.. Hát nem mindegy.. Ha anno annyiban hagyom, nagy bajban lettünk volna.

Én a helyedben elvinném több szakemberhez is, és minél hamarabb.

Apám imádja, ha mondom: "ma már"..

No most mondom, ma már azért kicsit más világ van ilyen tekintetben, mint abban az időben. Én 81-es vagyok. És láttam én is közülünk, kivel mi lett.

Ma már azt is szakemberhez küldik, aki nem olyan ütemben fingik.. És ma már ez nem "ciki" amíg azért akkoriban meg kicsit az volt, a múlt rendszer végén azért még nehezen fogadták el az olyan okokat, amik a materián túlmutattak ugye...

Ezért kerültek később szakemberhez a gyerekek. Meg azért a terápiák skálája se volt olyan széles, mint ma. Ma ez a tsmt, meg az irisz olyanokat is beindít, amiről álmodni se lehetett még 20 éve.

A korai fejlesztőben már olyan dolgokat is észrevesznek, amit egy átlag szakember nem, és később kihatással LEHET mondjuk a beszédre. Tehát már akkor elkezdik fejleszteni, mielőtt megjelent volna a probléma.

Ennek ellenére nyilván van olyan, hogy el kell fogadni, hogy ennyi, és ezzel együtt kell teljes életet élni.

Örülök, hogy nektek sikerült. :-))