Ez a jövő: több generáció egy házban? (beszélgetős fórum)

Élni és elni hagyni;

a szülô leválik a gyermekérôl,

a gyermek leválik a szülôrôl,

de számíthatnak egymásra, ha szükség van segítségre.

Ez nálad azt jelenti, hogy otthon buliztok?

Szerintem a kellő kommunikációnál nem okoz gondot a másfajta életvitel.

mi is erre készülünk, és nálunk a fiam és felesége szeretné hogy ikerházba költözzünk

nem tudom, azért nekem is vannak fenntartásaim, bár imádom őket, most úgy lakunk, hogy egyikünk az első emeleten, másikunk a másodikon, egy lépcsőházban

:( vajon mennyi idő múlva válik ez is elfogadottá itthon? Hogy nem marakodnak, hanem megegyeznek, több szem többet lát alapon, stb... Persze konfliktus mindenhol van, csak én nem látom annak értelmét, hogy mások véleménye belehajszol embereket a biztos csődbe, anyagilag is, érzelmileg is. És bizony rosszul eshet, ha egészségtelenek, biztosa boldogtalannak, stb-nek bélyegzik azt, akinek ez megfelel.

Most mennem kell, köszönöm mindenkinek a hozzászólást, később mikor lesz időm, visszanézek.

Szerintem ezt sokan nem is tudják elképzelni, milyen lehet és hogyan és előre ítélkeznek.

Mostanában több házban (Pest)láttam a kaputelefonokat, nem egy helyen volt ugyanaz a külföldi vezetéknév írva két lakásra. Gondolok itt arra, hogy valamilyen rokoni kapcsolat lehet közöttük, tehát csak nekünk idegen ez a létforma.

Szüleim is úgy építkeztek hogy nővérem és én is családostul otthon tudunk maradni, ill. szükség esetén haza menni. De őszintén?Imádom a szüleim, de ha csak nem a legutolsó kényszer miatt, vagy az ő állapotuk nem kívánja meg nem költöznék haza. Sok volt a feszültség amíg otthon laktunk férjemmel, aztán egyszer csak megelégeltem és eljöttünk.

Azóta minden sokkal jobb.

Szerintem nem tud 2 generáció egy fedél alatt élni, akármennyire is család az család. Mindig lesznek ellentétek súrlódások, és mindig az egyik fél kiszolgáltatott lesz.

Azt írtad, egy háztartásban. Ez nem állja meg a helyét. Az a titka, hogy külön megvan mindenkinek a maga kis lakrésze, nincsenek egy háztartásban.

Ha lennének, akkor ez nem működne.

És ahol már több száz éve a család tulajdonában van a ház, a birtok? A fiatal nemzedék rendbe tartotta, esetleg még bôvítette is.

Nálunk meg mindegyik nyögi a hitelt, és még az unoka is azt fogja.

Meglehet, könnyen beszélek, mert nálunk 3 nemzedékre visszamenôleg nem vettek házat hitelre.

Nem költöttük el azt a pénzt, amit nem kerestünk meg.

Akkor mégiscsak ez a jövő, elnyugatiosodunk? :O

Házhoz jutni manapság nagyon nehéz, hitel nélkül pedig szinte lehetetlen. Sőt, ha az egyik nagyszülő eltávozik, a másik egyedül az ilyen tipusú házat fenntartani sem tudja, nem csak a szülő szorulhat segítségre, hanem a nagyszülő is és megegyeznek valahogy az együtt élésben... Vagy nem?

A férjem azt nem szereti pl., hogy apukám mindig beszélgetni akar vele a fociról, de a férjemet ez a téma nem érdekli. Hiába mondta el apukámnak, hogy ne tegye, mindig újrakezdi. Mivel nem látok esélyt arra, hogy apukám ebben változni lenne képes, így a férjemet kértem meg, hogy viselje ezt el, amit azzal a feltétellel tesz meg, hogy nekem moroghat érte utólag, ha megint a fociról kellett hallgatnia. :D

Egyébként meg kell mondjam, hogy nagyon sok szerepem van abban, hogy fenntartsam a békességet, mert engem mindketten szeretnek, hallgatnak rám, a véleményemre, és arra, hogy mit szeretnék, meg egyébként is van tehetségem ahhoz, hogy elsimítsam a vitákat.

A hetvenes években kezdôdött újra a háromgenerációs lakásépítési koncepció. Épültek is a kétszintes tetôteres családiházak gombamódra. Jelentették be a nagyszülôket agyba-fôbe.

Az idôsek kihaltak, a gyerekek kirepültek, sok házastárs is magára maradt. Adná el, csak nincs, aki megvegye, hiszen egyedül fenntartani nem tudja... Angliában, Német- vagy Olaszországban, USA-ban gyakori, természetes a generációk együttélése.

Akik együtt laknak a szüleikkel vagy gyerekeikkel, azoktól kérdezem, hogy külön van-e a lakásotok? Mint pl. emeletes ház, alsó szint szülőké, felső szint gyerek(ek)é.

Nincs tapasztalatom benne, de nekem tetszene ez a megoldás, szerintem működhet, "normális" szülőkkel. Ha lehet egymásra számítani és ha megvan a kommunikáció a felek között.

Nekem nincsenek nagyszüleim, így példát nem tudok mondani, de a párom szüleinél is laktunk 1 évet, és az én szüleimnél is 1 évet... Alig vártuk hogy meglegyen az esküvő, és még ha csak albérletre is telik, de kettesben legyünk...

Szerintem az együttélésben szerepet játszhat a szülők életkora is... Nekem idősebbek a szüleim, nem értik a mai világi dolgokat, és nem is akarnak modernizálódni... Nehéz velük dülőre jutni, de hogy külön költöztünk, a legjobb döntés volt.

Nem tudom miért szeretnél annyira együtt élni a szülőkkel, de jól gondold meg...

Szüleim 1965-ben házasodtak, akkor természetes volt, hogy valamelyik szülőnél kezdik a közös életet, amíg fel nem építik a saját házukat (ez akár 5-8 évig is tartott).

Mondjuk a szüleim ebben úttörők voltak, ők egyik szülőhöz sem költöztek, albérletben kezdtek.

Én azért remélem, hogy a "több generáció egy házban" azért nem a jövő, inkább a múlt. Én nem tudnék anyámmal sem egy tető alatt élni, de a férjem bármelyik (már felnőtt) gyerekével sem. Én is szenvedtem már a szülői házban, 28 éves koromig laktam otthon.