Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Szakítás női oldalról - Okok és indokok fórum

Szakítás női oldalról - Okok és indokok (beszélgetős fórum)


1 2 3
71. Magnumpi (válaszként erre: 70. - 31bc25d879)
2015. márc. 7. 12:57
Persze világos. Én is talán majd idővel látok tisztán ebben az ügyben, utólag talán tanulok is belőle. Köszönöm szépen, nagyon kedves tőled :) Remélem én is, hogy rám talál majd a boldogság egyszer.
70. 31bc25d879 (válaszként erre: 67. - Magnumpi)
2015. márc. 6. 11:22

"Az, hogy ide nem írtam le mindent arról, hogy én is sok mindent megtettem érte azt nem tudhatja senki csak mi ketten."


Nézd, mivel nem írtad le, (persze nem is kell a nem publikus dolgokat kiteregetni) így ezt a történetet kaptuk, így alakult ki egy kép és erről írtuk a véleményünket.


Akkor tulajdonképpen ezek fél infók, mert az igazság mint mindig, ez esetben is középúton van.


Mindenesetre én személy szerint kívánok neked minden jót.


Az ember ha okos....tanul a hibáiból.

69. Tuksika (válaszként erre: 67. - Magnumpi)
2015. márc. 5. 11:37

"Ha szeretünk valakit, akkor mellette vagunk a bajban és segítjük nem pedig bejelentjük egyszer csak, hogy már nem megy és közben mást keztünk el szeretni. Lehet így is csinálni, de ez nem korrekt mondjatok bármit."


Ez így van, nekem is van ilyen tapasztalatom...

68. Magnumpi (válaszként erre: 65. - 31bc25d879)
2015. márc. 4. 21:03

Az az igazság, hogy mindketten elég nehezen hagytuk volna a családot szerintem, de lehetett volna összeköltözni persze. Tavaly már nagyon sokat bestzéltünk erről. Köztes megoldás is érdekes lett volna talán. Szerintem túlhordtuk a gondolkodást és a tétovázással elment az idő. Lehet, hogy nem hihető annyira, de 5 éven át vagy kicsit több is azért minden rendben volt. Aztán jött a hirtelen váltás mint derült égből a villám...


Én még mindig úgy érzem, hogy meg tudtuk volna oldani ha nem jön közbe a harmadik. Így neki már vonzóbb volt talán, hogy helyben van a srác és dolgozik is ráadásul egy helyen vele. Meg még persze nagyon kedves is volt figyelmes, ahogy azt a legtöbb férfi teszi az elején :) sok mindenben egyeztek. Fél éven keresztül ostromolta őt ha minden igaz. Nagyon sokáig tétovázott utána ,hogy kiderült ez és mérlegelt köztünk, hogy ki is a befutó, végül persze én maradtam alul. Hiába akartam volna én már bármit is. Sajnos késő volt.

67. Magnumpi (válaszként erre: 66. - 31bc25d879)
2015. márc. 4. 20:49

"Már bocsánatot kívánok, de te fordítva ülsz a lovon. Mi az, hogy te nem néztél más nőkre?! És nem csaltad meg soha pedig a távkapcsolatban...és barátkozni sem barátkoztál veszélyes lányokkal.


ÉS?!"


Nincs és. Ezt úgy kell érteni, hogy hűséges tipus vagyok, távkapcsolatban és közelikapcsolatban is. Állítólag nem erény, és nem is nagy dolog. Én szerintem ez így normális, de kezdem azt hinni, hogy tévedek, mert néhányan annyira kiakadtak itt ezen.



"Te tényleg azt gondolod 33 évesen, hogy ennyi elég egy nőnek 6 év alatt/után?!

Hol élsz te?:)"


Ezt én mikor mondtam, hogy ennyi elég? Sosem gondoltam erre.


