Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Vákuummal szültünk fórum

Vákuummal szültünk (beszélgetős fórum)


19. jozsi.38 (válaszként erre: 15. - Unom)
2014. dec. 31. 12:36
érintett vagyok, bocs :) gyerek köszöni szépen jól van, egészséges 7éves. Talán nem ártana megnézni a másik adatlapját, mielőtt véleményt formálsz róla
18. manyik
2014. dec. 30. 15:40
Szia. Anna lányunkat én is úgy szültem, nekem ez ott le sem esett. Nem is hallottam ilyenről, hogy vacuum. A kiskönyvébe van beleírva, hogy így született, volt aki csodálkozott, na és. Első baba volt, 3 héttel jött előbb. Állítólag olyan volt a méhlepényem, mint egy erős dohányosnak, annyira el volt öregedve. Pedig soha egy slukkot sem szívtam. Én ezen soha agyaltam, talán egy napig volt kicsit hosszúkás fejecskéje, aztán semmi, ma már 4,5 éves, és nem egy földre szállt angyal, de ő ilyen, eleven, mindenről van véleménye és csupa lány. Szóval így utólag ne emészd magad.
2014. dec. 30. 12:20
Szia,én is vákummal szültem 2010 ben.Másfél órás tolófájásoknál,hiába nyomtam nem mozdult a baba,mint kiderült elakadt,mert könyökölt odabent.Vákummal egy pillanat alatt kiszedték,igaz szanaszét szakadtam,másfél órán át varrtak.A lãnyomnak semmi baja nem lett,kis izom letapadása volt,amit mondták lehet a vákumtól,de nem biztos.Fél évig kellett tornázni járni vele.
2014. dec. 29. 10:55

Egyik ismerősöm felesége a terhessége végén azt mondta hogy "mindegy hogy de szedjék már ki belőlem"

Imádja a kislányát, mindkettőt, de a szülés egy rém volt. A vákuum meg nem császár szóval gyakorlatilag természetesen szültél.... Nem látom hol a probléma?

15. unom (válaszként erre: 14. - Jozsi.38)
2014. dec. 29. 09:37
Lehet, neked mindegy, de mivel nem érint nem kéne belebeszélned.
2014. dec. 29. 09:33
váhháhá, ezen mit kell annyit agyalni:/ tökmindegy, hogyan születik meg egy baba, egyetlen dolog a lényeg, hogy egészséges legyen ő is meg az anya is. Így alakult és passz! Nem tudsz rajta változtatni, akkor minek ezen gondolkodni?
13. 96e4cb8ca7 (válaszként erre: 12. - 96e4cb8ca7)
2014. dec. 29. 08:43
* 26 óra vajúdás
2014. dec. 29. 08:43
Én vakuumal születtem, mert 2 óra vajúdás után anyám szó szerint a halálán volt :( Mind a ketten ott maradtunk volna ha nincs vákuum.
11. 4c3a5e5783 (válaszként erre: 1. - Catan)
2014. dec. 28. 23:03

Teljesen mindegy így utólag!

A történteken változtatni már nem tudsz.

Elôre nézz, ne visszafelé!

10. trapiti (válaszként erre: 1. - Catan)
2014. dec. 28. 21:40

Szerintem teljesen értelmetlen ezen agyalni. Nyilván nem jókedvükben használták, hanem mert a gyerek nem volt jól. Örülj neki hogy sikerült épségben megszületnie.

(Csak zárójelben mondom, érdemes azért figyelni a fejlődését mert egészen biztosan volt egy átmeneti oxigénhiánya. Inkább ezzel foglalkozz mint értelmetlen dolgokon gondolkozz.)

Az én lányom is vákuumos volt, azzal a különbséggel hogy őt utána újra kellett éleszteni. Próbálj a fontos dolgokra koncentrálni, többre mész vele :)

2014. dec. 28. 20:46
Most ez miért olyan nagy probléma, hogy vákuummal szültél? Biztos nagyobb lelki élmény lett volna számodra egy hagyományos szülés, de vannak helyzetek, amikor máshogy alakulnak a dolgok... Ne problémázz ezen. Attól még nem vagy kevesebb értékű ember. Örülj neki, hogy egészségesek vagytok mindketten.
2014. dec. 28. 20:18
Igen, ki is kapták egy másodperc alatt. Szerintem meg is lepődött:)
2014. dec. 28. 20:03
Gondolom, gyorsan ki akartak kapni, valószínű elfaradt a kis aranyos.
2014. dec. 28. 20:00

Igen, örülök, hogy egeszségesek vagyunk. Tudom, hogy ez a lényeg!


Nem tudom miért volt szükség a vakuumra, egyszer csak lassulni kezdett a baba szivhangja.

2014. dec. 28. 19:57

Igen.Én is így szültem az első fiamat 23 évvel ezelőtt.Nem így terveztem,de nem volt már más választás ott, akkor abban a helyzetben. Nem az én hibám volt..És az sem hogy szüléskor eltörték a fiam váll kulcscsontját. Nem volt jó élmény ,és ami utána volt az sem. Rég volt. Az emlékek megmaradtak.Próbálok a rosszban is csak a jóra emlékezni.



Neked miért kellett vákuummal szülnöd?

2014. dec. 28. 19:57

Én is úgy szültem anno, bar nem ma volt, 17 éve.

Úgy indítottak a szülést, nem voltak fajdalmaim (nekem nem fajt a szülés :D ) és soha nem volt ez csalódas. Örülj, hogy egészségesek vagytok!

3. andi6020 (válaszként erre: 1. - Catan)
2014. dec. 28. 19:50
Mi értelme ezen agyalni?
2014. dec. 28. 19:46
Elnézést csak most láttam, hogy a címben rosszul irtam a vakuum szót.
2014. dec. 28. 19:45

Nem így terveztem, így akakult...

Nehezen dolgoztam fel, még mindig sokat töprengek rajta. Mit csináltam rosszul, mit kellett volna másképp csinálnom?

Túl korán indultunk a kórházba? Rossz orvost választottam? ...

Más is így van ezzel akinek szintén vakuummal sikerült világra hozni kisbabáját? Vagy csak engem érintett ez ilyen rosszul és éltem, élem meg csalódásként? Egyáltalán van még rajtam kívül más is aki vakuummal szült?


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook