Segítség! Azt hiszem ez már a vég... :-( (beszélgetős fórum)

Éreztem, hogy nem mehet így tovább. Valahogy úgy, ahogyan te is írtad: azt hiszem ez már a vég...

Tudtam, hogy abba kell hagynom a gyógyszer szedését, hogy jobban legyek. Kutattam, kerestem a megoldást és megtaláltam. Egy évembe telt elhagyni a gyógyszert, de sikerült. És gyógyszer nélkül olyan volt, mintha kicseréltek volna. Egyetlen egyszer sem volt azóta pánikrohamom. Az étvágyam olyan lett, hogy két hónap alatt 5 kg-ot híztam (ez sok nekem, 43-44 kg voltam), mert már nem féltem enni. Csodálatosan nyugodt és kiegyensúlyozott lettem. Nagyon örülök, hogy sikerült és csak biztatni tudlak, hogy ha nekem ment neked is menni fog.

Bár számomra nyilvánvaló volt, hogy a gyógyszerek okozzák a félelmeimet, mert egyre több kellett belőle. Meg, ha olyan jó lett volna, akkor miért nem gyógyultam meg?

Mióta szedsz nyugtatót?

A félelmed mióta van, mi okozta?

sziasztok!

köszönöm a biztatást, tudom ennem kellene. ma főztem fokhagymás sült csirke, krumpli és csirkehúsleves, nem ettem persze csak pár falatot meg két kiflit...nekiállt bugyborogni a hasam, érzetem hasmenéses érzést ettől ismét a pánik, a para...Próbálom a tanácsaitokat követni, próbálok rendet tenni a saját fejemben de k.rva nehéz dolog ez...

Szia Anita!

Hosszú éveken át éltem éppen úgy, ahogyan most Te. Nekem a pánikrohamaim először nem voltak konkrét eseményhez köthetőek csak jöttek a semmiből a lehető legrosszabb helyeken/helyzetekben. Pszichiáterhez mentem és a nyugtatók igaz segítettek az elején, de függő lettem tőlük. Aztán nekem is több alkalommal evés közben vagy után jöttek a pánikrohamok, ezáltal társítottam a félelmet az evéssel. Alig ettem éveken keresztül, mert én is féltem a rosszullétektől. A testemet a végletekig kiéheztettem, annyit ettem ami az életbenmaradáshoz szükséges. 13 év után elegem lett és letettem a gyógyszereket, azóta teljesen más az életem és az étvágyam is nagyon jó.

A lényeg, hogy FEJBEN DŐL EL minden. El kell határoznod magad, hogy eszel akkor is, ha félsz. Többször kevesebbet és azt is lassan, mert hidd el, hogy az éhségtől vagy rosszul és nem az ételtől.

Remélem, hogy hamarosan meggyógyulsz.

A gyógyszert próbáld meg csökkenteni, mert rászoksz és megváltoztatja a gondolkodásod, a személyiséged rossz irányba. Nekem ez volt a tapasztalatom...

A gyerekeddel mi van? múlt hónapban írtad; lehet, neki is pánikrohama volt.

Nem ragadt rá a te félelmed, félelmeid? :)

Szia Anita!

Régen beszélgettünk erről,csak más nicknevem volt.

Én letettem a gyógyszereimet azóta,mert rájöttem,hogy ez nem segít.Sokat gondolkodtam,és rájöttem hogy nem a külső dolgok betegítenek meg,esetedben az étel,hanem mi saját magunkat!Rettegsz,hogy mérget eszel,de nem szabad!Ez a gondolat pusztít,amivel pedig fizikailag pusztítod magad azzal,hogy nem eszel!

Enned kell,egyrészt azért hogy éledben maradj,másrészt pedig a csemetéidért!

Hidd el,a gondolataidat és a félelmedet kell legyőznöd és "megmondani az agyadnak",hogy az étel jó!

Tudom,ez hülyén hangzik,de fordítsd vissza,mert most megint magadnak ártasz!

Szerintem neked pszichoterapeutához kellene menned, a gyógyszer kb. semmi az ilyen helyzetre, nem is értem erre a panaszra, hogy kezelhettek le, csak ennyivel.

Van lehetőséged szakembert keresni?

ezt is én írtam egy cikkemből idézve:

Gondoltam, ez így nem mehet tovább.

Egy nap elhatároztam, megcsinálom! Ha belepusztulok is, mert így nem sok értelme élni. Fogtam magamat, vettem kaját, és megettem, és nem érdekelt...ez volt első alkalommal. Nagyon boldog voltam, és büszke is magamra, hogy meg tudtam csinálni! Persze mélyen belül paráztam tovább...szedtem a gyógyszert becsülettel, aminek szerencsémre kedvező hatása van az étvágyra nézve. Amikor ettem, és utána nem lett bajom, akkor felbuzdultam! Jéé, itt vagyok, élek!

Akkor elkezdtem más ételeket is kipróbálni, és elkezdtem enni! Belül féltem...iszonyatosan rettegtem, de csak azért is ettem.