Semmi baj amúgy, köszönöm a véleményed! Így látod a dolgokat itt pár hozzászólás alapján valahol igazad is van. Az, hogy ide nem írtam le mindent arról, hogy én is sok mindent megtettem érte azt nem tudhatja senki csak mi ketten. Ezt nem azért írom le, hogy mentegetőzzek mielőtt félreérted. Hogy a kapcsolatunk ide jutott, arról én is nagyrészt tehetek, de ezt elmondtam neki is. Miközben én leültem vele megbeszélni még úgy éreztem időben, hogy hogy tehetnénk jobbá a kapcsolatunkat, és mindketten akartuk is, hogy jobb legyen.


Az már az ő hibája, hogy utána még is elcsábult persze már kiderült, hogy ez régebbi történet már. Erre mondhattok bármit, akkor sem volt korrek. De ezt el is ismerte, de nem tud rá magyarázatot adni. A lényeg az, hogy mindketten elcsesztünk valamit alaposan, és nem időben orvosultuk a gondokat. Ha baj volt velem mondja meg álljon elém, hogy ez így nem mehet tovább azonnal tegyünk valamit. Ez elmaradt, helyette elkezdett egy másik kapcsolatot szépen lassan felépíteni.


Én ezek után is adtam esélyt kettőnknek, mert szerettem őt és bíztam abban, hogy átvészeljük. De úgy tűnik nem ment. S itt nem csak arról van szó, hogy valakinek éppen nincs munkája, gondolom nem az egyetlen voltam ezzel a gonddal, vagy éppen lelkileg kicsit összezuhant és? Ha szeretünk valakit, akkor mellette vagunk a bajban és segítjük nem pedig bejelentjük egyszer csak, hogy már nem megy és közben mást keztünk el szeretni. Lehet így is csinálni, de ez nem korrekt mondjatok bármit.

2015. márc. 4. 08:25

Visszatérve: most beleolvastam pár hozzászólásodba és magyarázkodásaidba, közel sem mindegyikbe mert őszintén bevallom ennyi elég volt.


Már bocsánatot kívánok, de te fordítva ülsz a lovon. Mi az, hogy te nem néztél más nőkre?! És nem csaltad meg soha pedig a távkapcsolatban...és barátkozni sem barátkoztál veszélyes lányokkal.


ÉS?!


Te tényleg azt gondolod 33 évesen, hogy ennyi elég egy nőnek 6 év alatt/után?!

Hol élsz te?:)


Igenis ha kell a nőce lépj, de nagyot! Tessék költözni, dolgozni, megoldást találni, harcolni, megmutatni, hogy legény vagy a gáton. Már eleget tötymörögtél. Mutass fel valamit.

Ha nem, akkor meg ne nyavalyogj. Nem elegáns, férfiasnak meg plánesőt nem nevezném.


Ne haragudj, de kihoztad belőlem a hat elemit:)

65. 31bc25d879 (válaszként erre: 1. - Magnumpi)
2015. márc. 4. 07:44

Azt mondják, hogy felmelegítve a töltött káposzta jó.

Véleményem szerint ez már nem lesz az igazi.


Elfáradt, belefásult, kiégett, elcsigázott. Nem, hogy már nem nyújt neki ez a kapcsolat (vagyis te) semmi pluszt, már a régi, kezdő szintet sem tudjátok tartani. Nyilván visszalépésként élte meg, hogy a közös családi programok, ebédek elmaradtak és csak ő ingázott és kényszerült utazni hozzád, miközben dolgozott, túlórázott és magas elvárásokkal kellett szembe néznie a munkahelyén. Miközben te otthon és nem dolgoztál (bocs, az okát nem írtad, biztos önhibádon kívül és egészségügyi okok miatt, amiről nem tehetsz és sajnálatos).


Ne keseregj sokáig ezen, persze tudom a 6 év az nem két nap, de akkor is.


Valamiért kifarolt a szituból, biztos szeretett, de ezt a szeretetet (vagy megszokást?) felülírták és felőrölték a hétköznapi gondok.

Ilyen van.

Mondjuk én azt sem értem, hogy ha 6 év és ennyire megvisel mindkettőtöket miért nem költöztetek össze? Soha nem volt rá alkalom és lehetőség? Ez nehezen hihető. Ha két ember együtt akar lenni, akkor együtt van, nincs mellé duma és hablatyolás.


Kívánok neked minden jót.

2015. márc. 4. 04:20
az ok mindig az,hogy kiabrandulunk a pasibol,mert mas let,mint korabban volt,vagy nem kaptuk meg tole amit vartunk .
2015. febr. 22. 23:29

Sziasztok


Beszéltem a volt barátnőmmel, és tisztáztunk pár dolgot. Tulajdonképpen a felállás változatlan ő most egyedül szeretne lenni, senkitől nem akar semmit, attól sem aki annaidején feltűnt ugye harmadikként. Állítása szerint még vannak érzelmei felém, de most magára akar koncentrálni kizárólag. Rá én ne alapozzak most semmit. Ígérni semmit nem tud senkinek és nem is akar, mert nem tudja mennyi idő ez az egész. Mondta, hogy ennek ellenére fontos vagyok neki és szeretne rólam tudni, beszélgetni néha ha én is szeretném. De ha nekem úgy könnyebb továbblépni vagy jobb, akkor ne beszéljünk egy jó darabig és ne keressük egymást. Ám ha beszélgetni akarok írjak nyugodtan rá, ő ott lesz.

Most ennyi a lényeg.

2015. febr. 18. 00:27
ok minden az amit nem kapunk meg a masik nemtol/pl nem eleg sex,figyelem,torodest....stb
61. Magnumpi (válaszként erre: 60. - Krisz42)
2015. febr. 17. 23:10

Általánosságban beszéltem arról, hogy ez nehéz egy ilyen helyzetben. Nekem nem volt az és nem is akartam soha mással lenni egy percig sem, így jó? Könnyedén ment, mert szerettem, nem nyűg, nem erőlödés volt részemről. Nem biztos, hogy mindenki képes lenne rá szerintem. Most vagy elhiszed nekem vagy nem, ez az igazság. Nem lenne erény a hűség? Rendben akkor nem az. Honnan tudod, hogy nem kerestünk megoldást? Az csak a puszta tény, hogy nem találtunk, de kerestünk. Nem voltam egyszerű helyzetben akkor, és nem véletlenül nem vágtam bele a költözésbe. Legyen elég annyi, hogy nem egy okom volt rá, és ezt a párom tudta és megértette nem tudtunk mit tenni.


Nem egymással volt gondunk. Hogy akkor ő miért nem indult el? Nem akarta otthagyni a munkahelyét. Aztán egyre nehezebb lett neki ott megfelelni, de a mai napig ott van, ragaszkodik hozzá. Pedig sokat szenved miatta és én tudom, hogy ez is megviselte őt nem kicsit. Talán ez is benne van abban, ha elfáradt lelkileg.


"Ráadásul nálatok meg odáig sem jutottatok el,amikor a másik egy régi mackónadrágban flangál előttetek hétköznap este-pedig ha ilyenkor is csábítónak,kívánatosnak tartod a barátnődet,az az igazi szerelem."


Hétvégénken volt ilyen nekünk elég gyakran, és nem volt baj a vonzalommal. Ok nem 5 nap egy héten de 2 igen. Meg úgy is akadt, hogy 2-3 hetet tudtunk együtt lenni és minden nagyon szuper volt. Pici együttélés, tudom tudom nem az igazi, de egy kis ízelítőnek megtette. Jó volt.