Szép fokozatosan meg mertem enni a zöldségféléket is, észrevettem magamon, hogy már nem csak a szav.idő, összetétel, és származási hely gondos leellenőrizése után veszek meg terméket, hanem amúgy is.

A naplómba nap mint nap leírtam legvadabb gondolataimat.

Eljött a nyár, és én ettem fagyit, jégkrémet, közüzemi kaját, és saját magam által készített ételt is, anélkül, hogy mindent fertőtlenítettem volna előtte, és anélkül, hogy a rettegéstől összeszorult torokkal gondoltam volna, hogy ki és miért akar megmérgezni.

Fontos az önmagunkba vetett hit...ez a legfontosabb...szeretni önmagunkat, bízni önmagunkban, enélkül nem megy. Híztam 2 kilót, ami nagy teljesítmény.

Kiszelektáltam meglévő kapcsolataimat, barátokat, barátnak hitt/nevezett személyeket, majd mindezek után jól fejbe kólintottam magamat...hogy hé, ébresztő! Élj, ne vegetálj! Itt vagy, 35 évesen...itt egy kisgyerek, akiért felelősséggel tartozol, és itt vagy te, akire számíthat ő a világban.

Azt hiszem "felébredtem" és másként látom a világot. Már nem érdekelnek a paranoid gondolataim, nem tulajdonítok jelentőséget nekik. A kényszeres cselekvéseimet pedig egész egyszerűen kinevetem...Átgondoltam...hát jobb az nekem, ha fél, mit fél, egész napom azzal töltöm, hogy szisztematikusan ismételgetek bizonyos dolgokat? Nagy francot...csak az időmet veszi el tőlem, és a kisfiamtól. Szembe mentem a félelmeimmel, hisz élni szeretnék, és nem vegetálni. Nem vagyok én Isten, aki megváltoztatja történéseket azáltal, hogy dolgokat mindig ugyanúgy tesz meg. Nem vagyok annyira fontos ember, hogy pont mindenki arra utazzon, hogy engem akarjon megmérgezni. Benne van a pakliban, hogy bármikor megtörténhet bármilyen szörnyűség, amilyen világban élünk.

De addig is, szeretnék élni, egyensúlyban lenni önmagammal, és az lenni, aki valójában vagyok.

Megtanultam az alázatot minden és mindenki iránt, a megbocsátást, kezdem megismerni önmagam, elfogadtam olyannak, amilyen vagyok és nem érdekelnek a rosszindulatú megjegyzések sem. Megtanultam szűrni az embereket, illetve önfegyelmet gyakorolni, kontrollálni az értelmemet, és érzelmeimet egyaránt.

Most nem azt mondom, hogy minden elmúlt végleg...de élhetőbb életet élek, és dolgozni is tudok.

Nem nézek a múltba, a jövőt sem firtatom, hisz itt a ma, a jelen...élni kell, az életet, amíg lehet.

Portia Nelson

Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.

Sétálok az utcán.

Egy mély lyuk van a járdán.

Beleesem, elvesztem.

Nincs segítség.

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.

Ugyanazon az utcán sétálok.

Egy mély lyuk van a járdán.

Úgy csinálok, mintha nem látnám.

Újra beleesem.

Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.

De nem az én hibám!

Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.

Ugyanazon az utcán sétálok.

Egy mély lyuk van a járdán.

Látom, hogy ott van.

Mégis beleesem... ez puszta megszokás.

A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.

Az én hibám!

Azonnal kijövök.

IV.

Ugyanazon az utcán sétálok végig.

Egy mély lyuk van a járdán.

Megkerülöm.

V.

Egy másik utcán sétálok végig.

Tőlem nem fogsz kapni. Szerintem először a gondolkodásán kell változtatni, viszont ez a legnehezebb.

Én viszont a gyógyszerekben nem hiszek. Nem azt mondom, hogy mindenkinél hatástalan, hanem azt, hogy régen is megvoltak gyógyszer nélkül az emberek. Mindennek megvan a természetes ellenszere, gyógyszerekben is az van. :)

Sokat agyalsz mindenen!Ez nem jó. Ha napi 2 Xanax rendben tart, akkor ne akarj leszokni, mert az idegeskedés többet árt.

Tudom, ezért kapok, de nem mindenkinél jön be, hogy ; fejben dől el minden.:)

üres zsemlét vagy kiflit tudok leginkábbmegenni,de még azok után is félek...

plusz ha picit is elkezd mozogni a belem, vagy a gyomrom, már ott a halálfélelem...basszus ez milyen.

Már a fórum címe is negatív, ez már a vég? Dehogy is! Innen csak jobb jöhet. :))

A Hoxán csak rövid ideje vagyok aktív, de mint írtad, már régóta itt vagy. Talán olvastad anno ezt a topikot is. Csak az első pár hozzászólást olvastam el, de ez is sokat fog neked segíteni:

[link]

Ajánlom mindenkinek. :)