60. Krisz42 (válaszként erre: 57. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 22:23
Te értesz félre engem.Ha szereted a másikat-távkapcsolatban is-nem nehéz hűségesnek lenni,mert egyszerűen nem kell más,ennek így kellene működnie.Ne a neveltetés miatt,egyenesség miatt,hanem az érzés miatt ne legyen más.De igen,te ezt erénynek tekinted,most írtad,hogy távkapcsolatban ez nehezebb.A másik,hogy a férjem nekem is messze lakott.Mivel nekem volt házam-plussz két gyerekem-fél év ismeretség után ő költözött úgy,hogy egy jól fizető,biztos állást hagyott ott és mégis talált állást,sőt..Tehát ha két ember komolyan gondol egy kapcsolatot,akkor alkalmazkodnak és úgy alakítják az életüket,hogy megoldják pl.a távolságot.Nálatok mindketten ragaszkodtatok a saját közeghez és évekig elvoltatok így.Főleg,hogy neked egy darabig munkád se volt,mégsem költöztél,pedig akkor lehetett volna.Tényleg hiányzott a motíváció a kapcsolatból.Ha nagy a szerelem,akkor nem is bírja az ember ilyen sokáig és elkezd megoldást keresni,de ti évekig nem haladtatok-igaza volt másoknak,hogy nem fejlődött a kapcsolat,bár én ezt nem fejlődésnek nevezném,hanem egy lépésnek az igazi,szoros kapcsolat felé.Az együttélés,elköteleződés felé.Ha egy kapcsolat ebben nem változik,akkor tényleg ellaposodhat,persze lassabban,mint egy olyan kapcsolat,ahol többet vanbak együtt és itt tovább tart az újdonság varázsa,de itt is kibukik-ha később is-ha nem tökéletes valami.Azt sem értem.hogy ha magad alatt voltál,akkor érzelmileg és szexuálisan is pont,hogy még fontosabb lenne,hogy ott legyetek egymásnak.Ráadásul nálatok meg odáig sem jutottatok el,amikor a másik egy régi mackónadrágban flangál előttetek hétköznap este-pedig ha ilyenkor is csábítónak,kívánatosnak tartod a barátnődet,az az igazi szerelem.Kicsit olyan volt az,ahogy írtál arról,hogy neki milyen,mintha csak arra tudnál hagyatkozni,hogy ő mit mondott-pl.hogy valami nem bántja-,nem pedig arra is,hogy te mit vettél észre,tényleg úgy is érezte-e vagy csak azért mondta,hogy ne bántson meg.6év nagyon sok idő lenne,de nektek mindig kimaradtak a hétköznapok,hiába a beszélgetések,teljesen más ténylegesen együtt élni valakivel.Ez pedig nektek nem biztos hogy menne-legalább is egymással nem.
59. Magnumpi (válaszként erre: 53. - Misaki Itó)
2015. febr. 17. 21:42
Lehet hogy többet nyújt, de én azért nem vennék rá mérget :) Ezt majd ő fogja érezni ha úgy dönt.
58. Magnumpi (válaszként erre: 56. - Szabi74)
2015. febr. 17. 21:41
Sajnos ezt nem lehet tudni, hogy máködne e vagy sem. Sokan itt elítéltek, hogy miért nem léptem hamarabb és miért vártunk eddig. Meg volt az oka ezt bizton állíthatom és nem részletezem, mert ez már túl személyes lenne. Nyilvánvaló, hogy én sem azt terveztem, hogy majd jól megváratom őt amíg bírja aztán léphet felőlem. Sem az én sem az ő részéről nem volt egyszerű elindulni. Sokat beszélgettünk a lehetőségeinkről és voltak terveink is, de most már úgy tűnik ez lényegtelen, mert megtörténtek a dolgok. Elhiszem amit mondasz és sajnos nem kecsegtetőek a szavaid, de nem is kergettem hiú ábrándokat ezzel kapcsolatban.
57. Magnumpi (válaszként erre: 54. - Krisz42)
2015. febr. 17. 21:34

Teljesen félreértettél szerintem. Itt nem arról van szó, hogy én mit áldoztam meg ő mit áldozott. Mi mind a ketten beleadtuk amit tudtunk és nem vártunk el semmi pluszt a másiktól. Le sem írtam, hogy mennyi mindent tettünk meg a másikért itt csupán az utazás volt a fő téma az elején. A másik meg, hogy én egy szóval nem mondtam, hogy nekem az egy áldozat, hogy nem kezdek mással.


Nekem ez természetes, így világos? Engem így neveltek. Az én számomra és neki is a hűség mindenek előtt való dolog. Ez nem áldozat, ez a normális ha szeretünk valakit. Annyit mondtam, hogy ha valaki távkapcsolatba van, akkor könnyebben el lehet csavarni a fejét ergo egy kicsit többet melózik azért, hogy hűséges maradjon. Ezt az tudja aki volt már távkapcsolatban.

Ha sértettség van bennem szerintem az sem elítélendő dolog, mert ugye én tudom, hogy működtek a dolgaink. Ő benne is lehet sértettség ez ebben a helyzetben normális.

56. Szabi74 (válaszként erre: 31. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 21:30
Itt most nem csak a munkatárson múlik a jövőtök. Kérdezem én, ha kibékülnétek,mi változna? Mi lenne másabb? Azt írtad,nem könnyű kitörni faluból. Akkor most milyenek a távoli kilátások. Egy bizonyos idő után a legtöbben feladják nézeteiket ha nem úgy alakulnak,ahogy azt elképzelték. Én most nem bűnbakot keresek, a lány eddig bírta. Valószínű a jövőképe sem szebb a veled való kapcsolattal. Mondjuk azt,hogy telefonon zárja le,hát ennél már csak az sms jobb. :) De ezen a helyzeten ez nem változtat semmit.Az újrakezdésben pedig már volt párszor részem, bátran kijelenthetem,hogy nem változtak meg,és múltak el a korábbi problémák. Max egy kis időre kezdetben.
2015. febr. 17. 20:40
Adj magatoknak időt. Éld az életed,és hagyd,hogy Ő is élje a sajátját. Aztán ha tényleg dolgotok van egymással,úgyis egymásra találtok. Ha nem,akkor meg örülj az eltöltött szép éveknek.
2015. febr. 17. 20:35
Ha tényleg szeretnéd,akkor nem arról szólna az egész,hogy ki mennyit tett a másikért,hogy ki mi miatt lehet megsértődve.Ha neked áldozat volt,hogy mással nem kezdtél,hogy nem azért nem kellett más,mert neked ő volt a megfelelő,akkor jobb,ha hagyod az egészet.Nem azt kellene nézni,hogy ki mennyit adott,mert ha igazán szereted a másikat,akkor az adás okoz örömöt és ha ez kölcsönös,akkor van viszonozva a szerelem.Te valahol tele vagy sértettséggel,hogy te bezzeg ezt tetted,azt nem tetted,te egyenes voltàl vele és te ezek után is visszafogadnád.Nem természetes amit adsz,hanem úgy gondolod,hogy áldozat.Bocs,de én biztos nem akarnék veled maradni. Engem azért ne csaljon meg egy férfi,mert nincs másra szüksége,ne pedig azért,mert áldozatot hoz értem.A gerincesség ahhoz kell,hogy ha nem szeret,akkor megmondja,nem a szerelemhez.Ha te áldozatnak érzel sok mindent,akkor keress olyat,akiért nem áldozat lesz megtenni valamit,hanem természetes.Ha pedig bánt,hogy más is volt,akkor ne kezd újra,ez vele szemben sem lenne fair.
53. Misaki Itó (válaszként erre: 51. - Alexikeee)
2015. febr. 17. 20:17

Miért ne?

Talán az új pasi többet nyújt,mint a fórumindító!

52. gabesz55 (válaszként erre: 49. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 20:12
Ő így cselekedet,ne vádaskodj!Fogad el.
2015. febr. 17. 18:52
Szerintem ennek a kapcsolatnak még nincs vége,nagyon ismerős a szituáció. Az én barátom hasonló kaliberű mint te,7 éve vagyunk együtt.Túl biztos pont voltál szerintem az életében.Szerintem biztos hogy hat most rá az újdonság szele,és találkozik a másik sráccal,de azért 6 évet nem fog tudni olyan egyszerűen kitörölni mint gondolja..
50. szandra8676 (válaszként erre: 48. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 18:03

Akkor ennyi.

Ha barátnőd összejön vele akkor ennyi volt.

De ha szereted akkor küzdj érte ésszerű keretek között.

49. Magnumpi (válaszként erre: 47. - Szandra8676)
2015. febr. 17. 18:02

Egyrészt fogalmad nincs arról, hogy én hogy viselkedtem a barátnőmmel az évek alatt mit tettem meg érte. Pár mondatból amit leírtam max annyit hámozhatsz ki, hogy mi volt ezekben a konkrét szituációkban. Másrészt én nem kimondottan őt okoltam mindenért leírtam, hogy nekem is van részem a dologban. A csókról meg annyit, hogy lehet én vagyok a hülye, de nem teszek meg ilyesmit addig amíg egy kapcsolatban benne vagyok, és az romlani kezd. Előbb lezárom vagy leülök megbeszélni a dolgokat. Tudom manapság ez nem divat.


Mi az hogy későn szólt? Az pontosan az, hogy amikor elkezdte érezni, hogy nincsenek rendben a dolgok nem ültünk le megbeszélni hanem csak akkor amikor már megvoltak az érzelmek a másik felé. Felőlem küldhette a jeleket ha mint itt írták is férfiként nem biztos, hogy felfogom. Ha emiatt hülye vagyok, akkor az vagyok. De én máshogy cselekedtem volna és ennyi.

48. Magnumpi (válaszként erre: 46. - Szandra8676)
2015. febr. 17. 17:54

Biztos, hogy ki van készülve hisz végig ott voltam mellette láttam min megy keresztül, és próbáltam segíteni neki támogatni őt miközben, de ugye én is rá voltam szorulva erre. Azt hogy a srác nem fog nyomulni nem hiszem, mert eléggé rá volt kattanva a barátnőm elmondása szerint.


Bár elvileg nem beszéltek neten legalábbis november óta, addig szerintem naponta is, mentek a becézgetések meg a flört, ezeket megtudtam tőle. Aztán megkértem őt, hogy akkor legyen szíves hanyagolja a srácot, ha rám/kettőnkre akar koncentrálni. De ezt nem tudom pontosan mi volt utána, elhittem, hogy nem beszélnek neten. S ugye a gond, hogy egy helyen dolgoznak arról se tudhatok többet. Megpróbáltam bízni benne ezek után is. Szóval ha más nem akkor nyomban felajánlja majd magát a srác mint támasz, mint barát aztán vár az alkalomra. Én biztos ezt tenném.

47. szandra8676 (válaszként erre: 19. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 17:54

Ezt a harmadik feles dumát ne nagyon erőltesd, mert szinte nulla szerepe van a kapcsolatotok megszűnésében. Gondolom nem most ismerte meg a munkahelyén :) Mégis sok évi kollegiális kapcsolat után most jutott el idáig a dolog...én a helyedben inkább a csókért magamat okolnám, hogy basszus nem voltam elég kemény férfi ha más fel tudta kelteni az érdeklődését...nagyon gááááz ezért a barátnődet okolni.


Mi az hogy későn szólt??

Írod hogy csomószor volt szomorú. Gondolom fájt neki hogy magadtól, 33évesen nem esik le a tantusz. Ha szájbarágósan nem volt ehhez türelme, megint csak ne őt hibáztasd.


Kell a csaj??

Igen-> küzdj, összeköltözés, tervek

Nem-> nincs miről beszélni


Személy szerint én a tesze-tosza férfit nem kedvelem.

46. szandra8676 (válaszként erre: 1. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 17:42

Szerintem tényleg lehet benne valami hogy kimerült, azért 6év baromi sok idő egy távkapcsolatban.

Ennyi idő alatt lényegében előrelépés nem történt, illetve ahogy írtad is még most sem lenne rá lehetőség, nehéz lenne megoldanotok az összeköltözést. Szerintem egyszerűen az hogy nem tudtatok közös életet élni valamint a munkahelyi nehézségek kettőssége játszott közre a kapcsolatotok romlásában.

Az hogy a srác megjelent, így hogy ki volt készülve a barátnőd nem meglepő. Képzeld csak el,te messze vagy, nem tudja, hogy van-e jövője a kapcsolatotoknak (ez azért ha belegondolsz nagyon borzasztó érzés lehetett neki) és valaki aki ott volt ismerte és szimpatikus volt neki elcsattant egy csók. A kapcsolatok többi idejében hűséges volt, tehát akkoriban minden rendben volt, gondolom bízott benne hogy hamarosan a távkapcsolat átvált normál kapcsolatra.

Ezek alapján szerintem nem a srác miatt szakított veled. Az hogy elfogadtad hogy barátként találkozik vele nagyon helyes döntés volt. Ha akar, akkor is találkozik vele ha neked nem tetszik illetve az még csak olaj lett volna a tűzre.


Az hogy tényleg vége, vagy csak átmeneti a szünet majd idővel kiderül.

Én próbálnám a helyedben, ha szereted és akarsz küzdeni érte felmutatni egy jó kis egzisztenciát, ami lehetővé teszi a közös jövőt.

Egyelőre szerintem a srác jégre van téve, eléggé ki lehet készülve..ha a srác normális nem fog nyomulni.

45. Magnumpi (válaszként erre: 44. - BESTia ☺)
2015. febr. 17. 17:36

Az összeköltözés volt a célom természetesen ahogy írtam is róla. Erről már tavaly sokat beszéltünk és ő is ezt akarta, akkor még. Most végül is mindegy, hogy bűntudata volt e vagy sem. Én elmondtam neki, hogy amikor velem is volt mindig figyeltem arra, hogy még csak ne is nézzek úgy más nőre, hogy az neki rosszul essen. Előző barátja ilyesmivel sokszor megbántotta.


Odafigyeltem ezekre, hogy még véletlenül se érezze, hogy én bárki mással foglalkozom. Barátkozni sem barátkoztam lányokkal, pláne olyannal aki veszélyes lehetett volna. Tudom nem olyan szép a világ, hogy csak ezen múlik az ember hűsége, de becsapva érzem magam, mert én soha nem csaltam volna meg őt, pedig tehettem volna a távkapcsolat apropóján is. S nem hiszem, hogy jobban szerettem mint ő engem, ez nem ezen múlt.

Köszönöm a bíztatást és a jó tanácsokat neked is, sajnos most még jobban fáj ez mint, hogy azonnal alkalmazni tudjam.

44. BESTia ☺ (válaszként erre: 42. - Magnumpi)
2015. febr. 17. 17:24

Mi volt a terved a jövőre nézve?

Baratsaghoz nem kér engedélyt, a beleegyezesed a barátságba azért kellett, hogy a saját buntudatat enyhitse. Már ekkor kezdett megromlani a kapcsolatotok. Ezt egy benne elő személynek nehéz észrevenni, pláné tavkapcsolatban.


Azt kívánom neked, hogy amiket itt felsoroltunk, később is olvasd újra, anélkül, hogy a lányt mentegetnéd, csupán a tényeket nézve. Sokat tanulhatsz ezekből a külső meglatasokbol.

43. Magnumpi (válaszként erre: 41. - BESTia ☺)
2015. febr. 17. 17:08
Sajnos ez nekem is kezdett mefogalmazódni a fejemben...
42. Magnumpi (válaszként erre: 40. - BESTia ☺)
2015. febr. 17. 17:07

Nem szeretném hogy az jöjjön át, hogy mi sehová nem fejlődtünk az évek alatt, mert ez nem igaz. A jelek adása már más kérdés. Persze, hogy normális emberként én nem tilthatom meg, hogy barátkozzon. A baj azzal volt, hogy időközben kiderült, hogy ez a srác már régóta kiszemelte az én barátnőmet előtte. Aztén nyilván kapott az alkalmon és ráhajtott erősen.


Közben a párom végig csak sima barátként nézett rá. Aztán időközben kiderült, hogy sok mindenben hasonlítanak és milyen rendes ez a srác és sok bennük a közös pont, megértő vele stb. S ezt aztán nekem szépen elmondta utólag mikor már indultak az érzelmek felé. Gondolhatod mit éltem át.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook